A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-27 / 48. szám
ANDRISKIN JÓZSEF, Komárom Hogy hogyan lettem a Hét levelezője? őszintén megvallom, élőszőr mások kértek meg, hogy Írjak gondjaikról, problémáikról. Óhajukat nem tagadhattam meg, mert ezzel a magyar kultúra ügyének tettem szolgálatot. Á lap hasábjain megjelent írásaim kedvező hatást értek el. Főleg a falusi dolgozók körében, akiknek nemes igyekezetét, a kultúra terén kifejtett áldozatos munkáját tolmácsoltam az olvasóknak. Bíráló jellegű Írásaimban Igyekeztem tárgyilagosan rámutatni a hibákra. Ezek rendszerint nem maradtak visszhang nélkül. Az érintett személyek vagy közületek minden esetben foglalkoztak a felvetett kérdéssel. A levelező sokat tehet annak érdekében, hogy a dolgozók széles rétegei megszeressék és olvassák a lapot. A levelezői Írások rendsze-Lapunk hasábjain hétről hétre rövid tudósításuk jelennek meg levelezőink tollából Kis hírek, melyek mégis azt bizonyítják, hogy falvasukban, városainkban élénk kulturális élet folyik .. . vagy éppen ennek ellenkezőjét teszik szóvá tudósítóink. Levelezőink nagy segítséget nyújtanak a Hét szerkesztőségének, hiszen a lap olvasótáborát nemcsak az országos jelentőségű események érdeklik, hanem az egyszerű emberek hétköznapi örömei, gondjai is. A Hét tízéves jubileuma alkalmából kér. déseket intézünk legszorgalmasabb levelezőinkhez, a következőket akarván megtudni: 1. hogyan váltak lapunk levelezőivé, 2. írásaik milyen hatással vannak környezetükre, 3. javaslatok a levelezőkkel való kapcsolat elmélyítésére. vend, ezért veszek olykor tollat a kezembe. Az elismerő, illetve bíráló Írásokat egyesek szívesen fogadják, másokat nem érint kellemesen. Egy azonban bizonyos: mindkét fél levonja belőle a tanulságot. Valamely fontosabb esemény alkalmával intézzen a szerkesztőség kérdéseket a levelezőkhöz, ezzel mélyítheti el legjobban a kapcsolatot. HOFER LAJOS, Érsekújvár Kezdetben mint a TIT, Illetve most a Szocialista Akadémia előadója sok községben tartottam előadást. Később rájöttem, hogy nemcsak szóban, írásban ts terjeszteni kell a szocialista kultúrát és így lettem a Hét levelezője. Ismerőseim és Ismeretlenek Is már többször elismerőleg nyilatkoztak cikkeimről. Rendezzenek legalább egyszer levelező-ankétot, valamely szép helyén. évente hazánk resltése megkövetelné, hogy e célnak egész oldalt szenteljenek. LISKA FERENCNÉ, Szódé Nekem mindenki öröme öröm, és mindenki baján aggódom, amit szeretek a nyilvánosság elé tárni. Mivel tapasztalatból tudom, hogy a Hét milyen közkedveltségnek ftr-MATÖ PÄL, Kassa Azért lettem a Hét levelezője, hogy környékünkről Is jelenjék meg néha egy-két cikk a Csemadok tevékenységéről, vagy falvaink kulturális életéről. Az egyszerű falusi emberek sokszor szívesebben fogadnak néhány soros elismerő cikket az újságban, mint bármilyen jutalmat. A megjelent tudósítások hozzájárulnak a kultúrcsoportok munkájának megjavításához. A Hét legalább minden negyedévben értesítse tudósítóit, milyen témáról Írjanak. A szerkesztők néha személyesen Is keressék fel a levelezőket, s nem ártana 1—2 évenként ankéton kicserélni tapasztalataikat. Helyesnek tartanám, ha a Hét minden számában egy oldalon a levelezők tudósításai jelennének meg. S0LYOM LÁSZLÓ, Losonc A Csemadok 1950. december 30-án nálunk rendezte az első országos dal- és tánciinnepélyt. Előző nap levelet kaptam a Héttől, melyben megkértek, írjak beszámolót erről az eseményről. Ekkor Írtam az első levelet a lapnak, mely teljes terjedelmében meg is jelent. Az emberek élénk figyelemmel kísérik a Hét tudósításait. Különösen az elismerő, de még inkább a bíráló jellegű Írások iránt mutatkozik nagy érdeklődés. A lapban a levelezőknek legelőbb egy oldalt kellene biztosítani és évente legalább'egyszer konferenciát rendezni. BELÁNYI JÄNOS, Deménd Örömet okoz a levelezőnek, hal az egyetlen kulturális jellegű ma- \ gyár lapban számolhat be a munkaslkerekről. A kultúrtársakat még\ Jobb munkára ösztönzi az ilyen Jcis| tudósítás. Az olvasók szívesen vesznek rö-1 vid tudósításokat is, különösen ha| az falujukról, vagy környékük valamelyik községéről szól. A tudósítások azonban még vonz6bbak\ lehetnének, ha nagyobb terjedelemben jelennének meg. Évente legalább egyszer falál-1 koznunk kellene a Hét szerkesztőivel, megbeszélni a soronlevő I feladatokat. Nagy elismerést /e-| lent a tudósítónak, ha kisebb fel-1 adatokkal bízzák meg. BENCSIK JENÖNÉ, Debrőd Azért fogtam tollat, mert tudtam, hogy az Írott szó ereje hatalmas, s a helyesen alkalmazotti kritikának, de még Inkább a dicséretnek óriási nevelő hatása van. | Ismerőseim érdeklődéssel olvas-1 sák a megjelent tudósításokat, kü- [ lönösen azokat, amelyek a közvetlen környezetükre vonatkoznak. A levelezők és a szerkesztők [ személyes találkozása elmélyítenél a kapcsolatokat. EGRY ZOLTÁN, Sikabony A két éve megtartott levelező-1 konferencián elhangzott javaslatokat megszívlelte a szerkesztőség, | és ez sokat javított a lap színvonalén. Bízzanak meg néha két levelezőt egy téma kidolgozásával, | s minden év elején lássák el jó tanácsokkal a vidéki tudósítókat. hát 21