A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-27 / 48. szám
«s Indítvónyozzálc. A templom és oz iskola között, mikor először erre jártam, akácbokros, csalánas, giz-gazos terület volt. Elhanyagolt senkiföldje. Most üdezöld park, szakszerűen kezelt virágágyak állnak ás szökőkút. A szökőíkúton épp akkor véezték az utolsó simításokat. Kiss ál nyugalmazott tanftó, a szövetkezet segédkönyvelője magas kora ellenére is itt brigádozlk. Több mint 40 éve él a faluban.- Ezeket mind én tanítottam - mutat a szövetkezet középkorú vezetőire, akik tisztelettel veszik körül az idős tanítót. Pali bácsi nemzedékek egész sorát bocsátotta ki az iskola kapuján az életbe. A munka megbecsülésére tanította mindig a nebulókat. )- A munka nem szégyen. En minden munkámat kedvvel csináltam, és csinálom ezután is, ameddig az egészségem bírja. kezet kHábolt a kezdeti nehézségekből, áttértek a szilárd jutalmazásra. Húsz koronát fizetnek munkaegységenként, Egy probléma maradt: az út és a híd. Annak ellenére, hogy autóbusz jár a faluba, az út csapnivalóan rossz. Minden évben javítják, de nincs nagy köszönet benne. A Gorám túlsó felén mintegy három-négy kilométerre Olvedtől fekszik Oroszka. A cukorgyár és a raktár épülete jó időben egész ide látszik. A lekéri komp biztosítja az összeköttetést a két falu között, de nehezebb teher szállítására nem alkalmas. így a cukorrépát, gabonát, a rselízi hídon viszik át, ami több mint 32 kilométeres kerülő. Könnyen el lehet képzelni, mennyi idő és üzemanyag veszteségbe kerül a szövetkezet terményeinek elszállítása. A komp helyett egy vashíd építését kérték az ölvedlek, meg a közeli falvak népe. ígéretet ugyan kaptak is, de a megvalósítás mindeddig elmaradt. Kisölved régi település. Ezt bizonyítja az a sok-sok cseréptörmelék fs, melyet építkezések, mélyszántások alkalmával százával találni a domboldalon. Sokféle nép tanyázott Itt: kvádok, jazigok, rómaiak, búnak, avarok, stb.... és mind hagytak itt valami emléket. A mai lakosok ősei talán a besenyők voltak. — Emberbecsülő, de büszke nép, rendszerető, dolgos — így jellemezte tíz évvel ezelőtt Veszelei Lajos bácsi, a klsbírá, aki már aróta sírba vitte a régi adomákat, furcsa történeteket, a faluról, az emberekről, A Szfklnce-part romantikája megszűnt. A falusi csendet traktorok, mo-KISS PÁL, NYUGALMAZOTT TANÍTÓ A szövetkezet gazdasági épülete helyén tíz évvel ezelőtt még kukoricás volt. Problémát okozott az állatok elhelyezése, etetése, hiszen még magán istái lókban helyezték el a szövetkezet állatállományát. Akkoriban úgy nyilatkoztak a szövetkezetről : - Nem is lenne rossz ez a mi szövetkezetünk, csak az embereket kellene nagyobb önfegyelemre nevelni, s ez egy kicsit nehezen megy, mert keményfejű emberek laknak errefele. A keményfejőség - azt mondják, - most sem változott, de a szövet -torkerékpárök berregése veri fel. A fiatalokat már nem elégíti ki a régi tempó, a hagyományok már csak az emlékekben élnek, és a nyitott ablakokból modern dzsessz-zene árad az őszi szelek szárnyán. A riportot írta OZSVALD ÁRPÁD Fényképezte K. Bachon A szórakozott újságíró Igen, én voltam. Már nem emlékszem pontosan, melyik vidéken történt, s melyik falu szövetkezeti irodájában jártam. Arro sem emlékszem, mit kellett volna megírnom. Lehet, a falu fejlődését, vagy a szövetkezeti élet problémáit, vagy valamilyen más eseményt. Nos, fényképész kollégámmal, Prandl Sanyival, a szövetkezeti irodában beszélgettünk, az elnökkel, az agronómussal, a zootechnikussal és a csoportvezetőkkel. Persze semmilyen riportút és meghitt beszélgetés sem tart örökké. Az újságíró felteszi a kérdést, az emberek válaszolnak, a fényképész keresi a fényképezésre legalkalkalmasabb helyeket, s miközben lázasan folyik a munka és a benépesült szoba az újságírókra figyel, az újságíró már a távozásra gondol, csak testben van jelen, az esze már azon jár, mi lesz oz anyagból, lesz-e belőle jó írás, érdekes is, hasznos is, érdekfeszítő is? Ha igen, megérte a port, a sárt, o fáradságát, az egész napot, vagy az egész délutánt, ha meg nem, hát akkor sem dől össze a világ! S nyújtja búcsúra a kezét, paroláz az elnökkel, az agronómussal, a zootechnikussal és szórakozottságában fényképész barátjával is, pedig neki semmi szándéka tovább maradni. Prandl Sanyi pirul, az elnök, az agronómus és a zootechnikus teleszájjai nevet, a többiek meg kuncognak, mert nem mindennapi esemény találkozni egy szórakozott újságíróval! Újságiró, farkaskutya és bicikli Nem mehetek Kisgéresre. Pedig milyen bor terem ott, s milyen vendégszerető nép lakja a falut! Mégsem mehetek a községbe, mert jóvátehetetlen bűnt követtem el egyik polgártársammal szemben. Elveszítettem a kutyáját. S ez úgy történt, hogy délután érkeztem Kisgéresre és a HNB titkárának ezeregy dolga volt. Nem tudott foglalkozni velem. Azt mondta, most menjek, nézzek szét, azután gyüjjek vissza. Elmentem s nem gyüttem, mert közben az egyik falubeli, az a bizonyos polgártárs, aki biciklit tolt maga mellett, s hatalmas farkaskutyát szelídítgetett az oldalán, királyhelmeci fényképészt ismert fel bennem, s rögtön megkért, csináljak róluk fényképet.- Kikről? - kérdeztem, mert csak őt láttam, kívüle senki mást. Gyorsan felvilágosított, mit kell értenem o „rólunkon". Őt, a biciklijét és a farkaskutyáját. Hozzátette azonban, hogy ő tulajdonképpen nem is fontos, van neki fényképe elég, a kutyájáról nincs, csak az lesz, amit én készítek. No, ha ennyi a baja, az igazán nem sok, gondoltam magamban, és a fényképezőgép lencséje elé tereltem a társaságot, mármint az embert, a farkaskutyát és a biciklit. Nagy üggyel-bajjal beállítottam a fényt, s jól szemügyre vettem a kutyát, mint a legfontosabb fényképezési objektumot. S mint aki legjobban végezte dolgát, bementünk a kocsmába, megittunk egy üveg bort, felírtam a rendelő cimét, s megmondtam pontosan, mikor küldöm a kutyás képet. Sajnos, máig sem küldtem, mert nem küldhettem. Ugyanis a szelíd jószág elveszett a gépből, vagy még Kisgéresen, vagy visszafelé jövet a vonaton, vagy előhívásnál a sötétkamrában. Máig is sajnálom, hogy nem kerestettem a 9 romantika nőikül
