A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-17 / 29. szám

árvizek után a kisgazdák, hogy a ta­laj kiszáradjon, megrepedezzék, akkor az Idén itt legfeljebb füvet kaszálhattunk volna. Csakhogy ml ezt nem engedhetjük meg, ekkora ,luxusra" nincs jogunk, nekünk minden talpalatnyi földre szüksé­günk van. így aztán, mihelyt a víz elapadt, szántottunk, boronáltunk, mütrágyáztunk ... egyszóval amúgy Istenigazában megdolgoztuk a ta­lajt. Rögtön, frissiben, amikor a föld még „finom“ volt. De nem csak ezt, tudja, hogy négyszázezer koronát szántottunk ml bele ebbe a földbe?! Műtrágya formájában. — Megtérül-e? — Biztos, hogy megtérül, ha­csak valami tstencsapása közbe nem jön most az aratás alatt. — Milyen hozamra számítanak? — Ebből az árpából harminc má­zsát terveztünk hektáronként. Hu­szonnyolc mutatkozik. Akkor pedig a búzának kell behozni a jövedel­met, ami ttt elmarad. En már csak ezt a lucernát féltem, amit az árpa alá vetettünk, nehogy valami baj érje. Az idén még ezt ts lekaszáljuk egyszer... — Hát a gépek, hogy működ­nek? — Elégedett vagyok velük. Leg­alábbis eddig. — Állítólag Szlovákta-szerte a gépek tizennégy százaléka veszte­gel alkatrészhiány miatt. Mi a hely­zet magúiknál? — Nézze, nekem ne mondja sen­ki, hogy ebben az országban nem lehet kapni pótalkatrészeket. Nem könnyű dolog, az igaz. Csakhogy nem az utolsó pillanatban, nem a betakarítást munka megkezdése előtt kell észbekapni. A ml raktá­runkban például az idén százötven­­ezer korona értékű pótalkatrésszel van több, mint volt a múlt évben. Legfeljebb a régebbi, a ZM-kombáj­­nakhoz nincs, mivel azt már nem gyártják, azokat ml viszont lassan már szétszedjük, egyikből pótoljuk a másik tönkrement alkatrészeit. Valamilyen megoldás mindig van, csak keresni kell. Persze mindennek megvan a ma­ga ideje ...l Zs. NAGY LAJOS Július hetedikén volt Bukarestben a Román Szocialista Köz­társaság Államtanácsának palotájában a KGST-országok kom­munista és munkáspártjai vezetőinek ás kormányfőinek értekezlete. A tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, Len­gyelország, Magyarország, Mongőlia, a Német Demokratikus Köztársaság ás a Szovjetuniő vettek részt. Képünkön a cseh­szlovák küldöttség vezetője, Antonin Novotny elvtárs aláírja az Egyesült Államok vietnami agressziójáról szőlő nyilatko­zatot. Karlovy Vary ban július hetedikén megkezdődött a XV. Nem­zetközi Filmfesztivál. Képünkön: a Grand-hotel-beli Moszkva filmszínház látható, melyben a fesztiválra benevezett filmek többségét vetítik. Erzsébet angol királynő a megnyitó után bemutattatta ma­gának mindkét csapat játékosait. Képünkön az Uruguay-i játékosokkal fog kezet. A Világbajnokság első meglepetése: Anglia—Uruguay 0:0. Az uiuguayi kapus az angol támadók gyűrűjében. A MÚlf HÍJÉN Külpolitikoi összefoglaló Világszerte folytatódik a tiltakozás a Hanoi és Haiphong ellen indított amerikai légitáma­dások miatt. A Varsói Szerződés Bukarestben ülésezett politikai tanácskozó testületé külön nyilatkozatot bocsátott ki, amely szerint a Var­sói Szerződés tagállamai elítélik az VDK sűrűn lakott városainak barbár bombázásét, s minden erkölcsi, gazdasági és honvédelmi segítséget megadnak a VDK-nak, továbbá önkéntesekkel is hajlandók a hedyszlmen segíteni a hős viet­nami nép harcát az amerikai agresszorok ellen, ha a VDK kormánya ilyen irányú kérelmet ter­jeszt a Varsói Szerződés tanácsa elé. Míg az Egyesült Államok haladó erői minden eddigit felülmúló hatalmas tüntetéseken tilta­koznak Hanoi és Haiphong elővárosainak bom­bázása miatt, a Jobboldali erők is elismerik a légitámadások céltalanságát. Véleményünk szerint az üzemanyagraktárak bombázását már egy hónappal ezelőtt kellett volna megkezdeni, mert azóta a VDK kormányának sikerült e rak­tárakat nagyrészt decentralizálnia és vidékre telepítenie. * * * A Varsói Szerződéshez tartozó országok poli­tikai tanácskozó testületé háromnapos buka­resti értekezletének befejeztével nyilatkozatot tett közzé az európai béke és biztonság meg­szilárdításáról. A nyilatkozat többek között megállapítja, hogy a tartós béke és biztonság megóvása Európában földrészünk valamennyi népének leghőbb törekvése, mely az egyete­mes béke érdekelnék Is megfelel. Az értekezleten részt vett államok felhívják az európai országokat, hogy fejlesszék jószom­szédi kapcsolataikat a függetlenség, a nemzeti szuverenitás, az egyenjogúság, az egymás be­­lügyeibe való be nem avatkozás, a kölcsönös előnyök s a különböző társadalmi rendszerű államok közti békés egymás mellett élés elvei alapján. Ennek megfelelően slkraszállnak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok erő­sítéséért. A nyilatkozatot aláíró államok hangsúlyoz­zák, hogy készek más államokkal együtt ke­resni az európai béke megszilárdításához ve­zető kölcsönösen elfogadható utakat. * * # Július 7-én került sor Bukarestben a KGST tagállamok kommunista és munkáspártjai ve­zetőinek találkozójára, melynek résztvevői ki­fejezték azt az egyhangú szándékukat, hogy a jövőben is minden erőfeszítést megtesznek a kölcsönös együttműködés fejlesztése érdekében, összhangban a tagállamok teljes jogegyenlő­sége, nemzeti szuverenitása és függetlensége tiszteletben tartásának, a kölcsönös előnyök­nek és az elvtársi segélynyújtásnak elveivel, ezzel is hozzájárulva a proletár internaciona­lizmusnak, a szocialista világrendszerhez tar­tozó országok egységének és összeforrottságá­nak további erősítéséhez. # # * Dean Rusk külügyminiszter vett részt ame­rikai részről a Kyotoban megtartott Japán— amerikai gazdasági konferencián. Az amerikai gazdasági segélyprogram célja a dél-vietnami és a szomszédos országok nemzeti felszabadító mozgalmának felszámolása. Kyotoban a tár­gyalások folyamán hatalmas tüntetések zaj­lottak le. A Dean Rusk vezette amerikai kor­mányküldöttség és az ülésterem védelmére a Japán hatóságok 3500 rendőrt vontak össze. • • • Londonban befejeződtek az angol—francia tárgyalások. A Pompidou vezette francia kor­mányküldöttség háromnapos látogatása folya­mán a kelet-nyugati kapcsolatokról, a NATO válságáról, Nagy-Brltannlának az Európai Kö­zös Piacban való tagságáról és a La Manche csatorna alatt építendő alagút terveiről tár­gyalt az angol kormányférfiakkal. A tárgyalá­sokról kiadott záróközlemény hangsúlyozza, hogy a vietnami problémát békés úton, tárgya­lásokkal kell megoldani és javasolja a genfi Indokína-konferencia újbóli összehívását. — ta —

Next

/
Thumbnails
Contents