A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-17 / 29. szám

Egészségünk érdekében Egymást követik a kiállítások országszerte — már valóban csak az élelmiszer-kiállítás hiány­zott. S Íme, Ex Plzefi 66. címmel erre is sor került a világhírű sör városában. Élelmiszer­­iparunk minden terméke megtalálható ezen a kiállításon, az Ínyencek kedvükre válogathat­nak. S minthogy a kiállítás fő jelszava az, hogy Csehszlovákia bőkezű, vendéglátó és szép ország — az étetek és példás terítékek mellett szállodai és úti szolgálatainkat is bemutatják. A kiállításnak eme részébe Jól illenek szom­szédaink — Magyarország, Lengyelország, Bul­gária és az NDK utazási Irodáinak expozíciói. Első kiállítás ez nálunk a maga nemében, tehát tapintatosaknak kellene lennünk, mégis megjegyezzük, hogy néhány gyermekbetegséget nem került el, korai lenne azon töprengeni, vajon érdemes-e állandósítani, illetve évről évre megismételni. Mindenesetre nem ártott vol­na mindjárt az elején több nagyvonalúság, ötle­tesség, annál inkább, mivel a kiállítást a részt vevő vállalatok maguk pénzelik. A kiállítás súlypontját természetesen az élel­miszeripari készítmények bemutatása képezi. Érdekes az a törekvés, amely az áruk csoma­golását igyekszik vonzóbbá tenni. A modem táplálkozás . alapvető feládata — s ezt a kiállítás rendezői lépten-nyomOn ki­hangsúlyozták — harc a hízás, a kövérség el­len. Szerintük a karcsúság nemcsak szép, ha­nem egészséges is. Ezen a téren kétségtelenül legérdekesebbek a plzeiii orvosi fakultás higié­niai intézetének eredményei. Ez a kiállítás slá­gere s úgy véljük gyakorlati alkalmazásuk ugyanilyen népszerűséget eredményez majd dolgozóink között. Miről is van sző? MUDr, Frantiäek JanlCek docenshez fordultunk ezzel a kérdéssel. — A napi táplálék kiegészítésére teljes ka­lória és biológiai értékkel rendelkező italt ké­szítettünk. Értéke körülbelül az angol reggeli értékének felel meg. A további napi ételek ki­egészítésére szilárd halmazállapotú komplexu­mot — kávébarna golyócskákat — készítettünk. — Ml késztette önöiket erre a kísérletre? — A táplálkozás mai szomorú helyezete mind világviszonylatban, mind nálunk!. Manapság táp­lálékainkban túlteng a zsiradék és a szénhidrát, ami a lehető legegészségtelenebb dolog. Kiegé­szítő táplálékunk elkészítését átfogó kutatás előzte meg, amely azt bizonyította, hogy lakosa­ink túlnyomó többségénél napról-napra csökken az ételek tápértéke. Tíz éve figyeljük ezt az áldatlan helyzetet. — Mi a kiegészítő táplálék lényege? — Napi táplálékaink hiányzó tápértékét igyekszünk pótolni. Cseppfolyós halmazállapotú készítményünk szárított tejet, sörélesztőt, ka­kaóport, sárgarépát, gyümölcsszörpöt, szója­olajat az A, D és E vitaminok olaj-oldatát tar­talmazza. Használatnál mindkét készítményt Dr. Fr. Vanléek docens vízzel kell összekeverni. A golyócskák ugyan­ezeket a tápanyagokat tartalmazzák csak más mennyiségi összetételben, tápértékük is kisebb, mivel ezek a főételek kiegészítését szolgálják, míg a cseppfolyós készítmény a napi ételnor­ma egyharmadát pótolja. — Hogyan jutunk majd készítményeikhez, miután azokat a gyakorlatba is bevezetik? — Készítményeink az esetleges ipari előállítás után természetesen a kereske­delem útján jutnak a fogyasztókhoz, mindenfé­le orvosi előírás nélkül lesznek kaphatók, azt szeretnénk, ha afféle népi táplálékkiegészítőkké válnának. Ehhez az elképzeléshez igyekszünk az árakat is igazítani — az ital ára 1,50, egy golyócskáé 0,(30 Kős lesz. — Gondol’om, készítményeiket már kipróbál­ták a leendő fogyasztókon? —— Természetesen s az eredmények örven­detesek. A Janovice u Klatova-i óvoda növen­dékeivel kísérleteztünk s a gyermekek a ké­szítmények rövid idejű használata után fris­sebbek, vidámabbak voltak, vérképük normálissá vált, vagy ha előzőleg az volt, nem változott meg. S végeredményben ez a célunk, mivel ilyen változásokat csak a teljes tápértákű táp­lálék idéz elő. Fényképezte: Bielik L. A fokostély és Mátyás király Zsellztől néhány kilométerre, a hosszúlázi erdő közepén állt egy többévszázados, hatalmas tölgyfa, melynek belsejét kivájták, s benne egy asztalt és hat széket helyeztek el. A fa kör­nyékén lévő fákat ülőalkalmatossággá fűrészel­ték le. Kedvelt kirándulóhely volt, a vadászok­nak pedig a vadászat ünnepélyes befejezését jelentette. Az óriási fa minden évben újra rügyet hajtott és nyaranta zöld lombkorona nyújtott menedé­ket a kirándulóknak. A fakastélyon ajtó volt, melyet be lehetett zárni. Nemcsak a környező községek lakosai! keresték fel, hanem messze vi­dékről, sőt külföldről is jöttek érdeklődők. A fakastély elpusztult. 1956-ban ismeretlen tettesek felgyújtották. Hosszú heteken út Izzott. Már régen foglalkoztatott a gondolat, hogy megtudjam a fakastély keletkezésének törté­netét. Írásos feljegyzések nincsenek róla, az utókor csupán egy legendára támaszkodhat. Mint ismeretes, a XV. században, Hunyadi Mátyás uralkodása Idején, a Garam alsó fo­lyásának környékét nagykiterjedésű erdőségek borították. Zsellz térségét is vadban bővelkedő erdő környezte. Az erdőségekben számos nagy­vad — többek között bölény — tanyázott. Má­tyás király is szenvedélyes vadász volt. A le­genda szerint egy alkalommal a főuraktól kí­sérve elvetődött a Zsellz térségében elterülés hosszúlázi erdőbe, ahol a társaság egy kis pi­henőt tartott. Az uralkodó figyelmét felkeltette egy óriási méretű tölgyfa. Rögtön fogadást ajánlott a főuraknak, hogy a fa belsejében elfér 12 ember. A főurak kételkedtek az uralkodó ál­lításában és elfogadták a feltételeket. A társaság felkerekedett, hogy tovább folytas­sa a bölényvadászatot, Mátyás király pedig utasítást adott a fa belsejének kivájására. De megparancsolta azt is, hogy a fa kérge alatt élő réteget hagyjanak, hogy a fa továbbra is élő maradjon. A fa belsejét klvájták, a nyílásra pedig ajtót szereltek, melyet a fa eredeti kérgével vontak be. Mire a vadásztársaság visszatért, készen várta őket a fakastély. A fogadást az uralkodó nyerte meg, mert a fa belsejében valóban 12 ember fért el egymás mellett állva. Eddig a fakastély története. Andriskin József

Next

/
Thumbnails
Contents