A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-03 / 27. szám
Csendélet Ozsvald Árpád £piil a dernöi iskola Barka-völgy, Csermosnya-völgy, Vizesvölgy ... Ahány emberrel találkoztam, mindegyik más nevet adott a völgynek, volt, aki nevet se tudott neki adni, csak egyszerűen „vőgynek“ titulálta. — Mert vőgylek voltunk, mi kéremalássan az örűkéletben, mindig — mondja egy nagykalapé, deres bajuszé bácsika. S végeredményben nem Is völgy neve a fontos, hanem az emberek, akik itt élnek, halnak, születnek, e hallgatag, mogorva, nagy hegyek szorító ölelésében. Rozsnyótól keletre, a Krasznahorka — Kassa turistáktól forgalmas, élvonal szomszédságában hözódik Barka-völgye. Keskeny, kanyargós étja négy falut — Dernőt, Kovácsit, Lucskát, Barkát — köti össze a világgal. Az ét mentén a völgy szorgos népe gyűjti boglyába, petrencébe a szénái, az apró szénaplramisok felkapaszkodnak egész a hegyek derekáig. Az emberek kíváncsian nézegetnek a port verő autó után. Egy-kettőre a .völgy végére érünk. Itt állja utunkat Barka. Templomtornya szinte kettévágja a völgyet. A rekkenő hőség után jégveremként hat ránk a volt Károlyi kastély százados falainak dohos és hideg levegője. Most a szövetkezet és HNB székhelye. Három falu Virradat néven egy szövetkezetbe tömörült — Dernőn állami birtok van. A szövetkezet gaz daságának fő forrása az állattenyésztés. Az iroda hosszé asztalán rengeteg virág. — Tegnap lakodalmat ünnepeltünk — mondják. — Nem közönséges lakodalmat. Splsák András bácsi házasságának 60. évfordulóját. Érdemes lenne az éjságba is írni róla. Nem gondolják? Ha már itt vagyunk, mi is gratulálunk. A ház csendes, a tegnapi vigalomra csak a konyhában felhalmozódott edény és a pohár emlékeztet. András bácsi ruhástól szendereg az ágyon, sapkáját a szemére hézza. Juli néni a tűzhely melletti heverőn ül, dédunokái körében. Süteményt, bort tesz elénk. — Maradt még a tegnapiból — kínál mosolyogva. 78 éves kora ellenére is fürgén mozog. András bácsi is felikel az ágyról, időbe telik, míg megmagyarázzuk jövetelünk célját. Magas, szikár ember, senki sem mondaná rá, hogy már 88 éves. Legfiatalabb dédunokája ott tipeg körülötte. — Ezt szereti a legjobban, mert egészen rá hasonlít — mondja Juli néni. Ül a két öreg a heverőin. Kicsit zavarban vannak, mikor a mültról kérdezősködünk. Hatvan éve élnek együtt jóban, rosszban. — Amerikában ismerkedtünk össze — mondja Juli néni — ott tartottuk a lakodalmat is. Azm. tán hazajöttünk, mert mégiscsak Jobb a hazai földön élni. Építkeztünk. Ennek a háznak a helyén akkor még mocsár volt. Hatvan évet éltem az urammal, de nem vert meg soha. Békességben éltünk, küzködtünk, törtük a világot. Az élet soha nem volt egyforma: örömünk, bánatunk is volt elég. Két háborút éltünk át, az el-A csend völgyében
