A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-30 / 44. szám
vydrica 5 Emeleti szobámból zöid villanyfény dől az útra. A korzóból egy embert kivágtak, sir elnyúlva. Piros hajából vér hull csomósán, rendőrszin vér — Dicsérd o sorsod: magadat látni im teljes szintér. Eszméleted is vérből, halálból kínból épül Fogalmaidban agyonvert ősök dühe nélkül. Nyers vagy, mint itt a falaknak döntött utcalányok, piszkos asztalon kidöntött sörként csillog álmod. Sötét külváros vagy, hol az ember meg van veszve. Ennie már van, most mindig inna s szeretkezne. Nyugodni nem tud, harag hát sorsa, ordít égye — Számodra is csak a szoknya alatt van már béke. E hol az édes táj? Hol a gyermekkor, anya-álmod? Itt csak hal szag van, s versed falában rum szivárog. Sörgyár csörömpöl s beteg tüdőként neon reszket, de — külön kínod s a világ tán itt érintkeznek. Dicsérd hát a várost, hol öntudatod fel visít még, s a lányt, kinek ágyán ellepi arcod a veríték. Dicsérd anyádat, ki itt csak emlék s nem becézed, s kegyetlen munkád, amiért naponta öl a méreg. Dicsérj mindent, hisz egyre megy: csendőr, s aki lázad. Ki tudja itt, hogy ki a lényeg és ki a látszat. A jövő eljön s befog mindent, a várost, engem - Tán nem is eggyé - külön válni a lehetetlen. TŰZSÉR ÁRPÁD A fejlett, modern társadalom kialakulásának egyik alapkövetelménye a műveltség. Minden, ami a társadalmi rendszer sikeres előrehaladását Jelenti, ettől függ. A műveltség milyenségét elsősorban az iskolarendszer határozza meg. Iskolarendszerünk az utóbbi húsz év alatt nem egy átszervezésen ment keresztül. Elméletben tudtuk, mit akarunk, csak a gyakorlati kivitelezés nem volt mindig a legsikerültebb. Ennek a ténynek tudatában vagyunk és talán éppen ez vezette a Kultúrny 2ivot szerkesztőségét, hogy kerekasztal mellett meginterjúvolja Boor Borisz egyetemi tanárt, dr. GaSparík Mikulást, a Komensky Egyetem Filozófiai Fakultásának docensét és Do* minik Tatarka írót. [K2, 38—39. szám). A feltett kérdések kimondottan a főiskolákkal kapcsolatos problémákat érintették: Betöltik-e főiskoláink hivatásukat? Szervezeti felépítésük, Jelenlegi igazgatásuk, tartalmuk megfelel-e a kor követelményeinek? Milyen főiskoláink felszerelése, tanterem- és laboratórium ellátottsága? Van-e elegendő segédeszköz, tanuióterem? Képes-e a főiskolai hallgató az adott körülmények között eleget tenni a vele szemben támasztott követelményeknek? Van-e az egyetemi tanároknak lehetőségük a tudományos munka kifejtéséhez? Amint látjuk. a kérdések nem újszerűek, de rendkívül aktuálisak, sok problémát ölelnek fel, ugyanakkor a további kérdések láncsorozatát vonják maguk után. Lássuk tehát, mi a szakemberek véleménye, de főként: pillanatnyilag milyen a helyzet főiskoláinkon? A főiskolai képesítés megszerzése nem kötelező, logikus tehát, hogy erre a „kiváltságos“ iskolára csak a „kiváltságosaknak“ kellene bejutniuk, vagyis a már megalapozott tudással rendelkező egyének közül csak a legtehetségesebbeknek. Hiszen öt, vagy hat év alatt —előzetes tudás nélkül — lehetetlen kiváló szakembereket nevelni. Pedig a főiskolát végzetteknek vagy tudással kell rendelkezniük: ettől függ az állam politikai, gazdasági és kulturális továbbfejlődése, irányvonala. Éppen ezért nem lehet számunkra közömbös, kik és milyen körülmények között jutottak el a főiskolákra és egyetemekre. A megszabott kulcsszámok nem minden esetben fedték a társadalom igényét, másrészt gyakran megakadályozták a tehetséges egyének főiskolára Jutását. Ha középiskolánk „szolidságában“ meg lehetne bízni, és ha az érettségi bizonyítványt „szentírásnak“ lehetne venni, fölöslegessé válnának a felvételi vizsgák. Ezzel nemcsak a tanárokat mentenénk fel a kínos kérdőzősködés alól, de elsősorban a Jelentkező hallgatók önbizalmát növelnénk. Könnyen megtörténhetik, hogy egy gyengébb tanuló a felvételi vizsgán Jobban szerepel, mint a kitüntetéssel érettségiző. Ez gyakran csupán a pillanatnyi Indiszponáltságon, vagy a kérdés milyenségén múlik. Viszont az érettségi bizonyítványnak sok éves munkát, a tehetséget és a tudást kellene tükröznie. A főiskolákon elsősorban kiváló szakembereket, tudományos munkára alkalmas egyéneket kellene nevelni. Rendkívül kínos, — arról nem is beszélve, mennyire fékezi az előrehaladást — ha az egyetemi tanárnak előadás közben, vagy külön szemináriumokon kell magyaráznia az alapvető tudnivalókat. Ezek a tények arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad megelégednünk a főiskolát végzettek számának növekedésével, hanem arra kell törekednünk, hogy akik elvégzik a főiskolát, valóban egyéniségek legyenek, akik képesek önállóan és Jól ellátni a reájuk bízott munkát. Helyénvaló lenne, ha készítenének egy statisztikai kimutatást arról, hogy a főiskolát végzett egyének hol és milyen tisztséget töltenek be. De térjünk vissza ahhoz az öt-hat évhez, amelyet a hallgató a főiskolán tölt! Milyenek az oktatási és tanulási lehetőségek? Csaknem egyértelműen leszögezhetjük: nem kielégítőek, nem felelnek meg a kor követelményeinek. Elég megemlítenünk a tanterem-, az internátus- és a tanulóterem-hiányt. Nem lehet számunkra közömbös, hogy némelyik előadóteremben néhány széken kívül nincs semmi. Ennél sokkal nyugtalanítóbb, hogy a főiskolai internátusok egyre inkább éjjeli szállásokká válnak, nélkülözve az elmélyülő tanuláshoz szükséges környezetet. Ne csodálkozzunk tehát, hogy az egyetemisták egy része az utcákon ténfereg, aminek végső következménye a főiskolai tanulmányok megszakítása. Pedig ezek közül sokan tehetségesek, szép tervekkel indulnak, de ... És ez a „de“ nagyon nyomós ok, sok mindenre magyarázatot ad, többek között arra is: miért alacsony a főiskolai hallgatók tudásának színvonala. Dominik Tatarka megjegyzi: „Nem igaz, hogy olyan szegények vagyunk, mint amilyen szegények főiskoláink.“ Itt nemcsak az említett hiányosságokra, hanem egy másik — nem kevésbé fontos problémára is gondol: a tankönyvellátásra. A tankönyvek sem külalakra, sem tartalomra nem ütik meg a főiskolai szintet. Eléggé primitívek, nem ölelik fel az előadott anyagot, elavultak, arról nem is beszélve, hogy még csak mennyiségileg sem fedik az igényeket. Ideje volna nálunk is megszervezni egy egyetemi könyvkiadót, ahogy az más országokban már rég megvan. Csak így képzelhető el a hiányosságok megszüntetése és a tanulás optimális követelményeinek teljesítése. Nem kívánhatunk a főiskolai hallgatótól magas színvonalú tudást, ha nem határozzuk meg a tudáshoz szükséges forrást, ha nem teremtjük meg a megfelelő környezetet, ha nem támogatjuk a műveltség megszerzéséhez szükséges kezdeményezést. Fiataljaink szkepticizmusának gyökereit ezekben az okokban is látnunk kell. Ezenkívül helytelen, hogy csak külső megnyilvánulásuk szerint ítéljük meg őket, nem is törekszünk arra, hogy emberi mivoltuk mélységében ismerjük meg őket. Ne akarjuk a fiatalokat csak megváltoztatni, elsősorban körülményeiken változtassunk: alakítsunk ki szilárd eszményképeket, amelyekben hinni lehet. Vonatkozik fz egész társadalmunkra, de leginkább a szülőkre és a pedagógusokra. főiskoláink fény-és árnyoldala Lehetővé kell tenni, hogy a főiskolát végzett embereit biztos perspektívával induljanak! Tudásukat, igyekvésüket anyagilag is jutalmaznunk kell! Módot kell rá találnunk, hogy a diplomás ember egy-két évre tapasztalatcserére eljusson külföldre Isi Ezekkel a kérdésekkel nem merült ki, és nem is merülhetett ki az e tárgykörbe tartozó profbléma-komplexum. Kiemelhetnénk konkrétan a valóban szép és dicséretreméltó eredményeket, ugyanakkor szóvá tehetnénk hiányosságokat is. A Kultúrny íivot által szervezett beszélgetésnek nem is az volt a célja, hogy konstatáljon és ezzel befejezettnek tekintse a „főiskolakérdést“, hanem hogy gondolkodásra késztessen, tettekre serkentsen. Egyre inkább fejlődő társadalmi rendszerünk ezt így kívánja meg! Hasznos lenne, ha a magyar nyelvű sajtótermékek közül valamelyik foglalkozna ezzel a kérdéssel a magyar nemzetiségű főiskolai hallgatók szemszögéből is. Hiszen nekik, az említett problémákon kívül még sok más nehézséggel is meg kell küzdeniük. Lehetséges, hogy a vitába bekapcsolódók észrevételeikkel, meglátásaikkal elősegítenék a főiskolák-problémájának megoldását. lehetséges, hogy éppen ők járulnának hozzá ahhoz, hogy á jövőben inkább főiskoláink fényoldalról, nempedig árnyoldaláról beszélhetnénk. / a Hét irodalmi mellékléte44* —ozo—
