A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-16 / 42. szám
*5 TÁRSALKODÓ MURÁNYI V É N U S lak partján „Találni bőv rákos és pisztráng!»* helyre“. Tiszolctól féimérföldnyire legyen a találka helye. Tervük sikerült, összetalálkoznak. Leszállnak lovukról „kezet fognak s kiki jónapot ajánla“. Sűrű köd veszi őket körül, melyből a gyepre harmat pereg. Ferenc a palástját teríti Mária Klőhelyére s amint Mária elhelyezkedik, Ferenc magát féltérdre melléje eresztő“. Megindul köztük a társalkodás. Ferenc Murányt kívánja megszerezni, de Máriát is. „Esküszöm“ — jelenti ki — „szablyámra: tégedet elveszlek, özvegy nyoszolyámbán igaz társul veszlek“. Mária sem késik a fogadkozással: „Azon leszek: miként velem együtt Murányt Néked kézhez adjam, s tartsd sajátod gyanánt.“ Így társalog hát együtt a szerelem istennője, Vénusz és a harc, a várvívás istene, Márs, Ferenc már korábban ezüst órácskát juttatott el Máriának, Mária viszont most hajából vert perecet old ki s adja jegyajándék gyanánt Ferencnek. Ami ezután következik, az már a két egymásra talált szív közös műve. Mária a várban készít elő mindent, Ferenc vitézeit szedi össze a különleges várvívásra, melynek legnagyobb titka, hogy a 12 öles mélybe lógó létráról a magasba kapaszkodó vitézek le ne szédüljenek, mint — sajnos maga Wesselényi Ferkó, akit azonban estében szerencsésen felfogtok s így vitézeivel mégis felhágott a vár „hóhérbástyának“ nevezett fokára, ahol már várta Mária hűséges embereivel. A vár rövid percek alatt cserélt gazdát. Szinte ellenállás nélkül esküszik hűséget a várkatonaság is Ferencnek s Széchy Évát, kinek férje épp Kassán időzik Rákóczinál, várórnőből most maga változik vendéggé. A várat megvívták hát, de még hátra van a lakodalom. Erre várni kell. „A két nap folyása tetszett csak heteknek, Nehéz kín s bús várás a szerelmeseknek“. A várat pénteken vették be és íme: „Vasárnapi napra azonban kelének, Elérkezvén a pap, meg is esküvének“. Gyöngyösi históriás éneke hűen, megbízhatóan mondja el a történeti eseményeket. Első lorrásból. Még intimitásait is ismeri, hiszen a részleteket magától urától, Wesselényi Ferenctől hallotta. Akkor már az is megkapta királyától, amiért a várat és Máriát birtokába, vette, ráadásul jutalomképpen: a nádori méltóságot. A rozsnyói temetőben van egy magányos sírhalom, a kis fehér márvány síremléken csupán ennyi áll: Bandika 1905—1906. A korán elhunyt kisfiú apja nem más, mint Móricz Zsigmond a XX. század magyar irodalmának legnagyobb realista regényírója. Hogyan került ez a sír a rozsnyói temetőbe. ezt mesélte el nekem Dovala Teréz néni, mikor Rozsnyóra kerültem 15 évvel ezelőtt, és azóta is emlékezetemben él a történet. Úgy írom le, ahogy .Teréz nénitől hallottam. Móricz Zsigmond felesége Holies Eugénia tanítónő volt. Eugénia édesapja Vashegyén dolgozott, mint bányatisztviseló. A leánykérés után az esküvőt Vashegyen tartották meg. A fiatalok visszamentek Pestre, Holicsékat pedig Rozsnyóra helyezték. Rozsnyón Dovaláék és Holiosék között meleg barátság szövőd dött mivel Dovala Józsi bácsi is a Rimamurányi Társaságnál dolgozott. így ismerkedtek meg Dovaláék Móricz Zsigmonddal, aki apósáékat gyakran meglátogatta Rozsnyón. Ilyenkor aztán közös kirándulásokat tettek. 1906. augusztusában a boldog fiatal pár elsőszülött kisfiával — Bandikával látogatóba jött a szülőkhöz Rozsnyóra. Felkeresték Dovaláékat is. Teréz néni akkor még fiatal asszony, éppen kihajolt az ablqkon, mikor a kapun befordult a házaspár. ..Ki az a csinos barna menyecske ott az ablakban? - Tán nem a Trézsi?" - kérdezte Móricz. Persze Teréz néni sem maradt adós a válasszal, hasonló kérdéssel vágott vissza; „Ki az a csúnya nagybajúszú ember ott a kapunál, csak nem a Móricz Zsiga?" Ezután az üdvözlés után jött az igazi, szeretetteljes fogadtatás, mert Teréz néni tudta, hogy mi illik. Persze a beszélgetés csak a kis Bandika körül forgott. Zsiga anynyira boldog és büszke volt a fiára, hogy másról nem is tudott beszélni. Sajnos, csak pár napig tartott a boldogság, mert Bandika megbetegedett, torokgyíkot kapott, az orvosok nem tudtak segíteni rajta, meghalt. A temetés után Dovaláék felkeresték őket, hogy kifejezzék részvétüket. A szobába lépve ott találták Zsigát és Jankát, amint egymást átölelve zokognak. Az első kedves gyermek képe élete végéig elkísérte Móriczot. Amikor csak tehette, eljött a rozsnyói temetőbe, hogy „elbeszélgessen" halott fiacskájával. K. J.
