A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-10 / 28. szám
artóknak, használhatóknak bizonyultak, Ostraán, Pilzenben, Svitavyn, néhány hónap múlva, niután megkísérelték Itt a gyökérverést visszanentek előző munkahelyükre, vállalták megint az ítaizáet, aiz időnkénti viszontlátásokkal, rövid gyüttlétekkel, a megszakított különélést a csaádtól. A munkások nagy számához viszonyítva íem olyan hosszú a névsor mégis soknak talánm, és mindegyik név olvasásakor némán feleszem a távol levőnek a kérdést: miért? Dóka Sándor Zselízről, Vörös Sándor Pavlová- 61, Benkó Gyula Bájtéról, Szabados István, Malarász Mihály Garamkövesdről, Mihályi Ferenc iziklncőről és a többiek mind miért? Kívánkozik a legkézenfekvőbb válasz: nagyobb . kereset. Valóban, a különélés! díj, a diéta naonta eléri a 25 koronát, s ez az összeg 600 koonát is kitesz. Havonta. Az igénytelenül élő nunkásnak ebből már telik megélhetésre, kérésiét hiánytalanul a családnak küldheti. De a íegszokás és még több tényező is szerepet játsztatik abban, hogy megint csak a távolban keresők meg a kenyérre, vagy akár az autóra valót. Kazi Istvánnak szép háza áll Ebeden. A gazda nőst nincs otthon, nem is számított rá, hogy taálkozunk, csak az egyik vő és egy játszadozó móka jelenti az életet pillanatnyilag a csendes lázban. Kazi Istvánnal tavaly tavasszal találkozna a vonatban, beszélgetésbe elegyedtünk, lem fiatal ember, ma már 55 éves. Az ezermesterek kihalófélben lévő fajtájához artozik, ért a kosárfonáshoz, de az ácsok között 5 megállná a helyét. — Árulja el, ml az eredeti foglalkozása. — Paraszt vónék én. — De hát akkor — néztem — miért csinál rinden mást és azt is olyan távol a falujától? — Egyik embernek sorsa, vagy a szükség így hozza, a másiknak meg amúgy. A Nemzeti Bizottságon tájékoztatnak, hogy laramkövesdről mintegy 5—6 ember jár Csehrszégba munkára. Felhívták a figyelmet néhai izabó Mihályra. özvegy Szabó Mihályné Gőra Anna szeme lyomban, könnyebelábad, mikor az uráról kérdeősködöm. — Akkoriban — mondja —, nehéz volt bizony íegszokni, hogy csak 6—8 hetenként látom az rámát. Nem voltunk már fiatalok, a hosszú évek latt sosem váltunk el egy-két napnál tovább gymástól. Én viseltem nehezebben a különélést, nyugtatott, ő vigasztalt. Nagyon csöndes, jó armészetű ember volt, munkájában sem akadt emmi hiba. Mondogatta is, hogy szeretik ott, megbecsülik, mintha még a ritkán látott otthonért, családért is kárpótolni akarnák. Annyit keresett, amiből tisztességesen megéltünk, de pénzt bizony nem raktunk félre. Mikor hazajött egyszer nyáron és belépett a kertbe megállt és azt kérdezte. „Hát te ilyen virágok között élsz? Hát ilyen gyönyörű itthon? Ha majd egyszer nyugdíjba megyek, de jó lesz itt elüldögélni a kertben. Akkor már nem fog kelleni elmennem.“ A nagyon egyszerű lakásban rend van és tisztaság, de az udvar most is tele a napfényben ragyogó színes, kedves falusi kerti virágokkal. Szabó Mihály már nem üldögélhet közöttük többé. ,Egy éve sincs még, hogy a felesége táviratot kapott: az ura hirtelen meghalt. — Nem tudom, hogy szedtem össze magam s utaztam fel a munkahelyére. Akkor láttam csak milyen becsülete volt ott az uramnak. Az üzem az utolsó fillérig fedezte a hazaszállítás költségeit, nekem a temetés egy fillérembe sem került. Rólam úgy gondoskodtak, hogy sosem tudom nekik eléggé megköszönni. Két embert is leküldték ide, aki mindent elintézett, hogy ne legyen gondom semmire, s még 300 korona készpénzt is adtak, hogy ne legyek az első napokban esetleg megszorulva. A nyelvüket sem értettem pedig, de a saját édes testvéreim sem vehettek volna körül nagyobb gondoskodással. Nem Is tudom, hogy áldjam őket, kérem, ezt okvetlenül tegye bele... A nyugdijam? Hát az bizony nem sok, de lássa, az étel úgy sem akar lemenni a torkomon. Le is fogytam, legyöngültem, még .nagyon közel van az egész. Aztán meg az özvegyasszony tehetetlen is. Az 59-ben elvett állatokért mostanában fizettek a Nemzeti Bizottságon, úgy hallottam. Én is elmentem, gondoltam akkor inekem is jár valami és a kis nyugdíj mellé bi,zony nem ártana. De azzal fizettek ki, hogy lekéstem a dolgot, még újév előtt kellett volna jönnöm. De hát honnan tudjam én azt? Ki törődik velem, ha az uram már egyszer elment? Elment Szabó Mihály, ugyanakkor véglegesen .visszajött a szülőföldre, a szülőföldbe. Garamkövesd új házakból álló utcáján égy még vakolatlan, még félig bekerítetten portára térek. A tűzhely mellől az az asszonyka emelkedik fel jöttömre, aki idejövet szomszédom volt az autóbuszban és aki útbaigazított, mikor a Nemzeti Bizottságot kerestem. A szobában együtt ülök az egész családdal. Itt van a nagyapa, az anya, a nagy fiú aki technikus a párkányi papírgyár építkezésénél, a felesége, aki ott helyben egészségügyi dolgozó, a középiskolás kislány, és... a kisebbik fiú, aki a kassai ipariskolában most fog érettségizni, természetesen hiányzik. És hiányzik az apa Is. A nagyobbik fiú önkénytelen magatartása, amellyel a család nevében vezeti beszélgetésünket, arra enged következtetni, hogy az apa nem csupán ideiglenesen hiányzik. Az apát pótolni kell, lennie ,kell egy családfőnek, aki a kis közösség gondjainak nagy részét a vállára veszi, akihez bizalommal lehet fordulni, de akinek joga és tekintélye is van. Aki megróhatja kis húgát, hogy hanyatlott a tanulásban és akt dönthet a család apróbb ügyes-bajos dolgolban. Az új házat még .közösen építették az apával, aki szintén a falutól távol kereste és találta meg azt a munkát, amelynek a béréből legjobban futotta a gyerekek .nevelésére, az új otthonra, amely neki többé már nem otthon. Mikor megkezdték a papírgyár építkezését még felcsillant a remény, hogy talán hazatalál, hogy -talán erősebb lesz mint a szenvedély, ami egyre -inkább az alkoholhoz fűzte. Az áldatlan torzsalkodások, családi viszályok azonban nem szűntek meg. Az apa otthagyta az építkezést és megint messzebb keresett munkát. Munkát is talált és új élettársat is. Szabadosék házatáján most csend van és megértés. A kis családi közösség tagjai ,nem csak az új házat akarják lassan teljesen befejezni, elkészíteni, de fel akarják építeni összetartásból, szeretetből a megelégedettséget, boldogságot árasztó családi légkört is, amelyben már nem érződik az az űr, amit az apa hagyott maga után. Százan és százan kelnek útra hétfőnként a falvakból, hogy csak néhány hét után térjenek meg -ismét, s szippantsák be az ottHoni levegőt. Különféle okok késztetik vándorútra ezeket a férfiakat. Nem, bizonyára nem ideális dolog évekig elszakadva élni a családtól, de ha vállalják, biztosan tudják miért vállalják. Nincs .is addig semmi baj, amíg ott, amerre járnak becsületet szereznek munkájukkal a földnek, ahol születtek, -és amíg olyan biztonsággal találnak haza, mint a méhek teli kosarukkal a kaptárba. Kattognak a vonatkerekek, viszik és hozzák a magyar falvak vándorait; ringatják az akácfák, eperfák árnyékába .húzódó otthonokban született álmaikat, terveiket, de a beteljesülés örömét is csak ezekben az otthonokban élvezhetik igazán. FTT3T
