A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-03 / 27. szám
lésére anyagi okokból csak 1965-ben került sor. S hogy egyáltalán megtörténhetett ez a neves ünnepség a Csemadok Központi Bizottsága támogatásának köszönhető. Nagy segítséget kapnak az építőipari vállalattól is. Már hosszú évek óta ők patronálják az együttest. Igaz, vannak erre sokkal illetékesebb szervek is, de ezek valahogy elfeledkeznek a nagy múltú Munkásdalárdáról. A tagok lelkesedését ez nem lohasztja s bíznak abban, hogy unokáik a kétszázéves évfordulót is megérik s ők majd több támogatást kapnak minden oldalról. * * # Mikus Imre karnagy már bosszú évek óta az énekkar vezetője. Fegyelmet, rendet tud tartani a próbákon. A tagok szeretik, becsülik. Érthető, ha rosszul esik nekik, hogy a karnagy meg akar válni az énekkartól. Vajon ki tudná őt pótolni? Az együttes tagjai szerint nincs más szakember, aki az énekkar szakmai vezetését el tudná vállalni. Évszázada zeng daluk ötven nótaszerető emberről akarok Írni s— szívesen szólni róluk, hisz becsületes, jó emberek és már nem is fiatalok. A Rozsnyói Magyar Munkásdalárda tagjairól van szó. A férfitagok legfiatalabbja harminchárom éves. A nők között elvétve ugyan akad fiatal lány, de csak mint az énekkar átmeneti tagja. A fiatalok a rozsnyól egészségügyi középiskolából kerülnek ki. Egyik sem rozsnyói születésű és az iskola befejezése után valószínűleg nem maradnak a városban. — És ha véletlenül itt maradok *— mondja az egyik lány — akkor továbbra is az énekkar tagja leszek. Szeretem ezt a együttest, a tagok sok év múltán is kedvvel vesznek részt a közös munkában. Takaros épület már kívülről is, de belül annál tetszetőspbb. A falakat vagy ötven oklevél, emlékplakett, babérkoszorú díszíti. A sarakban hatalmas zongora. A színpad homlokzatán az örökké buzdító jelszó: „Szállj, te büszke ének!“ Több mint száz éve zeng a dal. A Rozsnyói Magyar Munkásdalárda tavaly ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Gazdag múltjáról a klubhelyiség falai beszélnek. Járási dal- és táncünnepélyek, körzeti és országos énekkari fesztiválok, külföldi vendégszereplések sikereit, elismeréseit őrzik az oklevelek. A gyűjteményből kiválik egy hatalmas emlékplakett, amely a századik évforduló tiszteletére készült. Rajta két évszám: 1864—1964. A megalakulás 100. évfordulójának megünnepHetente kétszer tartanak próbát. Mindenki szívesen jön, hiszen nemcsak kötelességének tartja a részvételt, de örömet, kikapcsolódást is jelent ez a közös munka. Adám Béla Így nyilatkozott a próbákról: * — Én nemcsak énekelni, de szórakozni is jövök ide. Szeretem a dalt, szívesen énekelek. Ügy vélem mindnyáján így vagyunk vele. Aki nem tud eljönni, annak komoly oka van rá. Többnyire az éjszakai műszak miatt hiányoznak az emberek, de csak ritkán. Próbál az énekkar. Éppen a „Barikádra!“ című francia ifjúmunkás indulót gyakorolják. Utána magyar zeneszerzők művei következnek. Hajdú András: Két üt van előttem: Bárdos Lajos: Erik a som, Pünkösdi rózsa, János bácsi hegedűje: Egy tucatnyi Kodály mű, majd Dunajevszkij művel. A nóta befejeztével az emberek nem szélednek szét, továbbra is ott maradnak egy kis beszélgetésre, eszmecserére. * # # Ha valaki írni akar az énekkarról, okvetlenül beszélnie kell Ocelník Lászlóival, ö őriz minden A százéves évforduló megnyitó ünnepségén. Ünnepi beszédet mond Dr, Szabd Rezső, a Csorna- Az énekkar legidősebb tagjai dók Központi Bizottságának vezető titkára • • Otév nagy idő „Ballag már a vén diák ... énekelték ezek a fiatal emberek őt évvel ezelőtt a komáromi ipariskolában. Akkor talán nagyon öregnek éreztélc magukat, de azóta valahogyan megfiatalodtak. Pedig öt év nagy idő! Szép, modern épület a komáromi ipariskola, s bizony nem egykönnyen találtuk meg ezeket a fiatalokat. Most már együtt ülünk velük. a kissé összement padokban és hallgatjuk Kr'ajner Imre „osztályfőnöki óráját". Hallgatjuk az osztályfőnököt és csodálkozva konstatáljuk, hogy ftatalabbnak néz ki egyikmásik diákjánálI S ugyan miféle „diákokat" emlegetek én itt? Hiszen ezek a diákok már az élet-iskolában vizsgáznak s kapnak kitűnő vagy gyengébb osztályzatot. Ki-ki érdeme szerinti Harmincnyolcán jöttek össze, s nem egy közülük már megnősült vagy férjhez ment. Most felidézik a vidám pillanatokat és szurkolásokat felelés és bizonytívtínyosztás előtt... A felfedezett és titokban maradt csínyeket... Nyugodtan megtehetik: az osztályfőnök elvtárs már nem ronthatja le utólag a magaviseleti jegyüketI A régi nagy puskázások hősei és áldozatai most együtt nevetnek a tanárral, aki elmondja a „diákoknak", mi lett a további sorsuk azoknalk, akik nem tudtak ide eljönni erre a találkozóra. Kik az új tanárok? Hogyan figurázzák ki őket a mostani diákok? De ezek a vén diákok most nevetni akarnak és legjobban mégiscsak a saját csínyeiken derülnek. De hát mi történt velük öt év alatt? Ki tanul tovább? Ki nősült meg? Kinek van lakása? Kinek van autója? Ki járt azóta külföldön? — röpködnek a kérdések és az öreg diákok vallanak most magukról, az életről, az őket körülvevő világról. Krajzer Imre az érettségi tabló szerint szólítja fel volt diákjait. — Kllenchónapos kislányom van, tehát anya és feleség lettem azóta. De azért a munkahelyemen sincsen panasz ellenem. — Egy éves kisfiam van ... — Hagytam, hogy bekössék a fejem ... Gyerekünk még nincsen és lakásunk sem ... Csak úgy, magunk között mondom, hogy meg sem nősültem volna, ha lett volna lakásom ... Felcsattan a nevetés, néhényan még tapsolnak is a férfiak közül. Az osztályfőnök tréfásan megfenyegeti volt diákját: 4
