A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-09-25 / 39. szám
és egy közeit állami gazdaságban végzik férfiakat is megpróbáló munkájukat, majd háziállatokat gondoznak, az otthon maradt családtagokra főznek, mosnak, takarítanak, gyerekeket nevelnek. A férfiak nélkül. Nehéz élet ez törékeny nőknek, mert azok, ha máskülönben keménykötésű parasztasszonyoknak látszanak is. A férfiaknak sem könnyű. Napi nyolcórás megfeszített munka, három-négyórás álom nélküli kábulat a szálláson, amit délutáni sziesztának is lehetne nevezni, ha egyáltalán kedvük lenne a választékosabb kifejezésekre is adni valamit, a rettentő fáradság miatt, majd pedig holmi vacsorafőzés követi ezt, és befejezésül újságolvasás meg televíziónézés. Ez ismétlődik napról-napra, kegyetlen egyhangúsággal. Legalább a szombatok és a vasárnapok hoznak némi változatosságot az életükbe, gondolom valami megnyugtatásra váró jóindulatú feltételezéssel. Hát — nemi Tévedtem, mert a vasárnapon is, amikor otthoni környezetükben látogattam meg őket, szinte mindannyian kalákában dolgoztak, egyetlen egy kivételével, s az a kivétel is csak azért esett, mert az illető a keresztlánya eljegyzésén vett részt szombaton éjjel, vasárnap fényes délelőttig. MűszakvAItás közben Arra céloz, hogy szinte jóformán csupa újonnan épült házat látni a faluban. A régebbi építésű házak is legfeljebb 30 évesek lehetnek, s mellettük, a virágos kertek kerítései előtt betonjárda fut, szinte az egész falun végig. Nem egészen értem, mi ennek a nem mindennapi jelenségnek az oka. — Mert ha itt kutyát akarna ütni, egészen biztos, hogy kőművest érne a bot — adja értésemre. — Nem lenne szép, igaz-e, ha itt száz éves régi házakban lakna a nép, amiket még nagyapáink hagytak ránk. Régebben úgy ts azt tartották erről a faluról, hogy innen már a koldus ts visszafordul. Amint végignézek a Medves bozontos erdősége tövében meghúzódó, vasárnapi tisztes csendbe merült falun, eszembe jut a gyermekkoromban sokat hallott csufolódó versike: Tajti, Béna, Vecseklő, Leégett a tepertő ... Mtndmáig homályos előttem ennek a nyilván dehonesztáló szándékú mondókának a jelentése, de most némi meghatottságtól elszoruló szívvel tudok csak arra gondolni, hogy e környék falvainak népe inkább elismeréssel tekinthetne rájuk, mert hogy képletesen szóljak, már régebbi idő óta a föld gyomrából teremtették elő mindazt a jót és szépet, ami ma A munkásszállás kifizetődik-e rtekik családjuktól távol keresni meg a mindennapi kenyeret, s elszenvedni az utazás fárasztó ingajáratának kényelmetlenségeit. — Fene tudja — tűnődött Básti István, aki az ötvenhárom évével, megfontoltságával, szakértelmével afféle szentora a csoportnak. — Volt idő, amikor nagyon kifizető volt. Osztraván. Ott jó volt. Régi pénzben megkerestünk havonta a huszonöt—harmincezer koronát is. — Most mennyit keresnek? — Átlagban kétezerháromszáz koronát. — Mt jut ebből a családnak? — kérdeztem, mivel ez szinte szociografikusán kimutathatná egész életmódjuk értelmét. — Hát, ml hatszáz koronát elkölt ünk havonta saját magunkra — felelte. Az üzemi étkezdében négy korona hetven fillért fizetnek egy ebédért, a többi■ pénzüket a reggeli és esti étkezésre, cigarettára, újságra és sörre költik. Egyebet nem isznak. Életmódjuk nem is lehet más, mint józan, mértéktartó. Ennél fogva is csak ezerhétszáz koronát hoznak haza. További érdeklődésemre, hogy miért ragaszkodnak ennyire munkájukhoz, jelenlegi munkahelyükhöz is, szinte egybehangzóan azt felelték, hogy ha már egyszer munkára talál az ember fia, becsülje szór vezetékét. Szörnyű munkát végzett a sujtólég, s hogy emberéletben nem esett nagyobb kár, az egy ftatal mérnöknek köszönhető. Képzelje, elfalazták magukat, s minden bányászra ráparancsolt, hogy tegye fel arcára a kts oxigén-maszkot. Pedig alig akartak engedelmeskedni neki, mivel már nem nagyon bíztak a megmenekülésben. ügy találtunk rájuk, ahogy befalazták magukat az omlástól elzáródott bányafolyosó ritka levegőjében.-— De ez a bánya már talán nem olyan veszélyes? — Ne higgyeI — ingat meg hiedelmemben Básti István. — Talán valamikor 58-ban volt, hogy egy alkalommal észrevétlen nyomás jött a bányára. Egész sichta alatt egy törés, egy roppanás nem volt. Felácsoltunk, egyszer csak esik össze az őrt. Szaladj, Gézái — kiáltottam a mellettem lévőnek. Az minértet, én meg fejszét kaptam a kezembe, s úgy rohantunk, bukdácsoltunk a sötét vágatban kifelé, mert ijedtünkben a lámpát is bentfelejtettük. Nem juthattunk tizenöt méternyire sem, amikorra készen lett minden. Ha egy kicsit késünk, ott maradtunk volna ml is a bányafák alatt. S mégis mennek már vagy harminc év óta minden nap, olykor a halállal komázva is a föld sötét mélyébe, ahol a bányászl.ámpások fényén kívül az ő lelkűkben is ott világai valami az emberiséget testük töredelmével megváltó munkásemberek töretlen hitéből. Ez segíti őket kemény, mindenapos erőfeszítésekre, s ez viszi haza családjukhoz ts minden héten. Ezért legnagyobb érzésük a család szeretete, aminek alapján viszont már könnyű megteremteni a faluval, a munkahellyel és a társadalommal való testvéri együttélés bensőséges viszonyát is. — Akkor vagyunk mi boldogok, ha minden pénteken este úgy látjuk viszont családunkat, ahogy hétfőn otthon hagytuk őket — mondta Molnár István ts, a darabos természetű bányászok végtelen gyengédségével. Pénteken délben, útban a vasútállomás felé — Ne gondolja, hogy mt vasárnap is pihennénk, vagy mt — mondta nevetve a vendéglátó házigazdámul szegődött Básti János. — Itt úgy van, tudja, hogy egész héten át alig van férfi a faluban, mert az öregebbjén kívül mind idegenbe jár dolgozni, s csak szombatra, vasárnapra tér meg a családjához, akárcsak ml. Akkor aztán közösen nekiesünk a munkának, amtt az asszonyok már nem tudnak elvégezni. Amit itt a faluban lát, azt mind közösen, sógor-koma alapon csináltuk. Jómagam is egész nyáron át egy keresztbe szalmát se tettem a saját portámon, csak a rokonságnak dolgoztam. Most is az öcsémnek hordjuk a homokot, mivel házat épít. megelégedésük forrása lehet. A hegy gerincén jut a mügyar határ, azon túl húzódnak a salgótartjánl szénmedence bányái. Egy Időben ttt, a salgótarjáni szénmedencéhez tartozó bányákban dolgoztak, Zagyvarónán, Salgóbányán, Csákányházán, majd pedig a háború után a munkájukhoz való hűséges ragaszkodás példájaként szerte a nagyvilágban, Handlova és Osztrava szénbányáiban. Ügy látszik, ők tízen bizonyultak a bánuászat leakitartóbb szerelmeseinek a faluban. Erről beszélgettünk aztán később hosszasan, miután érkezésük lett már ünneplőbe öltözni a vasárnap délutáni tere-feréhez, ejtőzéshez. Főleg az érdekelt, vajon megéri-e, azt meg, s ne váltogassa minduntalan a helyét. Olyan ember számára, aki nem szokta meg a munka becsületét, érthetetlen ez a szívós lelkierőt kívánó munkásöntudat. Pedig nehéz volta mellett veszélyes is a munkájuk. — Annak én lehetnék a megmondhatója, hogy milyen veszélyes — bizonygatta Pál Gyula, aki ötayerekes családapa létére, még a bányamentők nehéz és rendkívüli személyes bátorságot kívánó, tisztségét is vállalta. — Sohasem felejtem el, hogy 1963-ban, a handlovat bányában egy vasárnapon tüzet, az meg sujtólégrobbanást okozott egy ledőlt vastámpfa, ami elszaggatta egy vtllanykompresz• EURÓPA LEGSŰRŰBBEN LAKOTT ORSZÁGÁBAN, Németaiföldön mindössze tizenöt nagyváros található, s közülük egyiknek sincs egymillió lakosa. A múlt év elején végzett népszámlálás szerint Amszterdamnak 866 300, Rotterdamnak 731 600, Hágának 598 700, Utrechtnek 267 000 lakosa volt. A többi város lakosainak száma a 200 000-es határt sem közelit! meg. • AUTÓBUSZOK ELŐNYBEN. Prága közlekedési vállalata kidolgozta 1980-ig terjedő befektetéseinek tervét. Föltételezi, hogy 1970-ben az utasforgalomnak a villamosok 75,5 °/o-át, az autóbuszok 23,1 a/g-át, a trolibuszok pedig csupán 1>4 %-át bonyolítják le. 1966-tól a trolibusz-vonalakat autóbuszvonalakkal helyettes,'tik. A régi típusú villamoskocsikat 1969-ig új, T3-as típusú kocsik váltják föl. • SOK A TEA. A Nemzetközi Teatermelési Bizottság legutóbbi becslése szerint a tavalyi teatermés a világ teafogyasztását mintegy hétmillió fonttal haladta meg. A világpiacon két év után igy újabb teafölösleg mutatkozik. • VAK HEGYMÁSZÓ. Henri van den Berg, egy szemevilágát vesztett hatvanéves holland hegymászó két hegyikalauz kíséretében föl akart jutni a Francba Alpok 3130 méter magas Dabona Aiguille nevű csúcsára. A hegymászók sikerrel haladtak fölfelé, csupán a csúcs alatt érte őket utói egy hóvihar, úgyhogy a kis csoport kénytelen volt letenni céljáról és visszafordulni. * • * * • A VILÁG LEGNAGYOBB LOVAGLÓCSIZMÁJÁT az NDK-ban, Mildenstein várában őrzik. Hat csizmadia 750 óra alatt késztette 1925-ben, a dőlbeni cipészipar létrejöttének hatszázadik évfordulóján. A csizma négy méter magas, tíz marha bőre és 92 kilogramm talpbőr ment rá. Ha valaki föl akarná húzni, tizenkét méter magasra kellene megnőnie. hét 7
