A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-09-04 / 36. szám
A párás, jó melegben s, inte sercegve nőtt a fű, a hangyák gyalogoltak a füvek között. Piros bogarak vonszolták egymást kitartó szerelemmel. A levegőben fehér pillangók meg zöld legyek keringőztek. Mindenfelé verebek csiripoltak, s a nagy vágyakozástól majd széthasadt a begyük. A mezőn kutyák járkáltak s a burjánosban menyét villant tova, mint a fény. A szerelem kormányozta most az áprilisi világot: a pillangók s a legyek repülését, a kutyák járkálósát s a menyétek játékát. Szómcsán Mari is jól érezte magát. Jött fel csáss meg már nekem, eleget szenvedtem.:! Ez volt a hangjában és a teljes megadás. Egy pillanatra a szemét is lehunyta, olyan jó volt érezni, hogy mennyire győzött. Aztán csak elkapta a szemét, s hidegen nézett szem-i be a fiúval: — Nézze, Guszti elvtárs, ha maga úgy látja, hogy rosszul dolgozom, hát én elmehetek., A fiú rémülten nézett rá: — Dehogy!... Hiszen én csak segíteni akarok neked ... Kivörösödve állt, s meredt rá azzal a világoskék szemével. Ez volt a tekintetében: — Ejnye, jóleány, nem látod, mint a kutya bánom, ami a Szalánki-tanyánál történt? Legyen már szíved ... esett az óra hátlapján, de ő semmi örömet nem érzett. A keze éppen úgy eltette, mint ahogy elővette, az esze s a szeme a leánynál volt: •- Mi a jóistent eszek rajta?! — nyögött fel. — A haja, mint a szalma, a szája szigorú, a teste ... A teste? — Megremegett. — A teste úgy hajlik, mint a muzsika. A bőre meg fehér kenyér. Meg lehetne enni!... Befalni az egész lányt! Elolvadva nézte egy darabig, aztán az ijedtségtől csak kiegyenesedett: — El vagyok veszve! ... Énnekem már el van végezve! Rémülten hajolt le, érezte, könny szökik a szemébe. Ügy megsajnálta magát. az ösvényen, a forrás felé. Kezében légej, arra csupor akasztva, s a szíve teli örömmel. Oly könnyedén lépdelt, mintha a füvek hegyén járna. Úgy érezte, most repülni, szállani tudna, mint a madár; cicázni a kék levegőben, mint a szép fecskemadár. — Cicázni... Az a jó! - gondolta, és aprón felnevetett. Hirtelen énekelni kezdett: Nincsen kedvem, mert elvitte a fecske..: De nem volt türelme az énekhez, abbahagyta, s inkább újra csak nevetett: — Jóval kezdtél ki, Guszti Gyuri! Vitte a légejt és nem bírt a kedvével. Van úgy az ember, azt sem tudja, miért, csak nagyon jókedve kerekedik. Újra végiggondolta az egész dolgot, ami csak történt a Szalánki-tanya óta. Akkor kezdődött, azóta nem hagy békét neki a legény. Megbánta az már százszor, hogy olyasmit mondott neki, de megbánatja ő azt véle még jobban. Csupa kegyetlenség most a lelke, ujjongó kegyetlenség. Legszívesebben a markába fogná annak a fiúnak a szívét, s ott sanyargatná, hogy hadd fájjon, mert az a jó, addig jó neki, míg annak fáj. Rettenetesen jó az, ha érte szenved valaki, ha tudja, hogy valakinek sokat számít, hogy ő ránéz vagy nem néz rá. — Várj csak, jófiú, kibánok én veled! gondolta diadalmasan, t- A mafla! - nevetett elégedetten. Régóta folyik közöttük a csata. A Szalánkitanya óta, mint őszkor a pókhálót, állandóan az arcán érzi a fiú szemét. Az mindent elkövetett már, hogy megbékítse, de ő csak duzzog, sőt annál inkább duzzog, nem veszi tudomásul a legényt. Ma is, ami történt, alig egy félórája: Már a reggel azzal kezdődött, hogy a legjobb kapát s a legszebb palántákat neki osztotta oda, most pedig, délfelé, hirtelen csak melléje ment, lehajolt hozzá, s mint aki véletlenül teszi, megfogta a leány kezét, s úgy mondta: — Mélyebb gödröt áss azoknak a palántáknak, Marika. Csak ennyit mondott, de a hangjában és a nézésében benne volt a kérelem ... — Elég volt mát, ne duzzogj te énrám! Bo-Annak a jóleánynak azonban igazi jó női szive volt. Mint akit már jóvátehetetlen hántás ért, fordult panaszosra a hangja: t- Kár énvelem, Guszti elvtárs, örökké csak csúfolódni. Ha nem akarja, hogy a brigádjában dolgozzam, csak szóljon ... Erre a többiek is rátámadtak a legényre: — A legjobb munkásba kötsz te belé?!..; Nézz oda, mind csak kötődik. — Hagyj békét annak, aki dolgozik! Ne kötekedj senkivel! - kiáltotta Boncidán Anna is, az alelnök felesége. Mit szólhatott volna? Próbálta ugyan: De hiszen én csak... De elakadt a hangja. Látta, úgy sem tudja ő ezt már kimagyarázni soha.... Állt hát tönkremenve, s keserűen nézett Szómcsán Marira. Az olyan diadalt érzett, hogy le kellett süsse a szemét, nehogy a többiek észrevegyék rajta. Végre is fogta a légejt, hogy megyen vízért. Most meg itt haladt az ösvényen, s még az árnyékának is tudott örülni. Az így-úgy hajoldosott jobbra meg balra, ahogyan ő lépdelt. Hirtelen letette a légejt, s mind cica a farkával, játszadozni kezdett az árnyékával. Megfordult maga körül,, hajoldosott: végül is táncolni kezdett s az árnyékán keresztül gyönyörködött saját mozgásán. Aztán csak eszébe villant: — Jaj, ha valaki utána talál jönni!... Megöli a szégyen!.. Kipirult arccal kapta fel a légejt, szaladt a forrásig, s onnan aztán tele légejjel lépésben vissza. Mikor előjött a bokrok közül, megnyugodva látta, senkisem jött utána, dolgozik az egész brigád. Guszti Gyuri is ott bujdosott a pászma elején. Szomorúan lógott a feje, s őt újra csak elfogta az öröm: H Rendben vagy te már! Büszke volt saját magára nagyon. A fiú csakugyan tele volt keserűséggel: — Mit akar ez a béka?... A nagykisaszszony!... Amiért az apjának tíz holdja volt? Most annyi, mint más. Ö meg más brigádosl önkéntelenül is elővette a szép zsebóráját, amit az osztáskor vett. A nap fénye hanyatt — Hát idejutottam én?! Hát szabad velem így?! Egy béka!... Na megállj, büdös! Én itt még brigádos vagyok! Megmutatom én! — Gyerünk kérem, a jóistenit, már tíz óra s rántotta elő az óráját, s mutatta oda, — a dolog meg sehun?! Amért normára megy; azért nem lehet, kérem, csak lógni!? — kiáltotta brigádosi hangon. — Tudjuk mi ezt nálad nélkül is, legény! « háborodott fel valamelyik asszony, de azért csakugyan szaporábban kezdett mozogni a brigád. Csak az az egy nem vette tudomásul az ő hangját. Sőt, letette a kapát, a palántákat; s indult légejben vizet inni. Elkeseredve folytatta: — ...Mert, kérem, ha folyton csak járkálunk, s vizet iszunk, akkor mire megyünk?!... Akkor kérem ... A-ak ... - kezdett dadogni, majd elhallgatott, s nézte elszörnyedve, hogy erre a leány csak megfordult, s szenvedő arcai, hogy — lám, lám vizet inni sem engedi s visszament a helyére. — De hiszen igyál, nem azért szóltam, hogy te ne igyál! — kérlelte gyorsan, s mert az csak szedte fel a kapát, s a palántákat, hir- télén nekidühödött: — Most azonnal igyál, mert különben!... — Mit különben?! - kiáltott oda Boncidán Anna. t- Nem vagy te ispán, ha inni akar, eltiltsad, ha nem akar, kényszeresed! Csendesülj, hsy mert hanyatt esel... Guszti Gyuri elvörösödve meredt rá: — No, a jóistenit maguknak! — mondta aztán csendesen. — Holnaptól fogva én itt nem vagyok brigádos, tudják meg! Elkéredzem innen — jelentette ki keserűen. Boncidán Annának mondta, de a leánynak szánta. Azzal félreállt a pászma legszélére, s mint verekedés után a megmart farkas, csak magában nyalogatta a sebeit: — ... fgy is lesz jó! Pontot tesz ő erre! Nem fogja ót egy ilyen szalmahajú bolondítom. Ha kell, itt hagyja az egész brigádosságot, elmegy brigádtagnak; tud ő dolgozni, valaki ő a kollektívában. Új ruhája van neki, szép fekete ruhája, meg biciklije, meg zsebórája... Az ő édesanyja őt nem arra nevelte, hogy ilyen volt tízholdosok >0
