A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-09-04 / 36. szám

A budapesti Vidám Színpad művészeinek kacagtató műsora után az igazgatói szoba első emeleti ajtaján kopogtattam, hogy találkozzam Fehér Istvánnal, a színház igazgatójával. Ez alkalommal nem a Vidám Színpad műsoráról kívántam szót váltani vele s nem is mint neves humoristát, színpadi szerzőt faggattam. Régi ismerősökként, barátokként beszélgettünk, hiszen több mint harminc esztendővel ezelőtt együtt diákoskodtunk Prágában.

Röviddel e találkozó előtt Bratislavában, a csehszlovákiai magyar főiskolás klubok s így a prágai Ady Endre kör tagjaival jöttem össze, s a velük való beszélgetés ösztönzött arra, hogy a valamikori Prágai Táncsics kör egyik vezetőjével az akkori magyar főiskolások életét felelevenítsem.

Mindenre visszaemlékezni természetesen nem lehet — kezdte Fehér István. Elég szomorú, amikor az ember életében a visszaemlékezésre harmincnegyven esztendős távlatok vannak. Ez azt jelenti, hogy amikor a régi prágai időkre gondolunk, akkor óhatatlanul saját fiatalságunkat idézzük fel. Ez pedig, hogy úgy mondjam, nem valami örömteli, inkább szomorú dolog, hisz fiatalságunk elmúlására mutat. A mi fiatalságunk t- te tudod a legjobban — nagyon szép, nagyon tartalmas, nagyon küzdelmes volt. A harcnak megvolt az értelme és mert fiatalok voltunk, megvolt a maga romantikája is . . . Hát mire is emlékezhetnénk vissza, olyasmire, ami a mai fiatalokat is érdekelheti? Prágában akkortájt igen sok magyar főiskolás élt. Hivatalos szervezetük a Magyar Akadémikusok Köre, röviden a MÁK volt. Ennek vezetősége erősen jobboldali beállítottságú diákokból állott, de az egész szervezet, konstrukciójánál fogva, főleg anyagi támogatói érdeméből is, nacionalista, Szűllő-Eszterházy-Jaros párti volt. Ez a jobboldali diákszervezet főleg gazdaságilag hatott a magyar diákság tömegeire, többek között egyszerűen annál az oknál fogva, mert az úgynevezett menza-segélyeket a szervezet vezetősége osztotta szét. A MÁK vezetősége nagyon is megnézte, kinek juttatja a kedvezményeket. A baloldali érzelmű diákokat — voltak ilyenek sokan — ezekből a kedvezményekből kizárták. Ez volt a sok közül az egyik ok, hogy elindult egy önálló baloldali magyar főiskolás mozgalom, melyet a cseh kommunista diákszervezetek erőteljesen támogattak. így alakult meg a Táncsics kör. A Táncsics kör lett a haladó szellemű és a kommunista diákok politikai szerve, amely később, az évek folyamán nagy hatással volt az egész csehszlovákiai magyar diákság életére. Vezetői, elindítói a Sarlósok voltak, azok, akik a húszas évek végén a gombaszögi táborban kovácsolódtak egységbe. A cseh kommunista diákok és a Táncsics-körösök minden politikai megmozdulását a közös akcióegység jellemezte.

A beszélgetés során egy május elsejei kedves jelenetet idéztünk fel. A május elsejei demonstratív felvonulásokon a Táncsics kör tagjai együtt meneteltek a cseh munkásokkal és diákokkal. Nos, ez alkalommal a magyar főiskolások egy üres széket vittek, melyen egy tábla volt, a következő felirattal: ,,A hiányzó magyar tanszék“.

— Jól emlékszem, mekkora derültséget váltott ki ez az üres szék — mondja Fehér István, majd még hozzáteszi, - határozott politikai akciónak szántuk akkor ezt a maró gúnnyal telített megnyilatkozásunkat, de ez érthető is volt, hiszen abban az időben komoly harcokat kellett vívnunk bizonyos alapvető nemzetiségi jogokért. Később a Táncsics körben rájöttünk arra, hogy sokkal több erő rejlik mozgalmunkban, mint ahogy azt eleinte hittük és elképzeltük. Rájöttünk arra, hogy úton-útfélen olyan magyarokkal találkozunk Prágában, akik nem diákok, hanem ott dolgozó munkások, iparosok, tisztviselők, katonák s ennek kapcsán felmerült az a gondolat, mi lenne, ha egy baloldali szervezetbe tömörítenénk ezeket a prágai magyarokat.

Hát igen, végülis a gondolat valósággá vált s megszületett a Petőfi Sándor kör, melyet csehül úgy hívtak, hogy „KRUH ALEXANDRA PETŰFIHO."

Fehér István, a Kör egykori főirányítóját arra kérem, hogy az indulás hónapjainak sok érdekes és kedves emlékéből elevenítsen fel egyet. Hiszen a diákság, a Táncsics kör tagjai határtalan lelkesedéssel kapcsolódtak be az akció elindításába, de ugyanúgy a Prágában állomásozó ezredek magyar katonái is.

Rövidesen megindult az élet s vele a munka is. Előadásokat tartottunk minden hónapban a klubhelyiségben, mert már az is volt, Nagyon jól emlékszem, hogy annak idején én jártam a rendőrségre az előadások engedélyezéséért. Mindig ugyanhhoz a rendőrtiszthez kellett menni, s ezért rövidesen megtanultam a mórest. Amikor a rendőrtiszt kiszól az engedélyre várakozókhoz: „PÁN PETŐFI", akkor az én voltam és bemehettem az engedélyért.

l- Jól emlékszem — vetem közbe —, hogy a Petőfi kör alakuló ülésén a Csehszlovák Kommunista Párt egyik kimagasló alakja is jelen volt.

— Igen, Nejedly professzor. Óriási meglepetés és nagy megtiszteltetés volt ez a mi számunkra, hisz mondanom sem kell, hogy szegények voltunk, kicsik voltunk, a Petőfi-kör alakulása egyáltalán nem szerepelt sem a közvélemény előtt, sem a sajtóban. Elég szűk keretek közt indultunk el, hiszen a Dlouhá tfídai helyiségben az alakuló ülésen alig 30—40-en lehettünk. Őszinte meglepetésünkre és nagy örömünkre megjelent körünkben az az ember, akit már akkor oly nagyon tiszteltünk és sokra becsültünk.

Azt hiszem - szóltam itt közbe - meg kell állapítanunk, az igazság, a történelmi visszapillantásunk tisztasága követeli azt meg, hogy elmondjuk, a haladó cseh kultúráiét legjobbjai, főleg a kommunista költők, írók, festők, zenészek, irodalmárok és tudósok nemcsak nagy szeretettel voltak a Táncsics, majd később a Petőfi kör iránt, de őszinte segítőkészséggel siettek a baloldali magyar fiatalok erkölcsi támogatására.

— Pontosan így van. A legszebb és a legkellemesebb emlékeink azok a percek és órák, melyeket ezeknek az elvtársaknak társaságában töltöttünk. Sosem fogom elfelejteni azokat a beszélgetéseket, amelyeket Alois Hába profsszorral a nagy zenésszel folytathattam . ..

... Aki különben hallatlan tisztelettel és ragaszkodással viseltetett Bartók Béla iránt - emlékezem én is vissza egy beszélgetésre, amelyen Hábán kívül Ancerl, Krejcí, Smetácek társaságában én is jelen voltam.

— Éppen ezt akarom mondani - replikázik Fehér István megállapításomra mert Bartókot megszeretni - bármily furcsán is hangzik tán majd egyesek számára, Bartókot megismerni és értékelni én a cseh Alois Hábától tanultam meg. De ugyanilyen szeretettel dolgoztak és foglalkoztak velünk, segítettek és irányítottak bennünket olyan neves, nagy, kimagasló egyéniségek, mini

prágai főiskolások 30 évvel ezelőtt

Jaroslav Seiffert, vagy Frantisek Halas, velük viszont az akkori viszonyoknál* megfelelően a Hybernia kávéházban találkoztunk. Egy nagyon szép emlékünk származik az 1934 vagy 35-ös esztendőből. Pontosan az évre már nem emlékszem, akkor ugyanis a Petőfi és a Táncsics kör közös rendezésében magyar írócsoportot láthattunk vendégül Prágában éspedig a Szép Szó íróit. A Szép Szó gárdához tartozott akkoriban József Attila is. Ezen a prágai előadássorozaton betegsége miatt nem tudott megjelenni, de telefonon és levélben értesítettük, hogy verseinek, — ezeket a prágai találkozón barátai olvasták fel >- óriási sikere volt. Prágában tulajdonképpen ekkor indult meg József Attila költészete iránt nagy érdeklődés és körülbelül ettől az időponttól számíthatjuk József Attila verseinek cseh fordításait. József Attila hallatlanul megörült prágai átütő sikerének. Haláláig emlegette ezt a nagy győzelmet és igen büszke volt rá.

Persze Fehér István szavai csak dióhéjban adják vissza a Táncsics-kör munkásságának érdekes, harcos történetét A kör tagjainak baráti kapcsolatai egyre mélyültek és szélesedtek s ez a tény pozitív eredményekkel járt a csehszlovákiai magyar főiskolások megbecsülését illetően. A MÁK ugyanis soviniszta és erősen jobboldali beállítottságával inkább antipátiát ébresztett a prágai cseh diákságban s ezzel természetesen az értelmiségi körökben, ugyanakkor a Táncsics-körben csoportosuló haladó magyar értelmiségiek magatartása, a cseh haladó értelmiségiekkel való kapcsolat keresése egy egészségesebb és az igazságnak inkább megfelelő véleményt kezdett kialakítani a prágaiakban az ország fővárosában élő magyarokról.

S ha már erről tettem említést, úgy egy névről e kapcsolatok kialakítása terén semmi esetre sem szabad megfeledkezni. Arról, akit a prágai fiatalok nemzetiségre való tekintet nélkül tanítójuknak tartottak, aki ez idő tájt mint író, publicista és harcos kommunista a cseh értelmiség legkiemelkedőbb tagja volt.- Prága, május elseje, prágai mozgalom, prágai harcok, prágai élet és mindez emlékezetemben - igen — egy nagy-nagy emberrel függ össze: JÚLIUS FUÍIKKAL, aki mindenütt ott volt, ahol valami történt, ahol harcolni kellett és természetesen ott volt, amikor a magyar ügyért küzdöttünk, mert úgy érezte, hogy jó ügyről van szó . . . Igen, Fucíkkal is gyakran találkoztunk. Gyakran vettünk vele részt diáktüntetéseken, amelyeknek mindig ő volt a vezetője. Gyakran üldögéltünk vele a Flóra kávéházban, hallgattuk politikai jövendöléseit, melyeknek fontosságát mindannyian tudtuk, de nem éreztük annyira mint ő, hogy ezek alig egy emberöltőn belül bár óriási megpróbáltatások árán, de mégis megvalósulnak.

Hadd idézzem Fehér István szavai után, a talán már sokszor hallott és teírt Fucík idézet legalább egy rövid kis részletét, mellyel oly pregnánsan megvilágította igazi proletarinternacionalizmusát, mellyel példát mutatott sokak számára, s melynek érvényességét ma tudjuk csak igazán lemérni. Fucík a Sarlósok kongresszusán nagy hatást keltő beszédében többek között ezeket hangoztatta „ .. . önök a nemzeti elnyomás ellen harcolnak. A helyes útra találtak rá, ha tudják, hogy ez a felszabadító harc a forradalmi proletariátus ügye. De tudniuk kell, hogy az önök oldalán, a magyar munkások és a dolgozó parasztok oldalán ott állnak a cseh munkások és dolgozó parasztok is. önök ismerik a cseh csendőröket és a cseh végrehajtókat, az elnyomásnak eme eszközeit. Nos, szükséges, hogy megismerkedjenek azokkal is, akik szövetségesei önöknek, akik tudják, hogy kötelességük önökkel együtt küzdeni..."

NAGY JENŐ

aHétirodalmimellékiete36.

9