A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-21 / 34. szám
Jus glodii-t 1451-ben, szimbólumát, a pallost tartó kezet ma is megtekinthetjük a városi múzeumban. A város kapuja fölé akasztatták volt, főképp nagyvásórók, ünnepek, búosúk idején elrettentő jelként. Abban az időben ugyanis a mai ember könnyebben elvesztette a fejét, - a szó szoros értelmében - mint hinnénk. Angliában még a XJX. században is évi 6789 fejvesztést érdemlő bűncselekményt tartottak számon. Nálunk jóvai kisebb volt ez a szám, de azért 1516-ban Krammer Mihály pozsonyi kalaposmestert házastársi hűtlenség miatt lefejezték. Ezt megelőzően felakasztották Kóka György várkapitány helyettesét, leányon elkövetett erőszak miatt. Igaz, hogy akkor már a lopást is akasztással büntették, sőt, ha valaki az uradalmi halastóban halászott, parancsot szegett: fejével lakóit. Lopásért nyesték le a svájci hóhér fejét is 1518-ban s ezt a baráti szolgáltatást pozsonyi kollégája, János bakó végezte el. • • • A front alatt Hollóban éltem. Itt dolgoztam a Morva folyó szabályozásánál. A felszabadulás után felkerestek, s megkérdeztek, nem lenne-e kedvem a höhérságra. Megegyeztünk. A szlovák állam idején háromszor ültem börtönben, utoljára a németek 50 000 márka vérdíjat tűztek a fejemre. Barátaimmal együtt szöktem meg a szakoícai börtönből, néhány órával elfogatásom után. A biztos háláiból. A felajánlott funkcióban eleinte bizonyos fajta elégtételt is láttam. Ezreket végeztek ki közülünk, helyes, ha nem menekülhetnek az igazságszolgáltatás előtt. A belügyi megbízotti hivatalban aláírtam a szerződést. így kezdődött.. • * • Kezdetben, úgy a XIII. század körül, a hóhérság köztiszteletnek örvendő, megbecsült mesterség volt. A hóhér tekintélye alig volt kisebb a földesurakénál. Még régebben a halálos ítéletet a legifjabb bíró, a vádló, a város legfiatalabb házasa, vagy a halálraítélt legfiatalabb rokona hajtotta végre. A régi görögöknél a hóhérmesterséget egyáltalán nem ismerték. - Mérget szervíroztak, amint az Szókratész esetében is történt. Később a bakó társadalmi helyzete egyre romlott. A XV. században például a pozsonyi hóhér kötelességei közé tartozott a városi illemhelyek és szennycsatornák tisztítása és a poloskairtás. Mellékfoglalkozásként sarlatánságot, felcserséget folytatott. Némileg kellemesebb időtöltés lehetett o fentiekhez képest, a prostituáltakra való felügyelés, s a nyilvános házak igazgatása. Ma is elolvashatjuk azt a panaszlevelet, amelyet a pozsonyi hóhér nyújtott be a városházára, mivel Zsigmond király nem fizette meg azokat a „szolgáltatásokat". melyeikben úri kíséretével együtt a Széplak-utoai Frauenhaus-ban részesült — fizetés nélkül távozott. * • • Két hét múlva sor került az első kivégzésre Eperjesen. Gárdista fejes volt az illető, a nevére már nem emlékszem. Kommunistákat jelentett fel a fasisztáknál. Az akasztófáról is nekem kellett gondoskodnom. Maga az aktus simán folyt le, nem volt lámpalázam. Csők így, civilben dolgoztam, bár az előírás szerint fekete ruhát, csuklyát és fehér kesztyűt kellett volna viselnem. De hát tudják, a háború után elég nagy volt az anyaghiány. Csak fehér kesztyűm volt. Azután is mindig így dolgoztam, sosem álcáztam magam. Az első kivégzést ott, Eperjesen a szomszédos háztetőről a gárdista néhány híve is végignézte, akik később, amikor távoztam, felismertek és tég la da rabokat dobáltak utánam. Különben sosem volt bajom senkivel. Eltekintve attól, hogy egyszer Bratislavában olyan rosszul törtem el egy elítélt csigolyáját, hogy az a bőrt is átszívta. Addig ugyanis kikötői munkásként dolgoztam, a kezem meglehetősen durva volt és érzéketlen. Ezután portásként alkalmaztak. • * • A háború előtt a pozsonyi városi múzeumbon még látható volt egy kivégző kerék, amellyel a középkorban a halálra ítéltek utolsó perceit tették kellemetlenné. A kerékkel előbb összetörték a csontjait, s ha olyan pechje volt, hogy túlélte, akkor kötélre húzták és a sorsára bízták öt. Néha hárem napig is kínlódott. Egyéb „humánus" kivégzésekről is tudunk. Például: fel négyelésről, elégetésről, vízbefojtásról, stb. A kivégzés legtisztes-AZ UTOLS ségesebb módja a lefejezés volt. Az aktusra a bíró azzal adott jelet, hogy kettétörte pálcáját és a vádlott lába elé vetette. A fejvételre ítélt szerencsés embernek érezhette magát, hiszen azok, akiket a kivégzés más nemére ítéltek, gyakran könyörögtek azért, hogy kegyelemből fejezzék le őket. A halálraítélt néha valódi kegyelemben is részesült, „ha például akadt egy tisztességes személy, — írja dr. Ovidius Faust — aki hajlandó volt férjhez menni az elítélthez, vagy ha nőről volt szó, feleségül venni.“ Angliában a salisbury-i székesegyház látogatói szokatlan jelenségre figyeltek fel. Az egyik címeres márványkripta felett selyemzsinór függ. Ezzel hét 6
