A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-08-07 / 32. szám

Babits Mihály: Játszottam a kezével Még most is látom a kezét hogy ágazott az ujja szét, oly szelíden, mint ágtól ág vagy halkan elvál öt barát, kik válton is segítgetik egymást egy messze életig. Még egyre látom csöpp kezét: úgy dolgozott, mint csöppke gép a hímzőtűvel vánkosán: tündérfogócska - igazán — s hogy gyenge ujját meg ne szúrja, arany gyűszűt viselt az ujja. Ó álmodom már csöpp kezét kerek a halma, völgye szép: a völgye selyem, halma bársony: ó arany á^nak arany ize, Ott jártak szomjas ajkaim: arany homokon beduin. Nem vágy, nem álom. hanem emlék: jaj milyen rég volt az a nemrég! Tíz gyenge ága nyúlt felém és én ízenkint tördelém: ó arany ágnak arany íze, arany fa arany ízű méze! van. Szél ellenében orrára fekszik a gép, ritkás felhőgömolyagba zuhanunk; a szárnyak reszket­ve közelítenek a föld felé. Az az érzésem, hogy leszakadnak a gép törzséről, hullámok vernek a levegőbe, táncolni, mozogni kezd alföld is ... Nagyokat zökkenünk és pillanatra emelkedünk, széttárt karú ugrás a kínálkozó hullámokba... Hullámzik alattunk a föld. már arcomon érzem a lapulevelek, füvek, tövisek durva ütését... Ilyen ostobában nem pusztulhat el egy földre hulló rög sem ... A mulatságokat még nem mondtam el, még nem fejeztem be... A demokraták báljából utcára verődtem egy falka legénnyel. Hangoskodtunk, kiabáltunk, rl­­koltoztunk Árnyékunk idétlenül himbálódzik a lámpák alatt. Félúton vagyunk a józánság és részegség között. Buta. ostoba tántorgás ez, mégis éber, figyelő. A mozdulatokat nem lehet rendszerezni, semmi sem szabályos . .. Hajlott hátú farkas kezében korsó himbálódzik, amit kiszámíthatatlan időközökben a vállára fordít és tölt. Zsarunak szólítjuk a korsós fiút. Ez a csűfneve. Egv évvel ezelőtt átszökött Ma­gyarországra. rendőrnek jelentkezett. Nem vet­ték fel. Idegen állampolgár, mondták neki és hazaküldték. Előbb csendőr, aztán „zsaru“ lett a neve. Zsaru jó fiú, mindenkinek tölt. Érthetet­len szavakat hadar, ha iszik, gyorsan beszél és alig érteni egy-egv szavát. Zsaru nagylelkű, az utca kövére csorog az ital ... — Magyar vagy? — Magvar! — Nem sajnálom, tőled nem sajnálom... — Magyar vagy? — Lassabban beszélj... — Nem sajnálom, tőled sem sajnálom — dói bálta sebesen egymáshoz a szavakat. Iszunk és tovább sodródunk. Zsaru bádogpo­hárba tölt, ezt hordja magával a pincékbe és a bálokba Is. „Fogságban ebből ettük a levest, nem hagyom el“ — magyarázza röhögve. Meg­állunk és iszunk. Ez a két mozdulat Ismétlő­dik. Az ivás szünetéiben a kockaköveken rug­dossuk a poharat. Ha csak a hangunkat halla­ná valaki, megrémülne: röhögve hajlongó bor­zas fejek között valami csörögve verődik. A kommunisták mulatságában még jőval éjfél Hát a köröm, a kis köröm! Mennyi szépség, mily öröm: üveges kép selyemkeretbe, melyre a hajnal van lefestve vagy piros ablak méla esten vagy rózsaarc egy gyenge testen. Mert tündértest a pici kéz mely rózsás-meztelen igéz s a hely, hol összeomlik ága mint csöpp csípő hajlása, drága vagy ujja láb és íze térd s akkor hogy arca hol? ne kérdd, mert tündértest a kicsi kéz mely arca nélkül is egész. Még egyre álmodom vele: ó hogy oly messze közele s hogy minden e világon itt furcsa szíriekbe ütközik! Csak egyszer lenne még enyém s kedvemre csókkal önteném, szívesen halnék azután, nagyobb örömmel ontanám kis ujjáért a csobogó vért, mint száz királyért, lobogóért! után is tombol a hangulat. A bejáratnál álarcos tengerész állja utunkat. — Igazolványt — mondaná erélyesen, de eset­lenül fordul a nyelve. Zsaru magasra emeli a korsót, tovább jutunk. A korsó és az italósüveg itt most jelkép. Az ivás íratlan törvény: vigasz­taló, mulatságokon és mulatságokon kívül. Olyan, mint a repülőszárnyak reszkető zuhaná­sa. Hullámzik, mozog a föld, táncol a látóha­tár, a pincék, a báltermek ... Semminek sincs állandó helye ... A parasztházak konyháiban készen, töltve áll a butélia. Ha vendég nyit ajtót, sietős mozdulat­tal kapnak az üveg után. Isznak a vendéggel, isznak nélküle is. Borral kezdődik a nap, éh­gyomorra, nagy pohárral. A félelem, a bizony­talanság csak így tompul el: az ivás félelem orvossága, jobbat nem tud senki. Hordókból po­csékolják, vizes kancsókból öntögetik. Nem számolják sem a literek, se a hordók számát. „Az a mienk, amit megiszunk“, ez most a na­pi köszöntő. Bőven termett, ürügy és ok van a részegségre. A részegség most olyan állapot, mint a halotti torok szótlansága. Ez az egyetlen megvalósítható elhatározás. Akarat sem kell hozzá, megtiltani sem lehet, mint a nótákat... A tehetetlenség legalább elfoglaltságot talál. Százötven méter magasan repülünk. A fák te­teje mozdulatlannak tűnik, de a levegő még itt alacsonyabban sem nyugodt. Emelkedünk és nagyokat zökkenünk. Akárha göröngyökön buk­dácsolnánk. Látom, vagy képzelem? A föld meg­süllyedt, s az utak fennakadtak a fák koronájá­ban és a bokrok szélein. „Szövevény“, formá­lom szavakká, amit látok, szövevény, amelynek szálai között alaktalan testek közelednek és távolodnak egymástól. En is belesodródtam az ivás örvényébe. Min­den este ittunk. Előbb bort. majd pálinkát, az­tán fordítunk, a sorrenden. Az esték és éjsza­kák egyetlen programja az ivás. Vasárnapon­ként borkóstolóba járunk pincéről pincére. Os­toba tréfákat űzünk: a legrészegebbeket rava­talra fektetve visszük hazáig. Az ablak alá tesz­­szük és halottbűcsúztató zsoltárokat éneklünk a feje fölött. Aztán sorsára hagyjuk. Részeg ál­lapotunkban szeretnénk valamit megtorolni, va­lami bátorító dolgot elkövetni. Ejfél után a te­metőbe rándulunk és kiásott, sírgödrök után ku­tatunk. Beleugrálunk a gödrökbe, és méricskél­jük, kinek meddig ér, artikulátlanul ordítozunk, összefüggéstelenül akár a pusztai sakálok. Ha ez nincs, ravatalt lopunk, vagy koporsóba fek­tetjük egymást. Boros állapotunkban lányokat cserélgetünk. Hordó borokért adunk és veszünk egy-egy sze­relmet. Itt a bálban is táncolnak ketten, a múlt vasárnap szeretőt cseréltek. A lányok még nem tudnak az adásvételről. Hordók tetején ültünk, számszerint tizen­egyen, s az alku pecsétjeként vért csepegtet­tünk egy pohárba. Halálos komolyan csinálunk mindent, tragikusnak, komornak érezzük a vi­lág nagy bolondságait is. A bálteremnek pálinka és borszaga van. A do­bogón orosz frontdalokat játszik a zenekar. Mást alig hallani. Szokatlan muzsika, új a har­monika; szaxofon, a dob egyszerűen kibő­víti a cigánvmuzsikát. így hangosabb. Nincs itt szabály, nincsenek külön vonalak. Senki sem tart rá igényt. Az asztalok alatt kor­sók dülöngélnek egymáshoz, az emberi fejek és karok pedig összekuszálódnak. mint a szélbor­zolta rétifű. A kommunisták álarcosbált rendeztek. Elég volt egyszer meghirdetni: erre is rákaptak, mint két utcával feljebb a hölgyválaszra. Előbb divat, aztán szokás lett. A bortól hangos zsívajgás álarcot ölt. A százfelől összesereglett mulató­nép takarja magát. Tetszik az új játék, már tör­vénye is van. A süldőlányok vénasszonynak, az idősebbek puskás rablónak, a frontot járt le­gények pedig tengerésznek öltöznek. Pompás maskarádé. Olyan, mint egy mese. Igaz mese, csak mire elhinném, elmozdul helyéről a bálte­rem. Fekete köpenyes alak állt meg előttem és táncba hívott. Karomnál fogva vezet az asz­talsorok között. Djjainak tapintása erős. férfi­kézre valló határozottsággal betuszkol a tánco­­lók közé. Fején széleskarimájú kalap, arcára a halál maszkja simul Megborzongok Sokat ittam már, arcok, ala­kok, maszkok egybefolynak előttem Ingerít a talpig fekete ismeretlen táncos Mérges mozdu­lattal szabadulni szeretnék tőle. még jobban hozzám bújik Folytatjuk 13

Next

/
Thumbnails
Contents