A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-07 / 32. szám
ta, és most gondtalanul nézett a szezon elébe. Hosszú évek óta először esett meg, hogy Casimiro családja nem éhezve várta a nádaratást. De egy este, éppen az aratás megkezdése előtt, szörnyű esemény történt. Az olajmécses táncoló lángnyelve hívta tel a figyelmet a bajra. Az öregember soha nem felejtheti el. A mécses lángja remeg, és minden, amit megvilágít a szobában; táncot jár, és furcsa körvonalakat ölt. De azon az emlékezetes estén az öreg figyelmét nem a lány arco ragadta meg, hanem a hasa. Casimiro Santos először azt hitte, hogy ez csak a fény és árnyék játéka, s képzelődik. A lány hasa túlságosan dombomnak látszott. Nem hitt a szemének, közelebb hajolt, hogy iobban megnézze. A lány összehúzta magát, mint a gyerek, aki tudja, hogy mindjárt verés' '-ao A? öreg mepdö'rsölte a szemét A lány lehajtotta a fejét, álla csaknem a keblét érintette. Ha a föld nyílt volna meg e pillanatban a lába alatt, az se döbbentette volna meg jobban az öreget:- Az istenfádat! - ugrott föl az öreg a zsámolyról. A lány felsikoltott, és kezébe temette arcát. ... A rendő'ségnek nyomozást sem kellett folytatni. Fényes nappal történt az eset, mindenki szeme láttára, az amerikai katonai tábor bejárata előtt. m De ha nem is látta volna senki, hogyan hajtották végre a bűntényt, a fejsze, amely széthasította a katona fejét, biztos nyomra vezette volna a rendőröket. Ezen a környéken csak kevés parasztnak volt amerikai fejszéje. Fordította VÁRADY LÁSZLÓ, KASS JANOS rajza Én, szerencsétlen szurkoló Izgalmam a világbajnoksági rajt napján kezdődött. Aztán sehol nem találtam nyugtom. Sem a munkahelyen, sem otthon, sem a városban, sem vidéken. Állandóan a mérkőzéseken és a várható eredményeken járt az eszem. Egyszerre rádöbbentem, nem élhetek állásfoglalás nélkül, a futball-labda nem tűri a középutat, szinte parancsolóan és ,,védőszentként““ odakényszeríti az embert vagy az egyik, vagy a másik kapu mögé. Én történetesen már az első mérkőzésen sem tudtam semleges maradni, az Anglia—Uruguay találkozón, amikor Erzsébet királynő is a finom gyepszőnyegre lépett és kezet fogott a két csapat játékosaival. Akárcsak egy született dél-amerikai, az uruguayaknak szurkoltam. adtak a fiúk. emelkedett velem a szék, ha meg az angolok rohamoztak, s ők kétségbeesetten védekeztek, tartottam az újjam, nehogy gólt kapjanak. Máig sem tudom megmagyarázni az okát, miért álltam oly nagy szenvedéllyel a távoli földrész fiai mellé, hiszen dél-amerikaiak, én meg európai vagyok, illőbb lett volna talán az angolokat segítenem. Hiszen Erzsébet királynő kezet fölött Boby Charltonékkal, sőt a mérkőzést U végignézte, talán ha én is nekik szurkolok, akkor az első mérkőzés biztos nem végződik kudarcnak is beillő döntetlennel. De hát képtelen voltam az angoloknak szurkolni. a montevideói fiúk mellé álltam, pedig soha az életben nem fordultam meg Uruguay fővárosában, így elfogultsággal egyáltalán nem vádolhatnak a szigetország polgárai. Egyszerűen úgy tetszett, ha az angolok ellen leszek, s mióta a televíziót rászabadították az emberiségre, azóta mindenki szabadon kinyilváníthatja érzelmeit. nem kell rettegnie attól, hogy az ellenfél szurkoló táborából rárontanak néhányan, megtapossák a gyomrát, stb. Én sem féltem, amikor az uruguayiak elhárították kapujuk közeléből a veszélyt, felujjongtam és felordítottam, mert tudtam, senki nem vág nyakon, senki nem veri le a kalapot a fejemről, az angol közönség nem hallja, kinek a sikere érdekében ordítom rekedtre magam. Csak a futball szenvedélyétől mentes derék szomszédom haragudhat, szaladgálhat össze vissza a szobájában és szidhatja fennhangon minden pereputtyomat, de hála istennek, a szomszéd viselkedését egyszer sem közvetítette a televízió. Feleségem gondolt rá, meg a gyermekeire, csendesített, sőt figyelmeztetett is többször, húzzam le a hangom, én azonban nem hallgattam rá. Egyébként Is, ki hallgat saiát lakásában a felesepere? Uruguaynak szurkoltam, bevallom végérvényesen, hiszen most már úgyis mindegy, felőlem megtudhatja a királynő is, hogy nem Angliának, hanem Dél-Amerika fiainak drukkoltam kilencven percig. Mi történhet, ha nyíltan világgá kürtölöm az érzelmeimet? Legfeljebb nem engednek be Angliába, nem juthatok el a világ egyik legnagyobb fővárosába. London bel- és külvárosába, nem táthatom meg a híres-nevezetes őrségváltást a királyi palota előtt, nem tapasztalhatom saját szememmel azt a bizonyos angol hidegvért, amely például a futball játékban nem is olyan hideg, inkább az afrikai éghajlathoz hasonlóan forró és temperamentumos. Amikor Zsolt játékvezető sípjával a mérkőzés végét jelezte, szerettem volna múzeumba helyeztetni a sípját, vagy elhozni a lakásomba, az ebédlőszekrény valamelyik üveglapja mögé, olyannyira boldog voltam. Pedig nem vagyok uruguayi, akárki megnézheti a személyi Igazolványomat. Volt angol gyármatország fia sem vagyok, ezzel sem magyarázhatom ellenszenvemet Szerintem az ok* nem Is lényeges. Örültem Hz uruguayiak döntetlenjének és szomorkodtam az angoioktői elszenvedett portugál vereség fölött. Ügy sajnáltam Eusebióékat, ahogy egy kisgyermek tudja sajnálni az arra rászorulókat És haragudnék a németekre, ha a legveszélyesebb helyen, Londonban hagynák a Rimef kunét, ahonnan úgy is hamarosan ellopják Mert a futball bánat és öröm, szenvedély felkorbácsolója és lelohasztója. nyugtalan nap és álmatlan éjszaka. S ha minden úgy történik majd a döntőben ahogyan nem szeretném, akkor nyugodtan kijelenthetem, nekem semmi nem sikerült Londonban. Rosszul számítottam, nem jött ki a lépés En leszek a világ legszerencsétlenebb szurkolója! MACS JÓZSEF 11
