A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-08-07 / 32. szám

Az öregember a sudár, vörös fa törzsét hasogatta az új fejszével; a lendületes csapásoktól bizsergető áram szalad föl a melle tájékáig erős, csupainas karján, melynek izmait mintha liánból sodorták volna.

Az öreg soha nem gondolt arra, hogy fejszét vásároljon. A fejsze túlságosan drága. Ráadásul az öreg csak akkor vágott fát, ha nem volt elfoglalva a nádaratással: így hát fölöslegesen minek adott volna ki pénzt? Akármilyen volt is a kés, akárhogy is nyögdécselt, panaszkodott a fa kemény rostjain, mégis jól szolgálta az öreget, a tüzelőfa beszerzésében. S egy este, néhány nappal azelőtt, amikor az öreg hazafelé tartott az erdőből, egy ismeretlen férfi lépett elő a bozótból, és elállta útját. Az első, amit az öreg meglátott: fejsze van az ismeretlen bal kezében. Casimiro Santos megtorpant, egy lépést hátrált, majd előkapta kesét, es megemelte jobb karját. Az ismeretlen ember - kaki színű ing és nadrág volt rajta, bal kezében a fejsze - szintén felemelte a jobbját, de csak azért, hogy megnyugtassa az öreget.- Várj barátom! - mondta, és Casimiro Santos nyomban megértette kiejtéséről, és ruhája színéről, hogy az előtte álló ember az amerikai hadsereg katonája.

— Mi kell? — kérdezte az öreg, de nem eresztette le a kést.- Én kérni téged, várj, barátom. Tedd el a kést. Én akartam tudni, van-e neked rum?

— Rum? - kérdezte csodálkozva az öreg.

— Az, rum ! Én akartam rumot inni ... Érted? — Értem — felelte az öreg. — De ha rumot akar, vásároljon.

— Nekem nincs pénz barátom. Ezért kértem, van-e neked rum? Ha van neked rum, adok fejszét, Amerikai fejsze... Érted?

Ezzel a katona Casimiro felé nyújtotta a csillogó, amerikai fejszét.- Fogd - mondta. *- Új fejsze, jó fejsze. Neked odom egy üveg rumért... érted?

Casimiro futó pillantást vetett a fejszére, de nem nyúlt érte. A fejsze valóban pompás volt, ezt az öreg észrevette, bár nem vette a kezébe. Arra gondolt: amikor nem talált sehol munkát, fát vágott, s ez megmentette a biztos éhhaláltól. Az is megfordult fejében, hogy hamarosan befejeződik a nádaratás. Eszébe jutott a kése, amint panaszosan énekel, lepattan a vörös fa kemény törzséről. De . . .- De... nekem nincs rumom — mondta az öreg.

te luis Gonzales (Puerto Rico)

Egy

fejsze

törté

nete

Az amerikai lassan leeresztette fejszét tartó kezét.

— Nincs neki otthon rum? — kérdezte, s tekintete elkomorodott.

Az öreg csapdát gyanított. Otthon valóban nem tartott rumot, de tudta, hol lehet kapni: igaz, azt a rumot a parasztok maguk készítették a falu határában, a törvényt megszegve: ezért bizony egykettőre hűvösre teszik a szegény embert. Ámbár nem valószínű, hogy ez az amerikai ...

— Milyen rumot akar? — kérdezte az öreg. Tudni akarta, sántikál-e valamiben a katona.

■- Én akartam bármilyen rum, barátom... Rum, inni... érted? Van neked otthon rum vagy nincs neked otthon rum? Na?

Casimiro újra a fejszére tekintett. Igen, a cukornád-ültetvényen hamarosan véget ér a munka. S ő ismét vághatja a fát, hasogathatja a vörös fa érckemény törzsét . . .

— Van. Van rumom. Jöjjön velem.

— Hurrá, barátom, hurrá! — kiáltotta a katona, s a vigyortól füléig szaladt a szája.

A cukornád-ültetvénytől a tanyáig némán tették meg az utat. A tanya egy domb tetején állt, ott lakot Sasimiro Santos a feleségével és leányával. Az öreg elől haladt, a katona két-három lépésnyire követte. A kerítés mellett Casimiro megállt, és az amerikaihoz fordult:

— Várjon itt. Mindjárt visszajövök.

Az öreg bement a házba. Az első szobában alacsony, saját készítésű zsámolyon ült a két asszony. Casimiro intett nekik, hogy maradjanak csendben, nagy hüvelykujjával az udvar felé bökött, ahol a katona várakozott. Az asszonyok tudták, hogy valamiféle idegen jött az öreggel (hallották Casimiro szavait: „Várjon itt. Mindjárt visszajövök, de nem tekintettek ki az ajtón. Az öreg kézmozdulata azt jelentette, hogy egyikük se mutatkozzék a jövévény előtt. Casimiro átvágott a szobába, ahol felesége és lánya ült, aztán a másikon, ahol csak egy egyszerű faágy volt, ezen hált a feleségével) (lánya a függőágyban aludt az első szobában), lesietett a nyikorgó, korhadt falépcsőkön a pálmalevelekkel borított földes konyhába, és a hátsó ajtón kilépve gyors léptekkel elindult az ösvényen egy távolban fehérlő ház felé.

Negyed óra múlva visszatért, megkerülte oldalról a házat. Jobb kezében széles banánlevelekbe burkolt tárgyat tartott. Odament az amerikaihoz, és átnyújtotta neki.

— Fogja!

— Én gondolni, hogy te nem jössz, sokáig kerestem rum, mondta az amerikai, és szétbontogatta a leveleket, hogy megnézze az üveget, A rum áttetszőén, fehéren csillogott.

— Csomagolja vissza, mert meglátják - tanácsolta Casimiro.

— Értem! Itt van fejsze.

Az öreg két kézzel fogta meg a fejszét, mint valami nagyon értékes és törékeny tárgyat, amelyre nagyon kell vigyázni. Az amerikai megkérdezte:

— Ha akarok még rum, lehet jönni ide? Na?

Casimiro töprengett egy darabig.

— Hát... beszélhetünk róla.

— Oké! - mosolygott a katona. - Viszontlátásra.

— Isten vele - felelte Casimiro.

Ott maradt a kerítés mellett, kezében a fejszével, egészen addig, amíg a katona el nem tűnt az egyik domb mögött.

• • *

Múlt az idő, s az amerikai ismét megjelent. Casimiro már sok fát összevágott. Ha nem lett volna fejszéje, az öreg már rég elfelejtette volna, hogy találkozott egy amerikaival, és előnyös vásárt kötött vele; ám Casimiro mindennap a kezében tartotta a fejszét, és önkéntelenül is az amerikaira gondolt. A katona alkonyattájt jött a házba, mint amikor először találkoztak. Az öreg otthon volt, és feleségével beszélgetett; lánya kint ült az eresz alatt. Egyszer csak bekiáltott:- Apám! Jön a katona!

Casimiro nem értette jól. Megkérdezte:- Mi van?

Felelet helyett az amerikai katona hangját hallotta, aki a ház felé közeledve üdvözölte lányát:- Jó estét! Itthon van barátom?

Az öreg az ajtóhoz sietett.

— Jó estét!

A váratlan látogatás úgy meglepte az öreget,hogy zavarát nem tudta eltitkolni. A katona, amikor megpillantotta, barátságosan mosolygott, és integetett.

— Halló! Hogy lenni?

Casimiro kiment az udvarra.

— Köszönöm, megvagyok. Hát maga?

— Jól, jól! Nem örülsz, hogy megint jöttem?

Az amerikai nagyon vidámnak látszott. A gyermek örül így, ha új játékot kap. Casimirónak nyújtotta kezét, az öreg zavartan megszorította.

— Nos — morogta - miben lehetek szolgálatára?

— A tied rum nagyon jó - mondta a katona; és egyre csak mosolygott. — Van még?

Az öreg töprengő arcot vágott. Az amerikai barátságosan vállára tette kezét.

— Most nincs fejsze - mondta —, most nekem van pénz. Mennyit akarsz?

Casimiro magában tanakodott: amióta rumért elcserélte a fejszét, eltelt egy hónap, s ez idáig semmilyen következménye nem volt a dolognak.

— Egy üveg fél peso.

— Sok, barátom — vetette ellen még mindig mosolyogva a katona. - Tiszta rum egy peso.

— Jól van — egyezett bele Casimiro. — Negyven centavo.

— Good, adj nekem két üveg.

— Várjon, mindjárt hozom.

Befelé menet az öreg felhasználta az alkalmat, és a lánya fülébe súgta:

— Eredj be, és ki ne mozdulj!

Ismét áthaladt a két szobán, lement a konyhába vezető nyikorgó lépcsőkön, s a hátsó ajtón kilépve gyorsan megindult a távolban fehérlő viskó felé: annak a gazdájától szerezte a rumot. Amikor az öreg visszatért a banánlevelekbe gondosan becsavart két üveggel, látta, hogy az amerikai kézmondulatok segítségével beszélget a lányával. Casimiro rá se pillantott lányára, átadta az amerikainak a két üveget, ^Ivette a pénzt, és így szólt:

— Rendben van, mister, minden jót.

A katona nem értette, mit akar az öreg. A lányt nézte, és egyre csak mosolygott. Az öreg megismételte:

— Minden jót, mister!

A katona akkor rápillantott, kezet nyújtott:

— Értem, értem! Viszontlátásra, barátom. Köszönök a rum. Ha még akarok, én eljönni. Jó?

Casimiro hidegen viszonozta a kézszorítást, és nem válaszolt. Amikor az amerikai eltűnt a domb mögött, az öreg a lánya felé fordult, és szidalmazni kezdte, mérgében alig találta a szavakat.

— Az istenfádat! Nem megmondtam, hogy ne gyere ki!

A lány ijedten mentegetőzött:

I- Nem akartam kijönni, apám. De vizet kért.

— Amikor ivott, miért nem mentél vissza?

— Beszélgetni kezdett.

Az öreg bizalmatlanul tekintett a lányára, azután, ajkát összeszorítva, rámordult:

— Jó, eredj be, és felejtsd el az egészet!

Amikor egyedül maradt, ezt dörmögte:

— Bár csak gyulladna ki benne a szesz, hogy soha többé ne jöjjön ide.

De a katona eljött. Napközben jött, amikor Casimiro az erdőben dolgozott. Nem volt otthon az öreg felesége sem: szüléshez hívták a szomszédba. A lány egyedül volt, ebédet készített a konyhában, a zöld banánokat tisztogatta héjuktól. Az amerikai óvatosan közeledett a házhoz, körülnézett, felment a lépcsőkön, átsietett a két szobán, és lement a konyhába; a lány egy szót sem bírt szólni rémületében: kikerekedett szemmel, dermedten nézte, hogyan jön feléje a katona.

Amikor az amerikai egy félóra múltán kilépett az ajtón, elégedett mosoly jászott az ajkán.

Néhány hónap is eltelt azóta. Casimiro hitte már, hogy átka beteljesedett: a jenki nem jött többé.

Az öreg élete jobbra fordult. Jó hasznát vette az amerikai fejszének, rengeteg fát vágott, elad-10