A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-03 / 27. szám

Farkas Jenő If ; _ '

virág

Volt sok virágom, nótám, szerelmem. Rovásokkal az élet gyakran írta tele a testem, lelkem.

Volt tartozásom. Adósom ritkán. El-elmerengtem nagy magányomban életem sok nemértett titkán.

Járok-kelek, akár a hangya.

Fürgén, riadtan. Vagy mint a lepke: szirmot sziromért odahagyva.

Jó lenne már. egyenként, csendben a sok rovás közül néhányat letörleszteni életemben.

Anyu? Anyuskám! - Magázlak mindig. De most, hadd mondjam: te!

Ez a szó ma

olyan kegyes illattal tölt el akár a balzsam. —

Hozzád sodródom, hullámverésben letört ág.

Sokszor hadartam el neved, e kérges két kezeddel vetetted meg az ágyam s értem sütögetted meg tíz ujjad. Téglát melegítettél, lábamhoz raktad, ha megfáztam a jégverésben . . . Nyomomban jársz. Gyakran előttem. Megvársz ha látod: fürge kedvvel lassú lépteid megelőztem.

Még mindig kitárt két karoddal, akár egy iósógos rendőr-tündér, meaállitod a villámlást is a mennydörgő nagy forgalomban.

dulás és Ismétlődik minden. Nellit rajtakaptam, hogy a tekintete olykor a táncolőkra rebben.

Reggel hatra mentem munkába Nelli félálomban búcsúzott tőlem. A fejem kábult volt. Vásári zsivajként kapart bennem az elmúlt éjszaka emléke, ilvenkor csak alaktalan foltokban vetődik egymás mellé az elmúlt őrák képe. A kételyek ellen ez a tompaság jó orvosság.

Az asszonyi szerelem kiszámíthatatlan, szeszélyes. Alakít és változtat. Kisugárzása van. Ogv tűnt, hogy a báli mulatság őta a Gallai lány lénye különös fényt kapott. Beszédesebb és mozgékonyabb lett. Megszépült, a figyelme apró kis dolgokra is kiterjedt.

— Milyen dolgod van ma? — Azelőtt sohasem kérdezte ezt.

— Kopott az öltözéked.

— Majd veszünk újat.

Legénykori ruhámat elbontotta ás gyámoltalanul fonákjára fordította. Sohasem vehettem fel többet.

— Felöltöztetlek — szánta el magát a lehetetlenre.

Napokig illesztgette egymáshoz az elnyűtt szövetdarabokat. Nem sikerült. Nevettem esetlenségén. Azt is csak egy hét múlva vettem észre, hogy esténként kimossa az ingem nyakát. Nyújtható fehér papírból függönyt bodorított az ablakra. Bábjáték színfalához hasonlított ez a rögtönzött díszlet. Együtt örültünk, mint a bokrok árnvékábar táncoló manók.

A szerelem gondatlansága tervekkel társult. Lánykorában sohasem jutott pénzhez. Most rakosgatta, simogatta, játszott vele. Eldugta tőlem, képzeletünk összefogódzott, mint a világgá indult -testvérek keze.

A májusi mulatság kicsiny sarokká zsugorodott bennem. Ha olykor fel is ötlött, fény csapott rám: Nelli forrósága, követelőző nőiességének tombolása. Tépelődéseimet megérezte, a számomra sértő pillantásokat ezerszeresen kívánta kárpótolni...

Megható a szerelem színváltőzása.

ölelt, enyém volt hajnalokon, meleg délutánokon, éjszaka, este. Elég volt a keze után hvűlnom. a következő mozdulat már az övé volt. Minden együttlét alkalmával az volt az

helyett

Én hajnalban harmatba lének.

Te sárban jársz. Szemed két lámpás, hogy én borús éjben ne feliek.

Tegeződőm a csillagokkal, becézem a rigót s a fecskét. Tücsökdalra alszom el - s Néked aggódás minden szürke estéd.

Látom, amint fejed fehéren lekonyul az öledbe lágyan.

Sovány öledben engem látsz. Érzem arra gondolsz, vajon puhára vetem-e esténként az ágyam.

Anyu ... Anyu . .. Aludj már kérlek! Anyám, hallod? Újra tegezlek.

A szeme éled. — Jaj, kisfiam!

ölel a karja, akár a vén gyökér a hantot.

Álmában ételem kavarja.

Kínál.

Becézget.

Még egy kanállal! ,<

Egyél-S álmában is lót»f"'^!'

Dorgál ... t...

Félt. S kisírt szeme felragyog, hangja édes: fiacskám, fogytál egy kicsit.

érzésem, hogy most ismerkedtünk össze: parázs volt, tűz, láng, minden percben szerelmet váró és akaró.

A kétely és a féltés mégis árnyékként kúszott velem. Valami ördögszáj azt tátogta, hogy a szerelem elfárad egyszer. „Meddig tarthat ez a vad lobogás“, kérdeztem gyakran magamtól, ilyen szenvedély nem lehet hosszú életű, elkopik a test melege is ...

Kezdetben egy szobánk volt. Felemás fotelokkal, három székkel, asztallal, szekrénnyel és egy széles csőággval berendezve. Minden bútordarabhoz emlék fűzött már: Nelli most sem szenvedhette az ölelkezést ugyanazon a helyen.

Ellenállhatatlan volt. Százféleképpen csalogatott. Vállaival, testének hosszával noszogatott ... Akaratoskodása mindig győzött.

— Felszenteljük a fotelt — súgta a züllött nők hánvavetlségével. Engem szűrt ez a szó. Valahonnan a szájára került és nem akarta elhagyni. Kértem is: illetlen, nem közénk való". Egy óra múlva pajkóskodón megcsípett vele:

— Gyere a fotelba ...

— Szenteljük fel?

— Szenteljük fel.

— Öcska vacak.

— Ha belefekszünk, jobban érzi magát ez is.

így költözgettflnk fotelból fotelba, aztán a

székekre, az asztalra, a szekrény oldalához, a szoba sarkaiba és ágyra és kezdődött minden élőiről.

Szerencse, hogy csak egy szobájuk volt — belenevettem a repülős szavaiba Ö is elmosolyodott. Felállt és karját félig tárva félkörbe fordult.

— Az isten nagyra teremtette a világot, minden szándék számára akad hely — mondta keserűen nevetve. — A szerelmet kereső aszszonv képzelete kimeríthetetlen.

Nellinek egyszerre kicsi lett a szobánk. Egy szombat délután elmentünk a kávéházba. Kétéves házasság után először. A bejáratnál Nelli előre küldött, „férfi megy elől“, mond ta halkan és gyengéden maga elé tolt. A hoszszúkás terem sarkába ültünk. NelM féloldalt én kissé háttal kerültem a széksoroknak.

Ingerültén feszengtem a széken. Ö mosolygott. Ilven volt. ha valami kedvére történt, mosolygott. Konyakot rendeltünk előkelőén,

ahogy másoktól láttuk.»ízlett az ital. NelU szeme megnyílt Előbb kerekre tágult, aztán színe változott, kékre tisztult. Engem nézett, mosolygott d mintha sok-sok pontocska gyűlt volna szembogarán. Minden pont külön szemként figyelt: a tárgyakat, asztalokat, székeket, ablakot, függönyt s a körülöttünk zsongó embereket.

Éreztem, hogy birtokba veszi az új környezetet.

Rendszeresítettük a kávéházi estéket Kedden, csütörtökön, szombaton felöltöztünk és mentünk. Nelli akarta így. Karon fogtam és vezettem. Végigmentünk az utcán, kétszer balra, egyszer jobbra fordultunk és a széksorok közt suhogott a ruhája. Leültünk, mindig ugyanarra a helyre. A pincér fenntartotta számunkra á szokott asztalt. Pontosan indultunk, pontosan érkeztünk. Az ülésrend nem változott én háttal, ő féloldalit ült az emberek felé.

— Hétköznapi ünnepek =- így nevezte a kávéházi látogatásokat.

Szokássá vált a kávéház. Nelli hamar feltalálta magát, rendezgetett, sorra kóstoltuk az Italokat, kávét és másfélét kértünk minden alkalommal. Olykor mintha elmozdult volna mellőlem. ötleteivel, vágyaival megelőzött. Esetlenségeimet gyámoltalan mozdulataimat kiigazította. Ha ingerelt is. kénytelen voltam hallgatni halkszavú figyelmeztetéseit. Először talán jól is esett később bántotta önérzetemet: otthon, az utcán, az emberek között számtalanszor rendreutasított. Kedvesen szeretettel tette, néha mégis gyerekes pirongatásnak tűnt.

Szeretem a rendet, de egy kis könnyedséggel vegyítve. A túlzott pontosság fojt és félszeggé fesz. Nelli, ha gyen séden is fokozatosan erre kényszerített. Felöltözhettem én. de ha ez különbözött az ő ízlésétől, az utolsó percben ruhát. zoknit inept nyakkendőt kellett cserélnem

— Nincs érzéked a színekhez — és más rü- Tadarabokat szedett elő.

Duzzogva a szoba közepére dobáltam holmimat. Összeszednie velem.

— Ä férfi ne gorombáskodjék — és félig ölelve a szekrény mögé tolt: ez a te öltöződ.

Folytatjuk