A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-03 / 27. szám

Tettekre serkentő feladatok Aki csak egy kicsit is tüzete­sebben olvasta az utóbbi fél év kulturális lapjait, láthatta, milyen sokrétű és széles körű volt az a vita, melynek keretén belül szőnyegre került kultúránk, népművelésünk, művészetünk csaknem valamennyi égető problémája. Az egymást kö­vető egészséges polemikák hasz­nos tapasztalatokat hoztak, tanul­sággal jártak. A XIII. pártkongresz­­szus előtti időszakban szinte va­lamennyi — a kultúrával összefüg­gő — kérdés napirendre került. Az elhangzottakat összegezve leszö­­gezhetiük hogy szocialista kultú­ránk a XII. pártkongresszus óta — fejlődésének különböző fázisain át­­menve — hatalmas léptekkel ha­lad előre. Művészeink filmjeink íróink, színészeink. zenészeink nemcsak közkedveltségnek örven denek az ország határain belül, ha nem szerte a világon is Jó hírne­vet harcoltak ki maguknak Ez a tény azt bizonyítja, hogy hatalmas és hasznos munka áll mögöttük céltudatosság vezérli valamennviü két, eszmei tisztaság hatja át mon­danivalójukat És ami ennél is fon­tosabb: biztos alap ez. amelyre bátran lehet építeni, amely pers­pektívát jelent. Szocialista kultúránk egyre sok rétűbb. Egvre inkább — ami ör­vendetes ielenség és a közelmúlt­ban sajnos, eléggé háttérbe szorult ■— kapcsolatot teremt a két hábo­rú közötti haladó művészettel és a mai haladó világkultúrával. He­lyénvaló. hogy a kultúra csaknem valamennyi szakaszán az illetéke­sek egyre inkább tudatosítják: nincs öncélú fejlődés, nincs négy fal közé szorulás, nem lehet szem­ellenzőt rakni, meg kell teremte­ni a kontinuitást, az etika és az esztétika törvényeinek érvényesül­niük kell! A valódi művészet min­dig a jövő felé tekint. Célja: a hol­nap számára nűen megtartani a je­lent. Ez pedig csak akkor lehetsé­ges. ha a haladó eszmék megfele­lő alakot öltenek, ha a művésze­ket nem az öncélúság. hanem a legszélesebb rétegek mondanivaló­ja vezérli. Csehszlovákia Kommunista Párt ja forradalmi programiéval mindig Is serkentette a művészi irányza­tokat és a művészeteket, egyesí­tette a kulturális arcvonalat. En­nek ma és a jövőben is így keli lennie. „Világnézet nélkül nem születhet egyetlenegy művészi al­kotás sem. amely az életet kíván ja szolgálni.“ fA CSKP XIII. kong­resszusának rezolúciója.) A fiatal művészek száma egyre növekszik őket már a szocialista társadalom nevelte nyilvánvaló tehát hogy a szocialista társadalomnak akar­nak alkotni. Műalkotásaik esztéti­kai értéke kell hogy szorosan ősz­­szefüggjön társadalompolitikánk­kal. A CSKP XIII. kongresszusának ha­tározata a szocialista kultúra to­vábbfejlesztésének sürgető kérdé­seiről világosan bizonyítja, hogy társadalmunk nem kíván frázisok­ra és jelmondatokra építeni, hanem reális tényekre. Ebből kiindulva nem takargatja azt sem, hogy a kulturális fejlődés következő idő­szaka nem kevésbé komplikált, mint az előző. A világ folyása egy­re bonyolultabb, visszatükrözése profiljának megrajzolása széles kö­rű műveltséget, tudást tisztánlá­tást követel. Nem elég álmukból felrázni a szunnyadókat, nem elég a kényelmes embereket kezdemé­nyezőkkel felváltani, hanem min­dent el kell követni annak érde­kében, hogy fejlődésünk — és ez a kultúrára kétszeresen vonatko­zik — kívánatos ütemet érjen el. Az alapból kell tehát kiindulni: Az iskoláknak kötelességük mély hu­mánus műveltséggel rendelkező if­júságot nevelni. Nem kisebb fel­adat vár népművelőinkre sem A kultúra napszámosai az elmúlt húsz évben arra törekedtek hogv a széles néptömegek általános mű­veltségre tegyenek szert. Me már ez nem elég — érzékeny esztétikai felfogó képességre kell nevelni. A határozat kimondja: „A széles­körűen értelmezett kultúrában a tudomány és a közművelődés mel­lett különösen fontos küldetése van a művészetnek . . ösztönzi az ember alkntókénességét. gazdagít­ja gondolatait, érzelmeit, fantáziá­ját. Kiveszi a részét az ember er­kölcsi arcélének kialakításából.“ És tegyük hozzá, befolyásolja az emberek egymás közötti kapcsola­tát. Az utóbbi Időben egyre nagyobb méreteket ölt a kutatómunka, en­nek keretén belül a különböző, kul­túrával összefüggő felmérések. Népművelőinknek nagyobb figyel­met kellene szentelniük az így szerzett eredményeknek. Hiszen tudvalevő, hogy egy orvos sem tud gyógyítani a diagnózis megállapí­tása nélkül — vonatkozzék ez a népművelőkre is: Induljanak ki az adott helyzetből, igényekből. Fo­kozott figyelmet kell szentelni az i ember élet- és munkakörnyezeté- • nek kulturáltságára. Különleges fi-* gyeimet érdemel a társadalmi szó-! rakozás és a kultúrált pihenés. (Ha népművelőinek felelősségteljesen boncolgatnák az imént említett, jelmondatokba foglalt feladato­kat, munkájuk színesebbé, sokré­tűbbé válhatna. Ha belegondolunk, éppen ezek a szavak mögött bújik meg az. amit a falu és a város dol­gozói megkívánnak, ami tulajdon­képpen kultúrigényüket. ielenti. A tartalom adva van. a for­mát megtalálni minden népmű­velőnek sajátos feladata. Egyre több sző esik az embe­rek egymás közötti viszonyáról ez a valóság a népművelő munkájá­nak széles körű kiaknázását teszi lehetővé. Csak néhány gondolatot ragad­tunk ki abból a tömkelegből, amellyel a Literární novíny, a Kul­túrái tvorba. a Kultúrny 2ivot. a Predvoj, a kulturális havilapok, a napi sajtó kultúrrovatal a kong­resszus utáni időszakban foglalkoz­tak. A Literární novinv például ezt írja: „A célokat és az elveket le­szögeztük Világosan, tényekkel alátámasztva — a kongresszus előtt és a kongresszuson —. olyan nyíltsággal, és főként időszerűség­gel. amire nálunk eddig nem volt példa.“ Több helyütt Is ’olvashat­juk: Szükség van vitára építő Vi­tára, nem pedig személyeskedésre és szófecsérlésre. Az elfogadott ré­­zolúció méltó alapot nyújt, munká­ra serkent, lekötelez. Szocialista társadalmunknak olyan alkotó ér­telmiségre van szügsége amelv tisz­tánlátásával, megalapozottságával, tudásával példát mutat, haladó kultúránk hordozójává válik. —ozo— Tekintetével beleegyezésemet kérte. Képte­len voltam igent bólítani. Nem tudtam más táncosaként elkép­zelni. Mielőtt másodszor is elébe állt volna valaki, én kértem fel. Lehet, hogy mások sze­mében nevetségesnek tűnt ugrabugrálásom. Nem törődtem vele. Nem tudtam, nem is akar­tam palástolni féltésemet. Éjféltájt hozzánk keveredett egy társaság. Hangosan bemutatkoztak, ketten a kerületről voltak. Kiküldött funkcionáriusok. A többiek városbelieknek mondták magukat. Néhány per­cen belül Nelli lett a központ. A tánc szüneteiben többször is munkám és beosztásom iránt érdeklődött az egyik kerületi ember. Készségesen válaszolgattam. — Szép emberek, keletiek, rendes emberek. — Poharát emelte. — Éljenek a májusok — mondta finoman mosolyogva és tüntetőén Nellire nézett. Nézzé­tek, irigykedjetek, essen ki a szemetek, gon­doltam kárörvendve. Kívántam a táncot. Fel is álltam, de visszanyomtak a székre. Marad­tam. Határozatlanná tett ez a követelőző han­gulat. — Meg van elégedve? — kérdezett a kerü­leti. Értetlenül néztem rá. — Az életével, a beosztásával? — Becsülnek. — Ez a büszkeség, a tiszta büszkeség. — Közel hajolt hozzám és súgva folytatta. — Mi a szarból lettünk valakik felemelkedtünk, ez a nagy dolog. Ezt még nem csinálta előt­tünk senki. Ostoba, részeg hencegés. Naponta hallgattam a hivalkodó beszédeket, de rám valahogy nem ragadtak ezek a divatos szavak. Tulajdonkép­pen nem is gondolkodtam azon, „hol van fent, mi az, hogy lent.... Munkásosztály, öntudat. A mi életünk, a mi jövőnk, a mi jogunk“. Marhasági Örültem az életnek és dolgoztam ... — Szervusz — nyújtotta a poharát a város­beli szőke nő. Tanácstalanul Nellire néztem. Riadt mosolyát bíztatásnak véltem. A Gallai lány közpréda lett: a kerületi em­ber sokáig tartotta átölelve. Nelll tekintete a kezemre csúszott; figyelő szemek gyűrűjé­ben remegett a teli boros pohár. Keserű utál­­kozás ize gyűlt a számba. — Ondro, szervusz — nyújtottam poharam készségesen. Egy pillanatra elhervadt köröt­tünk a zsivaj. — Nem, ez még korai. Még nem ismerjük annyira egymást — nézett rám tartózkodó mo­solyával és az asztalra tette poharát. Nelli zavaromat takarva belém karolt. — Énekeljünk — mondta hangosan. Forró lehelete a nyakám köré perzselt. Valami cso­dálkozó vigyor terpedt az arcomra. Az első pillanatban nem Is értettem pontosan mi tör­tént. Tompán, zsibongva ért tudatomig a visz­­szautasítás. „Megaláztak“. Nelll társaságában először történt ez meg velem, alulmaradtam. Táncoltunk, már tüzelt bennem az ital. Ha sokáig forogtam, megperdült velem a bálterem. Nelli érezte bizonytalanságom. Közel lépett hozzám annyira, hogy nem téveszthettem seni lépést, sem taktust. Az ital fokozza érzékenységemet, ingerültté tesz. Nelli fejét kissé hátra vetve, arcomon tartotta tekintetét, csak akkor nem láthattam, mikor fordultunk. Ez izgatott, hová néz akkor, mikor nem látom. Egy táncba belefér minden, lopott pillantásának nagyobb az ereje, mint tengernyi szónak. Hová néz? Mit gondol? Akkor Is csak velem van, mikor nem látom? A bizonytalanság hamar megnő bennem. ló lett volna meggyőzni, eloszlatni kételyeimet... Óvatlanul hátrakaptam a fejem. Nelli nagy sze­mei követték mozulataimat. Egy táncba belefér az élet. — A hűség is, a hűtlenség is. Azóta már sokat gondolkoz­tam ezen: mikor ébredt bennem a kételkedés? Honnan van ez? Ki lopta belém? Természetem ez? Avagy a szépség féltése teszi? Véget ért a tánc. Az asztalhoz Indultunk, de Nelli gyengéden visszatartott. — Ne menjünk oda. — Jókora cserépkályha oldalának jámaszkodva vártuk a következő táncot. — Furcsa emberek, tolakodók — mosolygott rám vigasztalóan. A magam gondolatait érez­te meg Érzékeny ujjhegyeivel féltésemet takar­gatta. Képzelt seb volt, mégis jólesett Nelli együttérző tapintása. Táncba csapott a zene. Fejembe szökött a vér, ismét éreztem combjainak vonalát. — Most már csak te vagy — súgta. Kicsiny kör képződött körénk, a mi életünk köre. Nem volt nagyobb a gyermekkéz vonta gyámoltalan krétakörnél. Szédülve forogtunk, tekintetem­mel vonalat húztam a falakra: balról jobbra, csak így tudtam keringeni, balról jobb felé. A fal mér tele volt képzelt vonalakkal, körök­kel. s ha lassult a zene, összezsugorodott olyan kicsire, hogy csak madárléptekkel ti­peghettünk egymás vállaiba kapaszkodva. — Nélküled nevetséges lennék. — Itt vagyok. — A szavakat nem hallottam pontosan. Inkább szája hajszálnyi mozdulatai­ból értettem, amit mond. Egy táncba belefér a szerelem, a szerelem és az élet, halálra szóló odaadás. Előre topog­tunk és fordultunk, fogtam, húztam a köröket. A tánc ennyi: előre kettő, három, négy, for-12

Next

/
Thumbnails
Contents