A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-23 / 4. szám
Harsányi Zsolttól az integrálig Az érettségizők merészebben vágjanak neki az életnek! ■ A Műszaki Főiskola várja a magyar fiatalokat ■ Tanfolyam a Duna utcai iskolában ■ Magyarságunk — az egyre magasabbra állított mérce Harsányi Zsolt nevével legutóbb a Slovenské Pohlady októberi számában találkoztam, egy amerikai kritikusnak az elmúlt húsz év európai irodalmát méltató cikke kapcsán. Ez a tipikusan ;,úri" író gyerekkorom óta egy angol keresztrejtvényt juttat eszembe. Az Üj Időkben olvastam ónnak idején egy vele folytatott beszélgetés végén, hogy Harsányi vonatban ülve, unaloműzésből, egy angol lap keresztrejtvényét kezdte fejteni. Az angol nyelv ismeretének a tetőfokát jelentette számomra ez a rejtvényfejtés. Azóta, ha vonatban, váróteremben, vagy kávéhózban ülök és újságolvasókat látok magam körül, megnézem, nem fejt-e valamelyikük angol keresztrejtvényt. Feri barátom, akivel találkám van itt a Luxorban, nem keresztrejtvényt fejtett, amikor megláttam őt az asztalnál; Conan Doyle „Skarlát tanu.lmány"-át olvasta eredetiben. Egyelőre még csak ketten vagyunk. Feri, aki Sherlock Holmes kalandjait eredetiben olvassa, emígy igen tekintélyes titulusra hallgat: Szőcs Ferenc fizikus, a Szlovák Tudományos Akadémia polimer-laboratóriumának kutatója. Amikor megismerkedtünk, valami félreértés folytán azt hittem, sarkkutató, s meghívtam őt a József Attila Ifjúsági Klubba, tartson előadást fölfedezéseiről. Feri azóta oszlopos tagja a klubnak, nemrég az elnökségbe is beválasztották. Én: Az ember azt hinné a nem „humán" műveltségű dolgozót aligha érdekli a nyelvtanulás, legalábbis nem annyira, hogy, teszem azt, idegen nyelven regényt olvasson. Pedig tévedés! Míg a magyar szakon végzett ismerőseim közül csak egy beszél angolul, egész szép számmal ismerek műszakiakat, akik, ha csak passzívan is, használják az angolt. Feri: Igen, a mi szakmánkban szinte moccanni se tudnánk az angol nélkül. S ha az ember már eljutott odáig, hogy a szakszöveget megérti, tovább kívánkozik. Bevezettük, hogy a munkahelyünkön angolul konzultálunk. Kezdetben döcögött, de már egész jól megy. Persze, mindezt ízes ebedi tájszólósban tessék elképzelni, mert Ferit a párkányi égöv küldte a nagyvilágba. De ihol jön egy tipikusabb palóc, egyenest Bátyi mellől, a már említett Znám Pista. Ö a Szlovák Műszaki Főiskola vegyészeti karán kötött ki, ahol is a matematikai tanszék adjunktusa. Pista leteszi megszaporodott kilóit az asztal mellé, s már hárman várjuk a negyediket. Aztán — ki tudja, miért? - az irodalomról kezdtünk beszélgetni. Nem először történik velem, hogy műszakiakkal ülve nem műszakiakról folyik a szó, hanem irodalomról. Hazai magyar irodalmunk és Karinthy a téma, meg Szent-Györgyi Albert beszéde, amit a legutóbbi Irodalmi Szemle közölt: művészet és tudomány hasonlósága. Pista: Van valami, ami elválaszt minket: az időhiány. Nincs időnk egymás dolgaival foglalkozni. Feri: De lassan rátérhetünk a tulajdonképpeni tárgyra - itt jön Szarka Pista, mind a négyen együtt vagyunk már. A nevet nem ismerem, de amikor az asztalhoz jön, ismerős arc mosolyog felém. Hol is láttam én ezt az arcot?... Megvan! ötvenhatban néhány Galántán érettségizett kezdő főiskolás arról panaszkodott, nem bírják az iramot a szlovákokkal, lemaradnak, kiesnek. Ez a peredi fiú Is velük volt akkor, de ő hallgatott, nem panaszkodott, s lám, mire vitte: a Komensky Egyea Hét irodalmi melléklete 4. tem természettudományi karán a numerikus matematikai tanszék adjunktusa. S most azért jött, hogy hármunkkal együtt figyelmeztesse az érettségizőket: ne torpanjanak meg az első nehézségek láttán! Értelmiségre van szükségünk a társadalom minden egyes posztján. Magyarságod nem úgy mutatkozik meg igazán, ha féltéglával döngeted a melled, hanem, ha minél magasabbra állítod magadnak a mércét és el is jutsz addig. Szarka: Talán azzal kellene kezdeni, amit Szent-Györgyi említ beszédében: hogy a tehetségek egyenletesen oszlanak meg népeken és korokon belül. Ahol jobbak a föltételek, ott bukkannak elő. Ha a föltételek mindenütt jók lennének, sokkal több tehetség nyilvánulhatna meg. Znám: Érdekes gondolat, de kezdjük inkább ezzel: aránytalanul kevés a magyar hallgató a műszaki főiskolán és az egyetem természettudományi karán. Mi ennek az oka? Szőcs: Nézetem szerint sokat rontott a tíz-tizenöt év előtti helyzet. A magyar iskoláknak az induláskor nem állt rendelkezésükre elég pedagógus. Gyorstalpaló tanfolyamok voltak hivatva segíteni a dolgon. Az első érettségizők sem nyelvismeretben, sem tárgyi tudásban nem feleltek meg a főiskolai követelményeknek. Innen ered az egész. A magyar diákokban kisebbségérzet uralkodott el. Akik azokban az években lemorzsolódtak a szlovák nyelvű egyetemen, átmentek a magyar nyelvű pedagógiára. Ott megállták a helyüket. Azóta ők nevelik a középiskolásokat, ők irányítják az érettségizőket is a pályaválasztásban. Mi sem természetesebb, minthogy a pedagógiai pályára vezető utat állítják a legkedvezőbb fénybe, hisz az ő számukra is ez az út volt a legkönnyebben járható. Znám: Ez aztán szép „bűvös kört" eredményez: a magyar iskolákban hangoztatjuk a magyarságunkat, aki jó magyar, az jelentkezzék magyar főiskolára, s mivel ilyen csak egy van, a Pedagógiai Fakultás Nyitrán, a jó magyarok megint csak pedagógusok lesznek, hangoztatják a magyarságukat, aki jó magyar, az jelentkezzék Nyitrán, és így tovább. Szellemi ténykedésünk így mindig csak befelé, magunk felé irányul; igaz, konzerváljuk magunkat, de mi lesz ennek a vége? Megrekedünk, lemaradunk, élő múmiákká válunk. Éh: Valahol itt van a kutya elásva. Hogy tudniillik harmadkézből vesszük ót, amire magunknak kellene rájönnünk. A pedagógus nem kutató, ő készen kapja a kutatómunka eredményeit. Znám: Minél előbb el kellene úgy igazából kezdenünk a kifelé irányuló ténykedést. Az iskolapadokon túl új tájakat kell fölfedeznünk az itteni magyar szellemiség számára. Ne féljünk kitörni a bűvös körből! Az itteni magyarságnak, akárcsak az egész emberiségnek, tudósokra, alkotó értelmiségre van szüksége. Szarka: Segíteni akarjuk a pályaválasztás előtt állókat. Szeretnénk, ha az érettségizők merészebben vágnának neki az életnek. Szőcs: Tizenöt év óta a helyzet megváltozott. Vannak városaink, amelyeknek a magyar iskolája magasabb színvonalú, mint a mellette működő szlovák iskola. A nem szakképzett tanítók kiestek, képzett pedagógusok kerültek a helyükre. Az a tény, hogy a magyar diákok zöme Nyitro felé gravitól, jó vért jelent a pedagógusi szakmának: amíg például a szlovákok közül a műszaki tehetségek tudományos pályán, vagy az iparban keresnek érvényesülést, addig a mieink jó matematika-, fizika-, vagy kémia-szakos tanárrá válnak. Középiskoláinkon ma már tehát sokkal jobb a helyzet, mint volt az induláskor. Az akkori időkből származó kisebbségérzet, félelem ma már nem indokolt. Znám: Nyitra különben sem képes fölvenni az összes jelentkezőt. Rengetegen kiesnek ott is, helyszűke miatt. Annyi pedagógust, amennyien jelentkeznek, egyszerűen nem 'lehet elhelyezni. Márpedig akik Nyitrán kiesnek, azoknak rendszerint végképp elmegy a kedvük a további próbálkozástól. összedől bennük minden, és otthon maradnak. Szarka: Érdemes lenne talán megvilágítani a helyzetnek egy másik oldalát is. Ha lapátoló, csákányozó munkást látunk az utcán, az igen Prandl Sándor felvétele gyakran magyar. Ellenben aránytalanul kevés a magyar műszaki értelmiségi. Znám: Mindenesetre objektív nehézségek adódnak, de nem szabad mindenben csak objektív okot látni. Ha akarjuk, hogy a többi nemzetek megbecsüljenek, a papír-adta jogokkal élve a valóságban is egyenrangúakká kell válnunk. Szőcs: Sajnos, a többi szakterületen nem vagyunk otthon, ezért csak a magunk szakmáját propagálhatjuk. Az orvosira nehéz bekerülni, de nemcsak a magyaroknak. Oda általában rengeteg a jelentkező. A mi szakjainkon viszont többen is elférnének, hisz a tudományos kutatóhálózat és az ipar állandóan terebélyesedik, s már a magyarlakta vidékeken is épülnek új üzemek. Matematikusra, fizikusra, vegyészre tehát hovatovább mind nagyobb szükség lesz. S ha az iparban és a tudományos intézetekben sikerül vezető helyekre magyar szakembereket állítanunk, az ilyen fölemelkedés az itt élő magyarságnak tágabb társadalmi összefüggésekben, a politikában is csak a javára válhat. Szarka: Végezetül talán annyit, hogy a magyar középiskolások minél ngyobb számban iöjjenek Bratislavába főiskolára. A Komensky Egyetem Természettudományi Kara, akárcsak a Műszaki Főiskola nyitva áll előttük. Znám: S ne féljenek a kezdeti nehézségtől. Itt minden tőlünk telhető segítséget meoadunk nekik. Máris indítottunk egy tanfolyamot azok számára, akiknek nyelvi, vagy tárgyi nehézségeik vannak matematikából, vagy fizikából. Minden csütörtökön este találkozunk ezekkel a hallgatókkal a Duna utcai iskolában, s megvitatjuk a problémáikat. Szőcs: Induljunk is bizony, hét óra. Aztán nem ártana megírni az érettségizőknek, hogy a pályaválasztással kapcsolatos bármilyen problémájukban szívesen nyújtunk fölvilágosítást. Csak fordulianak hozzánk bátran. Znám Pista mutatja néhány külföldön megjelent Írását. Az egyiket angolul írta egy lengyel lapnak, a másikat magyarul, de jelentek meg írásai szlovákul és oroszul is már. Most épp egy vaskos angol könyvet fordított szlovákra: „Mindenki matematikája".- Modernebb, mint a Colerus könyve, „Az egyszeregytől az integrálig" - mondja, s én bólintok rá, igen, a Colerust Nagy Laci fordította nemrég szlovákra, sellyei fiú, Galántán a hátam mögött ült a oadban, s én mégsem az ő fordítását vettem meg a múltkor, hanem egy antikvár példányt, egy Franklin-kiadást a negyvenes évek elejéről, azt, amit annál a karpaszományos szakaszvezetőnél láttam akkor negyvennégyben karácsony előtt, amikor vitték a leventéket és a bátyámnak szöknie kellett, s a háromcsillagos kopaszodó kis ember, aki civilben tanító volt és gyerekek várták otthon, örömmel mutatta a három Colerust. amit a zsoldjából vett, hogy lesz mit olvasnia este a szalmazsákon. Azóta, ki tudja, mi történt vele? Harsányi Zsolt már nem élt akkor; azóta Nyugaton sláger lett belőle. Erről a tipikusan „úri" íróról jut eszembe, hogy ez a fél emberöltő valamit mindannyiunkban megváltoztatott Ha lassan is, azért csak kapaszkodunk egyre föl a lépcsőn! Simkó Tibor
