A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-06-12 / 24. szám

Czuczor Gergely és Hviezdoslav

Különös és szokatlan ez az egymás mellé állítás. Czuczor Gergelynek Szerb Antal irodalomtörténete öt sort szentel csupán, mint olyan népdalok szerzőjének, melyekben a „népiesség“ már nemcsak tárgyat jelent, hanem közvetlen kifejezésmódot. Ezt a közvetlen kifejezésmódot Petőfi tette a magyar népdal sajátjává. Az a Petőfi, aki huszonhárom esztendővel született Czuczor után és tizenhéttel hamarább halt meg; „üstökös“ volt, aki fénycsóvával vonult át a ráérősen egy helyben veszteglő csillagos égen. Czuczor Gergely (1800— 1866), a jobbágyszármazású benedekrendi tanár, két évet raboskodott Kufsteinben (1849— 1851) „Riadó“ című verse miatt, de előtte és utána is, elbeszélő költeményeivel, balladáival, románcaival, népies életképeivel és szatirikus hangú tanító költeményeivel országos nevet szerez magának.

Czuczor Gergely mellett említjük Hviezdoslavot, a csillagokról zengő Országh Pált. Hviezdoslav Czuczor és Petőfi között lendül neki az életnek. Petőfi halála és Czuczor fogságba vetése évében születik (1849). Könynyen kiszámítható, hogy Hviezdoslav Czuczor Gergely halálának évében éppen tizenhét esztendős. Ekkor Hviezdoslav még csak Országh Pál, még csak magyarul és talán csak stílusgyakorlatként németül versel. Két esztendőnek kell eltelnie, hogy 82 lapra terjedő 32 szlovák nyelvű verse a „Prviesenky“ című gyűjteményében megjelenjék. E költemények címlapján írói álneve: Zbransky József.

Már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy Czuczor Gergelynek és Hviezdoslavnak jelen egymás mellé állítását a századforduló adja. Czuczor Gergely halálának az idén van a 100. évfordulója. Száz esztendeje jelent meg a fiatal Országh Pál magyar nyelvű költeménye, „Czuczor Gergely emlékezete“.

A fiatal, 17 esztendős Országh Pál a késmárki líceum ötödik osztályának növendéke. Ä miskolci diákévek már mögötte vannak. A szlovákság legnagyobb költője — Szalatnai Rezső szavaival élve — a völgyből felnéző magános lélek. Benne remeg kitörölhetetlenül a kubíni táj emlékezetes szépsége. A felsőkubíni szelíd, csendes fiúcska poétává serdül a nadrágszíjnyi földek „domíniumán“. Most, a miskolci években a lelke újabb benyomásokkal telítődik. Ha odahaza — mondja Sziklay „Az ifjú Hviezdoslav“ című tanulmányában — az édesanya, a szülői otthon, a táj olvadt össze a kisfiúban harmonikus egységbe, mint az a „jp“, amelyért lehet és kell harcolni, a „rossz“ ellen. Miskolcon a nagy magyar költők, főleg Petőfi és Arany, a kis Sajó-parti táj, a jópajtások s a magyar nép egészítették ki' azt, ami a költő élményvilágában ideállá magasztosult. De nem volna teljes miskolci diákéletéről rajzolt képünk, ha nem jegyeznők meg, hogy ebben az időben a magyar irodalmi anyagban főleg a romantikusok, közülük is elsősorban Vörösmarty, Kölcsey és Czuczor Gergely voltak túlsúlvbar*.

Hviezdoslav Czuczor tiszteletét Miskolcról hozza magával Késmárkra. De ott is kedvező a talaj a költői lelkűiét további kibontakozására. Dr. Lipták Jánosnak a késmárki líceumról szóló monográfiája szerint ez időben az „Amica“ nevű, 1839-es kegyúri megállapodás volt érvényben. A kegyuraságot maga Késmárk és a szepességi esperességek, a magyar nemesség, valamint az egész kerület gyakorolta. A líceum munkája, eredménye és iránya nagyban múlott a benne működő tanerőkön. Ezeket pedig az „Amica“ választott bizottsága jelölte ki, s a kegyúri közgyűlés választotta meg. Az eredetileg latin és német nyelvű iskolában, nevéhez híven, a 19. század elejétől filozófiai, teológiai és jogtudományi tanszék is volt. A jogtudományi kar egyik professzora a neves Hunfalvy Pál, akinek székfoglaló beszéde 1843- ban magyar nyelven jelent meg. 1852-től kezdve a magyar nyelv minden osztályban heti kétórás tantárgy,, s irodalmi pályázatra Is sor kerül. Ezzel egyidejűleg a szlovák nyelv számára is teremt az „Amica“ katedrát. 1853-ban hívják meg erre a tanszékre Dlhányi Józsefet Felsősajóról, aki a szlovák nyelvet tanította 1874-ig.

Hviezdoslav öt esztendőt (1865—1870) tölt el a késmárki líceumban. Miskolci éveit itt is jól kihasználja. Nemcsak azzal, hogy a magyar nyelvű verselést itt sem hagyja abba, hanem az iskola életében is kapóra jön a szepességi német környezetben biztos magyar beszédű ifjú. Gyújtó hatású, szép magyar beszéddel búcsúztatta el például szeretett tanárát és jótevőjét, Stenczel Húgót az utolsó késmárki esztendőben 1870-ben, amikor magyar diáktársai szép kiejtéséért ünnepelték. Ugyanakkor a szlovák fiúk azt bizonygatták, hogy Árvából való.

Itt kell megemlékeznünk másik kedves késmárki tanáráról, Koller Károlyról, aki 1852— 1896 között működött ott. Németet tanított s Hviezdoslavot ő is felkarolta. Hviezdoslav egy alkalommal egészen fellelkesítette *=> mondja Sziklay —tanárát, amikor a feladott téma prózai kidolgozása helyett „Im Frühling“ címmel verset írt. Koller Károly úgy meghatódott, hogy fiatal Goethe-nek nevezte el. Nem csoda hát, hogy a jó előmenetelű diák jelentős ösztöndíjat kapott. Olyan ösztöndíja volt, ami kitette az alumneumban való ellátásának évi illetékét.

De Hviezdoslav magyar verselése sem szünetelt. Itt időzésének második évében, tehát most éppen száz esztendeje. Czuczor Gergely halálára írt versével elnyerte az alkalmi két arany pályadíjat. Még évek múltán is büszkén emlegette Országh Pál, hogy versével, ő, az ötödikes, a nyolcadikosok előtt megszerezte a pályadíjat. Sziklay közlése szerint idézzük e pályadíjnyertes költemény négy sorát:

Egy csillag tűnt le a csillagos égről,

Egy csillag, mely oly hő sugárt vetett ...

Egy röpke szó futamlott át a hazán

Selypítve — nincsen Czuczor Gergelyünk.

Két esztendővel később jelentik meg Hviezdoslav első, „Priviesenky“ című szlovák nyelvű versgyűjteménye. Sziklay a verskötet megjelenésében a pártfogó és ösztönző szerepet Sámuel Nováknak, Viliam Pauliny-Tóthnak és Peter Makovick'ynak tulajdonítja, akik a kötet megjelenéséhez a szükséges anyagi fedezetet biztosították s egyébként is mint a Stúrnemzedéknek még életben levő tagjai a szlovák nemzeti mozgalom felé irányították a 19 éves ifjú figyelmét. Lipták Dlhányi József késmárki szlovák tanárnak tulajdonítja, hogy az ifjúban a szlovák versírás hajlamát felébresztette és kifejlesztette. Ámbár maga Hviezdoslav „O sebe“ című írásában elmondja, hogy Késmárkon minden tárgyból kitűnő eredményt ért el, míg a szlovákból csak dicséretest kapott. Ügy jellemzi Dlhányi professzort, mint aki nem tudott fegyelmezni s nem tudta kivívni a diákok kellő megbecsülését. Tárgyát sem ismerte eléggé s nem is tudta diákjai figyelmét lekötni. Diákjai nem is látogatták szívesen óráit. Ez érdektelenség okozhatta — jegyzi meg Lipták, hogy Dlhányi távozásával a tanszéket nem töltötték már be. Ettől függetlenül Dlhányi tanár volt az, aki Hviezdoslavot a szlovák nyelvre tanította s benne a nemzeti érzést ébresztgette. Dlhányitól származik e fennmaradt mondat: „Palkó, miért írsz magyar verseket, hiszen szlovák vagy.“. (Patkó, preőo píses macfarské básne, vsak st Slovákom!)

Ez évben emlékezünk meg Czuczor Gergely halálának századik évfordulójáról, de ne feledkezzünk meg ‘Hviezdoslav ez alkalomból írt magyar verséről sem, mely idén ugyancsak száz esztendős.

MOHR GEDEON.

Csípős nyelvvel

Az anyag létezése *

George Berkeley angol filozófus tagadta az anyag létezését. Egyszer gondolataiba merülve ment az utcán, és orrát beleütötte egy oszlopba. Mikor elszédülve megállóit, egy materialista, aki látta az esetet, így kiáltott feléje:

— Fel se vedd, doktor, hiszen nincs anyagi

Papucsban

Edmund Burke angol író így beszélt barátaihoz:

— A nagy embereket ne akko,r figyeljük meg, mikor zászlódíszben, pompás ménen, ünneplő tömeg között diadalatk színhelyére vonulnak, hanem otthon, mikor felhúzzák a papucsokat.

A bor és a vers

Voltaire egyszer értékes ajándékot kapott. Fekete János gróf generális ugyanis két kötetben kiadta francia nyelven írt verseit Mes rhapsodies címen. A költői lelkületű dilettáns két átalag tokaji borral súlyosítva küldte el verseit Voltaire-nek.

A mester udvariasan megköszönte a figyelmes ajándékot, és válaszában tömören így bírálta meg a kettős küldeményt:

— Bora jobb, mint versei!

Érzésekről

Voltaire mondotta:

— A férfi minden okossága nem ér fel a nő egyetlen érzésével.

A vén kastély

Ha valaki nagyon dicsérte Voltaire szellemességét, ö szerényen csak ennyit felelt:

— Az ilyen vén kastélyban járnak néha szellemek.

A ferney-i remete

Voltaire szívesen látott vendégeket ferney-i kastélyában. Egy újonnan érkezett vendéget annyira megragadott a szívélyes fogadtatás, hogy kijelentette, legalább hat hetet szándékszik ott tölteni, ahol oly remekül érzi magát.

— Uram — szól Voltaire udvariasan -—, fel akarom tételezni önről, hogy nem kíván Don Quijotéhoz hasonlítani: ő a fogadókat kastélyoknak nézte, de ön, ön a kastélyokat tekinti fogadónak.

A biblia

Voltalre-t ferney-i kastélyában egy angol lord kereste fel. Mikor bevezették az író dolgozószobájába, Voltaire előtt éppen egy biblia volt. A lord meglepődött, hogy itt még biblia is található, mire Voltaire így szólt:

— Miért csodálkozik ezen, uram? Hát nem tudja, hogy amikor a prókátornak pőre van, akkor tanulmányozza az alperes dolgait is.

Pásztorórán

Jolyot de Crébillon drámaíró nyolcvan éves korában Pompadour asszony jóvoltából királyi kegydíjat kapott. Az író sietett jótevőjéhez megköszönni a gondoskodást. A márkiné ágyában fekve fogadta Crébillont, és kedvesen elbeszélgetett az agg mesterrel. Az írót ez a szívélyes ‘ogadtatás valósággal elragadta. Amikor éppen hálásán hajolt az ágy fölé, hogy tisztefbttudóan kezet csókoljon, váratlanul belépett a király.

— Jaj, asszonyom! — kiáltott fel Crébillon. — Rajtakapott bennünket a király, veszve vagyunk!

A maradék

Beaumarchais szolgája részeges volt, és csak a legritkább esetben lehetett józan állapotban látni.

Egy reggel, amikor tántorogj va járkált az inas a szobában, az író nem tudta magát tovább tütőztetni, és így kiáltott fel mérgében:

— Te gazember, már ismét részeg vagy:... és még hozzá korán reggel!

Az inas megfogődzott egy szekrényben, s szemlesütve így szólt:

— Bocsásson meg, uram! Ez még a tegnapi maradék.

Őszintén

Michel Sedaine drámaíró, ki épp oly rosszul írt versben, mint prózában, a francia Akadémián egy új kollégájának székfoglaló beszédét végighallgatva a nyákéba ugrott, megölelte és örömteljesen mondta:

— Uram húsz éve, hogy mindenféle badarságot írok, de ilyent, amilyent ön most elmondott, még nem hallottam sohasem.

itt

i - aÉK MÍÉU