A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-16 / 3. szám
Egy kis ízelítő mazottja. ö a műhely fényező mestere. Urlch bácsi már gyerekkorától Itt dolgozik. Ugyanennél az asztalnál már húsz esztendeje. Mestere a szakmának. Ismeri a gyárat, mint a saját tenyérét — mondják róla. De nemcsak a gyárat, de annak történetét Is nagyon jól Ismeri. Emlékezik arra, mikor a gyárban a szociáldemokrata párt tagjai 1922-ben megalakították a kommunista pártot. Urlch János bácsi Is köztük volt. Elszomorodik, amikor bajtársáról, munkatársáról és egyben kortársáról, Lehotskj Ferencről beszélni kezd. A kommunista párt alapító tagjai sorába tartozott. 1944- ben a Gestapo kivégezte. Urich bácsi néhány hónap múlva nyugdíjba vonul. — Nagyon sajnálom, hogy el kell mennem — mondja. — Féltem egy kicsit a gyárat. Talán a tapasztalatlan fiataloktól? Azt hiszem, Igen. A csomagoló osztályon vagyunk, ahonnan a kész árut útnak indítják a világ különböző részeibe. Kezembe veszek egy modern formájú kést. Ujjammal az élét vizsgálom. Éles. Ez furcsa. Talán még nem is láttam rendesen megköszörült kést. Alig akarom elhinni. Egy másikat próbálok, az is éles. Biztosan meglepődött arcot vághattam, mert Gábrik Tibor rámnéz és elmosolyodik. — Igen, tudom, mire gondol. Pedig hiába kételkedik — mondja és tovább mosolyogva várja, iri't válaszolok. — Hát hogyne kételkednék, hiszen... — Nézzél — Kezébe fog egy kést, az asztalra helyez egy papírszeletet és könnyedén, mintegy borotvával, felszeleteli. — No, látja.. Csodálkozva nézek rá. Ismét elmosolyodik. A szomszédos épületben légtisztító berendezéseket gyártanak a Skoda 603-as és az 1000 MB márkájú személygépkocsikba. Ugyanitt naponta 800—85p tízliteres benzines kanna készül. Ugyancsak Innét kerülnek ki a 25 literes szódás-ballonok és az új típusú, 50 literes söröshordók, amelyeket alumíniumból készítenek. A különbség köztük és a régi fahordók között óriási. Kifejezetten higiénikusabb, ízlésesebb, jobban kezelhető és sokkal olcsóbb, sokkal kisebb a súlya, mint a fahordóké. Ugyancsak alumíniumból készítik a hús és tejszállító ládákat — magyaráz Calovka mérnök, de hirtelen félbeszakítja a műszak végét Jelző sziréna. Urich János bácsi, aki több mint negyven éve dolgozik a gyárban Az igazgató titkárnőjénél ülünk. Az igazgatóra várunk. Az üzem terveiről, problémáiról szeretnénk elbeszélgetni, hogy teljes legyen a riport. A titkárnő sajnálkozva mondja. — Az igazgató elvtárs nem fogadhatja önöket. Egy külföldi delegációval tárgyal. Megértik, ugye. Megértjük. Különben is azt mondják, nagyon elfoglalt ember. Állunk a gyárkapuban. Két óra múlt tíz perccel. Műszakváltás. A kijáratnál vagy ötszáz ember áll — hat, egymással párhuzamos sorban. Kezükben a munkakártya. A távozás pontos idejét pecsételő órák szakadatlanul csilingelnek. ötszázszor. ötszáz ember, ötszázan a délelőtti műszakból. Egy másik ötszáz már kezdi a kettes műszakot. Ezer ember, ötven százaléka nő. Plusz az adminisztratív munkaerők. Ezerkétszáz ember. A környék lakosságának vagy negyven százaléka. KESZELI FERENC A máit év vége gazdag volt űrhajé motívumé bélyegek kibocsátásában. A mellékelt ábra a Német Demokratikus Kéztársaság által kibocsátott bélyeget matatja. Ez tulajdonképpen 3 bélyeg, de mint egy darab lett kibocsátva. A 2 szélső bélyegen a szovjet űrhajósokat, Leonovot és társát, a középső bélyegen pedig Leonovot az űrhajé elhagyásakor láthatják, amint az űrben lebeg. Ezeket a bélyegeket az említett űrhajósok németországi látogatása alkalmával adta ki a NDK postája. Ugyancsak egy nagyon szép, az űrkutatás legűjabb eredményeit ismerteié, sorozatot adott ki a Magyar Posta. Ezeken a bélyegeken nemcsak az űrrakéták és mesterséges holdak vannak ábrázolva, de ezek elnevezése és felbocsátásuk Időpontja is fel van tüntetve. Mint mindig Ilyen alkalommal a sorozathoz egy 10 forintos, nagyon szép blokkot is kiadtak, mégpedig mind fogazva, mint vágott széllel. A többi újdonság közöl érdemes megemlíteni a különféle osztrák bélyegeket. így pl. Ferdinand Georg Waldmüller hires osztrák festő halálának századik évfordulójáról önarcképével kiadott bélyeggel emlékezett meg az osztrák posta, továbbá kiadtak egy 1,S0 schillinges bélyeget, a bécsi technikai főiskola 150 éves jubileuma alkalmából. Az újdonságok közül meg kell még említenünk két svéd bélyeget, melyeket a svéd posta a Nobel díjasok tiszteletére adott ki. Ezek a bélyegek Lenard fizikust és Bayer kémikust ábrázolják.