A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-16 / 3. szám
Ahol örök a csillogás A besztercei hegyek közt kanyargó, Selmecbányát és Zsarnőcot összekötő főútvonal mentén fekszik a kétezer lakost számláló Alsóhámor nevű község. Neve a szélesebb nyilvánosság előtt, egészen a 19. század végéig teljesen Ismeretlen volt. Selmecbányán és környékén akkor már több évszázados múltra tekinthetett vissza az ércbányászat. E fontos Iparág egyik része volt csak magyar kézen, a másik fele, a fontosabb, a holland származású Geramb testvérek tulajdona volt. A színesfém-bányászat ugyanis, ez esetben az ezüstbányászat, sokkal rentábilisába A Geramb testvérek vállalkozása egészen a század végéig virágzott. A századforduló éveiben Afrikában és Mexikóban óriási, csaknem klmeríthetetl ennek mutatkozó ezüstlelöhelyekre bukkantak. Ennek következtében az előrelátó Gerambok — úgymond fél év alatt — ezüstgyárat építettek, ahol a környéken bányászott ezüstöt dolgozták fel s belőle különböző dísztárgyakat, evőeszközöket gyártottak. A Gerambok kísérlete sikerült, a tőkét megmentették és ezzel lerakták a csehszlovák ezüstipar világhírnevének alapjait. A völgy, ahol a gyárat felépítették Joannes Sandrlk tulajdona volt. Ezért kapta a gyár a SANDRIK nevet. A gyár rövidesen az osztrák ezüstgyár legnagyobb konkurrensévé vált. Mindez annak tudható be, hogy gyártmányaikat reneszánsz stílusban készítették. Állandó virágzásának további előfeltétele az volt, hogy mindig és bármilyen gazdasági labirintusban megtalálták helyüket, tudták mit kell gyártani, így az első világháború idején például egy Időre áttértek a katonai, tábori katlanok, kulacsok és sajkák gyártására. A gyár a már szokásos és természetes kisebb-nagyobb gazdasági „kilengések“ mellett tovább virágzott, ám igazi, mai jellege főleg a felszabadulás utáni időben alakult ki. A második világháború alatt nem rongálódott meg a gyár, de a berendezéseket szétlopkodták. 1944. március 7-én a szovjet hadsereg mellett harcoló román katonai egységek felszabadították a környéket. A román katonák megkérték az odahaza tartózkodó alkalmazottakat, hogy a győzelem emlékére készítsenek emlék-jelvényeket. A kétszázezer jelvény tíz nap alatt elkészült —» primitív munkamódszerekkel ugyan, hisz nem voltak gépek, berendezések — ám ezzel megindult a SANDRIK felszabadulás utáni termelése. 1952-ben már állt az újjáépített és kibővített SANDRIK. A termelési grafikonon jól látható a gyár felszabadulás utáni fellendülése, amely az 1955—57-es évek között kissé visszaesett. A gyár mai termelése már hat és félszer nagyobb, mint a háború előtti években, — olvasom az ügyes kivitelű brosúrából, amelyet 1965. májusában adtak ki. A brosúra Ismerteti a gyár történetét, megalapításától, 1895-től, ... a mai termelés már hat és félszerte nagyobb ... — A szomszéd asztalnál dolgozó Calovka Ján, aki egy órával ezelőtt adta a kezembe a kis könyvet, közbeszól: „A jó hírnév A gyárkapu egykor . . . ugyan nem mérhető számokban, de az bizonyosan nem hat és félszeresére, hanem legalább tizenötszörösére emelkedett. Ezt mi sem bizonyítja Jobban, mint az, hogy az utolsó húsz év alatt a legkülönbözőbb országokban rendezett kiállításokon, nemzetközi vásárokon vettünk részt, s mindegyikről aranyéremmel, vagy dicsérő oklevéllel tértünk vissza. Ezen kiállítások közül csaik a legnagyobbakat említem: Brüsszel — 1958. Tokió, Bécs, Budapest, Stockholm, Milánó, stb. Ez a fejlődés minden bizonnyal még jobban meggyorsul majd az elkövetkező években, mert éppen most kaptuk meg a négymillió koronás bővítési költséget. A jövő év végére tehát új üzemrészlegekkel, tökéletesebb gépekkel fogunk dolgozni. A jövő évről jut eszembe, hogy ismételten egy nagy, mégpedig a CANADA — Montreal, EXPO 67 világkiállításon veszünk részt. Hazánk többek között tipikusan csehszlovák jellegű vendéglátó üzemeket állít fel a kiállítás területén s ezeket teljes mértékben a mi gyárunk látja majd el mindennel, a konyhai felszerelésektől egészen az evőeszközökig." A kiállított anyag nagy részét, főleg az evőeszköz-készleteket Calovka Ján tervezte. Fiatal szakmunkás tanulóként került az üzembe. A szakma érdekelte, fantáziát látott benne. Szívvel dolgozott és rövidesen a gyár legjobbjai között szerepelt a neve. Két évvel később, mint az üzem ösztöndíjasa, a bratislavai Iparművészet! Főiskolára került, és onnan tért vissza az üzem tervezési osztályára dolgozni mint önálló technológus. — Ha nem küldenek a főiskolára, akkor Is elmentem volna — mondja. — Mindig képzőművész akartam lenni. És sikerült. Azt hiszem, megérdemeltem az idősebbek bizalmát. igen. Megérdemelte. Hiszen Calovka mérnök a gyár egyik legjobb újítója, tervezője. Számos evőeszközkészletet tervezett, praktizált és kombinált, amelyeket elfogadtak s amelyek naponta asztalainkra kerülnek, ö mindezt alkotásnak nevezi, mert szerinte határozottan alkotómunka az ő munkája. — Én- nem Ismerek nyolcórás munkaidőt — mondja. — Akkor dolgozom, amikor megszáll az ihlet. Mert határozottan Ihlet és másodlagosan pedig meglátás, helyzetismeret szükséges ahhoz, hogy mindenki ízlésének megfelelőt tervezzek. Az utóbbi évek folyamán egyre többet beszélnek az asztal-kultúráról. A modern élet egyik fő alkotóeleme, hogy az ember milyen asztalnál, terítésnél, milyen evőeszközökkel fogyasztja az ételt. Ez nem túlzás, de fontos, hogy az ember praktikus, egyszerű, könnyen kezelhető és nem utolsósorban ízléses evőeszközöket használjon, ami még az étel ízét is jobbá teszi. Aztán elindulunk, hogy megtekintsük az üzemet. Elsőnek az evőeszköz-gyártó részlegbe megyünk. Csillogó, rozsdamentes acéllemezt aprít egy hatalmas gép. A felaprított lemezdarabkákat a prés negatív formájára helyezik s a hatalmas gépezet egy pillanat alatt kipréseli a kanalat, kést vagy villát. Az elkészült darabokat a gépkezelő egy hatalmas halomba dobálja. Kezembe veszek egy kanalat és nézegetem. Semmi jelét nem látom rajta, hogy pár percei korábban készült. Akár már enni 1§ lehetne vele — mondom Calovka mérnöknek. — Azt ugyan még nem, mert egy kanál előállítása sokkal bonyolultabb folyamat, mint ahogy azt a laikus elképzeli, összesen harminckét művelet e$ megy át az anyag, míg az asztalra kerülhet. Az eddig látottak után még a galvanizálás, fényezés s még jó néhány művelet következik, míg a csomagolásra sor kerülhet. Egy emelettel feljebb van az edény-osztály. Tálcák, készletek, edények, poharak — egyszóval mindaz, ami a vendég asztalára kerülhet. Ebben az üzemrészlegben dolgozik Urich János bácsi — immár negyvenöt esztendeje. Kezdettől fogva a gyér egyik legjobb alkal-Gyertyatartó a Sandrik-múzeumból Calovka Ján a tervezöasztalnál Az újszerű alumínium hordók A gyárkapu ma
