A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-29 / 22. szám
A mezők világszerte öregednek. Vénülnék. Persze ez a képletes mondat nem azt Jelenti, hogy vénül a föld, a termőtalaj (bár így is igaz), hanem azt, hogy a mező arculatát adó földműves ember életkora egyre magasabb s életet Jelentő mozgása, munkálkodása a mezőn egyre elmosódóbb, ritkább. Egyre kevesebb embert látunk a mezőn, s azok Is egyre öregebbek. Az idő törvénye ez és még valamié... A tudomány és technika haladásának, a nagyfokú gépesítésnek s ennek kapcsán a nagytermelői módszerek térhódításának törvénye, a modern gazdálkodás vastörvénye ez, annak a gazdálkodásnak -a törvénye, mely megöli és elemészti a kistermelőt. Mert a gép olcsóbb munkát végez, mint az ember, de a gépnek nagy területekre van szüksége, hogy kifizetődő legyen. Világprobléma ez, mely elől nincs menekülés. Nézzük például, hogyan néptelenednek el és vénülnek a mezők Franciaországban! A nyugati földművelő lakosságot általában három csoportra osztjuk: tulajdonosok, hozzátartozóik és fizetett bérmunkások. Franciaországban 1954—1962 között a következő csökkenést észlelték a három csoportban; 1954 a 1962 csökkenés %ban Bérmunkások 1161100 829 000 28,6 Hozzátartozók 2 050 200 1 338 200 34,7 Tulajdonosok 1 915 700 1 673 400 12,6 összesen 5 127 000 3 841 200‘ 25,1 1954 óta tehát az aktív francia földművelő lakosság jelentősen megöregedett, mert leginkább a fiatalok és a gazdák hozzátartozóinak száma csökkent. A parasztgazdaságok tulajdonosainak életkora így néz ki a statisztika tükrében: 17,4 %, vagyis 291 000 gazda idősebb 65 évnél 32,1 %, vagyis 537 000 gazda idősebb 60 évnél 70 %, vagyis 1171000 gazda idősebb 45 évnél Az USA-ban a mezőgazdaságban dolgozók száma 1950—1960 közhit, 7,4 millióval csökkent. S ez a tendencia meg ma is tart, évente mintegy 750 000 dolgozó hagyja ott a mezőgazdasá^gjhl^ker^s^íjpagának helyet az ipari közpon-Nálunk 1946—52 között 950 000 személyt vesztéit a mezőgazdaság, később a helyzet kissé javult, majd 1955—60 között újabb fél millióval csökken a mezőgazdaságban dolgozók száma. S a következő két évben újabb 80 000 személy keresett magának helyet a nemzetgazdaság más ágaiban. Az ez Irányú fejlődés mérlege a következő: 1936 ban 3 298 000 mezőgazdasági dolgozónk volt, egy dolgozóra 2,4 hektár föld Jutott; 1962-ben 1 267 000 mezőgazdasági dolgozó, egy dolgozóra 5,7 hektár föld Jutott. Ez még nem lenne baj, mert a mezőn megjelentek a traktorok, soha nem hallott gépzúgás zaja verte fel a rónák csendjét. A hűtlenné vált ember helyett mechanizmusok kezdték végezni a munkát, szántottak, vetettek és arattak. Nálunk a földek élnéptelenedésének más oka volt, mint nyugaton. A gépesítés a kollektivizálás keretei között ment végbe és a feleslegessé vált munkaerőt szomjasan szippantotta fel rohamosan terjeszkedő iparunk. Ugyanez a folyamat az összes szocialista országokban is végbement, bár talán nem olyan méretekben, mint nálunk. A hiba akkor kezdődik, amikor a munkaerő-csökkenést, a nagyfokú gépesítés ellenére sem követi a mezőgazdasági termelés intenzitásának növekedése. S nálunk ez történt. A termelés intenzitása kisebb tempóban emelkedett, mint ahogy távoztak a mezőről az emberek. Nézzük, miért? A fent vázolt folyamatok során mindenekelőtt a fiatalok kerestek maguknak más munkalehetőséget. Ennek következtében ma a mezőgazdaságban állandóan dolgozók átlagos életkora 50 év körül mozog. A legfiatalabbakból (15—19 évesek) van talán 60 000, míg a legidősebbek (60 éven felül) 248 000-en vannak. Emellett mintegy 378 000, 50—59 éves személy dolgozik mezőgazdaságunkban. Egészen természetes, hogy mezőgazdaságii dolgozóink magas átlagéletkora összefügg alacsony, rendszerint kistermelői szakképzettségükkel. A szövetkezetek 70 %-ban a vezetőknek gazdag gyakorlati tapasztalataik vannak ugyan, de emellett semmi szakképzettségük nincs. A cseh országrészekben 1000 mezőgazdasági dolgozóra 28 szakember (ebből 5,6 főiskolás) jut, Szlovákiában 14,7 szakember (ebből 3,7 főiskolás). A gépihez pedig szaktudás kell, a gép a szövetkezet számára áldás, de átok is lehet. Áldás, ha kihasználják, átck, ha munka nélkül áll, megterheli a termelési költségeket, erkölcsileg amortizálódik és .csak adósságot tejent. Ha végigjárnánk szövetkezeteinket, hány és hány felesleges gépet találnánk, amely a szabad ég alatt rozsdásodik és súlyos százezrekbe kerül a szövetkezetnek? Sok helyen úgy vélik, a régi kisgazdái, paraszti tapasztalatok elegendők egy néhány száz holdas szövetkezet irányításához. Néha talán így van, de nem mindig. S akkor elkönyvelik, hogy a szövetkezet „nem jól megy“, nem érdemes ott dolgozni. Talán látják is, hogy az ok a vezetőség szakmai képzettségének hiányában rejlik, dehát ki tud ilyenkor tenni valamit? A járás meg rendszerint a vezetőség pártját fogja. A helyzet ma ez: egy nagygazdaság irányítása az elméleti és gyakorlati tudás tökéletes egységét igényli. S amellett számolni kell tudni, méghozzá jól számolni! Kalkulálni! A gépek megvannak, az emberek már otthagyták a földeket. Egyetlen megoldás: a falura, a mezőre fel kell sorakoztatni a szakképzettség, a tudás erőit, hogy megváltoztassák a mai, kedvezőtlen állapotokat.
