A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-02 / 1. szám
Äh6 azóta már el Is olvadt, de akkor ügy látszott, végérvényesen eltemeti a világot; eltűntek a sínek, a váltók, fehér buckák nőttek a vasúti kocsik tetején és a forgalmista vörös sapkáján, az utasok pislogva itták a forralt bort és a rumos teát, egykedvűen, indulatok nélkül, merő megszokásból szidták a vasutat, a természetfelelőst és a nemzetközi helyzetet, a váróteremben bátyus nénikék bóbiskoltak, karcsú bokájú diáklányok magolták a másnapi leckét, az akváriumban piros hasú, valószlnűtlentll lapos halacskák úszkáltak; egy recsegő hangszóró túlvilágl hangon bejelentette, hogy a második vágányról vonat indul Csata és Ipolyság felé, tessék igyekezni az átszállással, egy behemót mozdony hetykén ftltyörészve, magányosan, mintegy a saját szakállára elvágtatott Érsekújvár felé, egy zöld Diesel-motoros éktelen ricsajjal az ellenkező irányba, az állomást elzáró vaskorláthoz dőlve őszülő családapák integettek, katonák lengették sipkájukat a hóhullásba, az újság-kioszk mellett érces hangú férfi énekelte, hogy „gyere, Bodri kutyám, szedd a sátorfádat“, a szolgálatot teljesítő Ifjú rendőr vetett véget ennek a kutyás bűcsúzkodásnak, meglnvltálva tenorlstánkat az őrszobára ... Ekkor érkeztünk... Szombat volt, ezenkívül hónap közepe, előlegfizetés napja, egy hadseregnyi utas, elsősorban férfiak, munkások. A szolgálatban lévő vasutasok természetesen nem szeretik ezt a napot. Sok az utas, sok a munka. Morcosak és barátságtalanok, azt mondják, kész vakmerőség Ilyenkor megszólítani őket. Nos hát, ezt előbb kellett volna meggondolnunk. Elszánt arccal kopogtatunk az állomásfőnök ajtaján... ■ Szúrós tekintetek fogadnak: Mit óhajtunk, ml a panaszunk, kérdezik. Az állomásfőnök kórházban fekszik Infarktussal, a helyettese sincs itt, alighanem ebédelni ment. jöjjünk egy félóra múlva, most éppen műszakváltásra készülnek. Egy félóra múlva Jobb a helyzet, az Irodában már vár ránk Várnay Ferenc állomásirányító, ő lesz a kísérőnk és a látnivalók kommentátora. Az ötvenkét éves Várnay bácsi harminc éve dolgozik már a vasútnál, 1947 óta a párkányi állomáson, azelőtt Magyarországon. Jobb kísérőt keresve sem találtunk volna. Látnivalók: tolató mozdonyok, teherkocsik végtelen sora, váltók ős váltókezelők, zászlót lengető tolatásirányltók — és túl a síneken az épülő új teherpályaudvar első kész épülete, Itt dolgozik most a csehszlovák és a magyar kereskedelmi kirendeltség és a nemzetközi teherszállítást irányító diszpécser. Az új pályaudvar építését 1968-ban akarják befejezni. Akkor majd több lesz a látnivaló, mondja kísérőnk csendesen. Most még maradna a fűtőház, de oda idegeneknek tilos a belépés, az úgynevezett gurító, az viszont nem érdekes és a vámhivatal. Oda később is ráérünk. Sötétedés után. Várnay bácsi útközben két váltókezelőt ellenőriz. Kétszer ötperc az egész. Ogy látszik: minden rendben. A havazás szünetel, az Imént a nap Is kisütött néhány percre. Holnapra olvadás, víz és sár várható. Most viszont váratlanul, mint a balsors, kékesszürke, nyirkos köd borul a pályatestekre. — A vasutasok legnagyobb ellensége — mondja kísérőnk. A határállomások — az ország kapui, rajtuk át bonyolódik le külkereskedelmünk lényeges része. A párkányi állomás egyike a legnagyobb, helyesebben a legforgalmasabb kapuknak. Ilyen szempontból a második helyen áll. (Első a Cierná nad Tlsou-1 állomás). Csak néhány adat: az Idén októberben 636.457 tonna teheráru futott át a párkányi állomáson (külföldre, illetve külföldről hozzánk), ez 21.200 tonna napi átlag. A tavalyi októberi teherforgalom kb. 40.620 tonnával volt kevesebb az Ideinél. Az állomás vendéglőjében ülünk Várnay bácsival, feketekávét iszunk és beszélgetünk. A vendéglőnek ez a része nemrégen jöhetett létre, valamikor filmeket vetítettek ebben a helyiségben az unatkozó utasok számára. A régi vendéglő nem vált dicsőségére sem Párkánynak, sem a vasútnak, még kevésbé a Vendéglátóipari Vállalatnak (egyébként még mindig létezik), füstös, gyanús lebúj benyomását keltette (és kelti), baj volt a kiszolgálással, a tisztasággal, a vendég gyakran éhen maradt, mivel a lucskos, összeöntözött abroszokat látva elvesztette étvágyát. Az új étteremben rend és. tisztaság uralkodik, a felszolgálás gyors és udvarias. Ez annál érdekesebb, mivel, ha az ember jobban körülnéz, azt látja, hogy a Is. Nagy Lajos: személyzet mindkét helyiségben ugyanaz. Perszer, ár- és osztálykülönbség is van a világon ... Várnay bácsi csendes, nyugodt embernek látszik, mondatai meggondoltak és szabatosak, fölöslegesen nem beszél, de kérdéseimre kimerítő válaszokat ad. — 1947-ben, amikor ide kerültem, az állomás csupán egyetlen tolató-mozdonnyal rendelkezett. Jelenleg éjjel-nappal hat mozdony tolat, Igaz, hogy a forgalom, főképpen a teherszállítás igen nagy mértékben megnövekedett azóta. És továbbra is napról-napra növekszik, amint a kimutatásokból láthatta. Javult a magyar és a csehszlovák vasutasok közötti együttműködés. Ez ugyan nagyon közhelyszerűen hangzik, de higgye el, Így van és ha Ismerte volna a néhány évvel ezelőtti helyzetet s összehasonlítaná a maival, ugyanerre a véleményre jutna. A Jelenlegi légkör barátságos, csaknem teljesen mentes a bizalmatlanságtól. Természetesen nem csak arra gondolok, amit itt lát, hogy közös asztalnál söröznek a csehszlovák és a magyar vámtisztek, a csehszlovák és a magyar vasutasok ... Ettől sokkal lényegesebb a munkában vpló együttműködés, a problémák közös, jóindulatú megoldása. „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.“ Ez a sokat idézett József Attila-verstöredék Jut az eszembe, ahogy itt ülök Várnay bácsival s a vasutasok felelősségéről beszélgetünk. Mert ebben a szakmában fokozott mértékben érvényesek a fenti sorok. A vasutasok munkája nem tűr pontatlanságot, hanyagságot. Ez a megállapítás egyformán vonatkozik az állomásfőnökre, a mozdonyvezetőre, a forgalmistára és a pályamunkásra. Itt nem lehet elaludni a munkakezdést, átbeszélgetni a műszakot, meghosszabbítani a munkaszünetet, nem lehet mellék-állást vállalni, félnapos rendkívüli értekezleteket tartani, névnapot ünnepelni a munkaidő alatt. Itt minden pontatlanság ezerszeresen megbosszulja magát, végzetes tragédiákat okozhat. Itt emberi életért felel mindenki, az állomásfőnöktől kezdve a pályamunkásig. Közismert dolgok ezek, mondhatja valaki. Igaza van kétségtelenül, sőt, azzal sem mondok újat, hogy aligha van még egy közintézmény, amelyet éppen a pontatlansága miatt annyit szidnának, mint a vasutat. A vonatok bizony késnek. Az Idén is és
