A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-09 / 2. szám
lanságomról árulkodó óvóintézkedések ellenére. Később azonban kihúzom karomat a pórázból. Amennyire méltatlan Dani a kaszára, épp anynyira méltatlan dolog, hogy így tegyek szert rá én, ilyen fondorlatos eszközökkel. A kaszát azonban nem akasztom vissza, ott hagyom a bal karom alatt. Az nem ébreszt fel, ha jön le Dani a létrán, legfeljebb csak akkor, ha kezet téve ró, kihúzza a karom alól. Nyilván, akkor az övé lesz a kasza, és nevetni fog rajtam, hogy az övé lett, aki nem törte magát úgy érte, mint én, hogy a végén mégis pórul járjon. Nem lesz kellemes érzés, ha így lesz, de ezt már vállalom: legaíább tudni fogja, hogy ha az övé is a kasza, engem jobban megilletett volna. Megfekszi az álmosság a szememet, imbolyog a fejem, ahogy bóbiskolok. Kissé irigylem Danit, hogy ő este óta húzza egyfolytában. Nem baj, csak reggel fordítva lenne, hogy ő irigyeljen engem a kaszáért. Nem küzdők az alvás ellen, pótolni szeretnék valamit belőle. Bízom benne, hogy kemény a föld, hamarosan felébredek. Hajnali világosság van, amikor felnyitom a szemem. Értelmetlenül sétáltatom a tekintetem: hogy kerültem a csűr földjére, Bundás mellé? Nem kell sokáig töprengenem, a kasza egyből felnyitja a szememet. Úgy szököm fel, mint aki máris elkésett valahonnan. Kész! A kasza a kezemben. Vége a szorongásnak. Határtalan öröm nyújtózik bennem, minden porcikámban jut belőle. Indulhatok neki a napnak, melynek a vége valahol a messzi estében homálylik. Kilépek a csűrkapun. Akkor látom, hogy amit hajnali világosságnak véltem, holdvilág. Hiába nézem az égbolt keleti peremét semmi jele, hogy virradni akarna. Úgy látszik, nagyon korán van még. Mindegy. Kaszálni holdvilágon is lehet. Most már, ha egész éjjel erre vártam, nincs mért az eget bámuljam, hogy hol a reggel. A kasza is érzi, mibe került ő nekem; hogy az este óta benne van a mai nap ígérete. Énekel, amint fenem, azzal a derűs nekibuzdulással, hogy ma ugyancsak megtesszük a magunkét. Belevágok a fűbe. Messzire dobja a kasza a rendet, úgy szalad ki belőle. Ez igen! Ezért érdemes volt álmatlankodni. S mindig is érdemes lesz, ha ilyen kaszával indulhat neki az ember a napnak ... Tudtam, hogy a fenés hangjára Dani is fel fog ébredni. Már ott is van a csűrkapuban, hozza a kaszáját. Úgy látszik, erőt vett a vereségén: ha a gyenge kaszával is, de ő is velem együtt akarja kezdeni a napot, még virradat előtt. Már távolról nézzük egymást. Nem színlelem, őszintén úgy nézek: ne legyen se káröröm, se diadal az arcomon. A többi úgyis ott van a szemem kialvatlan, karikás árnyékán. Tétova, szomorú mosollyal üdvözöl: — Túl nyugodtan aludtam Gyuritól. Beáll mögém a rendbe. Megköpi a markát, mint akinek ma is a fiatalsága erejével, a jó alvásban felfrissített erővel kell pótolnia a kasza gyengeségét. Mint ahogy a jó kasza erejével pótolom én az éjszaka elmulasztott pihenést. Nem ért be még a renddel, s én már mindjárt a sarkában vagyok a másikkal. Ez így nem lesz jó. Vagy fékeznem kell egész nap a kaszámat, vagy lépten-nyomon kivágom Danit a rendből. Egyiket sem akarom. Ha már jó nap, legyen jó nap. Most én állok elő az ajánlattal, mint az este keresztapám. — Kaszáljunk külön, Dani. Osszuk el kétfelé a füvet. Mikor én az én porciómat lekaszállam, ami a jó kaszával hamarább lesz a tiednél, átadom neked a kaszát, hogy a hátralevőt azzal vágd le. Azt nem merem ajánlani, hogy az én füvem fogytával magam is beleállok az övébe. Tudom, úgy nem fogadná el. Így elfogadja, mert így nincs benne sértő adakozás, de benne van, hogy neki sem telik el a nap jó kasza nélkül. — Nőjön nagyot a füled, Gyuri — mondja nevetve, mindent tréfával üttető modorában; aztán, hogy neki is legyen valami jó ajánlata a mai napra, hozzáteszi: — De délkor tartunk annyi pihenőt, hogy rákásszunk egyet Hidegaszóban. — Benne vagyok, Dani, s főleg benne leszek nyakig - tekerem arra a fejem, hogy lássa a jókedvemet. — De ott aztán fordítva lesz a tét, nem úgy, mint most reggel: aki az első csípést kapja a ráktól, az kel ki hamarább a vízből. Ebben maradtunk. És este újból elmondhattam: ez is megvoltl VIRÁG BARNA Mese az árva öregekről Szegény öreg! olyan édes dús fehér bajusza volt hogy százszor megcsókolnám hisz tizenhat napja csak reá gondolok hivatalos ügyetlen panaszt jött tenni édesen megáldott gyávasággal mocorgott mert egyetlen fia pereli bíróságokra citálja hátralevő évei felöl rántaná ki a fedelet megfosztaná a karácsonyesti vacsora langyos illatától agg-otthonba lökné saját apját egyetlen fia Szegény öreg olyan édes dús fehér bajusza volt hogy százszor megcsókolnám , hisz tizenhat napja csak reá gondolok Aztán elment — hogy újra visszajön tizenhat napja s azóta csak reá gondolok s furdal a íelkiismeret mert nem csókolhattam dús-fehér bajszára gyermeki segítségemet. Egy távozásra Még itt vagy de már útra készen Mielőtt elmégy egyszer egészen Éjszaka lopódzva váratlanul Ahogy a fa levele hull Halkan fájón S fájdalmáról a földnek gyón S rezzen remeg Akár az álmából felvert kisgyerek Ki aztán ébren nézi távozásod Előtte villámfilm pereg S szakad Azt a napot majd Velőtrázó sikollyal tépi ketté Egy vad dögmadár S kérdem értelmetlenül Miért nem maradtál még Ki sürgetett, űzött kegyetlenül Az idő az a vad hajcsár Toloncolt rendületlenül És nem kegyelmezett Karom nyújtanám utánad Visszatartanálak De már nem vagy sehol Ha otthon nem talállak És keresni is Reménytelen út nyílt meg előttem Mindig oda jutni ahol már jártál Kegyetlen sors Követni hűlt helyed ... MONOSZLÓY M. DEZSŐ: Út az út Út az út mentem rajta széktől székig óvodától óvodáig iskolától iskoláig szerelemből szerelembe jó szokástól rossz szokásig Mentem rajta réttől rétig gyermekkortól kamaszkorba kamaszkorból férfikorba börtönökből börtönökbe szabadságból szabadságig Mentem rajta éjtől fényig nappaloktól éjszakáig vélt csodáktól valóságig Mentem rajta megyek rajta egyre mentem menni kellett lépni kellett járni kellett lépcsőt létrát mászni kellett garádicsról garádicsra lépcsőfokról létrafokra éj-fokára fény-fokára múlt-fokára lesz fokára víg-fokára bú-fokára volt-fokára új-fokára vágy-fokára harc-fokára csel-fokára csúf-fokára mászni kellett lépni kellett vándor társam lépő társam biztassál hogy végig bírjam. 11
