A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-03-27 / 13. szám

CL ö/iarhufaaadáőyz

Éppen a turistaforgalom fellendítésén szorgoskodtak vendéglátó ipari szakembereink, amikor Ödön életpályául választotta a szoknyák körüli sürgölödést. Állítólag hivatást érzett a széptevésre, s mint szoknyavadász, leírhatatlan sikereivel hamarosan túlszányalta vadásztársait.

Szerelemből azonban nem lehet megélni — úgy döntött tehát, hogy valamilyen úton-módon összeköti a kellemest a hasznossal.

Az egyik mulatóban piperköc fiatalemberek dorbézollak. Heherésző nők társaságában nyekeregték a nótákat, Szürkebarátban mosdatták a lelkiismeretüket.

— Külföldi turisták — állapította meg Ödön, s falrengetö ötlete támadt: felcsap alkalmi kalan dórnak'

A kaland ugyanis fontos kelléke a külföldiek turistaélményeinek, a mai józan világban azonban a vendégmarasztaló kalandok sem jelentkeznek mindig önszántukból. Valakinek ki kell csikarnia a sorstól ezeket is.

Történetesen ÖdönnekI

Nálunk már egyenjogúvá vált a férfi a növel, Ödön azonban rá jött, hogy a férfivendégeket nyugodtan mellőzheti a kalandólc te rén. Csak a szoknyák! Ö igazában csak a hölgyek iránt érez őszinte vonzalmat. A férfi különben is férfias, megmászhatja a hegyeket, találkozhat a romantikus rengetegekben medvével és vaddisznóval, múzeumainkban elgyönyörködhet a fáraók múmiáiban, városban pedig tanulmányozhatja a villamosközlekedés kecsegtető kilátásait s végigporoszkáihatja az éjszakai mulatókat is. — De mit tehet egy nő? — Ha nem akad útjába legalább egy ic! pici kalan docska, akkor az otthon maradt barátnői kárörvendöen kinevetik majd, kivénhedt lúdnak tartják, s ilyenformán esetleg örökre elmegy a kedve a turisztikától.

Ödön máris jelentős közgazdasági tényezőnek érezte magát:

MIIIIIIIIIIIIIIIIIII Rövi

■ A lengyel művelődés- és mfivészetQgyl minisztérium és a lengyel kép zőművészek szövetsége ettől az évtől kezdve nemzetközi metszet-biennálét rendez Krakkóban. A blennélén a világ valamennyi országa részt vehet, éspedig országonként két képzőművész háröm-három művel. A kiállítás célja: „a különböző országok,

grafikusai legsikerültebb művelnek nemzetközi összehasonlítása »az ember és a ma világa« tárgykörben.“

Az első kiállítást az idén júniusban rendezik meg. A biennálé védnöke a lengyel minisztertanács.

■ Haitibe érkezett Irodalmi utazásai során Graham Greene. Járt már Vietnamban, dél-afrikai angol gyarmaton, a kubai Havannában, Jamaikában. legújabb regényének színhelye pedig a titokzatos, veszedelmekkel tele Haiti. A regény címe: The Comedians JA komédiások), főhőse, a kalandos életű Brown, aki angol létére katolikus, sőt, mint jezsuita növendék kezdte pályafutását, de akit a lelkiismeret törvényei már régen nem zavarnak. Vakmerő játékos lett belőle, vérbeli komédiás, akit sem vallásos hit, sem politikai meggyőződés nem befolyásol.

■ Három világrészen vándorfesztiválon akarja bemutatni a japán művészetet a japán kormány. A fesztiválon filmeket és színdarabokat mutatnak be, és kiállítást rendeznek a régi és mai japán festészet legszebb darabjaiból. A japán művészet első ünnepségét a jövő évben New Vorknem engedi, hogy megcsappanjon az idegenforgalom!

Magányos leányka ücsörgött a borozóban, egy sarokasztalnál. Szájúban műszalmaszál vr- narancsszörpöt szopogatott. Szemérmesen lesütötte szarkalábas szemét s megrezegtetle éjsötét müszempilláját.

Németül kérte jel őt egy táncra, s az ifjú pár máris ott vonaglott a parkett közepén.

Az alkalmi kalandor rögtön megjátszotta a hősszerelmest. Egyegy kézszorítás, deréksimogatás után a lány vállára ejtette fejét, s jorró sóhajokat lövellt a füleim pájára. És szüntelenül azt rebes gette, hogy nem élhet nélküle. Még nyögött is hozzá, hogy nyomatékosabb, meggyőzőbb legyen a szerelmi vallomás.

Eközben természetesen azon 6b rándozott, hogy az első alkalmas pillanatban kicsikar a nőtől „emlékbe“ legalább egy tranzisztoros zsebrádiót, orkánkabátot, öngyújtót, meg néhány muszlinsálat — hisz bizonyosan hozott magával külföldről ilyen apróságokat is.

Szinte át szellemül ten peregtek, rezegtek jó ideig, majd andalítóan lassú lötyögéssé lustitották a taktust.

Ödön már biztosra vette a sikert, egy röpke pillanatra azonban kiesett a szerepéből, s — mintha csak önmagával beszélgetne — megszólalt az anyanyelvén, magyarul.

A lány csodálkozva meresztette rá szerelemlttas tekintetét, s búgó vadgerlice hangján nekiszegezte a létet s nemlétet jelentő kér dést:

— Te is idevalósi vagy?

Talán még a hirtelenszőke haja

is beleoörösödötl a nagy számonkérésbe. Abbahagyta a táncot s kibontakozott a fiú karjából:

— Léhűtö, kalandor, felelőtlen szoknyavadász! — sziszegte Ödön fülébe, s otthagyta őt faképnél, csalódottan a parkett közepén.

KOVÁCS GÁSPÁR

den iiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!

ban rendezik meg, majd több európai, afrikai és latin amerikai városban is bemutatják.

■ Képzőművészeti szenzációval gazdagodott az angol politikai élet. Az alsóházban, az úgynevezett hallgatás termében, szigorúan zártkörű festménykiállítás nyílt az alsóház műkedvelő festő képviselőinek munkáiból. A hírek szerint többek között kiállított Michael Stewart külügyminiszter is, aki egy tájképpel szerepel, de a „művészek44 legtöbbjének kiléte, mindmáig titok. A zártkörűség ugyanis nemcsak a kiállítókra vonatkozik, hanem a látogatókra is. A kiállítási terembe csak képviselők léphetnek be, s még családtagjaikat sem vihetik magukkal.

■ A Pásztorének három változata után /az emlékezetes Jean Delannoy —Michéle Morgan Pierre Blanchar film, egy török és egy fapán produkció/, most rövid idő alatt két André Gide-regényt filmesitenek meg. A Vatikán pincéi, mely annak idején valósággal megújította a francia regényirodaimat, már befejezés előtt áll, a Pénzhamisítókat pedig, mely lyel Gide a „roman pure”-t. a tiszta regényt” akarta megteremteni, Mara AUégret most készül filmre alkalmaz ni. Marc AUégret készítetté különben 1927-ben Gide-del együttműködve a kolonializmust leleplező Kongói uta zás című dokumentumfilmet, majd 195J ben, az író ' halála évében, az André Gide-del című dokumentumfii met.

Az életből ellesve

y

sszatérés

AZ AJTÓN HALLATSZÓ KOPOGTATÁS Lazor mérnököt felriasztotta gondolataiból. A dolgozószobába egy fiatalember nyitott be és tisztelettel köszönt. A mérnök a jövevény felé fordult, ráemelte pillantását. Nem látszott rajta o meglepetés, szájára önkéntelen mosoly rajzolódott és a belépőt közvetlen kedvességgel üdvözölte.

— Hót viszaérkezett?

— Elengedték a büntetésem felét — telelte Dolniak Andrej konstruktőr; miközben elpirult. Arcáról semmit nem lehetett leolvasni, csak belenyugvást, rezignált szolgálotkészséget.

— Jó színben van — állapította meg a mérnök, de ezt nem egy beszélgetés szokásos bevezetésének szántó csupán, mert a fiatalember valóban meglepte egészséges, jó megjelenésével. A börtönből visszatértekről ugyanis az volt az elképzelése, hogy olyanok mint a szürke, aszketikus árnyok.

— Nem volt rossz sorom, a szakmámban dolgoztom. A szabadságot most mégis úgy ízlelgetem, mint valami hihetetlen, nem valóságos dolgot, különösen reggel, ébredéskor, o szobámban, a sóját ágyamban ... A környező világ zaja, az élet lüktetése szinte álomnak tűnik. A tudat alatt fészkelő félelem még néha azt az érzést kelti bennem, hogy a valóság könnyű pára, amely az első bátortalon érintésre szétfoszlik.

Lazor mérnök megértette a szemben ülő fiatalember kusza érzéseit és barátságosan kérdezte: - Miben segíthetnék?

A kérdés a remény szikráit gyújtotta a fiatalember szemében, aki szinte érszrevétlenül megremegett.

— Éppen azért jöttem — felelte — még nincs állásom ...

A mérnök elgondolkodott Andrej sorsa felett. A fiatalember egy éve még az ő osztályán dolgozott. Megbízható munkás volt, keze olól jóminőségű, hibátlan munkadarabok kerültek ki, s mindig pontosan, időre. Csendes volt, jól össze lehetett térni vele, a vezetők bármilyen feladatot szívesen bíztak rá. Életútját a motorkerékpár törte derékba, vagy inkább au hogy elfogadott egy búcsúra való meghívást.

Egy szüretidei, őszi vasárnap éjjel sorsdöntő lett a számára. Andrej nem szokta meg az ivóst, az alkoholt. Az egész napot gondtalan vidámságban töltötte falusi rokonai és ismerősei között. Az asztal étellel megrakva, sült kacsa, liba, kalács, bor... A kinólgatásoknak lehetetlen volt ellenállni s képtelenség volt kivédeni, hogy ne koccintson mindenkivel oz egészségükre. Másnap reggel azonban Andrejnek munkába kellett állnia és városi munkahelyéig még hatvan kilométert kellett megtennie, öreg, beteges bácsikája, aki már erősen árasztotta az alkoholszagot, elhatározta, hogy él a kínálkozó lehetőséggel és öccs% motorkerékpárján elviteti magát a városba, ahol akadt egy- és más elintéznivalója. Andrej nem örült a gondolatnak, hogy útitársnak vállalja o késő éjjeli órákban, de a család rábeszélésére s hogy ne lássék hálátlannak, végül engedett.

Az út nedves volt, csúszós, alacsonyon ült a köd, akadályozta a látást és a hideg beette magát a vezető meztelen tenyerébe. Kanyar következett, aztán az éjszaka sűrű sötétségét egyszerre recsegés-ropogás riasztotta fel. .

Andrej a sópodozó reggelben szúrós kukoricaföldön tért magához, öszszetörve, sárosán. Sorjában megtapogatta testrészeit, gondolotbon végigfutott a lejátszódott események egymásutánján, ami valamikor régesrégen történt, vagy tolón csak tegnap? . ..

Feltápászkodott és nehézkes léptekkel indult meg az országút felé, o tragédia színhelyére, ahol nem találta sem a motorkerékpárt, sem a bácsit, de a történtek csalhatatlan jeleként ott terjengett a vérrel keveredett olajos folt. A rettenet oz aszfalthoz szegezte s csak állt tanácstalanul. Fagyos, mozdulatlan némaság vette körül. Végül tudatára ébredt az idő múlásának és gépiesen, még tompa fejjel kilépett oz útra. Inkább vánszorgott csak;

10