A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-03-20 / 12. szám

Csak két amerikai lakott a szállodában. Nem isméitek senkit azok közül, akikkel a lépcsőn, szobájukból menet és visszajövet találkoztak. Második emeleti szobájuk a tengerre nézett. Meg a parkra és a háborús emlékműre. Nagy pálmák és zöld padok voltak a parkban. Jó időben mindig megjelent itt egy művész a festőállványával A művészek szerették a pálmák vonalát, a parkra néző szállodák élénk színeit és a tengert. Az olaszok messzi vidékről eljöttek, hogy megnézzék a háborús emlékművet. Bronzból készült és csillogott az esőben. Esett. A pálmafákról csöpögött az eső. A víz tócsákban állt a kavicsos útakon. A hullám hoszszú vonala megtört az esőben és visszasiklott a partról, azután megint feljött, s hosszú vonala megtört az esőben. A tér túlsó oldalán a kávéház ajtajában egy fiú állt, bámult ki az üres térre.

Az amerikai asszony az ablaknál állt s kinézett. Kinn, éppen az ablakuk alatt egy macska kuporgott az egyik csöpögő zöld asztal alatt. A macska igyekezett úgy összekuporodni, hogy ne csöpögjön rá a víz.- Lemegyek és felhozom azt a cicát - mondta az amerikai asznak tetszett. Tetszett halálos komolysága, amivel a panaszokat fogadta. Tetszett a méltósága. Tetszett, ahogy őt szolgálni igyekezett. Tetszett neki szállodáshoz méltó magatartása. Tetszett öreg, széles arca és nagy keze.

Ezzel az érzéssel nyitotta ki az ajtót és nézett ki. Még jobban zuhogott. Egy gumiköpenyes ember vágott át a téren a kóvéházba. A macska jobb felé, túl a sarkon lehet valamerre. Talán odajuthat az eresz alatt. Amint ott állt az ajtóban, egy ernyő nyílt ki mögötte. A szobalányuk hozta.

— Nem szabad magáznia - mondta olaszul és mosolygott. A szállodás küldte, természetesen.

ERNEST HEMINGWAY

Macsk- Jöjjön, Signora — mondta, m

Vissza Kell mennünk, Megázunk.- Igen, igen - mondta az amerikai asszony.

Visszamentek a kavicsos úton és beléptek az ajtón. A szobalány kinn maradt, hogy becsukja az ernyőt. Mikor az amerikai asszony elment az iroda előtt, a padrone meghajolt az asztala mögött. Az asszony valahogy nagyon kicsinek és feszesnek érezte magát belük A padrone miatt érezte magát nagyon kicsinek és ugyanakkor igazán fontosnak. Egy pillanatig úgy érezte, hogy ő rendkívül fontos. Felment a lépcsőn, kinyitotta a szoba ajtaját. George az ágyon feküdt, olvasott.- Megvan a macska? — kérdezte s letette a könyvet.

acsKa az esooen

b

szony.- Majd én - ajánlkozott a férj az ágyból.- Nem, majd én. Szegény cica igyekszik szárazon maradni az asztal alatt.

A férj tovább olvasott, két párnával feltámasztva az ágy végében.- Meg ne ázz — mondta.

Az asszony lement, a szállodatulajdonos pedig felállt és meghajolt, mikor elhaladt az iroda előtt. A tulajdonos öreg, nagyon magas ember volt. íróasztala az iroda túlsó végében állt.- II piove - mondta az asszony. Szerette a szállodást.

- Si, si, Signora, brutto tempo. Nagyon rossz idő van.

íróasztala mögött állt, a sötét szoba túlsó végében. Az asszony-A szobalány tartotta az ernyőt, végigmentek a kavicsos úton, míg az ablakuk alá nem értek. Az asztal ott állt, fényes zöldre mosta az eső, de a macska eltűnt. Az aszszony hirtelen csalódást érzett. A szobalány ránézett.

— Ha perduto qualque, cosa, Signore?

— Egy macska volt itt - mondta az amerikai asszony.

— Egy macska?

— Si. il gatto.

— Macska? - nevetett a szobalány. - Macska az esőben?

— Igen - mondta az asszony -, az asztal alatt. - Aztán: - Ó, onynyira szerettem volna. Szerettem volna egy cicát.

A szobalány arca megfeszült, mikor angolul beszélt.

— Eltűnt.

— Vajon hova mehetett? — mondta a férfi és szeme elkalandozott a könyvről.

Az asszony leült az ágyra.

— Annyira szerettem volna — mondta. - Nem tudom, mért szerettem volna annyira. Szerettem volna azt a szegény cicát. Nem jó szegény cicának lenni az esőben.

George ismét olvasott.

Az asszony átment a szobán, leült a toalettasztal tükre elé és a kézitükörben nézegette magát. Vizsgálgatta a profilját először az egyik oldalról, majd a másikról. Azután a tarkóját és a nyakát tanulmányozta.

— Nem gondolod, hogy jó volna

megnöveszteni a hajamat? - kérdezte s megint a profilját nézte.

George felpillantott s látta az

asszony fiúsra nyírt tarkóját.

— Nekem úgy tetszik, ahogy van.

— Úgy unom már — mondta az asszony. Ügy unom már, hogy olyan vagyok, mint egy fiú.

George megfordult az ágyon.

Nem vette le szemét az asszonyról, mióta az beszélni kezdett.

— Veszettül csinos vagy - mondta.

Az asszony letette a tükröt a toalettasztalra, odament az ablakhoz és kinézett. Sötétedett.

— Szeretném szorosan és simán

hátrafogni a hajamat, és hátul jó

nagy kontyba tűzni, hogy érezzem a súlyát - mondta. — Szeretném, ha egy cica ülne az ölemben és dorombolna, mikor simogatom.

— Igen? — mondta George az

ágyból.

És szeretnék a saját ezüstömmel ebédelni, és gyertyákat szeretnék. és szeretném, ha tavasz lenne, szeretném kifésülni a hajam egy tükör előtt, szeretnék egy cicát, és szeretnék egypár új ruhát.

— Ó, hallgas már és keress valami olvasnivalót — mondta George. Megint olvasott.

Felesége kinézett az ablakon. Most már egészen sötét volt, s még mindig esett a pálmafák között.

— Macska mindenképpen kell — mondta. — Macska kell. Egy macska kell most. Ha nem lehet hoszszú hajam, meg más örömem, macskám azért lehet.

George nem figyelt oda. Könyvét olvasta. Felesége kinézett az ablakon a tér kivilágított részeire.

Valaki kopogott az ajtón.

— Avanti — mondta George. Felnézett a könyvéből.

A szobalány állt az ajtóban. Nagy cirmos cicát szorított erősen magához s lógatta le maga mellett.

— Bocsánatot kérek - mondta - a padrone kérte, hogy hozzam ezt fel a Signorinának.

——IWMil il II il

Azt beszélték róluk, hogy a halottatkkal találkozgatnak. Én Iszonyodtam tőlük, ha megláttak, tágra meredt a szemük.

r— Tetszetté] nekik.

— Féltem tőlük.

— Holtak helyét melengetjük — mondtam szorongva, összehúzta magán a ruhát és Ijedt szemekkel rámnézett. Egy pillanatra megdermedt az ölelése is.

— Azóta senki se jár ide — folytatta maga elé meredve. Volt köztük egy lány, azt mondták, hasonlítunk. Ö fekete volt és fehérbőrű. Vagyonokkal jártak hozzájuk kérőbe. Naponta egyszer végigsétált az utcán és akkor a zsidó boltosok kijöttek üzleteik elé, hogy láthassák. Ilyenkor mindenki őt bámulta.

— Te Is? ■— kérdeztem.

— Volt két szeretője, amit nem irigyeltem, tőle. Mégis imádkoztam, hogy cserélhessek vele. A haja nagyon fekete volt, szerettem volna a vállalmra teríteni.

— Hozzád ez Illik.

— ö szebb volt. Azt is rebesgették, hogy 0 lesz a Messiás anyja.

— Bolond beszéd.

— Beszélték. Mikor összeszedték a zsidókat, három napig a templom udvarán őrizték őket. Éjszakára a templomba vonultak imádkozni, a nők közül csak őt engedte be a rabbi. Dugták a csendőrök elől, féltették, vigyáztak rá, Körülfogták, mint a méhkirálynőt. Mégis megkaparintották, harmadik éjszaka egyes egyedül bezárták a zsinagógába. Mikor elhurcolták őket, megtaláltak egy összeszaggatott véres fehér ruhát. Azt mondták, az övé volt. Ott maradt a haja is levágva.

Elpusztult? — kérdeztem bizonytalanul.

— Visszajött. Sokáig három férfival lakott egy házban. Valakin megismerte a ruháját és ebbe belebolondult. A végén már hangosan kiabálta az utcán; „Vessétek le a ruhámat.“

Szerettem volna másra terelni a beszédet. Semmi sem jutott eszembe. Ez az ismeretlen zsidólány közénk ült, mint egy láthatatlan szellem. Miért kell emékezni? Egyáltalán, hogy kerültek szóba a halottak? Olyan volt az éjszaka, mint az Isten keze terítette nászágy, mégis kísérteties suttogást hallok a fülemben.

A nagy Idegfeszültséget én nem bírom, egyszerűen klbicsaklik az akaratom, a gondolatom, az érzéklésem. Látomást vetítek magam elé, cérnaszálon tartom az ismeretlen zsidólányt, forog, kering, akár egy játékbaba, arcába csapzik a haja, s [ehúnyja szemét, mint a halállal vívódó ember. Aztán megáll a kép, megmerevedik minden. Mese ez, látomás, avagy igaz? Vagy bennem minden eltorzul? Kicsi a lelkem, műveletlen? Képtelen befogadni az ellentétes hatásokat?

Közeledett a hajnal. Sokat éjszakáztam, megismerhettem az éjszaka minden mozdulását. A szemem még nem láthatja, de az idegeimmel már érzékelem a sötétség ritkulását.

— Induljunk haza — súgtam kedveskedve.

— Várjuk meg a hajnalt.

f— Már itt van.

— Sötétebb van, mint este volt.

— Leszállt a hold — magyaráztam gyengéden. A sátorlapon feküdtünk és a köpenyemmel takaróztunk. Türelmetlenül lerángatott ruhadarabjaink a földre hányva köröttünk dideregtek. A levegő fogyó melegét öleléssel pótoltuk; Nelli lángolt a durva rostú kabát alatt.

— Mindenütt ölelj — kérlelt többször Is. „Néha nagyon kevés az ä két kéz, amit az ember vállára akasztott a teremtő“, gondoltam válasz helyett.

— Harmatot szeretnék — súgta.

— Csak a hajlatokban van, meg lejjebb a réteken.

— Jó lenne belefeküdni.

— Megfáznál — mondtam kedveskedve, de magamban nagyon elcsodálkoztam ezen a furcsa kívánságon.

— Harmatban mosakodni •—-■ folytatta révedezve.

— Az csak a nótában szép.

12