A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-20 / 12. szám
Mi lesz Milyenek a mai tizenöt évesek? Milyen ember lesz belőlük? Felkerestük Mózsi Ferencet, á SZNT központi tanfelügyelőjét, hogy tájékoztassa a Hét olvasóit a tizenöt évesekkel kapcsolatos legidőszerűbb kérdésről: a csehszlovákiai magyar tannyelvű alapiskolákban végzett növendékek pályaválasztásáról.- A tizenöt éves gyerekek — bár a jellemük nagy vonásokban már kiformálódott — olykor elképesztő ellentmondásokat rejtenek magukban. Biztosan még nem lehet tudni, milyen emberek lesznek, ha a kamaszkor ezer sallangjától megszabadulnak. Persze mind a pedagógusok, mind a szülők egyik legfontosabb feladata, hogy jellemük értékes vonásait fejlesszék tovább. Meg kell állapítanunk, hogy a mai tizenöt évesekben már kialakultak az egészséges- munkafelfogás elemei. Melyik pálya a legvonzóbb számukra? A kvalifikált fizikai munka. Lényegében nemzetiségre való tekintet nélkül úgy képzelik el a jövőjüket, hogy dolgoznak majd és fizetésükből jól élnek. Pályaválasztásukat általában nem befolyásolja az anyagi szempont. Tudják, nem mindegy, szereti-e az ember a munkáját, vagy nem. Megvan tehát a lehetősége annak, hogy a munka erkölcsi és anyagi ösztönzőit helyesen értelmezzék s a hozzáértéssel, szaktudással végzett munkát tekintsék egyedüli értékmérőnek. Persze e lehetőségek mellett a torzulások lehetősége is fennáll. Sokszor kísért még ez a téves felfogás: „Minek annyi évig tanulni!" Az ilyen vélemény rendszerint a család valamelyik szűklátókörű, pénzsóvár tagjának felfogását tükrözi, aki a gyermekben meglévő tudásvágyat, hivatástudatot anyagias pénzimádattá torzítja. a Hét irodalmi melléklete 12. belőlük? E káros nézetet a gyengébb pedagógus gárda is előidézheti, amely nem tudja kellőképpen ellensúlyozni a család esetleges helytelen befolyását. Pedig a pedagógusoknak rá kell mutatniuk arra, hogy az ember egyéni készségeinek, képességeinek nem megfelelő munka — később, a felnőttkorban — szürke, unalmas, pénzcsináló robottá válik, s az egyén cinikusan közömbössé lesz, boldogtalanná válik. Említettem már, hogy a pályaválasztásnak nincsenek lényegesebb nemzetiségi specifikumai, ha csak az nem, hogy az alapos tárgyi tudás mellett, - melyet az iskolaköteles korban a legjobban az anyanyelvén szerezhet meg az ember — a szlovák nyelv ismerete is fontos. Másrészt arra is fel kell figyelnünk, hogy az utóbbi években a csehszlovákiai magyar tannyelvű alapiskolák abszolvensei között kissé csökkent a továbbtanulási vágy. Alig-alig tudjuk megtölteni az általános középiskolák osztályait, pedig ez az iskola készíti elő az ifjúságot a főiskolai tanulmányokra. Nem hinném, hogy a fizetések még meglévő nivellizációja lenne itt a döntő tényező. Az okot valahol másutt kell keresni — valószínűleg a szakközépiskolák rendkívüli népszerűségében, de a szülőkben és a pedagógusokban is. A Szlovák Nemzeti Tanács Művelődésügyi Osztálya tudományos alapossággal dolgozik a középiskolák hálózatának kiigazításán. E munka eredményeként a kilencedik osztályt sikerrel elvégzett minden magyar nemzetiségű tanuló előtt olyan lehetőségek nyílnak meg, mint az ország bármely más nemzetiségű tizenöt évese előtt. S mindezt a végeredményekben, a tudás- és műveltségszínt terén is tapasztalhatjuk majd. Ezt természetesen nem lehet adminisztratív úton biztosítani, csak lehetőséget teremthetünk, illetve a meglévőket bővíthetjük ki. E lehetőségek kihasználása a csehszlovákiai magyar tizenöt éveseket irányító szülők és pedagógusok, valamint a sajtó és rádió rendszeres, kitartó munkáján, múlik. Mert hogy ne a torzulások, hanem a többé, jobbá válás lehetőségei ^győzedelmeskedjenek, ezért mindnyájan felelősek vagyunk. Nem elégedhetünk meg csupán e tény megállapításával, hanem a pedagógusok fokozottabb munkájával, a sajtó és a rádió tevékenységével tehát végeredményben: fokozottabb népművejői munkával kell kialakítanunk az egészséges közszellemet. Az összehangolt munka eredményeképpen el kell érnünk, hogy minden egészséges fiatal fejezze be az alapiskola kilencedik osztályát és minden család és iskola szégyellje, ha egy jófejű, rátermett tizenötéves nem folytatja tanulmányait valamelyik középiskolában. ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ: Vernek egy nőt Verik. Villog szeme fehére. A kocsiban sötét, meleg. A lába lendül, mintha égre két fénycsóvát vetítenek. Verik, akár egy megbilincselt rabszolganőt, kegyetlenül. De felszakítja a kilincset, ugrik, s az úton elterül. Eleset sikolt ott a fék. Ugrott a férfi, s verte még tovább, tovább, majd becibálta, arccal a földnek, a csalánba. Apróra, gondosan ütötte — verte a bitang Childe Harold. Vasaló hegyes lakkcipöje a lihegő bordák közé hatolt. Otromba birtoklás-gyönyörbe fúló vad ösztön kérkedik. A holdfényes páréit legyűrve, verik, verik. Verik, verik. Százévekig. Leánykorát. Az esküvői harangját, 6, nem zengetik — félreverik! Arcán bitang ököl zuhog, véresre kalapálja. Zuhog reá a köznapok ökölcsapása. De tisztább világa világot, merész világ, Isteni, bátor. Nincs zászlaja, nincsen hite. Hogy Nő — ez mindene. Mint vadvíz, nyúlik el a réten. Szeme, hűlt víztükör, ragyog nyugalmasan. Már senkié sem, mint az ösvények, mint .a csillagok, melyek az égen úgy dobolnak, mint sötét ablakot veri az éjt zápor. Lecsorognak égő homlokát hűteni. l ' äm 9
