A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-09 / 2. szám
Andrei és a Nylon hold A Nylon hold nem az első filmle. A prágai Művészeti Főiskola filmművészeti tagozatának elvégzése után Brattslaoában mint dramaturg és forgatókönyvíró kezdte pályafutását. Amikor az 0 forgatókönyve alapfán az Ezüst favorit című filmet forgatták, kezdett érdeklődni a rendezői munka iránt. Később, amtkor arról voll szó, ki vállalná el az általa Irt „A hétnek hét napfa* forgatókönyvének realizálását, már voltak némi rendezői tapasztalatai, s ezért elvállalhatta a film önálló forgatását. Ez után az ígéretes bemutatkozás után Jaroslava Blatková Nylon hold című elbeszélésének filmváltozatán kezdett dolgozat. Olvastam az elbeszélést, s ezért annál kíváncsibb vagyok, milyen lesz a film. Nagyon megkapott Vanda alakja, de DrahuSa mégis valahogy közelebb áll hozzám. Olvasás közben magam elé képzeltem arcukat, mimikájukat. Es Greöner rendező ezeket az elképzeléseket konkrét formába öntötte. Ügy fejti ki a cselekményt a moztvászonon, ahogy azt maga érzi. DrahuSa megszemélyesítője, Dagmar Doltnská minden bizonnyal az első pillanattól fogva megnyeri rokonszenvünket és Helena Smihulová Vanda szerepében szintén emlékezetes alakítást fog nyújtani. Két nO és egy férfi áll itt szemben egymással. Az egyik követel, a másik elutasít. Andrej számára Vanda érdekesebb. DrahuSát ismeri, és untatja állandósága, az a biztonság, melyet vele szemben érez. Van Itt valami, ami egyre unalmasabbá válik számára, noha — s ezt talán maga sem tudja — ugyanezt keresi 0 is, csakhogy Vandánál. Vanda megfoghatatlan, és ezért ttgató. Egy egészen más világ, melyet ugyan megismerünk, ám nem tudjuk mindjárt megérteni. IFranttSek Veleckyj és Vanda /Helena Smlliulová/ E film főszereplői nem hivatásos színészek, és nem Is átlag-típusok. Ügy kell őket elfogadnunk és megértenünk — amilyenek. Megkérdeztem Greöner rendezőt, miért nem választott hivatásos színészeket e két szerep eljátszására. Kérdésemre kérdéssel válaszolt: ,JHa esetleg egy újabb filmben fognak látszani, akkor már hivatásos színészekké válnak?' Nem tudtam rá felelni, és tudatosan kerülni kezdtem azokat a kérdéseket, amelyeket már előre elkészítettem, mivel úgy festett a helyzet, hogy Greöner rendezO csinálja az interjút velem és nem én ővele. A film forgatásával kapcsolatos kérdésemre ezt felelte: „A filmet az ember nem egyedül készíti. Egy széles alkotó kollektíva együttműködésére van szükség, hogy létrejöjjön az a légkör, amelyben valamit alkotni lehet. A forgatás közben az ember mindig ad magából valamit. Ügy ábrázolom a dolgokat, ahogyan én érzem és átélem.' Greöner ftlmje, a Nylon hold január végén kerül bemutatásra, s akkor majd összehasonlíthatjuk elképzeléseinket. JANA MICHALKOVA Koarád József rendezése lendületes. Igyekszik teljes kópét adni a körhinta körül forgó eseményekről s e különös világot a maga groteszkségöben megmutatni. Örömmel állapítjuk meg, hogy a MATESZ színpadán jó előadást láthattunk, melynek sikerét Vecsei V. József díszletei, kosztümjei is elősegítették. Liliomot Bogár Béla, Julit Ferenczi Anna alakítja. Marit Szabó Rózsi, MuSkátáné „nagyságát" Palotás Gabi játssza kellő dinamikával. Jó alakítást nyújtott Síposa Jenő Flcsúr szerepében és Bottka Zsuzsa Hollimdernó megformálásával. Dicséret Illeti Bugár Gáspárt, Csendes Lászlót, Lengyel Ferencet, Nádasdy Károlyt és Várady Bélát, és külön ki kell emelni Petrécs Annit, aki a színpadon költőien tiszta hangulatot tudott kelteni a naiv és ösztönösen okos Lujza szerepében.-IILlltom (Bugár Bélaj és Lujza (Petrécs AnniI Beszámoló a Liliomról amely itt szinte szüntelenül szól, lényeges funkcióhoz Jut ebben a környezetben. Molnár tudatosan nevezte a Liliomot külvárosi legendának, hiszen cselekménye a liget körül zaj-Llllom IBugár Béla) és Juli (Ferenczy Ilk, a szlnesen-csillogón hirabálódzó hajócskák ás a keringő körhinták világában. £s a verkli Is, Anna/ Molnár Ferencet a színpad tökéletes Ismerőjének, sőt felülmúlhatatlan művészének tartják. Ügy hiszem, nem árt újra és újra elismételni ezt a megállapítást, hiszen az a biztonság, ahogyan az egyes Jelenetekeit megkomponálta, méltán sorozza be őt a legjobbak közá.