A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-03-20 / 12. szám

Egy noines mozgalom reménységei — Ág Tibort keresem — válaszolok a nagy­megyeri Iskola pedellusának kérdésére. * — A zeneteremben tessék megnézni, még tanít. Késő délután van. Az osztályból egy Bartók gyermek-kórus hangfoszlányal szűrődnek ki a folyosóra. Vége az órának, a gyerekek Ille­delmesen elköszönnek. — Kicsit elhúzódott a tanítás, hiszen na­gyon szeretnek énekelni ezek a gyerekek — mondja Ág Tibor. Siet haza vacsorázni, mert az este még a „nagyénekkar“ próbájára kell mennie. Otthon két fiú várja, zeneórára jöt­tek. — Gyerekek, sajnos ma már nincs Idő. Fél óra múlva kezdődik az énekkari próba s még vacsorázni Is kell. Majd holnap bepótoljuk. A próbára Időben érkezünk. Még nincs itt mindenki, de tizenöt percen belül teljes a lét­szám. Folyik a próba. Hatvan ember énekel, öreg bácsik, akik 45—50 évvel ezelőtt kezdték az éneklést, hiszen a magyar vidékeken már nagy tradíciója van az énekkari mozgalomnak. Sőt. A nagymegyeriek énekkari hagyománya a múlt század elejéig nyúlik vissza. Fiatal lá­nyok, fiatalemberek s többgyermekes mamák járnak a próbákra, fellépésekre, mert szerin tűk ez nem csak a közönség számára élmény, hanem annak is az, aki énekel. Nagymegyeren 1963-ban — a már meglévő két énekkar mellett — még kettő alakult, a legkisebbek, az I—V. osztályosok és a VI—IX. osztályosok leánykórusa. Akkor már több év­tizedes múltra tekinthetett vissza a „nagy­énekkar“ — amelynek próbáján most részt veszünk — és a két Iskola közös Ifjúsági énekkara mögött Is már szép sikerek voltak. A „nagyénekkar“ jelenleg a Csallóközi Népi Együttes keretén belül is működik s fellépé­seit a tánccsoporttal közösen tervezi. A Csal­lóközi Népi Együttest a Járási Népművelési Otthon támogatja. Az ez évi Csallóközi Fesz­tiválon ősbemutatót tartanak. Németh Samo­­rinskj István új művét mutatják be, amelyet Kulcsár Tibor Tavasz-köszöntő című versének szövegére Irt — külön a megyeri énekkar számára. A nagymegyeri énekkarok már szép múltra tekinthetnek vissza, de mindenesetre szükséges, hogy az Igények növekedését te­kintetbe véve tervezzék meg a jövőjüket. So­kan emlékezünk egy felejthetetlen fellépésre. 1965 májusában — a Komáromi jókai-napok Idején történt A három nagymegyeri ifjúsági énekkar közösen lépett fel a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarával. Gyö­nyörű élmény volt. Micsoda harmóniai Hatal­mas, megrázó erővel szállt a dal, egyszerre négyszázötven ajakról. Felléptek a megyerlek már az 1964-es Jókai-napokon is és a Csalló­közi Énekkari Fesztiválon való szereplésük ugyanilyen élményt nyújtott. Az énekkar tagjaival beszélgetek. Idős bá­­csikák, de talán itt találják meg a legkedve­sebb szórakozási lehetőségeiket, hiszen mind­nyájan immár ötven éve énekelnek. Cséfalvay Béla bácsi 1922-ben kezdte. — Szeretek énekelni, f'-'tmöt, szórakozást, megkönnyebbülést találok a zenében. Szeret­ném, ha minél több helyen, minél többször, egyre jobb és jobb eredményekkel szerepel­hetnénk. — Béla bácsi, mi volt a legszebb élménye az énekkarban? — A Jókai-napokon való fellépésünk. No, meg 1957-ben magyarországi körutazáson vol­tunk s a veszprémi fellépés emléke örökre megmaradt bennem. De minden fellépés egy­­egy szép élmény. És nagyon örülök annak, hogy apámat követve én is énekelek s hogy fiam is, lányom is tagja az énekkarnak. Horváth Feri bácsinak Is mindkét lánya itt Ag Tibor vezényel ...idős bácsik, lányok, többgyermekes anyák — mind szívesen jönnek, lelkesen énekelnek Pröba közben Tóth Gyula felvételei énekel. Az egyik a tanítók énekkarának is a tagja. — Nekem más óhajom nem volna, csak az, hogy minél több lelkes tagot szervezhessünk be ebbe a nemes mozgalomba. Teleky Miklós, az Iskola Igazgatója Is lelke­sedéssel beszél az énekkar munkájáról. — Örülök, hogy ilyen szép eredményeket érünk el Nagymegyeren, s különösen figye­lemre méltó az a tény, hogy Iskolánkon há­rom ifjúsági énekkar működik. De nemcsak a gyerekek, a szülők is lelkesednek és támo­gatást nyújtanak. Az ő segítségükkel tudtuk egyenruhába öltöztetni a legkisebbeket. Nagy Albert bácsi is még 1924-ben kezdte, ő az énekkar pénztárosa, — Két éve 67 koronával vettem át az ének­kar pénztárét. Ma kétezer koronánk van, de ez az összeg még megközelítőleg sincs arányban a terveinkkel. Hazaindulunk. Ág Tibor az énekkarról be­szél. Szeretné továbbfolytatni a megkezdett munkát. Nem fél tőle, hiszen van lehetőség, van utánpótlás. Három fiatal énekkar sokat tehet a csehszlovákiai magyar kultúra érde­kében. RESZELI FERENC reco A LEGNAGYOBB FRANCIA SANZONÉNEKESNO — mondják róla. Ha inisítatlaii állás s maga Juliette Greco is utánozhatatlan, mert senkit nem utánoz. Barátjának nevezte Camus, Beauvoir, Sartre, Sagan, Fran­­ouiis Muuriac és kincsének, szeme fényének nevezi Párizs, nemzeti va gyónónak Franciaország. S ezért köszönjük meg neki, hogy eljött közénk Bratislavába. Azóta már máshol, valahol a világ más táján énekel s biz­tos, hogy nitt is maradandó élményt szerez közönségének. Szeretnénk, ha mi is mielőbb viszontláthatnánk s hallhatnánk elhövüló hangját, dalait, melyeket Sagan és Mauriac írt számára Nyilatkozatával mindannyiunk szimpátiáját megnyerte: . . a legnagyobb kincs az emberi szabadság. Szabadsága a belső meggyőződésből eredő cselekvésnek, elhatározás­nak Hogy miért énekelek? Mert így tudom magam a legjobban ki­fejezni". — KS7.L—

Next

/
Thumbnails
Contents