A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-03-06 / 10. szám

Ketten

a pult mögött

Többen beszélgetnek a pult túlsó végén. Egyedüli vévé vagyak, türelmesen vérok. Szófoszlányokat hallok Laciról, meg arról, bogy Magdának kár volt az egészet kezdenie.

Végre észrevesznek. Egyikük Unottan felém közeledik, útközben még folytatja a beszélgetést. Mér szemben állunk egymással, rám nem néz, de oda, a többiekre, akiket otthagyott. Most már akarva, nem akarva megtudom, hogy Laci ezért úgyis megkapja a magáét, különben Is Magdán egy olyan ruha volt, amit 6 nem venne fel soha. Még sok mindent megtudnék, de közbevágok és mondom, hogy inget kérek. ‘

Végigmér és mintha azt mondaná a tekintetével, hogy ennek is pont most kellett idejönnie. Hanyag mozdulattal bátranyűl és leemel egy Inget a sok közül. A pultra dobja, egyik kezét rajta tartja és szótlanul elnéz a fejem felett a semmibe.

Érzem, hogy nem alkalmas a pillanat arra, hogy érdeklődjem az ing minősége, ára lránt. Megkockáztatom mégis és mondom, hogy nem ilyenfajta Inget gondoltam. Kijelentésemre teljesen közömbös marad és tovább néz a semmibe.

Aztán, úgy látszik mégis meggondolta magát.

— Nincs — szólalt meg.

Merészségem nem Ismer határt,

újabb kérdést teszek fel:

— Mikor lesz?

— Nem tudom — válaszol s ezzel a maga részóról befejezettnek tekinti az ügyet.

Látom, nem érdemes tovább kérdezősködni, untatom szegényt. Illedelmesen köszönök: „viszontlátásra“!

Természetesen nem fogadja.

Még látom, hogy gyors mozdulattal visszadobja az inget a polcra és sietve visszavonul a pult végére, bogy folytassa az abbahagyott beszélgetést.

Utólag sajnálom, hogy megzavartam őket.

A másik: Kedvesen köszön,

kívánságomra készségesen kirak néhány inget a pultra. Látja nem kedvemre valók, mentegeti a helyzetet, hogy pillanatnyilag sajnos nincs olyan, amilyet kívánok. Igyekszik rábeszélni valamelyikre a kirakott ingek közül, hátha valamelyik megtetszik. Erezni lehet, hogy nem akar üres kézzel elengedni.

— Ha nem sürgős — mondja — várion, a jövő héten biztos lesz. Hogy pontosan mikor? — azt nem tudja.

Sajnos eltenni nem lehet, ezt tiltják az előírások, de nézzek be gyakrabban, biztosan kapnak olyan inget, amilyet keresek. Beszél és beszél, közben mosolyog, alig tudok szóhoz jutni.

Köszönésemet szívélyesen viszonozza.

Elmenőben még látom, gondosan visszahelyezi az Ingeket.

Utólag sajnálom, hogy nem mindjárt Ide jöttem.

LOŰSZ DEZSŐ

Jana Michálková:

LÁNYOK

A kostomlany-i öreg kastély kellemes klubhelyiségében ülök 14—18 éves lányok között. Bizalmatlanul méregetnek végig, látszik raltuk, hogy semmi kedvük szóba elegyedni velem. Kezdem Úgy érezni, hogy kicsúszik a talaj a lábam alól és az egész vállalkozás fiaskóval végződik. A rövidre nyírt lányok az állami intézetben, amit népiesen még ma Is javítóintézetnek hívnak, látszólag semmi hajlandóságot sem mutatnak arra, hogy arról beszélgessenek velem, ami engem érdekelne, amiért Ide jöttem. Egymásközt beszélgettek, mintha csak ott sem lennék. Az előre elkészített kérdések értelmüket vesztették s ha kérdeztem ts valamit, kitérően válaszoltak.

Lassan, lassan mégiscsak felenged a jég. Miután látták, hogy őszintén érdeklődöm, nem ítélem el, de igyekszem megérteni őket, sikerül szóra bírni őket. A kis Sárka, rövid szőke göndörfürtű, angyalarcú kislány volt az első, akt beszámolt szökéséről.

■ Szombaton este történt. Márta jött oda hozzám és közölte, hogy ellopta a szolgálattevőtől a kapukulcsot, lemehetnénk a faluba egy sörre. Még két lány csatlakozott hozzánk és óvatosan kilopakodtunk az intézetből. Az italboltban valamiféle fiúk meghívtak az asztalukhoz és bort rendeltek. Később még bort vásároltak és felhívtak a lakásukra. Hét óra körül eszembe jutott, bogy vissza kellene térnünk az intézetbe, de a lányok már olyan részegek voltak, hogy mozdulni sem bírtak, tgy aztán ott maradtunk reggelig, de féltünk visszatérni. Nem tudtuk, mit csináljunk, végül is csak hétfőn tértünk vissza.

Lényegében valamennyi történet Sárka eetéhez hasonlít, és mindegyik azzal végződik, hogy a lányok visszatértek az Intézetbe, ha ez nem is éppen a legvidámabb dolog a világon. Maguk a lányok találták ki és szavazták meg, hogy az ilyen szökést kopaszra nyírással kell büntetni. S ha maguk is szavazták meg szt a büntetést, egyik sem tudja megállni, hogy el ne sírja magát, amikor hosszú hajtincsei a földre hullanak. Csak most értettem meg, miért találkoztam az intézet folyosóin annyi kopasz lánnyal. Persze, ez nem az egyetlen büntetés, ami a szökésért jár. Ha a szökött lány visszatér vagy visszahozzák, büntetőcsoportba osztják be. Aki ide kerül, annak nem szabad beszélgetni a többi lánnyal, sem az ebédlőben, sem munka közben. Tilos belépnie a társalgóba, a klubhelyiségbe és nem vehet részt a rendszeres filmvetítéseken. Az első szökést egy heti ilyen büntetőosztaggal büntetik, a következő kihágás büntetése már súlyosabb.

Idővel mindegyikük úgy érzi, hogy nem képes tovább maradni az intézetben s az egyetlen megoldás a szökés. A környező falvak rendőrsége az intézet fennállása óta már jól ismeri a szökési módozatokat és tudja, hol kell keresni a lányokat, úgyhogy aránylag hamar lefüleli és visszaklséri őket. Vannak, akik többször is megkísérlik a szökést, többségük azonban belátja, hogy ennek semmi értelme és hogy ezzel csak meghosszabbodik az itt-tartózkodásuk.

Szóba került az is, hogy egy-egy lány miért került az intézetbe.

■ Egyszer nálunk Mikulovban eltűnt egy kerékpár. Nekem már volt egy kis hirem s így aztán lehivattak a rendőrségre s megkérdezték, mit tudok az ügyről. Tény, hogy mit sem tudtam arról a vacak bicikliről. Pár nappal később véletlenül a városon kívül jártam, bementem az alagútba és ott találtam. Kivittem onnan, ráültem és vidáman bekarikáztam a városba, mintha mi sem történt volna. Amikor lekaptak, nem akarták elhinni, hogy tényleg találtam. Teljesen ártatlanul kerültem a csávába. Aztán egyszer a srácok a templomban ellopták a perselyt és a házunkhoz közeleső egyik kertben dugták el. Véletlenül megtaláltam és éppen nézegettem, mi van benne, amikor arra ment egy hekus és észrevett. Azt mondta, hogy összevissza hazudozom, és hogy mindkét esetet az én számlámra írják.

■ En a szüleim miatt vagyok itt. Iszákosok. Anyám egy idő óta nem él az apámmal, és mindenféle férfiakat hoz fel a lakásra a kocsmából. Amikor a pasik jöttek, testvéreimmel együtt mindig 3l kellett mennem hazulról. A kicsik éhesek voltak, mit volt mit tennem, kijártam a pályaudvarra, ahol a katonáktól szereztem pénzt s azon vettem a kicsiknek ennivalót. Csak akkor volt szabad hazamennünk, amikor a pasik már eltűntek. Anyám gyakran elzavart hazulról, ha az útjában voltam. Mindegyik testvéremnek más az apja.

■ Nekem nem él mind a két szülőm, apám tizenhárom évvel ezelőtt meghalt és anyám nem volt képes gondoskodni rólam és az öcsémről. Nem jártam iskolába, mert nem érdekelt. Esténként fiataloknak nem ajánlott filmekre jártam, olykor valamelyik éjjeli mulatóba is elmentem. Egyszer megláttak a tanítóim és felszólítottak, hogy menjek az állami intézetbe. Anyám is egyetértett ezzel, így aztán elküldték Trstínhe. Akkor tizennégy éves voltam. Két évig bírtam ki ott, aztán hazaszőktem. Persze visszavittek Trstinbe, de jó magaviseletéin miatt fél év múlva feltételesen elbocsátottak. Egy kertészetben dolgoztam, de ez a munka nem érdekelt és két hónap múlva kimaradtam onnan. Így aztán piegint visszavittek a javítóba.

■ Szüléimét nem ismerem. Már a harmadik nevelőanyám van, de ennek nincs férje. Nevelőanyámmal kezdettől fogva nem értettük meg egymást. Folyton veszekedtünk, mindenféle apróságok miatt. Nevelőanyámnak nincsenek saját gyermekei, azért vett magához. Egy fiúval jártam, de azt hamar otthagytam. Aztán kimaradoztam az iskolából. Amikor lekaptak, javító nevelésre küldtek. Már két éve vagyok itt Kostomlanyban. Két hónap múlva szabadulok. Szeretnék ruhaipari szakiskolába kerülni, de ha ez nem sikerül, valami átlós után nézek és majd esti tanfolyamon végzem él az Iskolát. Nevelőanyámmal már kibékültem, visszatérek hozzá.

■ Bekerültem egy galeriba. Együtt jártnnk táncolni, meg „csunder-ra. A munka nem nagyon érdekelt, hát nem is sokat dolgoztam. Párszor állást

18