A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-06 / 10. szám
/ magának Mátyás, akivel gyakran elsétálgatott o korcsai erdőkben. A nagy szerelem következményeként. amikor megjelent a gólya, Mátyás a korona nélküli trónörökösnek adományozta a 12 Korcsát. Innen származtatják az egyik falu nevétj Királyfiakarcsát. A menyecske aztán sokat bánkódott és sírt a király után, azért átköltözött a másik faluba, amit Dámasír (Damazír) Korcsának neveztek el. A mai Dercsika régi neve, Györgysoka is Mátyás nevéhez fűződik a hagyomány szerint. (Bár egy másik hagyomány szerint Györgyfoka — György halászó helye volt, s neve innen ered.) Ingoványos, lápos vidék vette körül ezt a tájat, amelyen vadászat közben Mátyás is elfáradt. Amikor megálltak, hogy a király vadászebédjét (kenyér, méz) elfogyassza, a lovásznak, Erőss Györgynek merész gondolata támadt. Arra kérte urát, hogy adjon neki akkora földet, amelyen letelepedhet. A király a kérést teljesítette és megígérte, hogy akkora földet ad a lovásznak, amilyet lovával megkerül, míg ő eszik. Sebtiben egy halmot emeltetett, hogy onnan szemlélhesse a lovászt. A lovász vörösszínű palástját darabokra szagatta szét, s eldobálta, hogy ezzel jelezze a megtett utat. Amikor viszatért, Mátyás nagy területnek találta a megkerült rétet s így szólt: „György, sok a!" De mivel szavát adta, betartotta ígéretét és György hat társával falut alapított, Zemes, Bartal, Fekete, Katona, Vida, és Zakáll családokkal. Bakánál a Duna partján sem volt ritka vendég Mátyás, ahol gyakran pihent meg kíséretével a dékányi erdő hét évszázados fáinak árnyékában. Még ma is Mátyás fasornak hívják a bakaiak ezeket a fákat. Ha a bősi határban a Duna-táj szépségeiben gyönyörködik a látogató, akkor a bősiek nem mulasztják el az alkalmat, hogy Mátyás emlékét fel ne idézzék. Egy hatalmas öreg fa áll Bős környékén s a monda szerint valamikor erre a tájra látogatott el a király és a fá alatt tartott pihenőt. Még pár évvel ezelőtt is állt a fa közelében egy erdészlak, azt beszélték, hogy annak a helyén volt Mátyás király vadászkastélya. Feljegyzések tanúskodnak arról, hogy Mátyás király Bős községet mezővárosi rangra emelte és 1468- ban vásárjoggal ruházta fel, ezzel viszonozta a bősiek magyaros vendégszeretetét. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a Duna menti tájat Mátyás nagyon kedvelte és jól érezte magát itt, mint az, hogy azt a helyet, amelyet még ma is Királyrétnek hívnak, Mátyás egy Bukros nevű lovászának adományozta. Ezt a szép darab rétet már régen feltörték. Ahány parcellája, anynyi tuajdonosa volt. A Bukros család régen kihalt, de a föld híven őrzi nevét, ennek a résznek ma is Királyrét a neve. Említésre méltó még Somorja, amelyen többször végighaladt Mátyás hadával és kíséretével. Történelmi feljegyzések arról tanúskodnak, hogy 1478-ban a város vámmentességet kapott Mátyástól, valószínűleg a város pallosjoga is tőle származott. Ma is áll a több évszázados ház Somorján, amelynek falai között sok napot töltött a király hű kísérete társaságában. Az a szólás-mondás, hogy „Meghalt Mátyás* oda az igazság" a király igazságszolgáltatását jellemzi. Szeretett elvegyülni az egyszerű nép között és gyakran igazságosan büntette meg a főnemeseket is. A nép mindenütt emberséges, igazságos uralkodónak tartotta Mátyást, ha csupán a felsorolt mondák formájában is, de illő, hogy megemlékezzünk róla. M. í. - K. I. Khín Antal A Csallóközben, Vajkán született Khín Antal tanár, a budapesti Mezőgazdasági Müzeum tudományos kutatója. A 82 éves tudós, az első Csallóközi Múzeum megalapítója, és igazgatója ma is nagy érdeklődéssel figyeli szülőföldje életét. A harmincas években Somorján működött, ahol értékes néprajzi és régészeti kutatásokat végzett. Khín Antal publicisztikai munkája is jelentős. Szerkesztője volt a Szülőföldünk című honismereti füzetnek, amelyben több csallóközi vonatozású írást közölt. Kutatta a csallóközi népszokásokat és az aranyászat, halászat történetét. Feldolgozta a csallóközi mondákat „Ösmagyar míthoszok nyomai Csallóköz csillagos egén“ címmel. Értekezést írt a magyar helynevek eredetéről, részletesen ismertette a somorjai múzeum gyűjteményét a Dunaszerdahelyen megjelenő Csallóközi Lapokban. Szerkesztő tagja volt a múzeum évkönyvének. Ebben jelentek meg a Mit beszél Csallóköz, Gönczöl táltos és a Csallóközi vizahalászat című írásai. Somorjai gyűjtése közül értékes Kisfaludy Zsigmond, pozsonyi kanonok, somorjai plébános kéziratos munkája és egy ismeretlen somorjai szerzőtől származó, eredeti kéziratban lévő krónikás ének a kuruc-labanc háborúk korából. A kézirat jelenleg a Csallóközi Múzeum birtokában van Dunaszerdahelyén. Khín Antal ma is tudományos munkát végez, gyűjti a halászatra vonatkozó adatokat, hogy megírhassa e ma már teljesen kipusztult, ősi foglalkozás hiteles történetét. Méltó, hogy emlékezzünk reá mint szülőföldünk, Csallóköz nagy ismerőjére, történelmének, múltjának egyik tudós kutatójára. M. B. A Pipagyújtó csárda Á Csallóközön áthaladó műüt Bacsta és Tejfalu községek közötti szakaszán feltűnik az arrajáróknak egy bekerített facsoport. Hajdanában e helyen állott a híres „Pipagyújtő csárda“, melyhez több monda fűződik. Étheí Ákos történelmi regényének hőse is megfordult e csárdában. Az utasok kedvelt pihenőhelye volt, s a vándor is szállást talált az útmenti csárdában, vagy annak istállójában. Nevét 1849. május 12-én a környékén lezajlott csata tette híressé. Az épület a harcok alatt elpusztult. E naptól kezdve a csárda a csatában elesett szabadságharcosok sírhelye. 1849. május havában az osztrák császári hadsereg Csallóköz elfoglalására vonult fel. A harcokban részt vett katona naplójában a következőképpen írja le a csata lefolyását: „A néphadsereg alakulatai Somorja, Doborgaz, Bácsfa, Tárnok, Illésháza vonalát tartják megszállva. Május 12-én reggel Bácsfa községben a 37-es zászlóalj 3. százada Tejfalu irányában való előnyomulásra kapott parancsot, az ellenség felderítése céljából. Már túlhaladt a Pipagyújtó csárdán, midőn az ellenség golyózáport bocsátott a csapatra, majd a Tejfalu keleti bejáratánál felállított ágyúk is lőtték a szabadságharcosokat, akik közül hét életét vesztette.“ Az elesetteket az elpusztult csárda melletti közös sírba temették. Sírjukat a környék lakói még ma is virággal díszítik. > , P»tw «?•«*?mf* l .< A maié» * tetteti htátítevtev *)»**»**> Udvten- tefitei&y* v kwälf **»<»*# vtoi&Urx W >***& $<*' • <f.rt'í'ft'fvfoite * te/ xtej# fiztoéfiH : tS»k i i<<f- '$»}£'* 3« fc *«*X*»r --,r >■» teyViwte-.te* : | • teteptte '' i' fi y#\'t ifitei %■ ... . fe*á-*m**, item m lm»#: A n, fi, ntfm&üo btíymígUg, ' % &f| Petőcz György Petőcz György, az 1848-as szabadságharc egyik hőse Előpatony község szülötte. Előpatonyban még ma is áll a nemesi kúria, a Petőczök ősi rezidenciája, ahol Petőcz György 1805-ben született. Petőcz a Komáromban székelő Kosztolányi Móric ezredes Alső-Csallőközbe nyomult seregét segítette élelmiszerrel és más anyaggal. A pozsonyi császári és királyi törvényszék ítéletének szövege szerint Petőcz 111 újoncot toborzott a komáromi seregbe, beosztottjait pedig a szabadságharc támogatására biztatta. A szabadságharc leverése után elfogták és „árulási tettleges részvél miatt“ felfüggesztették hivatalából és kötél általi halálra ítélték. Az Ítéletet 1849. május 24-én golyó általi halálra változtatták és még ezen a napon végre is hajtották. A kivégzésről szóló eredeti Hirdetés és a hős diszkardja a Csallóközi Múzeum birtokában van. S. F, Szabó Géza felvételei \ 11
