A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-02-20 / 8. szám
esemény is történt: lord Edward Grayton új pipát szerzett. Alapos megfontolás után a Dunhill gyárat tisztelte meg a pipa elkészítésével. Egészen rendkívüli vastagságú, porózus hangagyökér volt az anyaga. „E. X. 4“ jelzést köpött, arany karikát, és a legkitűnőbb felszereléssel, elegáns tokban, az esketési szertartás órájában szállították a laisi kastélyba. Mikor az ifjú pár magára maradt, lord Edward Grayton felolvasta feleségének az Énekek. Énekét, megcsókolta hűvös, viaszhalvóny nyakát és karosszékében hátradőlve szívni kezdte a pipát. A füst kelet minden édes illatát árasztotta, amely hajdanában bódulatba ejtette szegény Szulamitot, és a füstön át a lord gyönyörködve szemlélte lady Maryt, aki rózsaszín selyempizsamájában elomolva még mindig nem akart elaludni és mintha várt volna valamit. A lord majdnem megkérdezte, hogy miért nem alszik még, de meggondolta a dolgot és nem kérdezett semmit, mert a beszéd zavarta volna a dohányzást. Márpedig lord Grayton merész ambíciói odairányultak, hogy az „E. X. 4“ pipa meghaladja dicsőségében összes elődeit. A pipa átszúrása sikeresen haladt. Bonyolultabban alakult a tapasztalat felesége közérzetéről. Alapos megfontolás után lord Edward Grayton, aki mindig mély tisztelettel viseltetett a természet törvényei iránt, arra a következtetésre jutott, hogy igazságtalan és ártalmas dolog volna lady Maryt megfosztani olyan szórakozásoktól, amelyek még az angol arisztokráciától sem idegenek. Erősen habozott a tekintetben, hogy melyik gentlemant szemelje ki, melyiket tartsa méltónak arra. hogy lord Grayton hitvesével érintkezzék. Mikor az oxfordi lóversenyen találkozott ifjú barátjával, lord William Regenttel, az aggódó férj hálás volt a gondviselés iránt, mert a lóversenyre egész véletlenül látogatott el, lady Mary fokozódó halványsága ellenben a kérdés megoldását sürgette. Lord William Regent magas, karcsú termetű volt és emlékeztetett lord Graytonnak arra a képmására, amely huszonötéves korában ábrázolta: ugyanaz a vízszínkék, mereven tágra nyílt szempár, ugyanaz az állandó összeszorított száj, hosszú lábak és karok, amelyek csak erőteljes és végképp elkerülhetetlen mozdulatokra alkalmasak. Azonkívül Lord William Regent is Dunhill gyártmányú pipát szívott, „O. W. 48" jelzésűt. Egyébként a fiatal lordnak nem a pipa volt a szenvedélye, hanem a buldogok. Neki volt a legkitűnőbb falkája a világon: nyolcszáztizennégy angol fajkutyát számlált. Lord Robert Saimissonnal együtt - aki a legpompásabb ménes tulajdonosa volt — Lord Edward Grayton, mint a legnemesebb pipák teremtője és lord William Regent a kutyatenyésztő, igazán büszkeségére váltak Negy-Britanniának. Lord Edward Grayton meghívására hamarosan megjelent Laisban lord William Regent és vele együtt John, a pikőr, és tíz elsőrendű fajkutya. A nagylelkű férj bemutatta feleségének a fiatal lordot és miután átolvasott egyet a sürgönyök közül, amelyeket inasa súlyos ezüsttálcán átnyújtott neki, azonnal Londonba kellett utaznia. Ettől kezdve fényesen ment minden. Lord Edward Grayton nyugodtan szívta pipáját, Lady Mary olvasgatta Elisabeth Browning ibolyaszín bőrbe kötött szonettjeit és nézegette a költőnő képeit, amelyeket Rosetti festett, és a műértők szerint kiválóan hasonlítanak hozzá. Egyszer havonta eljött látogatóba lord William Regent Johnnal, a pikőrrel és a tíz fajkutyával. Lord Edward Grayton gyakran figyelte, ahogy felesége és a fiatal lord a hársfasorban lépkednek és gyönyörködött mindkettőjük fölényes nyugalmában. Lady Mary arcszíne sose változott el, és lord William Regent pipája nem aludt ki. Valószínű, hogy az ,,E. X. 4“ pipa mindvégig ép marad és egyre tökéletesebbé szívják, ha lord Grayton egy áprilisi reggelen nem indul végzetes sétára az ősi laisi parkban. Aznap igen korán ébredt, és miután elvégezte egyszerű tornagyakorlatait és elfogyasztotta a híg tejeskását, várta az órát, amikor Lady Mary és vendégük. lord William megjelennek a reggeliző asztalnál. Addig is, hogy elteljen az idő. a kis vadászkastély felé sétált. Meleg, tavaszi reggel volt és a korán kifakadt gesztenyelomb láttára a lord gondolkodóba esett, elmélkedett a Teremtő nagyságáról, aki megszabta az évszakok forgását, a világegyetem törvényeit és harmóniáját. De mikor a nagy tisztásra ért, meglehetősen ízetlen látvány fogadta. Lord William Regent nemesfajú ebei ugyanis a szerelem örömeinek áldoztak, kilenc kan kilógó nyelvvel, dülledt szemekkel és remegő álkapcsai, szűkölve hajszolt egy szukát, míg az hosszas habozás és ugatás után, végre odaadta magát az egyiknek, a vetélytársak fölháborodása közepette, mert hiszen a kiválasztott semmiféle látható felsőbbséggel a többi felett nem rendelkezett. Lord Edward életében először figyelt meg ilyen jelenetet és bár igen sokszor olvasott már az állatok szaporodásának módjairól, a látvány csodálkozással töltötte el, és meg is botránkoztatta ártatlan lelkét. De lerázto magáról a kellemetlen benyomást és elégtétellel álllapitotta meg a civilizáció diadalát. Teljes nagyságában mutatkozott meg előtte a szakadék, amely a kutyát, még a legnemesebb fajtájút is. egy angol gentlemantől elválasztja. Földig lógó nyelvüket nézve azt gondolta magában: milyen jó, hogy a kutya nem pipál. Elrontaná ezt az előkelő szép szerszámot. Ilyenféle gondolatok között lépkedett tovább az árnyas hársfasoron. A kis vadásziakhoz érve némi kimerültséget érzett, bizonyára az új benyomások, és talán a bágyasztó áprilisi levegő hatására. Be akart lépni, hogy kissé megpihenjen. de alig nyitotta ki az ajtót, megállt a küszöbön és lába a földbe gyökerezett. Alig akart hinni a szemének. Amit itt megpillantott, még sokkal szörnyűbb volt, mint a civilizálatlan kutyák időtöltése: Lady Mary a földön feküdt és örült szenvedéllyel szorította magához John, a pikőr ráhajlá, borotválatlan fejét. Arcát, amely máskor sápadt volt, mint a nyári éjszaka odafenn az északi fény világában, most délszaki hajnalpír borította. Fékezhetetlen harag borította el lord Graytont. Vadul a pipába harapott és felháborodásának, kétségbeesésének örvényét fújta bele. A boldog szerelmesek bűnös szerelmi mámorukban észre sem vették a félelmes árnyékot a küszöbön, amely dühöngve lökte ki a fenyegető füstfelhőket, és továbbra is a szenvedély és gyönyörűség tagolatlan szavait suttogták egymásnak. Lord Edward Grayton összeszedte minden erejét, sarkon fordult és visszament a hársfasoron. Első gondolata ez volt: irtózatos, ami történt, ezt soha jóvátenni nem lehet. Kétévi alkotó munka semmisült meg: a pipák legjobbika, a páratlan „E. X. 4“ örökre elromlott. Löncs után, amelynél a lord egykedvű és jóságos volt mint mindig. Lady Mary pedig csendes és halvány volt, mint mindig, a hitvestórsak kiléptek a verandára. Akkor a lord gyöngéden megérintette karját és azt mondta: — Kedvesem, ma este Kairóba utazunk. Ez a maga egészsége érdekében feltétlenül szükséges. Lady Mary nem felelt, csak még halványabb lett egy árnyalattal, ami arcszínének szokott sápadtságát tekintve, nem csekélység. Másik, szabad kezéből kiesett a szarvasbőrkötésű könyv, Elisabeth Browning szonettjeinek kötete. Pontosan nyolc órakor az autó kivitte a lordot és a ladyt az állomásra. Mikor már elutaztak, a lord inasa fölkereste Johnt, a pikőrt. Nyugodt álomban találta tíz fajkutyája mellett a vadászlak lépcsőjénél, és súlyos ezüsttálcán átnyújtotta neki az ,,E. X. 4” pipát. — Őlordsága elutazása előtt azt méltóztatott parancsolni, hogy kitűnő működése és képességei elismeréseként adjam át önnek ezt a pipát. John megdörzsölte álmos szemeit, rábámult az inasra, aki a tálcát és a furcsa, értelmetlen ajándékot elébe tartotta, bambán nézett rá. de aztán hirtelen megértette a dolgot és önfeledten pattant fel. — És a lady? Az inas rásandított bámész szemmel, amely rég elszokott attól, hogy akármin is csodálkozzék. és halkan morogta: » Természetesen a lady is elutazott ölord-1^—1—— DEMÉNV OTTÓ A TÉLI UTAZÁS Gyere, utazni hívlak. Hagyjuk e fakószürke ájulatot - nyűgét - a köznapoknak I Oly percre pontos ébredéseket, a munkát, amit meglelünk majd újra, s a félig olvasott, sorsára váró könyvet Kutassunk most különb izgalmakat a földet új csodákra kényszerítve. Hogy nyíljon télen is. Nem a búzával, rozzsal* de majd a lenge náddal, ki jégbe ágyazottan utolsó bánatát zúgja kaszák vasának. A kék bazalthegyet. Tőkéin most köd ül s emberi kétkedést görget a tó vizéig. Megállunk majd a parton s a halakra vadászó sirályok röptét lessük. Gyönyörű termetükhöz oly méltatlan a hangjuk ... Sikítják: mit sem ér e szépivű roham, ha már a tá hala fejét iszapba fúrtál Megfogom a kezed, fölkaptatunk a várig s az omló kőhalom titokzatosan súgja: nincs teljes elmúlás, mindenek kitelelnek. Van, kit ösztöne ment át a lágyfényű tavaszba — az embert gyönyörű s hatalmas sóvárgásai A vágy, hogy a komor ködökön túl is lássa a fényt, ha közeleg, mert nincs, mi visszafogja. ságával. — Azzal elment és otthagyta Johnt, az annyi időn át annyi fáradtsággal átfüstölt pipával. John nem volt lord, csak egyszerű pikőr, figyelmetlenül zsebre vágta a pipát és dúdolni kezdett egy roppant szomorú nótát valami szegény kislányról, akit házasságra kényszeritettek. Olyan bús nóta volt. olyan panaszos, hogy mind a tíz nemesfajú eb vonítani kezdett, nyakukat és pofájukat bánatosan előrenyújtva. Mikor három héttel ezután a Hyde Parkban megismerkedtem Johnnal, még mindig sóhajtozott az ő sápadt ladyje után. Elmesélte nekem a tiltott szerelem rövid és szomorú történetét és nekem ajándékozta az „E. X. 4” pipát. Mit is csinálhatott volna vele egy pikőr, aki valaha így szeretett? Tud az bármikor is egyenletesen, mértékletesen lélegzeni? Ő megőrizte lady Mary emlékét, én pedig a pompás Dunhill pipát, de megvallom, nemcsak kellemes zamatja és nemes formája miatt szeretem. Mikor szívom, úgy tetszik nekem, mintha látnám a lady felséges, tűztől kipirult orcáit és a lord fenyegető árnyékát, amint vad haraggal beleharap a fekete szopókába. Szeretem, mert elrontották, szeretem, mert az emberi lélegzést nem lehet örökké kordába szedni, mert a szerelem és a harag érzése erősebb, mint az öszszes lordok és ladyk, erősebb, mint a világ harmóniája és Rosetti képei, mint szarvasbőrbe kötött szonettek, lóistállók és derbik, erősebb, mint az értelem és erősebb, mint az akarat. 11