A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-02-13 / 7. szám

honnan — mintha egy fa tetejéről lett volna — lefelé nézett, s volt valami végtelenül békés látvány abban, ahogy a karcsú lány s a zöld alligátorok ide-oda mozogtak, a tökéletesen áttetsző, üvegszerű vízben. Joan arca imitt-amott félelmet árult el, máskor megint közömbösnek látszott. Haja utána úszott és a felszínen lebegett, amikor arca kibukkant a vízből. Egyszeresek csendesen, szomorúan felkiáltott. Akkor ő megmentette: nem is érezte, hogy keze belemerült a vízbe, egyszerre csak ott tartotta a lányt a karján, ó maga fürdőruhában, lábával szilárdan belekapaszkodva egy alligátor pikkelyes hátába, s az állat könnyedén siklőtt fölfelé ár ellenében, magas fák árnyékában, fehér virágkelyhek és csüngő liánok között, mint vízisí a filmben. Úgy tűnt fel, hogy fahídhoz közelednek, mely a folyó fölött ívelt át. Töprengett, vajon átfémek-e alatta. ámde a folyó és a dzsungel eltűnt, helyet adva az ágyának a szobában, de így is tovább élt benne, mint pédállal erősített hang a zongorán, valami édes érzés és a büszkeség, hogy megmentette a lányt.

Szerette Joan Edisont. Esős volt a reggel, s az esernyő alatt, amit az anyja rátukmált, vitte magával az új felismerést, újra és újra elismételte magában, s ez olyan jó volt, körülölelte őt, egészen elmerült benne, mint a ködben. A szerelemnek nem volt számára semmiféle mellékíze, de élesebbé tette a szaglóérzékét, úgyhogy a viaszosvászon esőköpeny, a gumicsizma, a piroslevelű futónövények, melyek a gyárakat körülölelő alacsony téglafalakról lógtak le a Grand Street egész hosszában, de még a piszok és a moha is a járdakövek hézagaiban, mindez határozott illatot árasztott. Elnevette volna magát, ha nem függött volna magasan a mellkasában, egészen a torka alatt valami súlyos tárgy. El sem tudta képzelni, hogy a közeli jövőben újra nevetni tudjon. Most valahogy olyan helyzetbe került, amilyenre igyekezett ót felkészíteni szegény Miss West, azzaf a nevetséges kis bajúszkával, a vasárnapi iskola tanítónője. Imádkozott, Istenem, add, hogy Joan szeressen. A nedves idővel mindenre valami magasztos félhomály borult; a sarkon beforduló narancsszínű autóbusz s a telefondróton tollászkodó négy veréb egyformán fontosnak látszottak a számára. S mégis erősebbnek és könnyebbnek érezte magát, a tárgyak szögletesek voltak körülötte, amiket ki kell kerülnie, vagy folyómedernek látszottak. amit át kell lábolnia. Ha elrabolná Joant, megmentené őt a többiek kegyetlensége elől. szembeszállna a bandával, és új, saját bandát alakítana. Kezdetben csak Joan és ő volnának a tagjai, később másak is, akik a középszerűség és a tespedés elől menekülnek, míg végül az ő bandája lenne az erősebb, és Stuart Morrisonék garázsa szombatonként üres maradna. Charlie lenne a vezérük és vele járnának futballozni. Mindnyájan eljönnének hozzá és könyörögnének neki, hogy szánja meg őket.

Első lépés volt, hogy az öltözőben mindenkive1 közölte, most Joan Edisont szereti. Kevésbé érdekelte őket, mint ahogy képzelte, ha arra gondolt, mennyire gyűlölik a lányt. Azt várta, hogy kénytelen lesz az öklét használni. Alig akadt valaki, akinek elmondhatta volna az álmát, noha már előre kiszínezte magában, hogy fogja majd elmesélni. így vagy úgy, reggel majd szertefut a hír az osztályban, hogy azt mondta, Joant szereti, s bér éppen ezt akarta — áthidalni valahogy a szakadékot közte és a lány közt —; valahogy nevetségnesnek érezte magát, s amikor Mrs. Fritz, a tanítónő kihívta a táblához felelni, csak dadogott.

Délben jól kiszámítva meghúzódott az önkiszolgáló áruházban, s megvárta, míg arra halad el Joan. Tudta, hogy az a csúnya lány. aki vele megy, befordul a legközelebbi utcasarkon. Egy kicsit várt. aztán kijött és futásnak eredt, hogy utolérje Joant a között az utca között, ahová a csúnya lánynak kellett befordulnia, és a között az utca között, amerre ő járt. Az eső már elállt, s az összesodort esernyő úgy tűnt fel neki, mint az ejtőernyősök szuronya. Amikor utolérte, rászólt: „Bumm, bumm.“

Joan visszafordult, és Charlie-nak magán érezve a lány tekintetét, eszébe jutott, hogy Joan tud az ő szerelméről, a gondolattól elpirult és lesütötte a szemét.

— Hej, Charlie - mondta Joan elnyújtva a szavakat, ahogy Marylandben beszélnek —, hol jársz az utcának ezen az oldalán?

Carl, a városi rendőr, ott állt a népiskola előtt, hogy átvezesse őket a Grand Streetre, ahová tartoztak. Most Charlie-nak egyedül kell újra ámennie a veszélyes, ötágú útkereszteződésen.

— Csak úgy átjöttem -- vetette oda, és kimondta, amit már előre elkészített magában: = Tetszik nekem az új frizurád.

— Köszönöm — mondta Joan és megállt, Baltimore-ban biztosan járt illemtanórákra. A fiú szemébe nézett, akinek elrebbent a tekintete a lány szemhéjának alsó szélétől, mint a szakadéktól. S mégis a térnek abban a kis darabjában, amit elfoglalt, volt valami teljes, ami felemelő érzéssel töltötte el Charliet, mintha az ablaknál állna téli reggelen és az első havazást nézné.

— De azért a régi is nagyon tetszett.

— Igazán?

Furcsa válasz. A további furcsaság bőrének sárgásbarna árnyalata volt; Charlie már észrevette, ha még nem is ilyen közelről, hogy ha elpirul, akkor bőrének felületén előbb jelenik meg ez a finom, tört barna szín, mint a piros. Azonkívül volt rajta valami illatos.

Megkérdezte:

— Hogy tetszik neked Olinger?

— No, egész szép.

= Szép? Talán. Lehet. Szép Olinger. Nem Is tudom, hisz még nem voltam soha sehoJ.

Joan ezt szerencsére tréfának vette és elmosolyodott. Charlie félt, hogy még valami kevésbé tréfásat talál mondani, ezért az ujján kezdte egyensúlyozni az esernyőjét, s amikor sikerült

Kosik József rajzai

neki, hátrafelé lépkedett s egyik tenyeréből a másikba rakta át az ernyőt, fekete nyelével a szakadozott felhőktől bontott ég felé. A sarkon, amikor elváltak, újabb ötlete támadt és elegáns urat utánozva, aki sétabotra támaszkodva jár, reménytelenül ’ meggörbítette az esernyő nyelét. A lány elképedése kétszeresen is megérte azt, hogy a mama alighanem megharagszik.

Terveket szőtt, hogy újra találkozik vele iskola után, s elviszi valahova. Egész ebéd alatt számítgatott. Apuval együtt újra festik a biciklit. A legközelebbi nyiratkozásnál a másik oldalra teszi át a választékot, akkor megszabadul attól a fürttől, ami mindig a homlokába hull. Egészen megváltozik, mindenki csodálkozni fog, mi történt vele. Megtanul úszni és kiviszi Joant a tóra.

Délután az álmai okozta izgalom kezdett lassan elenyészni. Ahogy kitartóan figyelte a lányt, l

Zd. Choténovsky rajza

PETRIK JÓZSEF:

Parki sztriptíz

Vége az évadnak, a parkban megered az eső, szaporán kopog a vízcsepp, súgva pereg: dobra veri a díszleteket.

Aranyifjak, harsány fűtiprók, lejárt a bérlet, elmehettek,

alkalmi villámszerelemnek

nem nyújt már a falomb menedéket

Eső kopog a félhomályban

új műsor indul,

záró revü:

suhogó selyem bomlik és hull, hajlékony, Sima, fémmetszetű' idomok rettennek elő.

Egy kedves, nyárszinű emléktől szíven találton állok itt,

a legszemérmesebb kéjbárban, s lesem, hogy egy bakfis nyírfácska elémtárja szűz bájait.

összeszoruló torokkal vette észre, hogy délután, amikor Brobston tanítónő osztályából Mrs. Fritz oszályába vonultak át, Joan nem ment egyedül, hanem másokkal beszélgetett. Az osztályban is sugdolózott. S ettől elszégyellte magát, hogy nem tudta, vajon képes lesz-e még szüleinek a szemébe nézni. Szinte már meg sem lepte, amikor az önkiszolgáló áruház kirakata mögül látta, hogy Joan egy csoport gyerek közt megy. neki meg Stuart Morrisonnak csak úgy villogott a foga. vihogtak, Stuart valamit utánozott, s a szerencsétlen, ostoba John Eberly úgy ment mögöttük, mint egy kövér kutya. Charli figyelte őket, míg csak el nem tűntek egy élősövény mögött, megkönnyebbülést jelentett a számára, hogy még mindig megmaradt felforgatott világának egy kis töredéke. Rájött, hogy amit ő kegyetlenségnek vélt, az szeretet volt; nem igaz. hogy Joan gyűlölték, elenkezőleg kezdettől fogva mindenki szerette őt, s még a leg ostobábbak is hetekkel előbb megértették ezt, mint ő. Hogy Joan az osztály királynője, de ebből neki semmi haszna sincs, mintha Joan nem is lenne a világon.

Fordította: TARJANI ANDOR

11