A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-02-13 / 7. szám

John Updike, pennsylvaniai születésű kohó és regényíró. Harminchárom éves, de mór két verseskötete, két elbeszélésgyüjteménye és három regénye jelent meg. A gyermekvilágból vett rövid prózai írásaiban szülői tapasztalatait (négy gyermek atyja) saját fiatalkori élményeivel kapcsolja össze, a reális történeteket lírai hangulattal szövi át. A kritika jó része „talán a legjelentősebb amerikai regényirónak" tartja a tehetséges John Updike-ot.

M

Márciusban új lányt kapott az osztály. Joan Edison iratkozott át, Morylandből. Sovány kis arcocskája volt, a felnőttek kisé fáradt kifejezésével, és hosszú fekete szempillái, mint valami játékbabának. Mindnyájan gyűlölték. Abban o hónapban tanítónőjük, Mrs. Fritz, felolvasott nekik egy mesét Emmyről, aki nagyon el volt kényeztetve és oki folyton hazugságokat mesélt szüleinek ikertestvéréről, Annie-ről, visszatetszést keltett, alig tudták elhinni, hogy éppen abban az időben, omikor a legjobban megvetették Em* myt, Joan bolyhos szvetterben és kibontott hajjal jött oz iskolába, nem pedig rövidre nyírt vagy varkocsokba font hajjal, mint mások, és olyan merész volt, hogy vitába szállt a tanítónővel.

— Már bocsánatot kérek - mondta Mrs. Frttznek és fel sem állt a helyéről -, de igazán nem tudom, mire jók ezek a házifeladatok. Balfimore-bon sose kaptunk házifeladatot, ott a legkisebbek is tudják, mi van ezekben a könyvekben.

Charlie, aki a maga módján szerette a házifeladatokot, rögtön hajlandó volt csatlakozni a

azzal a szándékkal, hogy népszerűségre tegyen' szert. Az eiső és a második osztályban még kedvelték, de azóta valahogy visszaesett. Szombatonként mindig összejött egy csoport fiú meg lány - volt aztán miről beszélni hétfőn - Stuart Morrisonék garázsában, kirándulásokra jártak, futballoztak, télen a Hill Streeten szánkóztak, tavasszal keresztül-kasul beszáguldozták kerékpáron a várost, és nem is tudta, mi mindent csinálnak még együtt. Charlie ismerte a banda hangadóit, még mielőtt iskolába kezdtek volna járni. De tanítás után valahogy nem maradt neki más hátra, mint hogy egyenesen hazamenjen, megírja a házifeladatokat, eljátsszon a középamerikai bélyegeivel s aztán egyedül menjen valami hátborzongató filmre a moziba, hét végén meg az unalmas golyózás, valami ostoba társasjáték, mint a monopol vagy sakkozás Darril Johnsonnal vagy Marvin Auerbachhal, akikkel aligha bosszankodott volna, ha nem laknak a szomszédban, mert legalább egy évvel fiatalabbak voltak nála és nem túl okosak o korukhoz viszo-. nyitva.

Természetrajzórán, ami az 5/a-nok Mrs. Brobston osztályában volt, a folyosó másik végén, Charlie egy paddal Joan előtt ült és zavarta az órát, ahogyan csak tudta, bár érezte, hogy egyformán kevéssé kedvelik s ez valahogy öszszekapcsolja őket. Észrevette, hogy Joan nem is olyan okos, feleleteire mindig rosszabb jegyet kapott, mint ő. Meg is mondta neki:

— Na az a virággyűjtés nem nagyon használt neked. Vagy úgy látszik Baltimore-ban olyan régen tanítottak meg mindenre, hogy idáig kiment a fejedből.

Charlie rajzolt* a rajzállványon, ahová Joan

többiek haragos mormogásához. A tanítónő megsértődött, opró ráncok jelentek meg a szemöldöke között, s Charlie megsajnálta, mert eszébe jutott, hogy szeptemberben, amikor John Eberly félig-meddig készakarva kinyomott egy tubus vörös festéket az üvegpapírral frissen fényesített padlóra, Mrs. Fritz kezébe rejtette az arcát és sirt. Félt az iskolatanácstól.

— Már nem vagy Baltimore-ban, Joan - mondta a tanítónő. — Most Olingerben vagy, Pennsylvaniában.

A gyerekek, köztük Charlie is, elnevették magukat, és Joan barnás árnyalatú arca elpirult, ingerülten emelte fel hangját a gyűlölet hulláma ellen és igyekezett megmagyarázni, hogy gondolja :

— Ez ugyanolyan, mintha például most, ahelyett, hogy csak könyvből tanulunk a virágokról, legközelebb mindenki hozna valami virágot, amit mago gyűjtött, metszeteket készítenénk és azokat vizsgálnánk meg mikroszkóp alatt.

Mrs. Fritz, a tanítónő, finom ráncokba csücsörítette a száját, aztán elmosolyodott:

— Ebben az iskolában ezt majd felsőbb osztályokban csináljátok. Türelmes kislányok, Joan, mindenhez idejében hozzájutnak. - Amikor Joan ezzel az indokkal is vitába akart szállni, a tanítónő felemelte az ujját és különös nyomatékkai mondta, omit mindig kéznél tartanak a felnőttek: r- Nem, fiatal hölgy, most már elég, mert különben velem gyűlik meg a bajod. — És ebből észrevehette az osztály, hogy Mrs. Fritz sem szereti Joant.

Ezután Joan ki sem nyithatta oz osztályban a száját anélkül, hogy a többiek hangosan ne méltatlankodtak volna. Kint a sportpályán, tízpercben, légo-gyckorlatan vagy reggel,1 míg a csöngetésre vártok, alig szólt hozzá valaki, legfeljebb csúfolódvo, hogy „Beképzelt kakadu” vagy „Emrny” vagy „Baltrmóri Dóri”. A fiúk minduntalan kikötötték o masniját hátul a ruháján meg papirgalacsinokat hajigáltak a szabadon leengedett hajóba. John Eberly egyszer levágott egy tincset a hajából a képzőművészeti órán elemeit sárga műanyag-ollóval. Charlie egyetlenegyszer ekkor látta sírni Joant. A fiú olyan volt, mint a többi, sőt rosszabb, mert a többiek azért csináltak valamit, mert kedvük támadt ró, ő viszont

lMÄ- JOHN tXPDIJOE

könnyen odaJóthotott o vállán keresztül, odapingált egy-egy képet s alá jókora betűkkel: „Baltimóri Dóri"; mindig leányprofijt rajzolt, keskeny, hegyes orral, szomorúan összecsücsöritett szájjal, olyan fekete szempillákat rajzolt neki, amilyeneket a ceruzájával csak tudott, s a haja úgy hullott alá, mint nevetséges kukoricabojúsz, és a tábla alján tűnt el.

Áprilisban megjött a tavasz. Még mielőtt kigyomlálták volna a salakpályát és a rugbypályán még jó tíz centi latyak állt, azzal jelentkezett az iskolai játszótereken, hogy Happy Lasker komplikált repülőgépmodelit hozott, amire minden szabadideje rá ment a télen. A szárnyak végén ötágú amerikai csillag, a fülkében élénk színekkel kipingált pilóta, s a gépnek apró motorja is volt, omit valódi benzin hajtott. Kisebb szünetekkel egész szombat délelőtt hörgött, sípolt és pattogott s a Második utcából odacsalta a kisebb gyerekeket a Lynoakra. Aztán mindig ugyanaz következett: Happy széles ívben feldobta a kis gépet a levegőbe, mire az pár pillanatig emelkedett és áthatóan berregett, majd orral lefelé bukott, összetört és rendszerint elégett a füvön vagy a sárban. Happynek gazdog volt a papája.

Néhány héttel Olingerbe érkezése utón Joan lassacskán egyszerűbb ruhákban kezdett járni; amilyeneket a többi lány hordott, s egy napon rövidebbre vágott hajjal jelent meg az iskolában, simára fésülve, csak hátul volt rövid lófarokba öszefogva. Olyan nevetés fogadta, amilyet még nem hallott.

— Jééé, félig megnyírt sündisznó — kiáltott fel volamelyik buta lány, ahogy Joan belépett az öltözőbe, s ezek az ostoba szavak egész délelőtt ott keringtek az osztályban. „Baltimore-i sündisznó. Mért csak félig nyírták meg a sündisznót?“ John Eberly folyton az ollót utánozta a két ujjúval, és még a nyelvével is cuppantva utánozta a hangját. Mrs. Fritz begörbített ujjúval az ablakpárkányon kopogott, míg aztán másik tenyerével dörzsölgetni kezdte a fájós helyen; végül is két fiút elküldött a tanáriba Mr. Lengéiért, aminek Charlie titkon nagyon megörült.

Ö maga nem talált semmi furcsát a nyiratkozásban, nyugodtan vette tudomásul. Kedve támadt, hogy ilyen megváftozottan rajzolja le a lányt. Előző rajzai olt voltak összerakva a padjában, egyik ösztönös kívánsága volt, hogy minden sorozat teljes legyen, akárcsak a comics képregények Bat Manómmal, az egyesek az iskolában és a Costa Rica-i bélyegei. Joan, oki jó néhány paddal előtte ült, igen csendes volt; úgy látszott, még a kezét is fél megmozdítani; arca rózsás pírban égett a szégyentől. Most, hogy rövidebbre vágatta a haját, előbukkant a homloka, kilátszott a nyaka, bizonyos hangsúlyt kopott az álla és nagyobbnak látszott a szeme. Charlie megint hálát érzett azért, hogy fiúnak született és nem kell hirtelen megrázkódtatásokat átélnie, mint amilyenek a hosszú haj elvesztése vagy az első havivérzés, amik fájdalmassá teszik a komoszodást. Mennyit is szenvednek a lányok, ez volt első önálló gondolatainak egyike. Joan karikatúrája jól sikerült, geniális alkotás. Megmutatta a mögötte ülő Stuart Marrisonnak; de olyan jó volt a rajz, hogy a fiú nem tudta kellőképpen értékelni, csak egy pillantást. vetett rá, vizenyősen bárgyú tekintetével. Charlie egy másik rajzlapra vitte át a karikatúrát, csak most a lány fejét egészen kopaszon hagyta. Ezt o rajzot Stuart egyenesen kitépte a kezéből, s aztán körben járt az egész osztályban.

Aznap éjjel furcsa álma volt. Valahogy reggel felé jött elő az álom, ahogy ott feküdt a hajnali fényben, mert még egész frissen emlékezett rá, amikor felébredt. Dzsungelban volt. Joan, szakadozott szarongba öltözve, a folyó áttetsző vízében úszott, csupa alligátor között. Ö vala-10