A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-02 / 1. szám
Itóihail Zoscsenko: Az agitátor ui. Ülj le — mondtam neki —, ma nem megyünk ki, ma a kultúra áldásairól logok beszélni neked, és arról, hogy az állatias ösztönöket hogyan győzte le lassanként s nemesítette meg az eszmékkel való foglalkozás. Ősember rám meresztette bozontos szemöldökét, és vicsorgó fogai megvillantak a kiálló pofacsontok között. — Ne csinált ilyen vad arcot, kérlek szépen — mondtam neki —, nem loptam az idegeimet. Nézz egy kicsit értelmesen. Behúzta a száját, füléit mozgatta, és hunyorogva figyelni kezdett. Hanyagul elnyúltam a karszékben, körmeimet nézegetve, vontatottan kezdtem beszélni. Pár perccel utóbb jutott eszembe, hogy egyik tanárom modorában beszélek, akit az egyetemen hallgattam. — Hát nézd, kérlek, hogy is mondjam csak. A kőkorszak után — odavaló vagy ugye? — Igenis, jurakorszak, Krisztus előtt tizennégyezer, jobbra a harmadik cölöpépítmény — hadarta engedelmesen. — Jól van. Szóval ezután úgy ezer évvel már megkezdődhetett a ... kultúra. Igen. Hát.. hát ez úgy kezdődött, tudod, hogy az emberek elkezdtek gondolkodni. .. Értetted? — Igenis, nagyságos úr. Mi az: gondolkodni? — Gondolkodni... Hja, hogy mi az? Nézd, te szamár. Hát például én meglátok egy darab ennivalót valahol. Erre a fejemben benne egyszerre egy olyan izé keletkezik, olyan, hogy is mondjam csak, egy olyan gondolat — na! ejnye csak! egy olyan... Vagyis jaj, de jó volna megenni ezt az ennivalót... egy olycín izé, hát ez egy gondolat. Értetted? — Igenis, nagyságos úr. Nálunk is volt ilyen. De nálunk a hasunkban volt, nem a fejünkben. — Szamár vagy. Nálunk is a hasunkban van aztán, csakhogy előbb a fejünkben van. Például én gondolok valamit, azért pénzt kapok, azért ételt veszek, és megeszem. — Szóval a nagyságos úr megeszi a saját fejét. Hát azelőtt a ml időnkben, még több ennivaló volt, nem szorultunk az ilyesmire. — ló, ne feleselj. Én most arról akarok neked magyarázni, hogy a gondolat hogy terjed el, és hogy tette finomabbá és igazi emberré az embert, és hogy emelte ki a közönséges vadállatok és fenevadak sorából, amilyen te vagy például. — Igenis, nagyságos úr. — Majd mindjárt meglátod. Add ide azt a papirost az asztalról. Ősember átnyújtotta a boulevard-lap esti számát. — Fel fogok neked olvasni ebből a papírból. Eleinte nem fogod érteni, mert végre ts tizennégyezer esztendő választ el bennünket egymástól, de majd belejösz. Ahol valamit - nem értesz meg, csak kérdezz. Elkezdtem olvasni, ott ahol kinyitottam. „Rémes gyilkosság Nyakbogárdon.“ Baltával agyoncsapott apa.“ — „Kiütötte előbb a szemét.“ — Értetted? — kérdeztem. — Ojjé! — legyintett a kezével. — Na, ná, nem, nem értettem! Ez az egész? — Várj, akkor majd valami egyebet fogok olvasni. — Fordítottam egy lapot. „Vérengző féltékenység.“ „A kettévágott feleség.“ „Késsel felvagdalta a gyomrát.“ — Értetted? — kérdeztem. — Ojjé! — legyintett. — Hisz ez nagyon könnyű. — Várj — mondtam neki —, majd valami egyebet. — Még egy lapot fordítottam. „Megnyúzott végrehajtó.“ — „A pincébe rejtette el* „Lehántotta a bőrét.“ — Értetted? — kérdeztem elhülve. — Ojjé! — mondta. — Na, ha értetted — mondtam neki —, mondd el nekem, mi az, megnyúzni valakit, mert én nem értem. — Hát az úgy megy — mondta szolgálatkészen az Ősember —, hogy az ember egy késsel bevág felül a másik ember bőrébe, mire aztán ... És Ősember buzgón magyarázni kezdte ne kém, hogyan kell értenem kedvenc boulevardlapomnak ezt az érdekes cikkét. A repülőiskola kapusa, Grigorij Krivonoszov falura ment szabadságra. — Tudja mit, Krivonoszov elvtárs — mondták neki indulás előtt a barátai. — Ha már úgyis falura megy, agitálhatna egy kicsit az érdekünkben. Mondjon valamit a parasztoknak a repülésről, hogyan fejlődik, erősödik .. . Lehet, hogy a parasztocskáink összeadnak egy repülőgépre valót. — Bízhattok bennem — mondta Krivonoszov, — agitálok. Ha valami másról lenne szó... no, nem tudom, de a repülésről okvetlenül beszélek nekik, legyetek nyugodtak ... ! Ősz volt már, amikor a faluba ért s ahogy megérkezett, mindjárt másnap a helyi szovjetre sietett. — Agitálni szeretnék — mondta —, mivel a városból érkeztem. Hívjanak össze gyűlést. — Jól van — mondta az elnök —, csak rajta, holnapra összehívom a férfiakat. Másnap az elnök a tűzoltó-szertárba hívta össze a férfiakat. Grigorij Krivonoszov elébük állt, meghajolt s miután nem volt gyakorlott szónok, reszkető hangon kezdett beszélni. — Tehát, hogy is mondjam, ugyebár... — mondta Krivonoszov —, a repülés, paraszt elvtársak .. . Miután maguk természetesen műveletlen emberek, ezért, ugyebár a politikáról mondok egyet-mást ... Itt van, mondjuk Németország és itt van Curzon. Itt van Oroszország és itt. . . egyáltalában ... — Miről szónokolsz, barátocskám? - kérdezgették csodálkozva a parasztok. — Miről, miről ... — sértődött meg Krivonoszov. — Hát a repülésről. Erősödik, ugyebár... a repülés. Itt van Oroszország és itt van Kína. A parasztok elkomorodva hallgatták. — Ne kerülgesd! — kiáltott valaki közbe hátul. — Nem kerülgetem — mondta Krivonoszov —, a repülésről beszélek . . . Fejlődik, paraszt elvtársak. Egy szót sem mondhatok ellene. Ami igaz, az igaz. Nem akarok civakodni . .. — Nem értjük — szólt az elnök. - Közelebb a tömegekhez, elvtárs . . . Krivonoszov közelebb lépett az emberekhez, Amerika Elindult egyszer egy fizikai dolgozó, hogy lakás után nézzen. Ment, ment, közben lefogyott és megőszült szegény, de lakást mégis talált. Véletlenül. Egészen helyes lakás - konyha és hozzá egy szobácska. S mindez egy magántulajdont képező házban. Nem is kell mondanunk, hogy mennyire megörült a lakásnak. — Megfelel, főbérlő polgártárs - mondta, a lakás az enyém. A főbérlő meg így szólt: — Jól van, magáé a lakás. Fizessen hatvan rubel lelépést és használja egészséggel. Ennyi pénzért bárki örömmel kapna rajta. A munkás azt mondta: — Nincs nekem, barátocskám, ennyi töméntelen pénzem. Nem egyeznénk meg lelépés nélkül? Egyszóval nem egyeztek meg a házbérben. Emberünket ez egészen elkeserítette. Rettenetesen szomorú volt és így töprengett magában: — Kiporolom én ennek a kujonnak a kabátját az újságban. Ki hallott már ilyet, egy embert ennyire kihasználni!? Az újságban valóban rövidesen megjelent a leleplező tudósítás a munkáslevelező aláírásával. kövér cigarettát sodort magának és újból els kezdte: s — Tehát, ugyebár, paraszt eivtársak... Repülőgépeket állítanak össze, aztán repülnek. Vagyis a levegőben. No persze, egyik-másik nem marad fenn — elterül a földön. Akárcsak Jermilkin elvtárs, a pilóta. Felszállni — felszállt, de aztán úgy elterült a földön, hogy morzsák röpültek belőle . . . — Hát ha nem madár — mondták a parasztok. — Pontosan ezt mondom én is — örült meg Krivonoszov a hallgatóság támogatásának. — Magától értetődik, hogy nem madár. A madár, az leeshet, kutya baja se neki - magyarázza - és uzsgyi tovább ... De itten . .. na, azt látni kell! .. Vagy egy másik pilóta, Mihail Ivanovics Popkov. Repült, repült, minden elismerésem ... de egyszerre paff... üzemzavar a motorban ... Úgy elterült. .. — Ugyan ... ? — kérdezték a parasztok. — Biz' isten... Vagy egy, fennakadt a fán. Lóg, mint a majom. Rémülten kapálózik, dobálja magát... mindenféle dolgok történnek. Egyszer tehén rontott be a légcsavar alá. Nyisz - nyisz, a szeletek csak úgy repültek belőle. Az ördög sem ismerte meg, melyik a szarva és hol van valójában a bendője. .. Néha kutyát is elkap a légcsavar... — Hát lovat? - kérdezték a parasztok. = Mondd csak barátocskám, tán még a lovat is elkapja ... ? — Lovat is — mondta Krivonoszov —, egészen könnyen ... — Ó, a tetvesek, hogy a nyavalya törné ki őket — mondta valaki. — Még mit ki nem találnak! Lóból szecskát vágni ... No, és barátocskám, fej-r löd ik. ez ... ? — Mór megmondtam — felelt Krivonoszov, — fejlődik, paraszt elvtársak .. . Éppen ezért egyez* zetek meg és szánjatok rá valamit! — Mire szánjunk rá valamit, barátocskám ... ? — kérdezték a parasztok. — A repülőgépre - mondta Krivonoszov. A parasztok gúnyos mosollyal az arcukon s.zé* ledni kezdtek. i reklám A főbérlőt alaposon lefestette. Hogy ez az alak nem is hernyó, de pióca. Hatvan rubelt kérni ilyen kis lakásért! Hol vegyen a dolgozó ember ilyen pogány nagy pénzeket? Egyszóval a főbérlőt érdemei szerint elmarasztalták. Még a címét is lehozták, hogy szükség esetén az illetékesek is intézkedhessenek. Jóemberek, mi történt másnap az említett ut* cában?! Óriási tömeg gyűlt össze. Tolakodás. Zűrzavar. S mindenkinek ott az újság a kezében.- Ez már lakás, polgártársak - mondogatták. — Hatvan rubelért egy egész lakás. Ha kell, százat is megadunk . . . ! Egy helyen, a kapu közelében majdnem verekedés támadt. Egyesek már a rendőrséget akarták hívni. De ebben a pillanatban az ablakban megjelent maga a főbérlő. Kezével szívélyesen integetett.- Jó emberek, oszoljanak! - kiáltotta. - Feleslegesen ácsorognak, a lakást már kiadtam.- És mennyiért? - érdeklődött a tömeg.- Kétszázért. Óriási a kereslet, olcsóbba'- nem lehetett, barátaim.- Kétszázért! - zúgott a tömeg. — Bátyó, örömmel adtunk volna háromszázat érte. Csak engedj be minket! A főbérlő látható sajnálkozással széttárta karját és ellépett az ablaktól A tömeg, az újságokkal legyezgetve magát, komoran szétoszlott. 13
