A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-02 / 1. szám
Könyvespolc Csanda Sándor: Hidak sorsa Jeles Irodalomtörténészünk az utóbbi három esztendő során Irt tanulmányainak és kritikáinak javát gyűjtötte itt egybe. A kötet két részre oszlik. Az első részben — mondhatni, a maga hagyományait követve és gyarapítva — a magyar—szlovák irodalmi kapcsolatokat kutatja tovább. Balassi Bálint szép magyar komédiája, a Rákóczi-felkelés stb. nemes ürügyén visszamegy a múltba és jórészt a maga felfedezte új adatok segítségével leplezi a két nemzet nacionalizmusának ellentmondásait, s igyekszik kiemelni a két irodalom közös haladó vonásait. A Petőfi és a szlovákokban a valóság talaján állva fölényes vitát folytat azokkal, akik Petőfire rásütötték a renegát bélyegét. A második rész a csehszlovákiai magyar Irodalom közel fél évszázadáról nyújt rövid áttekintés képet. A formailag és tartalmilag is kitűnő két-három önálló portré mellett az erősen vázlatos jegyzetek a csehszlovákiai magyar irodalom történetéhez című tanulmányában a szerző képet rajzol úgyszólván az összes íróról, és tömör jellemzést ad műveikről. Kitűnik itt, hogy mennyire rokonszenves vonása Csanda irodalomtörténeti, főleg pedig kritikai munkásságának a frázisokat és túlzásokat kerülő, tárgyilagos stílus, a szenvedély- és indulatmentes objektivitás. J. Hanzelka—M. Zikmund: A Kordillerákon át A két fiatal cseh világjáró latin-amerikai riportjainak második kötete a Dél- Amerika gerincét képző Kordíllerák égbe nyúló csúcsainak vadregényes, zord világába vezeti az olvasót, Embert és gépet egyaránt súlyosan próbára tevő hegyi utakon, Tartalom és forma szempontjából két egymástól merőben eltérő antológia késztetett az alábbi recenzió megírására. Az első a közelmúltban jelent meg szlovákiai és magyarországi könyvkiadó közös gondozásában, „Körkép 65“ címmel. A gyűjtemény 33 mai magyar szerző novelláját foglalja magába. A kiadás eszméje nem új keletű. A Körkép 65 egyben folytatása is az előző években megjelent „Visszhang“ és „Körkép“ című antológiáknak. Közös vonásuk, hogy áttekintést nyújtanak a magyarországi novellairodalomról. E legújabb kötetben is számos ismert író müvét olvashatjuk. Hogy csak néhányat említsek: Fekete Gyula, Galambos Lajos, Goda Gábor, Mesterházy Lajos, Szabó Magda és Tamási Áron írásai kaptak helyet az antológiában. rA fiatal, önálló kötettel még nem rendelkező írók is felhívják magukra a figyelmet. Simonffy András „Hat üjj“ című elbeszélésében igen aktuális problémát vet fel, a cigánykérdést. Galambos Lajos „Fekete kötés“ című novellája a személyi kultusz éveit idézi fel. rA semmivel induló, a maga erejéből a középparasztok szintjére feltörő apa és családja tragédiáját. ábrázolja megkapó erővel az író. Háborús történet Jávor Ottó Gesztenyefák című novellája. Sajnos, témája poros, semmi újat nem tud belevinni a történetbe. Szabó István „Vidéki megállónál“ című elbeszélése az Idősebb és a fiatalabb generáció között meglévő ellentétet veti fel. Természetszerű, hogy más az apa és más a fiú lelkivilága, hiszen más-más világban születtek, nevelkedtek s lettek emberré mind a ketten. A fiatalok felszabadultságát, gondtalanságát a kor hozta magával. Hiba lenne tehát, ha természetellenes jelenségnek tüntetnénk fel a két nemzedék közötti ellentétet. Ehelyett Inkább fel kell ismernünk, hogy a két, egymástól vármérsák-14 ezerméteres mélységek fölött kanyargó, nyak-, törő szerpentineken sziklaszorosokon és meg-, áradt folyók kilométerhosszú gázlóin át törtet előre a remek Tatra kocsi, hogy rengeteg viszontagság után eljuttassa utasait a most első ízben látott Csendes-óceán partjára. Izgalmas élmények, új ismeretek és új tapasztalatok gazdag tárháza ez az út. A hegyóriások meseszerűen szép, de mostoha birodalmában a mindennapi betevő falatért, a szűkös megélhetésért a természettel örökös harcban álló embertípusok tárulnak fel az olvasó szeme előtt. Vannak közöttük indiánok — a földrész egykor oly magas kultúrájú őslakosainak elnyomorított, s gyakran emberszámba sem vett leszármazottai — vannak köztük fehér emberek, akiknek vagy legalábbis őseiknek bölcsője a vén Európában ringott, emberek, akiket az otthoni ínség űzött ki ide, a messze idegenbe. S mindezek az emberek nem csupán a természeti erők leigázásáért küzdenek, hogy a Földanyát nagyobb bőkezűségre bírják, de örökös harcban állnak egymással is, a társadalmi fejlődés folyamatának legfőbb mozgatóereje, az osztályharc törvényszerűsége alapján, mely szegényekre és gazdagokra, kizsákmányoitakra és kizsákmányolókra osztja az emberi társadalmat. A könyv túlnyomó része Bolíviával és Peruval foglalkozik, a hihetetlen szociális ellene tétek és éghajlati szélsőségek országaival. Az egyik oldalon a bányákban vagy a terméketlen földecskéken robotoló nyomorult páriák mérhetetlen szegénysége, a dolgozó ember vigasztalan sorsa, akiben csak az egészségét aláásó kókagalacsínok rágcsálása tartja a lelket f—. a másik oldalon a maroknyi dúsgazdag, hazai és külföldi tőkepénzes szinte kihívóan fényűző élete. Mindkét országban akadnak dús trópusi növényzettel benőtt, termékeny völgyek, amelyekben évente kétszer-háromszor is beérik a termés — és néhány kilométerrel odébb az örök hő és jégborította hegyóriások kopár, terméketlen sziklái. A mérhetetlen kontrasztok világa képezi az emberek és elemek drámai erejű küzdelmének színterét, a megrázó tragédiák kulisszái, amelyek minduntalan felbukkannak a két világjáró szeme előtt. Ennek a földrésznek igen gazdag történelmi Körkép 65 létében is különböző egyéniség hogyan jutott el idáig. Karcolatsorozattal mutatkozik be a kötetben Mándy Iván. A „Jojó“, „Fiatal pár“, „A fekete kabát“, és a „Tizenegy dressz“ című írások filmszerűen pergő eseményei vásári összeviszszaságot vetítenek az olvasó elé. Túlzsúfoltság, vásárlók és unalmas szemlélődök, uzsorások, minden hájjal megkent csalók tarka serege ez, amely a múltat idézi, hiába szerepelnek benne mai emberek. Cseres Tibor, Galabárdi Zoltán, Galgóczi Erzsébet, Gerelyes Endre, Lengyel József, Salamon Pál és Tímár Máté a dolgozó ember hétköznapjait, rohanó életét ábrázolja. írásaik kétségtelenül gazdagítják a mai magyar novelairodalmat. Végezetül megállapíthatjuk, hogy a Körkép 65 — ha nem is nyújt átfogó képet a magyarországi irodalom mai helyzetéről, mégis előrehaladásról tanúskodik. ■ír A bevezetőben utaltam egy másik antológiára, amelyet a „Körkép 65“ juttatott eszembe. Hazai könyvtermékröl van szó, amely 1961-ben jelent meg a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadónál. A „Szlovákiai magyar elbeszélők“ című antológiáról van sző, amelynek bevezetőjében a kötetet szerkesztő Turczel Lajos többek között a csehszlovákiai magyar irodalomban stagnáló és válsággal küzdő novellaírásról is szólt. A kötetbe foglalt 24 elbeszélés szerzője jelentette többé-kevésbé a csehszlovákiai magyar írógárdát, de az irodalmat is. TuFGzel Lajos az előszóban azt írta: „Novelmúltja van. A Tatra utasai lépten-nyomon találkoznak Latin-Ámerika őslakóí figyelemreméltó magas színvonalú kultúrájának nyomai-* val, amelyet a kincsvágytől elvakított s a középkori katolikus egyház vakbuzgó fanatizmu-. sa által minden emberi érzésükből kiforgatott európai kalandorok, a hírhedt konkvisztádorok oly barbár, szentségtörő módon pusztítottak el. A műbe szándékosan és rendszeresen beiktatott történelmi visszapillantások nagyban elősegítik, hogy az olvasó megtalálja és megértse az okát az országok mai, sajnálatosan elmaradt állapotának. A szerzők rendkívül éles megfigyelőképessé-! ge, az új ismeretek és tapasztalatok helyes értékelése, valamint az események leírásának hasonlatokban gazdag, eleven és lebilincselő módja annyira leköti az olvasó figyelmét, hogy szinte odaképzeli magát a Kordíllerák komor, fagyos bércei közé, szinte saját szemével látja ezt a csodát, idegen világot, és úgy érzi, mintha őszinte, meleg kézszorításra nyújtaná testvéri jobbját oly távol élő s' szívekhez mé* gis oly közel álló latin-amerikai embertársai felé. Dimitrij Nagaskin: Bonivur szíve Nagaskin műve történelmi regény. Fő-! hőse egy fiatalember — korát tekintve nyugodtan nevezhetnénk gyereknek —, aki tizenhat—tizenhét éves korában történelmet csinált. Nem egyedül, hanem sok tízezer társával, a szovjet Távol-Kelet munkásaival, parasztjaival együtt. A szerző mégis őt állítja nagy történelmi tablójának középpontjába, az eseményeket az ő alakja köré csoportosítva meséli el a japán és amerikai intervenciósokkal szövetkezett fehérek kiűzetésének történetét, amely az intervenció és a polgárháború fináléja volt. Nagaskin elvezeti az olvasót a távol-keleti felszabadító harc középpontjába, Vlagyivosztokba, a munkások közé, a fehérgárdisták vezérkarába, a Japán megszállók, a prédára leső amerikai diplomaták és üzletemberek közé, s végül a tajgában működő partizánokhoz. A regényt élvezettel fogják olvasni az élménydús, fordulatos, izgalmas könyvek kedvelői. lairodalmunk formai fogyatékossága szorosan, okozatilag függ össze a másik fogyatékossággal, a tematikaival. Ha novellásköteteinket forgatjuk, vagy a folyóiratokban közölt novellákat olvassuk, azt kell látnunk, hogy novellistáink nagy része még a múltban időzik, tematikailag a múlt emlékeiből, élményeiből él. Ez az állapot a mai antológiánk írásaira is szükségszerűen jellemző. A 24 novellából alig van kettő-három, amely már közvetlenül és amellett helyes problémaérzékkel és politikusán szocialista jelenünkhöz nyúlna.“ Magától adódik a kérdés, hogy mi a helyzet ma, fejlődött-e irodalmunk az elmúlt öt évben? Egy újabb — a magyarországihoz hasonló szellemben fogant — antológia nyilván feleletet adna a felvetődő kérdésre. A Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó évente meglehetősen kevés magyar író könyvét jelenteti meg. Ismerjük az okot, a nehézségeket. Ám azt is tudjuk, hogy sokszor évekig porosodik egy-egy kézirat a kiadónál. Nem lehet reális aztán a kritika, amely a közben sokat fejlődött szerző három-négy vagy ennél is több évvel korábban íródott munkáit értékeli. „Novellairodalmunk további fejlődését eszmei-esztétikai erősödését elsősorban a tematikai megújhodás, a szocialista jelen és jövő problémáira való koncentráltság biztosíthatja. Ez teszi lehetővé novellistáink számára, hogy a szocializmus építésében, az emberek átformálásában a párt segítőtársaként közvetlenül és cselekvőleg közreműködjenek. Ugyancsak a tematikai megújhodás alkotja legfontosabb előfeltételét annak is, hogy novellaírásunkban végre a formai megújhodásra, felfrissülésre is sor kerüljön“ — írja Turczel Lajos. Mindezt ellenőrizni, felülvizsgálni, legeredményesebben csak egy újabb antológia nyomán lehetnei KOVÁCS MIKLÓS
