A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-30 / 5. szám
Szabó Lőrinc: VAGY VARGA LAJOS LINÓMETSZETE Nem a fogadatlan prókátor szerepében kívánok tetszelegni, amikor immár hai> madízben ragadok tollat, hogy a Versbarátok Köréről a Hét hasábjain fejtsem ki nézeteimet. Távol áll tőlem ez a szándék, bár azt Is tudom, hogy a "dolgok agyonhallgatásával sem szolgálhatjuk a jó és nemes ügyet. Márpedig én a Versbarátok Körének megalakulását és létét Ilyen jó és nemes ügynek tekintem és jóleső érzéssel tölt el az a tudat, hogy százak, sőt ezrek vélekednek hasonlóképpen. Azok az ezrek, akik a költészet, az írott szó Iránti lelkesedésből tagjai lettek a Versbarátok Körének, megcáfolva azok borúlátását, akik elhamarkodottan Még egyszer a Versbarátok Köréről kárhozatra Ítélték a költészetet, arra hivatkozva, hogy azt korunk embere nem igényli. A Versbarátok Köre tehát létezik, sőt az 1966-os eszttendő beköszöntésével fennállásának második esztendejébe lépett. És éppen ez a körülmény késztetett írásra. Mert igaz ugyan, hogy az 1965-ös esztendő elbúcsúzott tőlünk, ám a Versbarátok Köre 1965. évi kiadási terve még egyáltalán nincs teljesítve, hiszen a múlt esztendőre ígért öt kötetből, eddig mindössze kettőt kaptunk kézhez: Cselényi és Bábi könyvét. Az Illyés kötet, a Jankó Kráf költeményeinek műfordításait tartalmazó kötet és a jutalomként beígért Verlaine kötet még várat magára. És ez a tény — sajnos — mérsékeli a Versbarátok Köre okozta örömünket. Mert bizony a tagilletmények ilyen tempóban történő eljuttatását a versbarátokhoz, az olvasókhoz, talán mindennek nevezhetnénk, csak rugalmasnak nem. Nem tartom lehetetlennek, hogy annak is vannak okai. miért nem lehetett a tagQkat a tagiietmények kiadásának időpontjáról tájékoztatni és ezért már egy további mulasztást is csak félve említek meg ami a Versbarátok Köre kiadójának részéről történt, mégpedig azt, hogy a mai napig (január derekán járunk, amikor e sorokat papírra vetem 1 még csak sejtelmünk sincs az 196B-os kiadási tervről, a könyvekről, melyeket az idén kellene majd megkapnunk a Versbarátok Köre tagilletményeiként. Mert úgy látszik, azt sem tartotta szükségesnek senki, hogy ezzel a tervvel (amennyiben egyáltalán van Ilyen) megismertessenek bennünket, a Versbarátok Körének tagjait. Be kell vallanom, hogy fenti gondolataim azért is támadtak, mert a szlovák versbarátok köre, melynek mint a költészet híve és szlovák szakos pedagógus ugyancsak tagja vagyok, még múlt év karácsonya előtt eljuttatta tagjaihoz az 1965. év két utolsó kötetét, tehát az 1965 -ös kiadói tervét időben teljesítette. Ami pedig az 1966-os évi kiadói tervét illeti, ezt is még november hónapban kapták kézhez a tagok és a postafordultával visszaküldött megrendelőlapon tudathatták a kiadóval, mely könyvekre tartanak Igényt az 1966-ban kiadásra kerülő verseskötetek közül. A szlovák versbarátok köre egyébként rendszeresen tájékoztatja tagjait arról, mely kötet és körülbelül mikor kerül kiadásra. Időnként felhívja a tagság figyelmét a kör kiadványain kívül egyéb szépirodalmi művekre és lehetővé teszi azok előzetes megrendelését. Egyszóval minden kétséget kizáróan jobb a kapcsolat a kiadó és a versbarátok között, mint a mi versbarátalnk körében. Miért szólok most minderről? Mert úgy gondolom, nagyon is ide kívánkozik ez az összehasonlítás. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a Versbarátok Körének indulása, a kör első esztendeje nem volt éppen a legsikeresebb. Ez pedig egy induló könyvsorozat esetében nem a legkedvezőbb bemutatkozás. Hogy az 1965-ös évre tervezett öt kötetből az év végéig csak kettő jelent meg. hogy a kiadó kapcsolata a kör tagjaival nem a legjobb, sőt: semmilyen, hogy az 1966-os kiadási terv — a tagok számára — még nem is létezik, mindennek — amint már fentebb is említettem — valamiféle oka bizonyára van. Azt is megengedem, hogy ezek talán obejtkív rfjkok és lehet, hogy ha ismerném őket, talán nem fejezném ki aggodalmamat, elégedetlenségemet és rosszallásomat a Versbarátok Köre eddigi „adminisztrálása“ felett. Egy azonban bizonyos. A jövőben a kiadótól sokkal pontosabb munkát, sokkal rugalmasabb tevékenységet, sokkal több figyelmességet és sokkal szorosabb kapcsolatfelvételt kívánunk, mint ez ideig történt. Szeretném remélni, hogy a Versbarátok Köre nem valamiféle kölönc a munkával egyébként Is elhalmozott kiadó nyakán, valamint azt, hogy a kiadó munkatársain kívül álló okok nem akadályozzák őket intenzívebb tevékenységük kifejtésében Harcoltunk a Versbarátok Köréért és harcolni fogunk érte a jövőben is, amennyiben ez szükségesnek mutatkozik majd, de nem szeretnénk, ha kiderülne, hogy Itt valamilyen koraszülött vállalko^ zásról van szó, melynek nehezen akad felelős gazdája és amely annyira életképtelen, hogy propagálásával nem is kell többé törődnie. Nem szabad ugyanis elfeledni, hogy a Versbarátok Körének létrehozása — ez még nem jelentette a munka végét. Sőt! Állandó további tagtoborzásra, a tagok kellő és időben történő informálására, sokkal nagyobb és sokoldalúbb propagandára van szükség, mint amilyennel ez ideig találkoztunk. Hogy erre nem került sor. nem tudom, mi az oka. Illetéktelenül nem kívánok hibáztatni senkit, hiszen arról sincs tudomásom, milyen körülmények között dolgoznak a kiadó munkatársai. Ha azonban a rendelkezésre álló apparátus már nem elegendő az egyre szaporodó feladatok elvégzésére, akkor ne csupán emlegessük, hanem hozzuk létre az önálló magyar könyvkiadót, amely több dolgozóval, szélesebb lehetőségek megteremtése révén zökkenőmentesen szolgálja a csehszlovákiai magyar könyvkiadás nemes ügyét. Ez — úgy vélem — igen komoly probléma, melyet nem kezelhetünk félvállról, hiszen könyvkiadásunk rugalmasabbá, jobbá tétele, aktivizálása elengedhetetlen eszköze a kulturális forradalom maradéktalan megválást tásának. SÁGI TÓTH TIBOR Egy téli bodzabokorhoz Levetkeztél, szegény bokori Egy hosszú-hosszú éven át láttam, hogy szövöd, alakítod zöldleveles selyemruhád, sokszor láttam, hogy piperézted, hogy szagosítottad magad és tündér titkokat sejtettem százrétű rokolyád alatt. Láttalak, de csak elmenőben, néztelek, de csak percekig, néha úgy éreztem, hogy ígérsz, mesélni akarsz valamit, de munka várt, sietni kellett s a nyár s az ősz is sietett... Most meztelen vagy és öreg vagy és minden titkod elveszett. Csontváz vagy! drót-vázI égnek álló pipaszár lábak! s mennyi göb! Úgy ül benned a veréb, mint egy kalitka rácsai mögött. Fázó vendég: ahogy beröppen, lever rólad egy kis havat s riadtan lesi, mit csinálunk a szürke téli ég alatt. Mit csinálunk? Állunk a ködben s bámuljuk egymást szótlanul. Emlékező szemünk beszélget, és ahogy nézlek, felvonul, újra felvonul tavasz és nyár: az elmenekült kis driád, a zöldnajú és sziromtestű tündér, kinéz lombodon át, s tányérnyi fehér virágfürtök aggatnak tele, bóditó fűszerekkel üzensz az égnek s fuvolás cinke és rigó surran és fészkel ágaid közt, aztán tenyérnyi fekete ernyők, ért bogyók sokasága húz a sárguló földre le, mert közben aranyszőke lángba öltöztet a korai ősz s te részegen kigyúlsz, bolondulsz, hogy valamit még megelőzz, hogy valamit... Szárny rebben, ág zörg .., Csontváz-bokor, de szörnyű vagyl Egész évben szólni akartál s most megmutattad magadat. Nem magadról, rólam meséltél, zörgő, fekete intelem! Váz vagyok én is, vetkező váz, az életemet vetkezem, nyaramat, mely a múltat nézi és nem ismeri meg magát: a megvénült év erdejében a nap kihunyó parazsát. 1938 a Hét irodalmi melléklete 5. 9
