A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-31 / 44. szám
Sikeres szereplés Budapesten Az Oj Szó már hírül adta, hogy a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara végre fedél alá került. A lapok azt is tudatták olvasóikkal, hogy az énekkar sikeresen mutatkozott be Bratislava közönségének. Noteszembe jegyeztem néhány véleményt a szereplésről. Moyzes Imre, a Népművelési Intézet ének- és zenerefpnse a következőket mondta: — Az énekkar nem volt méltatlan partnere a Bratislaval Szlovák Tanítónők Énekkarának, amely 20 éves múltra tekint vissza. Ettől függetlenül a hangkultúra hiánya még égető probléma. Az énekesnek úgy kellene ügyelnie a hangjára, mint a zenésznek a hangszerére. Bohuslav Valastan, a bratislavai Zeneművészeti Főiskola docense röviden így fejezte ki benyomását: — Politikai szempontból helyes az ilyen együttműködés. Kilenc összpontosítás után az eredménnyel elégedett vagyok. De vajon elégedett lesz-e a budapesti közönség? Először fordul elő, hogy a magyar főváros plakátjain a vendéglátó Vasas Központi Művészegyüttes Énekkarával együtt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara Is a Zeneakadémia nagytermébe hívta a főváros zenekedvelőit. Érthető, hogy a plakát, valamint a Budapesti Zenei Hetek műsorfüzete fokozta tanítóink felelősségét az est sikeréért. A Zenei Hetek műsorán október il-től október 16-ig a Magyar Állami Hangversenyzenekar, a Symphonieorchester des Hessischen Rundfunks, a Tátrai vonósnégyes és a MÁV Szimfonikusok szerepeltek. A Zeneakadémia műsorfüzetébe soha azelőtt nem jegyezték be csehszlovákiai magyar énekkar nevét, soha azelőtt nem ismertették programmját, milyen számokkal láp fel, kik vezényelnek. Most a közönség pontosan tájékozódhatott. Orlando di Lasso: A visszhang, Certon: Piaci pletyka, Kodály: A szép énekszó múzsája, Suchofi: Szülőföldünk, Vass—Jókai: Jövendölés, Bárdos: Dana, dana, Magos a rutafa, Három katonadal, Németh István: Ősszel érik stb. Felelősség és izgalom vegyült a kezdés előtti percekbe. Izgalom azért, hogy vajon érdekli-e a szépre, a művészetre igényes budapesti közönséget a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának hangversenye. Minden korábbi Izgalom feleslegesnek bizonyult. Kezdésig a terem majdnem zsúfolásig megtelt, a karzaton és a tanári páholyban is foglaltak voltak a székek. S ebből arra lehetett következtetni, hogy a közönséget komolyan érdekli énekkarunk teljesítménye! Mindenki örömmel és megilletődötten vette tudomásul, hogy a Vasas Központi Művészegyüttes és a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának közös, egész estét betöltő hangversenyén Kodály Zoltán, háromszoros Kossuth-dijas zeneszerző is megjelent. Nagy egyéniségekre, művészekre jellemző szerénységgel osont be felesége kíséretében a tanári páholyba, s csak akkor jött ki az erkélyre, amikor a Vasas Kodály— Kisfaludy: Mohács című szerzeményét bámulatos technikai bravúrral bemutatta, s a taps nem akart szűnni. De az ünneplés így sem maradt abba, a karzatról le kellett jönnie az énekkar elé, hogy a közönség állva köszönthesse a világszerte ismert zeneköltőt. A Vasas Központi Művészegyüttes és a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának közös hangversenye nagyszerűen sikerült. A közönség nem akarta hinni, hogy csupán egy év és kilenc összpontosítás áll énekkarunk mögött. Különösen Kodály: A szép énekszó múzsájához, Suchofi: Szülőföldünk, Bárdos: Három katonadal és Németh István: ősszel érik című szerzeményével remekelt az énekkar. A basszus és az alt, a kórus valamennyi szólama és tagja tudása legjavát nyújtotta. Nem a véletlen, hanem tanítóink lelkiismeretes és fegyelmezett munkájának az eredménye, hogy a Zeneakadémia közönsége végül is ráadást kért, s énekkarunkat ez nem hozta zavarba. Kodály Zoltán, a nyolcvanhárom éves zeneköltő, aki zenetanárok és zenekedvelők körében arról ismert, hogy hangversenyen nem tud tovább maradni tizenöt percnél, ezen az estén végighall- ' gáttá a két énekkar számait, s még a műsor után sem távozott w az épületből, találkozott tanítóinkkal, kb. húszperces beszélge- ^ tést folytatott velük. Szeretettel érdeklődött és kérdezett s énekkarunk tagjai megilletődötten feleltek. Kodály: — Ki honnan való? — Galánta, Érsekújvár, Komárom, Párkány stb. — sorolják az énekkar tagjai. = Kodály Zoltán tanítóink között ■ Csenki Imre, EE a Magyar Rádió és Televízió énekkarának kar' =E nagya véleményt mond ■ Csaknem zsúfolásig == megtelt a Zeneakadémia nagyterme 9 Kodály: — Remélem, nemcsak maguk szeretnek énekelni, gyermekeik, tanítványaik is szívesen dalolnak. — Sokan vezetnek közülük gyermekkórust.. Büszkék vagyunk, hogy Galánta a Galántai táncok című szerzeményével rákerült Európa és a világ térképére. Kodály: — Hát igen, kicsit beleavatkoztam a löldraiz tanításába. Marosszéki táncok című munkámmal Erdélyt is megismertettem a világgal... Tetszett a szereplésük, csak így tovább! Csenki Imre, a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának karnagya is véleményt mondott. — A tiszta művészet és a kóruskullúra szempontlából az énekkar megalakulása óriást dolog. A produkció nem azt mutatja, hogy ritkán próbálnak. Szép az együlthangzás, viszont néhány mű tolmácsolásánál még hiányzik a kellő rutin. Itt elsősorban a szereplési rutinra gondolok. Az alt és a basszus tetszett, a szopránnál és a tenornál hangképzésre van szükség. Az Intonáció kielégítő, néhol azonban alacsony. Szép az énekkar dinamikája, fegyelmezettsége pedig elragadó. Csenki Imre véleményét én Jegyeztem fel csupán, Kodály Zoltán szavait énekkarunk minden tagja hallotta Nehéz 'enne szavakkal leírni azt a boldogságot, amelyet a magyar zene óriásával való találkozás Jelentett. Énekkarunk tagjai örültek a sikernek, az elismerésnek, a Kodály Zoltánnal folytatott beszélgetésnek és nagyon sajnálták, hogy nem volt filmfelvevő gépjük és magnójuk. A budapesti sikeres szereplés óriási ösztönzés az énekkar számára. A lelkes ünneplés perceiben tanítóink újra és újra átgondolták a megalakulás előzményeit, a kilenc összpontosítás történetét, felelevenítették magukban az énekkar életrehívásában legtöbb érdemmel rendelkező dr. Koczka Istvánnak, a Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya vezetőjének az első nyitrai összpontosításon mondott buzdító beszédének legmegragadóbb mondatát: — Kívánjuk, hogy olyanok legyetek, mint a népmesében az a legkisebb fiú, aki világgá ment és minden elleni elét legyőzve megkapta a mesebeli királylány kezét! Aki a dolgokban tájékozatlan, csak az énekkarnak tulajdonítaná tanítóink sikeres budapesti szereplésének előzményeit. A kilenc összpontosítás anyagi költségeihez az iskolák szakszervezetei és szülői munkaközösségei is hozzájárultak... És a kollégák is, akik a szép és nemes ügy érdekében vállalták otthon a többletmunkát. A Csemadok helyi szervezetei és az egységes földművesszövetkezetek is támogatták az énekkart, lehetőségeikhez mérten utaltak át pénzt az együttes számlájára. Nem beszélve arról, hogy a pelsőci és a nagymegyeri összpontosításon négy napig a szülők látták vendégül az énekkar tagjait és a környék szövetkezetei fedezték az élelmezés költségeit. Mindez azt bizonyítja, hogy van igény magyar dolgozóinkban a szépre és a jóra! A Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya azért szorgalmazta az énekkar megalakulását, hogy újra lendületet adjon a magyar kórusmozgalomnak. Tanítóink sikerrel vették az első akadályt, s most következik a nehezebb munka. Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző ezt így fogalmazta meg búcsúszavaiban: — Eddig a mennyiség volt az elsődleges szempont. A bratislavai és a budapesti fellépés után a minőségi munka időszaka következik. Én hiszem, hogy kitűnő énekkarrá növik ki magukat! Eddig az énekkarnak nem volt gazdája, csak védnöke. A Csemadok Központi Bizottsága elnökségének októberi ülésén hozott határozata után az énekkar a Csemadok Központi Bizottságához tartozik. Ez annyit jelent, hogy a magyar pedagógusok kórusának is lesz január 1-től pénze a próbákra, fellépésekre és egyéb kiadásokra. MÄCS iflZSEF
