A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-31 / 44. szám
PETER BA L G H A * Feszülten figyelte a tükörben a lány alakját. Sudáran föléje hajolt, s a bő, nyakban zárt köpeny kicsiny melleket sejtetett. A hosszú ujjak stmogatóan turkáltak a hajában, a kellemes bizsergés a hátán a karján keresztül az egész testében szétáradt. Könnyű érintést érzett a tarkóján. Vágy fogta el, hogy megragadja a kezét, és megcsókolja a tenyerét, íosszú ujjait. Egy pillanatra találkozott a tekintetük. Sikerült megállapítania: fekete a zene. A lány lesütötte szemét, s megremegett a keze. Az olló húzta a haját, majd ismét kellemesen csattogott, s a fésű simán elrendezte a hajszálakat. A lány megkérdezte: — Milyen legyen a fazon? Ismét a szemébe nézett. A bizsergés szétáradt a testében, s zavarában a szék karfáját szorongatta a kendő alatt. A lány kedvesen nézett rá. Újra megkérdezte: — Ogy csináljam, mint legutóbb? «— Persze, úgy, mint legutóbb — mondta sietve, s nem tudta, mit is kérdezett a lány. Aztán egészen közelről hallotta a csattogást, s az olló acélja jólesően hűtötte égő fülét. A lány mosolygott. Szégyellte Idétlen füleit. Ogy tűnt, hogy nagyon messziről hallja a lány hangját: — Miért olyan hallgatag? Nem tudta, mit kellene mondania. Hebegett valamit, maid mentőötlete támadt: — Hogy miért vagyok hallgatag? Csak. Gondolkodom. Nem akaródzik beszélni. Ha akarnék, bizonyára .. — Hirtelen elhallgatott. A lány sem szólt. Biztosan megsértődött, azt hiszi, nem tartja méltónak ... Mondani kellene valamit, hogy kiengesztelje. — Ne értsen félre... kezdte el. Felnézett a lány szemébe. A sötét huncutka alatt rejtélyes, kihívó mosoly bújkált, s a fiú elfelejtette, mit akart mondani. Aztán a lány rákente a habot piros arcára. A feje kényelmetlenül elfordult a vékony papírral bevont tartón; lehunyta a szemét. Tudta, a lány mellette áll, s örült, hogy nem vette észre zavarát. A lány túl rövidre nyírta a haját. Nem így képzelte. A füle még jobban elállt vékony arcától, mint azelőtt. Szeme valószínnűtlenül kicsinek tűnt a pápaszem alatt. Mérges volt, s megfogadta, hogy nem megy oda többé nyiratkoznt. Aztán eszébe jutott a mosoly és a kellemes bizsergés, s tudta, hogy ezután is oda fog járni. Az apja eloltotta a villanyt. A tükörben megjelent a televízió képernyője. Arca és elálló füle eltűnt a tükörből. — Gyere, ülj le s— mondta az; apja. — Színdarabot adnak. Leült. A bemondőnő elmondta a szereposztást, s a képernyőn feliratok látszottak, de nem olvasta el őket. — Záborsk? is játszik, — szólalt meg az anyja. Az apja megkérdezte: — Melyik az a Záborsky? — Az ott ni — emelte fel az ujját az anyja. — Nem emlékszel rá? Vasárnap verset mondott. Az apja nem emlékezett. Aztán némán figyeltek. Végighúzta a tenyerét a haján, • Fiatal szlovák Író. s úgy rémlett, hogy a lány könnyű érintését érzi. Megpróbálta maga elé idézni az arcát, de csak a fekete szemére emlékezett, a huncutkára és a mosolyára. Később üzemzavart jelentettek, s az apja megszólalt: — Biztosan megint baj van az adó áramellátásával. A fotel puha volt és öblös. Kényelmesen elhelyezkedett s lehunyta a szemét. Az apjának a fotel volt a gyengéje. — Azelőtt a munkások nem vehettek ilyesmit — mondogatta, ha fotelt vásárolt. A nővére gyerekei gyakran birkóztak rajta, s a nővére szidta őket, de az apja leintette! Mikor elmentek, mindig sokáig kefélgette a foteleket. Igyekezett figyelemmel kísérni a darabot. Záborsky szakállt viselt, és arról beszélt, hogy a föld forog. Kár, hogy jani nem hallja, — mondta az anyja. — Szereti az ilyen régi dolgokat. jani katonai gyakorlatra ment, üres volt nélküle a lakás. Hátra dőlt a támlára. A huncutkát még mindig maga előtt látta. Simogatásra vágyott. Ebben a háromszobás lakásban ők Is elférnének, tűnődött magában. Az apja megszólalt: — Kitűnő darab. Világos és érthető. Az Ilyesmivel jól lehet harcolni a maradlság ellen. A kőszívűeket is megindítja ... Nagyon kívánta a lányt. Egyetlen szobával beérné. A szülei a három szoba közül majd egyet átengednek ... f—Ha megnősülnék, veletel*lakhatnánk? — kérdezte. Forró vízcseppek paskolták a testét. Szeme elhomályosult, a füle is bedugult. Aztán hidegebb lett a víz. Még jobban becsavarta a piros-gombos csapot, s hideg zápor porzott a hátán. Meggörnyedve állt, vacogott a foga. — Megfagysz! , Egy kéz csattant a vállán. Egész testében érezte az ütést. — Hagyj békében — mondta mérgesen. Nagyon kicsinek s a szemüveg nélkül tehetetlennek érezte magát Igor mellett. A zuhanynál gomolygó párában csak halványan látta a fiúk körvonalait. Igor feléje lendült, mire ösztönösen felemelte az öklét. — Nagy vagy — mondta Igor. — Szamárság “ mondta. — Mindig nagy voltál. Szívesen vette a hízelgést, elnevette magát. — Mindig akkor voltál nagy, amikor nem volt rá szükség. Nem válaszolt. Igor megkérdezte: — Milyen? Ismét melege lett. Kicsoda? Hát ő — mondta Igor s a szive felé lökött. — Remek — mondta és felragyogott a szeme. Aztán hozzátette: — Nagyon kedves hozzám. — Kedvesebb, mint máshoz? — Persze — felelte bizonytalanul. e= Miért kérded? — Mert az lényeges. Hogy hívják? — Nem tudom — vallotta be. Igor arca fintorba rándult. *■ Hogyhogy nem tudod? *=! Nem tudom. — Még nem beszélgettél vele? >— Nem. — Hülye — mondta dühösen Igor. — Tudtam, hogy hülye vagy, de hogy enynyire... Idegenül érezte magát az öltöző fémszekrénye előtt. A helyiségben gyönge fehérnemű- és cipőszag terjengett. Az egyik fiú a kulcsaival bajlódott s káromkodni kezdett. A zokniját kereste. Igor fontoskodva, suttogva beszélt: t— Miért nem próbálkoztál vele? ... — Nem volt rá alkalom. Sohasem adódott rá alkalom. Hiszen, ha négyszemközt lehettünk volna ... — Arra ne számíts! Ogy kell beszélned, hogy ne hallja senki. „Mikor telik le a munkaideje? Megvárom odakint, kisaszszony.“ Aztán megvárod és kész. A fiú megtalálta a lóca alatt a zokniját, abbahagyta a szitkozódást. Nagy gonddal fűzte a cipőjét. — S mi lesz, ha azt mondja ... — Az más kérdés. Aki mer, az nyer! Tudta, hogy egyszer meg kell tennie, amit Igor tanácsol. Minden második nap bejárt az üzletbe, s a lány mosolygott, beszappanozta az arcát, és eltávolította róla a ritkás, alig látható pelyhet. Soha sem mondott neki semmit. Napról napra halogatta a dolgot; pipogyának érezte magát és hallgatott. Aztán fizetett, pironkodva elrebegte, hogy „viszontlátásra“, és kiment. “ Próba szerencse, nem? Bólintott és kisvártatva megszólalt: — Szerelmes vagyok, Igor. Ha tudnád, mennyire szeretem ... — Abból nem él meg... Alsnát Is szeretted ... Megvonaglott az arca. Feltűnően felemelte a hangját: — Alenáról ne beszéljl — Tudod, hogy nem én voltam a hibás — mondta Igor. —■ Épp úgy tudod, mint én, mégis mindig acsarkodsz .. . — Hát ki volt a hibás, talán én? — kérdezte ingerülten. — Persze, hogy te! — mondta Igor. É5» Hogyhogy? — A nőket nem érdekli a filozófia. Alena előtt sohasem filozófált. Egyszer a CSISZ-gyűlésen, amikor befejezte a felszólalását, a lány összehajtogatott cédulát küldött oda neki, találkára hívta. Szerzett két színházjegyet. A következő alkalommal moziba mentek. Utána hazakísérte, és a kapuban végre megszólalt: — Jó éjszakát, — Jó éjszakát, — mondta Alena is, és elfordult tőle. — Nem lett volna szabad beleszólni.., — Miért? Hisz láthattad, hogy nem kellesz neki. És utóvégre ... Igor pökhendi volt és magabiztos. Irigyelte a fölényét, s tudta, hogy igaza van. Nem vethet a szemére semmit. — Igazad van — mondta. Hülye vagyok. Igor bölcsen mosolygott. — Szép, hogy belátod. Eszébe jutott a néma, bátorító mosoly, s megkérdezte Igortól. — Mit csináljak? — Ragadd meg az alkalmat. Még ma beszélned kell vele. — Miért éppen ma? — kérdezte habozva, s érezte, hogy a barátja jót akar. s— Amíg le nem ütik a kezedről. De színházról ne beszélj előtte! Már rajtuk volt a ruha. A nyitott ajtón át éles fény és üde levegő áradt befelé. Bezárta a bádogszekrényt, napfényre vágyott. Igort megállította az a fiú, aki a zokniját kereste. — Miről sugdolództatok? — Nője van s= mondta Igor. 10
