A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-12-26 / 52. szám

A szerelem hatalma

Folytatás az előző oldalról

csupán durva és parasztos hangját váltotta illendő városiasra, hanem mesteri módon megtanult énekelni és muzsikálni, és a lovaglásban s mind a tenger, mind a szárazföldi hadviselésben fölöttébb ügyes és vitéz emberré vált. Egy szó, mint száz (hogy ne soroljam fel apróra minden jelességét], négy esztendő sem telt el, ama nap óta, hogy szerelembe esett és máris a legkedvesebb, legszeretetreméltóbb ifjúvá fejlődött, és semmi jelenségben nem volt hozzája fogható ifjú Ciprus szigetén.

Nos tehát, bájos hölgyeim, mit gondoljunk Cimone felől? Bizonyára azt, hogy ama kiváló jelességeket, melyekkel az ég ez ifjúnak nemes lelkét megáldotta az irigy szerencse erős kötelékekkel lenyűgözte, és elzárta szivének valamely rejtett zugában, melyeket is Ámor sorra letépett és összetört, mivel hogy ő a sorsnál is hatalmasabb, és mint a szunnyadó tehetségek ébresztője azokat a szörnyű homálynak sötétjéből maga erejével fölhozta a ragyogó világosságra, nyilván megmutatván, mely mindennémű helyekről kiszabadítja a néki hódoló lelkeket, s hová vezérli őket sugaraival. Ámbár Cimone, Efigenia iránt való szerelmében, ifjú szerelmesek gyakori szokása szerint bizonyos dolgokban túlságban tévedt, mégis Aristippo meggondolván, hogy Ámor változtatta birkából emberré, nem csupán türelmesen békén hagyta, hanem még bíztatta is, hogy szerelméért mindenben maga kedve szerint cselekedjék. De Cimone, ki nem engedte, hogy Galesonak nevezzék, visszaemlékezvén, hogy Efigenia is e néven hívta őt, tisztes végre akarva juttani szándókát többször is kérőket küldött Ciseöhoz, Efigenia apjához, hogy adja hozzá a leányt feleségül, de Ciseo mindannyiszor azt felelte hogy ő már odaígérte a leányt egy bizonyos Pasimunda nevezetű rhodosi nemesi ifjúnak, és esze ágában stncs megszegnie néki adott szavát. Mikor pedig Efigenia menyegzőjének ideje elérkezett, és jövendőbeli férje érte küldött, Cimone eképpen szólott magában: „Most itt az ideje megmutatnom, 6 Efigénia, mennyire szeretlek. Általad lettem emberré, és ha megnyertelek, bizonyosra veszem, hogy boldogabb leszek akármely istennél: és bizony vagy megnyerlek, vagy meghalok.“ És eképpen töprenkedvén nagy titokban összeszedett néhány nemes ifjút, kik barátai voltak, és titokban fölszereltetett egy hajót mindennel, mi a tengeri csatákhoz szükséges, és tengerre szállott, várakozván ama hajóra, melynek Efigeniát férjéhez kellett vinni Rhodoba. Efigenia pedig, miután atyja pompásan megvendégelte férjének barátait, tengerre szállott, s akkor Rhodosnak fordították a hajó orrát, és útnak indultak. Cimone, ki semmit sem aludt, másnap rájuk ütött hajójával, és a hajó orráról nagy hangon átkiáltott azokhoz, kik Efigenia hajóján voltak:

— Megálljatok, vonjátok be a vitorlákat, vagy pedig legyetek készen, hogy erőt veszünk rajtatok és a tengerbe süllyesztünk.

Cimone ellenfelei a fedélzeten fegyvert fogtak, és készülődtek a védekezésre, miért is Cimone, minekután így beszélt, felkapott egy vascsákányt, áthajította a Rhodo siók hajójának farára, s miközben azok nagy sebességgel eloldalognt igyekeztek, hajójukat roppant erővel odahúzta a maga hajójához és egy szál maga átugrott a rhodosiak hajójára, vadul, mint az oroszlán, mintha csak semmibe venné őket, mind ahányon vannak; és mivel Ámor sarkantyúzta, csodálatos dühvei ellenségeire vetette magát, tőrrel kezében, és jobbra balra szarkáivá levágta őket, mint holmi birkákat. Ennek láttára a rhodosiak földre vetették fegyvereiket, és szinte egy értelemmel megadták magukat. Mondotta akkor nekik Cimone:

— Ifjú uraim, nem a zsákmány sóvárgása, nem is az irántatok való gyűlölet indított arra, hogy Ciprusból felkerekedjek, és nyílt tengeren fegyveres kézzel rátok támadjak. Az, ami engem erre indított, a legnagyobb boldogság számomra, ha ugyan megnyertem: nektek pedig nem nagy dolog szépszerével átengednetek nekem; ez pedig Efigenia, kit a világon mindennél jobban szeretek de mivel atyjától barátságos-békés szerrel nem tudtam megkapni őt, Ámor arra kény szerit ett, hogy ellenségetek gyanánt fegyverrel szerezzem meg; mivel pedig az akarok lenni számotokra,, minek a ti barátotok, Pasimunda volt kiszemelve, adiátok át nekem, és menjetek Isten hírével.

Az ifjak, kiket inkább az erőszak, mint mások nagylelkűsége indított erre, átadták Efigeniát Cimonénak. Ez pedig, amikor látta, hogy a leány sír, szólott eképpen:

— Nemes hölgy, ne légy kicsinyhitű, én vagyok a te Cimonéd, és kitartó szerelemmel sokkal jobban megérdemeltelek, mint Pasimunda az eljegyzéssel.

Cimone tehát /minekutána a lányt áthozatta a maga hajójára S a rhodosiaknak semmi egyéb kincséhez nem nyúltj visszatért bajtársaihoz, és a rhodosiakat útjukra bocsátotta. Cimone tehát, ki határtalanul boldog volt, hogy a drága zsákmányt megszerezte, minekutána kevés időt annak szentelt, hogy a siránkozó leányt megvigasztalja, bajtársaival eauütt olyképpen határozott hogy egyelőre nem szabad visszatérniük Ciprusba: miért is valamennyiök egyértelmű vélekedése szerint Kréta irányába

fordították a hajónak orrát (mivel úgy hitték, hogy ottan valamennyien, kiváltképpen pedig Cimone s velük együtt Efigenia, régibb és újabb rokonságok és számos barátaik révén biztonságban lesznek). Ám a sors, mely meglehetősen könnyűszerrel kezére juttatta Cimonénak hölgyét, nem volt álhatatos, és hirtelen szomorú és keserves sírásra fordította a szerelmes ifjúnak kimondhatatlan vigasságát. Még négy óra sem telt el azóta, hogy Cimone a rhodosiakat útjokra bocsátotta, midöri leszállt az éjszaka, melytől Cimone soha még nem élvezett gyönyörűségeket várt; s egyszerre csak tomboló dühös orkán kerekedett, mely az égboltot fellegekkel, a tengert pedig pusztító viharokkal töltötte be: miért is senki nem tudhatta, mit kell tennie, merre kell menniök, de még a fedélzeten se volt senkinek maradása, hogy valamely szolgálatot végezzen. Mondanom sem kell, mely igen búslakodott ezen Cimone. Ogy érezte: az Istenek csupán azért teljesítették óhajtását, hogy annál keservesebb kínnal elveszejtsék, holott annak előtte ugyan keveset törődött a halállal. Ugyancsak nekibúsultak barátai is, de mindenek fölött bánkódott Efigenia, ki keservesen zokogott, s minden hullámcsapásra megreszketett, és zokogván keményen átkozta Cimone szerelmét, és káromolta annak vakmerőségét, mondván, hogy eme szörnyű vihar bizonyára semmi másért nem támadott, csupán azért, mert az Istenek nem engedik meg, hogy Cimone, ki őt akarata ellenére kívánta feleségül, élvezhesse vakmerő vágyának teljesülését, hanem azt akarják, hogy előbb lássa meg a lány halálát, annak utána pedig maga is nyomban halállal elvesszen.

E

fféle s még keservesebb jajveszékelés közben Rhodos szigetének szomszédságába vetődtek, miközben a hajósok nem tudták, mitévők legyenek, mivel a vihar óráról órára nagyobb erőre kapott, ők pedig nem tudták, nem sejtették, merre sodródtak, mivel pedig nem ismerték meg, hogy ez Rhodos szigete, minden igyekezetökkel azon fáradoztak, hogy ha csak lehet, partra vergődjenek, s megmentsék életüket. Ebben pedig a szerencse kedvezett nekik, s valamely kicsiny tengeröbölbe vezérelte őket, hová kevéssel annak előtte befutottak hajójukkal a rhodosiak is, kiket Cimone útjukra engedett. Nem is vették észre előbb, hogy Rhodos szigetére vetődtek, csak akkor amikor a hajnal pirkadott, és némi világosságot derített az égbolton. Akkor látták, hogy talán nyillövésnyire vannak ama hajótól, melyet előtte való napon útjára engedtek; eme dolgon Cimone fölöttéb felháborodott, s félt, hogy az történik vele, ami csakugyan történt; parancsolta tehát, hogy- minden erejűket megfeszítve, igyekezzenek kijutni onnan, annak utána pedig vesse őket a sors bárhová, mivel sehol sem lennének olyan kínos helyzetben, mint éppen itten. Megfeszítették tehát minden erejöket, hogy onnan kijussanak, de hiába; hatalmas ellenszél dühöngött, s nem hogy kijuthattak volna a kicsiny öbölből, hanem akár tetszett nékik, akár nem, a vihar a partra vetette őket. Midőn pedig a partra feljutottak, a rhodosi hajósok hajójukról leszállván, megismerték őket. Azok közül pedig az egyik nyomban elfutott a szomszéd faluba, hová a rhodosi nemes urak mentek, s megjelentette nekik, hogy Cimonét Efigeniával együtt véletlenül idevetette a vihar hajóján, éppen úgy mint jómagükat. Azok ennek hallatára fölöttébb megörvendeztek, maguk mellé vettek számos falubéli oarasztot. és a tengerpartra siettek; és Cimonét, ki övéivel együtt partra szállott.

12