A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-12-26 / 52. szám
K arácsony, év vége, új év — a nagy összegezések, felmérések ideje. Mit hozott, mit adott, mit vett el az óesztendő, mik a kilátások? Együtt a család, rokonok és ismerősök látogatják egymást és beszélik meg a teendőket — levonják a tanulságot, ezt tettük, így cselekedtünk, holott talán emígy kellett volna. Am az ünnepek fényében jelentéktelenebbek az elszalasztott lehetőségek, szebbek a remények és távlatok. Az ünnepi vacsora fogyasztása közben, két koccintás között legalább eszünkbe jut-e Csallóköz? Az ajándékok kiosztása közben gondolunk-e a csallóközi gyerekekre. Hiszen a karácsony talán mindenekelőtt gyermekünnep. Vajon ők, a kis árvízkárosultak hogyan töltik a karácsonyt, kapnak-e ajándékot, van-e hová állítani számukra a karácsonyfát? Ebben az iskolaévben csupán a komáromi járásból több mint háromezer (3118) gyermek él távol családjától s tanul csehországi, észak-szlovákiai üdülőközpontokban, iskolákban — pontosan: ötven helyen szerte az országban. Eszünkbe jut-e most, az áhitatos karácsonyi csöndben: ők vajon hogyan és hol ünnepelnek? .. .és hogyan élnek: ünnepek előtt — ünnepek után. ZS. NAGY LAJOS ban elszouytyolodva, jó messzire kerültetek apró, gútai magyarok. Állok a zimankós hajnalban s hallgatózom: csönd van, csak a fenyves szipog, sóhajtozik. Korán jöttem. Talpam alatt csikorog a hó, ágak recsegnek lépteim nyomán, míg vacogó fogakkal, dideregve várom az ébresztőt. Végre! Az elkeseredésig lehangolva, összefagyva, valószínűleg lila orral lépek az üdülőházba. Itt, benn: meleg, ricsaj, nyüzsgés, zűrzavar. Jófajta, egészséges, magyaros ricsaj .,. Meg is ijednénk, ha ... „Aszondom a Marosinak: Mit segítsek, Marosi? Aszondja: Gyere segíts enni, mert má nem bírok .. A nem tudom hányas számú szobában hallottam a fenti mondatokat. Ebben a szobában négy kisfiú fekszik, csak a szemük villog ki a takaró alól, amikor belépünk. Halálosan komoly, kerekremyílt szemek, szinte ijesztően komolyaik. Meg is ijednénk, ha ... ha bizonyos jelek másra nem irányítanák a figyelmünket. Arra, hogy talán mágsincs végzetes baj ezen a szobán. Mert például a második ágy végéről, a paplan alól előbújik egy alma s furcsa módon, mintegy a gravitációt tagadva megáll a levegőben az ágy és a padló között. Utána hasonlóképpen: egy körte, egy tolltartó, két ceruza s egy meséskönyv. Szigorú arcot vágunk, ám ugyanakkor a paplan alól bugyborékoló nevetés tör elő, a négy influenzás kis csibész szinte fuldoklik a kacagástól. — Mit csináltok, rendetlen fickók, mindjárt ellátom a bajotokat! — kiált Komolyan veszik az együttműködést Százmegyvenhot gútai iskolás gyerek tanul a vitkoVicei Klement Gottwald Vasmű üdülőközpontjában. Ellátásukról közösen gondoskodik a Kerületi Szakszervezeti Tanács és a Vasmű üzemi szakszervezeti bizottsága. A gyermekeknek, az illetékesek véleménye szerint szerencséjük van, hogy a hatalmas vitkovicei üzem gyámsága alá kerültek, mindjárt kiderül, miért. Takács János igazgató mondotta a következőket: — Ügyünket az üzem tényleg magáénak tekinti s szerződési kötelezettségein túl is úgyszólván minden anyagi támogatást megad az iskolának. Hogy mást ne mondjak: néhány héttel ezelőtt minden gyereknek vásároltunk téli ruhaneműt, igen praktikus sínadrágot, jó meleg, átvarrott „pufajkát’ helyes, kockás télikabátot, fehérneműt stb. a vitkoviceiek pénzéből. Minden számlánkat ellenvetés nélkül kifizetik. Megemlítem még, hogy a vitkovicei üzemi klubbal kulturális szerződést kötöttünk, mely szerint havonta többször is ellátogatnak hozzánk különböző gyermekműsorral. Legűtobb egy igen színvonalas ifjúsági vonószenekar szerepelt itt, továbbá nagyszerű gyermektáncokkal az „Opaviöka” elnevezést viselő táncegyüttes. Hogy az üzemi klub vezetői is mennyire komolyan veszik a velünk való együttműködést, azt abból is láthatjuk, hogy a közelmúltban egy magyar szakos pedagógust szerződtettek ... A fenyvessel borított, tekintélyes hegy neve: Ondfejník — a mai napig nem tudom helyesen kiejteni —, a falué: Kunöice pod Oodfejníkem. A gútai gyerekek viszont a hegy és falu összekapcsolt nevét immár kunöicei tökéllyel ejtik. Megállók a hegy oldalához lapuló impozáns üdülőhöz előtt. Itt élnek hát a Duna száműzött jel, mondom magam„Minden számlánkat ellenvetés nélkül kifizetik“ — mondja Takács János igazgató Hócsata Pethő Előd, az egyik legfiatalabb nevelő „Meg ne fázz nekem“!
