A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-11-07 / 45. szám
hiszen nem támaszthatja Itt a falat örökké. S még ráadásul nem is arra nézett, aki amott megyen előtte, hanem csak úgy, hol erre, hol arra. Felnéz az udvar feletti égre, hogy vajon lesz-é több hó, vagy az is elolvad, ami leesett? Bent a csarnokban emberek, mindenféle rangú küldetésben, vagy egyéni ajánlkozásokban ácsorognak, ismerkednek, párban, hármasban összeállva beszélgetnek, de inkább csak egy-két szót, megjegyzést tesznek, böffentenek s közben a fülükkel inkább, mint a szemükkel figyelnek a csarnok kétszárnyú nagy ajtaja felé. Ahol is egy-egy kivont kardú hajdú áll az ajtófél mellett kétfelöl. Nagy eseményt várnak. Nem tudják biztosan, hogy mit, csak valamiről, valamit suttognak, hogy igen nagy változás lesz a német—római császárság politikájában, valami egészen más, mint ami eddig volt, de mi? Ez az, amiért ácsorognak, s füleiket hegyezik itten. S bent, a kancelláriában valóban igen fontos dolgokról van szó. Deltát a legfontosabb mégis a téli hadjárat megszervezése és megindítása, ami szinte új utat jelent az európai hadtörténetben. Azelőtt ugyanis az esztendő bármelyik szakában dúlt, tombolt a háború, a tél beálltával abbahagyta mindkét fél azonnal és behúzódott az előre kijelölt téli szállásra. S most a felkelők? A tél beálltával akarják folytatni igazán, amit megkezdték. Hogy mire kitavaszodik, legyenek teljesen készen dolgaikkal. Bocskai pontosan tudja, hogy miért maradt el a segítség a császárság részére Európa hatalmaitól, és ezt az elmaradást állandósítani kell annyira, hogy a császárságnak reménye se lehessen többé segítségre. Azért bánnak úgy a követekkel, diplomatákkal, mintha állandó vendégek lennének és ezért tájékoztatják őket elég gyakran azokról, amiket jónak látnak. Leginkább Kátay Mihály, a kancellária vezetője olvassa fel a tájékoztatót, de megtörtént már, hogy maga Bocskai mondta el. S most végre kinyílik mindkét szárnyán az ajtó, s egyik felől megáll az ajtóban Kátay, másik félen pedig Fekete Péter, a kedvenc fiatal titkár. Tudják, hogy ez mit jelent, jól tudják, mert Bocskai jön keresztül a kancellárián, bejön jő pár lépést a csarnokba, megáll. Szinte teljes és tökéletes a csönd. Bocskai azt akarja bejelenteni, hogy országgyűlésre készülnek, amit lehet, hogy majd csak a tél végén, vagy a kora tavasz folyamán tartanak meg és ott lesznek a felszabadult országrészek képviselői. Ezt akarja okos, érthető szavakkal megmondani. A tolmácsa ott áll az ajtón innen, hogy mikor fordítani kell, előbbre lépjen. Tud Bocskai németül is, csak úgy, mint magyarul, de tegnaptól, azaz, hogy az álmosdi csata óta magyar ember ajkáról nem hangozhatik másmilyen szó, mint magyar. Azt is bejelenti mostan, hogy az országgyűlés békességet akar a császári házzal, mert hiszen a német—római császár magyar király is, igen, békességben kell élni a két nemzetnek végre. De nem tudja bejelenteni se ezt, se azt egyelőre, mert egy ember, aki a pápai követséghez tartozik. és aki olvan fennen adta le a kapunál kését, kardját, előre rohan s kezében fényes, kétélű kés és egyenesen.Bocskainak ront. — Hé! Hé! — mondja egy ember, Bikái Gvörgy, légyfogó és pincegazda, szelíden, végtelenül szelíden, aki ott állott közvetlenül a háta megett és egy rántás, s máris hátrább esett ló egy vagy másfél ölet. 'A riadalom igen nagy, de sok oka nincsen immár. Bikái két marokkal szorítja a nyakát a követnek a csarnok kijáratában, egy nvomás, még egy s a nyelve már kint, s a két szeme mintha ki akarna pattanni, aztán kizuhan a lépcsőre. Ott egyszerűen felkapják, de már nem él, halott. Pár pillanatig mindenki hátrafelé néz, már az sem érdekes, hogy ez a felbérelt orgyilkos mit is akart tulajdonképpen. Egy emberrel kevesebb megint, egy ellenséggel, de ez is mit számít? Semmit se számít. Egy ellenséggel több, vagy kevesebb, igazán mindegy. Mintha mi sem történt volna, Bocskai bejelentette az országgyűlést, és azt is, hogy mindenképpen békességre törekszik a császárral. S akik hallgatták, tán megannyian azon gondolkoznak már, hogy milyen formában és milyen mellékízekkel is jelentsék hazájuk uralkodójának? Mert valamit kimondani, az tiszta és világos, de megérteni! Ez a nagy dolog. Soha nem az volt a legnagyobb dolog a politikában, amit kimondottak, hanem az, ahovvan értették. Kosik József rajza Rosszul érteni és másképpen érteni, ez a legfélelmetesebb ellenség az egész emberi világban. Rudolf Isten kegyelméből való német— római császár most inkább, mint valaha, az óra-terembe menekül órái közé, ha valami váratlan tragédia szakad le a házra vagy a birodalomra. Itt, a háromszázhatvanöt napok órái s az esztendők, hónapok országot Jelző óráinak kattogása, kerregése, kongatása között, ideig-valameddig megnyugovást talál a lelke változatlanul, a baj csak az, hogy ide is utána iönnek a Birodalom állapotáról szóló hírek, hozzák a rendeleteket, törvénveket aláírás végett. Pedig neki nem kellene az égvilágon semmivel se törődni, csak egyszerűen: aláírni. Még el sem olvasni vagy olvastatni, csak: aláírni. Pedig az aláírás sem jelent semmit, de semmit az égvilágon, hiszen alá lehetne a nevét másnak is írni. mi több, rézbe metszeni s a viaszpecséttel Így jelezni, de valami olyasmi ez, hogy lelkiismeret Is van a világon, ami éhes, amit valamivel táplálni kell, hát itt, az udvarnál így táplálják. Minden tettükre eleve megtalálják az igazolást. S ha a szándék mint tett nem sikerül? Aki elvétette, magára vessen. Nosza, egy dörrgedelmes átiratot küldeni a Vatikánnak, vagyis a pápának, de Bocskainak nem. Annak nem írni. Hiszen nekik semmi közük se volt hozzá. Ellenben, ha már ez így nem sikerült, akkor valami mást kell kitalálni azonnali Még az országgyűlés összehívása előtt. Hogy ne legyen, aki összehívja! Semmi se legyen! Ne legyen élő, eleven Magyarország, mert lám, hogy mégiscsak becsapta volna a császárt, hiszen jó barátságban vannak immár a törökkel! Állandó követei vannak már Bocskai mellett a szultánnak. Valami mást tehát, valami mást... Ügy látszik, hogy a fegyveres támadás nehéz dolog, nagyon vigyáznak rá. De hiszen nemcsak fegyverrel lehet ölni, lehet például mézzel is, vagyis édességgel! Tudják az udvarnál, hogy a Bocskai házasélete szelíd, mint a nyári réten összegyűlt esővíz, nincsen benne nagy érzelmi háborgás és vihar, dehát világos, hogy az ilyesmi soha nem férfiemberen múlik, ahol az asszony mint feleség, a csönd, a békesség és eá áldozatkészség asszonya, ott kevés ragyogás is nagy viharokat kavarhat. Egy nagy, égre lobogó asszonyi ragyogás. Egy ilyen asszonyt tehát Bocskai közelébe, de minél hamarább! Nem melléje, hanem közelébe. Ez az ilyen közelség még mindig bevált a világtörténelemben. Napóleonnak is valami hasonló tette fejére a császári koronát, de Attilának, a hunok nagyhírű fejedelmének is hasonló lángolás csapolta meg hajnaltájt az orra vérét. Ugyan annyira, hogy belehalt. Hamar tehát egy nőt, aki ölelje belé a pusztulásba az egész határtalan dicsőséggel előre rohanó felkelő hadsereget. Az udvari életnek megvan immár a 16 párszáz év óta kialakult formája, rendje. A család szétágazó tagjainak szigorú és zárt politikai véleménye, terve, szándéka és fiatal nemesi, főnemesi apródok asztali és ünnepi szolgálata németekből s a birodalom minden nációjából, ami egyúttal iskola is. Ezek lesznek a Birodalom holnapi hadvezérei, grófjai, diplomatái. (Bocskai is itt nevelkedett.) Aztán titkárok. írnokok, követek, diplomaták, hadvezérek. Ha idős vagy öreg a császárné, mindegy, de udvarhölgvek, komornák, szobalánvok. Ez az. Ahol Mátvás főherceg elsősorban Is tájékozódni próbált azt a bizonvos fergeteges ölelést illetően. Se udvarhölgyek, se más palotabéliek soha nem tudják, mint ahogy nem is tudhatják, hogy mikor, miért vannak az estél! nagv ünnepi vacsorák vagy a délutáni nagy ebédek. A lehető legszebben felöltöznek, s jönnek. A komornák ott állanak hátrább, a falak hosszán, szolgálatkészen. Egv pillantás hátra s egy kéz kinyújtása azt 1elenti, hogy adja csak azt a legvezöt. Nem szavak, hanem jelek vannak Itten a szolgálattétel re. Most kora délután van. S a pompás, szép, barokk teremben van az ebéd. Vannak meghívottak is, nemcsak az udvarbéliek. Mátvás főherceg csak úgy az asztal mellett nézi a hölgyeket, egyenként, de mintha csak szokás szerinti unalomból tenné. Szépek, tagadhatatlan. Az idősebbek? Azok. nem számítódnak. Csak a fiataüa! — KI az ottan, mondja csak — szól az unokatestvérének — aki a múltkor egyszer meztelenül ielent meg az estélyen. — Az? Anna Mária Rózsa. Folytatjuk 13
