A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-11-07 / 45. szám
Basta György maradék harcosaival Eperjesre nagynehezen bekönvörögte magát, de se pénzt, se élelmet nem. kapott, ha kimozdultak a városból, a folyton leskelődő és mindenütt ottlévő hajdúk azonnal lekapták a tíz körméről. A vallonok lázadoztak. de . . . mit ért ez már, mikor olyan nagyon kevesen voltak? Miért nem lázadoztak előbb, amikor még erejük volt? Semmi értelme se kérdésnek, se feleletnek. Zsoldba szegődtek, messze földre, hogy zsebeiket, de inkább i'szákjaikat kincsekkel teletömve menjenek majd vissza, hazájukba. De ezek már soha nem mennek haza. Ügy belészóródtak a semmibe, hogy még csak az emlékezetük se maradt. Ami itt halál, amott az egyre ragyogóbb élet, s ez pedig új fővezért követel a hajduhadának élére. S ez pedig Rédey Ferenc lett. Aki tulajdonképpen tovább űzte Bastáékat Eperjesről, majd Lőcséről, s Basta Pozsonvban sem mert megállni. Kihúzódott a környékre valamilyen kisebb helyre, és gondolkozhatott azon, vajon Albánia felé melyik is a legrövidebb út? A hajdúcsapatok. akik eddig üldözték, nem álltak meg Pozsony alatt, hanem elszáguldottak mellette kétfelől és széltébe-hosszába bekalandozták a környéket, sőt, azon is túl. Bejárták egész Felső-Magyarországot. Hogy aztán Rédev Ferenc összeszedje őket, egy kicsit pihenjenek és aztán meginduljanak a Dunántúlra, hogy azt is tisztítsák meg a császári megszállóktól. Ha már hozzáfogtak, lássanak egy kis idegen világot legalább. Egyébként is a hajdú az olyan természetű, hogy ha valamihez hozzákezd, nem tudja abbahagyni, amíg be nem végezi. xir. Kassán, a Palotában napről-napri élénkebb és áradóbb az élet. Kialakulóban van a fővezéri hadvezetés, sőt a megtisztított országrészek és Erdély kormányzási rendje. Világos, hogy ez semmiképpen nem megyen olyan könnyen, hiába nincsen már császári hadsereg se Erdélyben, se a Részeken, se a Felvidéken egy fiia se mert a törvényes, nyugodt kormányzáshoz mégis béke kell. béke a császári házzal, béke a császári házon keresztül a katolikus egyházzal. Hiszen hiába hagyja ottan az áttérített, de inkább átpofozott református a katolikus egyházat, mint a kutya . . az izéiét, micsodáját, ezzel még az nincsen elintézve. Egymás közötti vidám, zavartalan élet kell. Olyasmi, hogy... hadd szóljon csak az a harang a református templomban is. vasárnaponként, meg a katolikus templom templomában is. és a kiskapuk nyíljanak, a népek menjenek templomba felöltözve, szépen illedelmesen, az egyik ebbe a templomba, a másik abba a templomba... Hogy... latinul moudiák ama papok a misét? Mindegy az. legalább nem értik meg. S hogy megértsék, nem tanulják meg a nyelvet soha! Csakhogy Bocskai nagyon jól tudja azt, hogy nem elég valamely népet érintő, de inkább népet boldogító magatartási, tehát erkölcsi normákat, tételeket csak úgy, írásba foglalni és' a templomokban, templomok előtt vagy a hajdúk táboraiban kihirdetni, példát is kell mutatni mindazoknak, akik ezeket hirdetik. Papoknak, hadnagyoknak, bíráknak, kapitányoknak, de legelsősorban is a lehető legigazabban neki. Hamar tehát egy katolikus főurat, de legalábbis birtokos nemest, akit állítson ide, maga mellé, hogy példázza, miként kell egymás mellett élni, lenni, dolgozni, saját lelki békességére és a haza üdvére katolikusnak, és reformátusnak. Hol van itt kéznél ilyen úr? Itt van Kátay Mihály, aki még az álmosdi csata után nyomban átáilott és vállalta Szendrő vára védelmét a császáriaktól. Védte is valameddig úgy-ahogy, de aztán .. . megunta a dicsőséget és a várat szabad elvonulás mellett átadta, de utána jelentkezett Bocskainál becsületesen. Hiába, nem született hősnek, de attól még lehet egészen rendes ember. Jó lesz tehát ez a Kátay Bocskai mellé kancellária főnökének. Nagy rokonsága van országszerte, sok ismerőse és a neve is jó. De értelmes, művelt fő is, és ami lényeges, igen ért a diplomáciához. Követségben is volt már egyszer Konstantinápolyban. Aki pedig onnan baj nélkül hazajön?... Ideje, hogy gazdája legyen a kancelláriának, mert hiszen ahogy a győzelem közeledik a teljes befejezés felé, ózonképpen szaporodnak a küldöttségek, érkező diplomaták és hát a hadseregbe való jelentkezések. Mert hiszen... csodálatos valami pz emberi világ. Ha történetesen Bocskai elbukott volna, senki de senki nem állana vele szóba. Ellenben, hogy fergeteges erővel győzött, úgy körül dongják, mint darazsak a mézet, és azon vannak, hogy legalább egy két dicsérő szóig, egy kézszorításig színe elé kerülhessenek. Kassa elfoglalása lett volna itten a nagy történelmi forduló, ha Basta elfoglalhatta volna, azonnal ömlött volna a katonai segítség Spanyolországból, meg a pápától, a Vatikán államtól, sőt még Lengyelországból is. De a kocka nemhogy megfordult volna, hanem belétapadt a szerencsét jelző lapjával végképpen a történelembe, ugyanezek az államok most Bocskaihoz küldték követségeiket. Amelyek persze, nem a Palotában szánhattak meg, hanem a városi vendégfogadókban. Csörgött a kard, pengett a sarkantyú egész nap a Palota udvarán meg a lépcsőin le. meg fel, ki meg be. egy k lassan méltóságosan mert, a másik sietve futott. volt. aki két lépcsőt ugrott át egyszerre, s az egészet párosával szedte. Nem jelentést vagy valamilyen hatalmi ajánlatot hoztak ezek. inkább csak azért iöHek hogv azonnal kéznél legyenek, ha valami olyan történik, amiből valami hasznot lehet szedni. De, ha más haszna nem is lenne, annyi Igen, hogy az itteni dolgokból immár pontosan meg lehet tudni az európai hatalmi helyzet alakulását. A nagyhatalmak hol engedjenek egymásnak, s hol nem. Hol van az a határ, ameddig elmehetnek, s hol kell megállani, mert ezen túl még egy lépés csupán, de az már veszélyes. Mátyás főherceg még nem tett elhatározott lépést, de már azon töprengett, hogy ha az európai hatalmak cserben hagyták, vajon nem lenne jobb kibékülni hosszabb időre a török birodalommal, vagy ... esetleg ... elismerni Bocskait, vagyis a magyarokat, és úgy menni neki a töröknek? Nem, Még nem tudta ezeket eldönteni. Bármit határoz, Rudolf császárral, a báty-, jával könnyű lesz elfogadtatni. Egyelőre legyen, haladjon minden úgy, ahogy megindult. Ha a helyzetek formálódnak, a tervek, lehetőségek is alakulnak. Berobognak a városba a követek, diplomaták, lovon vagy hintóval, aztán szállást keresnek, s ha kipihenték magukat, mennek a Palotába, jelentkeznek. Ha nem is túl erős, de elég szigorú kapuőrség van, amely betűről-betűre átnézegeti a diplomata útlevelét, aztán bemehet. Már aki. Mert van aztán egy kinti, utcáról nyíló kancellária, kisebb ügyeket Itt intéznek vagy esetleg előzetes tájékozódást itten adnak. Dehát nagyon komoly és megbecsült itten a Vatikán követsége. Amely négy emberből áll. Ezek akkor jöhetnek, mehetnek, amikor nekik tetszik. És még nem is muszáj egyszerre jönni, menni. Egyenként is lehet. A Vatikán és a spanyol király állított össze négy-négy lovasszázad zsoldost a németek segítségére, amelyek már útban is vannak, néhány nap és által lépnek a Dunántúlra! Dehát ez csak amolyan tesséklássék. Ha mégis a császári ház maradna felül, ők is tarthatnák a markukat hogy ime, itt vagyunk, segítettünk, de ba elbuknak, hát Istenem. Pár száz ember van, vagy nincs. Hát ha még meg sem szúleltek volna? Világos, hogy a felkelők vezérei s maga Bocskai is tudja a lovasszázadok közeledését, de mintha nem tudnák, úgy fogadják s látják az illető követeket. Természetes, hogy ezek nem akarnak mindig magával Bocskaival szót váltani, sőt. örülnek, ha az nem kéreti őket. Mert, ami nekik nem sürgős, Bocskainak igenis sürgős, szerződésben biztosítani a katolikus egyház és a reformátusok viszonyát. Bocskai ugyan megtehetné amit a katolikusok is megtettek, hogy egy szálig átgyötörni arról a hitről, erre a hitre. De immár nyilvánvaló, hogy fogat fogért, szemet-szemért alapon nem lehet történelmet csinálni. A gyűlölet gyűlöletet szül Meg aztán: ki konkolyt vet. konkolyt arat. Van ezek között egy fiatalember, aki azt állítja, hogy ő olasz, de gyerekkorában elkerült Bécsbe, majd megint vissza. Rómába és ezért olyan, amilyen. Olyan ruhában van, mintha a lovagkort akarná öltözködésben. magatartásban visszahozni, hoszszú, egyenes kardja van és rövid, kétélű tőre, amit minden bejövetelkor kihúz és elegáns mozdulattal nyújtja az őröknek. — Nem, nem, maradjon csak — tiltakozott eleinte az őrparancsnok. — Kérem szépen, az a tisztesség, ha itt hagyom — mondja szelíden, és a tőrt letette a kőzsámoly közepére és ment befelé. Ugyanakkor Bikái György, a Palota légyfogó mestere és a borospincék gondozója, felügyelője elválik a faltól, amit jóval odább támasztott a hátával, ki tudja, mióta. De most mintha csak erre az emberre várt volna, megyen utána. Nem úgy megyen, hogv íme, én meg ez után az ember után megyek, hanem csak úgy, hogy neki is bé kell menni a Palotába, 12
