A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-11-07 / 45. szám
Az autóversenyző halála Davtd Ryder amerikai autóversenyző nemrégen eau kaliforniai versenuoáluán lelte halálai, mert elvesztette az uralmat egy kanyarban gépe felett. Az autójával kirepült az úttestről a deszkapalánk fölé és fejjel egy oszlopnak esett. Gépkocsija felrobbant, a versenyző kórházba szállítás közben meghalt. Nem lesz alagút A La Manche csatorna alatt tervezett alagút megépítését néhány évre elhalasztották. A csatornán való közlekedést hajókkal bonyolítják le. A hajóparkot nemrégen ,?epülő híddal“ egészítették ki, mely tulajdonképpen egy 140 kilométeres óránkénti sebességű teherhajó. A „repülő híd" egyszerre 600 utast vagy 300 utast és 30 autót szállít át a csatornán. amtoFims iskolája 9. Vezeti: Milan Chodás, a bratísluvai Autóiskola vezetője A gépjármű karbantartásának irányelvei A gépjárművek bonyolult szerkezete és alkatrészeinek érzékenysége megkívánja a gondos kezelést és ellenőrzést, mégpedig csoportok, alcsoportok, egyes alkatrészek és szerkezeti elemek szerint (a gépjármű karbantartása), s mindezt idejében, hogy a hibák felfedezésével elkerülhessük az esetleges üzemzavarokat, vagy legalábbis megnöveljük az egyes alkatrészek élettartamát. (Időbeni olajozás és kenés, tisztítás és a helytelen illeszkedések megjavítása.) Ezért a rendszeres karbantartásnak, mely terv szerint, a megtett kilométerek alapján történik, megelőző jellege van és sokkal gazdaságosabb, mint a rendszertelen, ösztönös karbantartás, melyet többnyire már az üzemzavar megtörténte után végzünk el. Lényegében tehát a gépjármű normális technikai állapotban való tartását szolgálja. A törések és üzemzavarok eltávolítása már nem tartozik a tervezett karbantartás fogalmába, ez már javítás. A gépjármű rendszeres karbantartásé nak elhanyagolása, vagy helytelen kezelése idő előtti elhasználódást eredményez és gyakori, költséges (javításhoz vezethet. Olyan üzemzavarok is előállhatnak, amelyek szerencsétlenséget Idézhetnek elő, vagy veszélyeztetik a vezető és a kocsi utasainak testi épségét. Ezért a rendelkezések előírják a gépkocsivezető vagy tulajdonos számára járműve jó állapotban való tartását (1963-ban kiadott, 119. számú rendelet). A gépjármű karbantartását a következő feladatokra oszthatjuk: 1. rendszeres tisztántartás; 2. rendszeres olajozás és kenés; 3. a gépjármű ellenőrzése menet előtt, közben és után; 4. I. fokú technikai ellenőrzés; 5. II. fokú technikai ellenőrzés; 6. a gépkocsi előkészítése téli vagy nyári időszakra. A rendszeres vagy megelőző karbantartás a vezetőt megnyugtatja gépkocsija jó technikai állapota és megbízhatósága felől. A megelőző karbantartás legfontosabb feladatai azok, melyek időben történő elvégzésétől függ a hajtó- és futómű működése, tehát az olajozás és a kenés, továbbá a hűtés ellenőrzése, a fékek, a kormánymű, a gumik ellenőrzése, stb. Az 'alábbi táblázatban a kötelező karbantartás egyes munkálataira vonatkozó normákat foglaltuk össze. A munkálatok normái alapkilométerekben vannak megadva. (4000 alapkilométernek kb. 3500 valóban megtett kilométer felel meg!) Napi karb. Karbantartás Techn. ell. A jármű fajtája mosás II. kenés Olajcsere P1X Pl Személy, kisteher- és tehergépkocsik, autóbuszok naponta 1000 1000 4000 2000 20 000 Traktorok és vontatók naponta 750 750 3000 1500 15 000 Személy- és teherpótkocsik naponta 1000 1000 — 2000 — Nehéz pótkocsik naponta 1000 500 — 1000 —; Motorkerékpárok naponta 1000 1000 4000 1000 10 000 A következő táblázat a bejáratásnál való olajcsere adatait tartalmazza^ a motorokra és sebességváltókra vonatkozólag: A jármű fajtája Olajcsere Olajcsere az áttételekben VM1 VM2 VP1 VP2 Személy- kisteher és tehergépkocsik, autóbuszok, motorkerékpárok, speciális járművek 500 1500 4000 16 000 Tratktorok és vontatók 300 1200 3000 12 000 A sebességváltók olajának rendszeres kicserélése a 2. számú ellenőrzés alkalmával történik. Ember a repülőgép után Vjacseszlav Zsartkov szovjet ejtőernyős 75 méteres drótkötéllel erősítette magát egy repülőgép után és így óránként 120 kilométeres sebességgel repült, 800 méter magasban. A sport történetében ez az első ilyenfajta repülés“.