A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-11-07 / 45. szám
JuriJ Ma|dióik trachomát betege« viMgál egy tsndáni falóban. A ragyogó szemek lovagja A trachoma évszázadokkal ezelőtt ütötte fel a fejét Szudánban. Nemzedékről nemzedékre öröklődött, egész családok vakultak meg. Szudán távoli tartományaiban az orvos, a doktor sző jelentősét csak akkor ismerték meg az emberek, amikor az ország függetlenné vált. Szudán hadat üzent a trachomának, s az Egészségügyi Világszervezethez fordult segítségért. Pályázat alapján a 33 éves szovjet szemészt, Jurlj Majcsukot, az orvostudományok kandidátusát nevezték ki a szembetegségek elleni küzdelem főtanácsadójává. — Miért éppen Önre esett a választás? — A Szovjetunióban részt vettem a trachoma utolsó fészkelnek felszámolásában. Feleségemmel, Natasával Csuvasföldön dolgoztunk, aztán az eredményekről és tapasztalatokról tudományos értekezleteken számoltam be. Szudánban csak én kaptam hivatalos megbízatást, de a feleségemmel mindig együtt dolgoztunk, s a szudánlak csak Így hívtak minket: az orosz orvosok. Tulajdonképpen Genfben kezdődött a dolog. 1962 márciusában az Egészségügyi Világszervezet munkatársa lettem. Megbízatásom révén sok európai, ázsiai országba jutottam el. Mohamed Sherlffel, a Szudánt Egészségügyi Minisztérium osztályvezetőjével Indiában, egy nemzetközi szemészkongresszuson Ismerkedtem meg. A következő állomás már Khartúm, a Szudánt Köztársaság fővárosa, amely a Kék- és Fehér Nílus találkozásánál épült. Az Egészségügyi Minisztérium a folyóparton van. Sheriff és Majcsuk jóbarátokként találkoztak. Közösen vitatták meg feladatát a ragályos szembetegségek gyógykezelésének megszervezését. A szovjet orvost főtanácsadónak hívták meg, de felkérték az egész akció vezetésére is. Reggel hétkor kezdődött Majcsuk munkanapja. A betegek lassan szokták meg a fegyelmet. De késhetnek-e, ha az orosz orvos mindig pontos? Elutazott a falvakba: gyógyítás a helyszínen, aztán elméleti előadás az iskolában. Naponta több ezer szemet vizsgált meg. Győznie kell a trachomán, a hályogon... Kezdetben hidegen fogadták; kétségbeesést tükrözött az emberek tekintete. Aztán a szemekben felcsillant a reménysugár, később a bizalom. Az atbaral és a khartuml lapok hírét vitték a központnak. Most már epedve várták a falvakban. Egyszer felügyelő érkezett az UNICEF, a Nemzetközi Gyermekalap központjából. Mr. Werder, az amerikai szakember a sikerek láttán csodálkozva kérdezte: „Mikor csinálta ezt, doktor Majcsuk?“ Az amerikai meglepődött, amikor az egyik fali: an ünneplőbe öltözve jöttak az emberek a rendelésre, s az Iskolások nem sírtak, mikor az ápoló tetraclllnt csöpögtetek a szemükbe. — Van valami óhajuk? — kérdezte Werder az Iskolaigazgatót. Az elmosolyodott. — Szeretnénk, ha az amerikaiak és az oroszok mindig ilyen hasznos együttműködést folytatnának. Levél Jött, hogy Majcsuk fia otthon erősen meghűlt, súlyos reumát kapott. Majcsuk megbízatása is lejárt, hiába marasztalták, többé nem tudott maradni. Az utolsó napokban búcsújáró hely lett a házuk. A szudánl ismerősök köszönetét mondtak az áldozatkész orvosnak. Majcsuk Khartúmban Ismét találkozott Werderrel. Arról beszélgettek, hogyan lehet örökre megmenteni ezt a népet a gyilkos trachomától. — Hány beteget kezelt ez alatt az év alatt? — kérdezte hirtelen Werder. — Több mint tizenöt ezret. — Harmincezer szem!... Örülök, hogy megismerhettem önt, doktor. Vége a beszélgetésnek, elsötétült a diapozitív vetítőgép, világosság árasztja el a szobát. Az Íróasztalon folyóiratok, szaklapok, diagrammok. — Mi lesz a elme a doktori értekezésének? — „A ragályos szembetegségek gyógykezelésének új módszerei“. Tíz évi megfigyelésem, kutatásom eredményei. Egyes módszereimet szudánl barátaim már alkalmazzák. Vacsora előtt két deci bort kérek. A pincér Illedelmes, barna, szolid és készséges fiatalember. Egy egész üveg bort akar rámtukmálni. Nem állok kötélnek. Konyakot kérek. Lépten-nyomon úgyis azt hallom, hogy a konyak nagyon olcsó Görögországban. A pincér gyorsan kiszolgál. Asztalomra teszi az „olcsó pálinkát. — Mennyit fizetek? —- kérdem. — Tizenöt drachmát — mondja a pincér. Tizenöt drachma... Te Jó Isten... Mi ebben az országban olcsó, ha a konyak Is drága? Tizenöt drachma a mi pénzünkben tizenöt korona. A kereskedők, kocsmárosok és bárpult tulajdonosok, mint a piócák szívják a vérét a külföldieknek. Előző este betévedtem a híres Hillton kávéházba. Pompa, fény és rendes taxiszolgálat. Kértem egy sört. Éjfélre Járt az Idő, de a hőség még mindig nyomasztó volt. Nem tudtam ellentállnl a szomjúságomnak. S mikor a háromdects üvegből kllttam a sört, a pincért magamhoz szólítottam. —• Mennyit fizetek? —- Tizenöt drachmát! Az Akropollszon nem tudtam szabadulni az egyik elárusítótól. Ha előre siettem, ő Is velem sietett. Ha visszafordultam, ő Is viszszafordult. Végül rám sózott tíz darab fényképet. Kérdem az árát: — Tizenöt drachma... Ügy látszik, Görögországban minden tizenöt drachma. Vacsora után részt vettem egy esztrádesten. Az Akropolisz közelében egy tágas téren folyt a műsor. A görögök nem szeretik a zárt helyiségeket. Az éghajlati viszonyok nem tűrik meg a tetőt. Az emberek a szabad ég alatt szórakoznak. Az énekesek és a zenekar számai után humoros dolgok következnek. Nem vonom kétségbe, hogy a monológok lehetnek olyan sezellemesek, ötletesek, mint mondjuk Buda-Orségválitáai ceremónia a királyi palota eláll