A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-11-07 / 45. szám

JuriJ Ma|dióik trachomát betege« viMgál egy tsndáni falóban. A ragyogó szemek lovagja A trachoma évszázadokkal ezelőtt ütötte fel a fejét Szudánban. Nemzedékről nem­zedékre öröklődött, egész családok vakul­tak meg. Szudán távoli tartományaiban az orvos, a doktor sző jelentősét csak akkor ismerték meg az emberek, amikor az or­szág függetlenné vált. Szudán hadat üzent a trachomának, s az Egészségügyi Világ­szervezethez fordult segítségért. Pályázat alapján a 33 éves szovjet szemészt, Jurlj Majcsukot, az orvostudományok kandidátu­sát nevezték ki a szembetegségek elleni küzdelem főtanácsadójává. — Miért éppen Önre esett a választás? — A Szovjetunióban részt vettem a tra­choma utolsó fészkelnek felszámolásában. Feleségemmel, Natasával Csuvasföldön dolgoztunk, aztán az eredményekről és ta­pasztalatokról tudományos értekezleteken számoltam be. Szudánban csak én kaptam hivatalos megbízatást, de a feleségemmel mindig együtt dolgoztunk, s a szudánlak csak Így hívtak minket: az orosz orvosok. Tulajdonképpen Genfben kezdődött a do­log. 1962 márciusában az Egészségügyi Vi­lágszervezet munkatársa lettem. Megbíza­tásom révén sok európai, ázsiai ország­ba jutottam el. Mohamed Sherlffel, a Szu­dánt Egészségügyi Minisztérium osztályve­zetőjével Indiában, egy nemzetközi sze­mészkongresszuson Ismerkedtem meg. A következő állomás már Khartúm, a Szudánt Köztársaság fővárosa, amely a Kék- és Fehér Nílus találkozásánál épült. Az Egészségügyi Minisztérium a folyóparton van. Sheriff és Majcsuk jóbarátokként ta­lálkoztak. Közösen vitatták meg feladatát a ragályos szembetegségek gyógykezelé­sének megszervezését. A szovjet orvost főtanácsadónak hívták meg, de felkérték az egész akció vezetésére is. Reggel hétkor kezdődött Majcsuk mun­kanapja. A betegek lassan szokták meg a fegyelmet. De késhetnek-e, ha az orosz orvos mindig pontos? Elutazott a falvak­ba: gyógyítás a helyszínen, aztán elméleti előadás az iskolában. Naponta több ezer szemet vizsgált meg. Győznie kell a tra­chomán, a hályogon... Kezdetben hidegen fogadták; kétségbeesést tükrözött az em­berek tekintete. Aztán a szemekben fel­csillant a reménysugár, később a biza­lom. Az atbaral és a khartuml lapok hírét vitték a központnak. Most már epedve vár­ták a falvakban. Egyszer felügyelő érke­zett az UNICEF, a Nemzetközi Gyermekalap központjából. Mr. Werder, az amerikai szakember a sikerek láttán csodálkozva kérdezte: „Mikor csinálta ezt, doktor Maj­csuk?“ Az amerikai meglepődött, amikor az egyik fali: an ünneplőbe öltözve jöttak az emberek a rendelésre, s az Iskolások nem sírtak, mikor az ápoló tetraclllnt csöpögtetek a szemükbe. — Van valami óhajuk? — kérdezte Wer­der az Iskolaigazgatót. Az elmosolyodott. — Szeretnénk, ha az amerikaiak és az oroszok mindig ilyen hasznos együttműkö­dést folytatnának. Levél Jött, hogy Majcsuk fia otthon erő­sen meghűlt, súlyos reumát kapott. Maj­csuk megbízatása is lejárt, hiába marasz­talták, többé nem tudott maradni. Az utolsó napokban búcsújáró hely lett a házuk. A szudánl ismerősök köszönetét mondtak az áldozatkész orvosnak. Majcsuk Khartúmban Ismét találkozott Werderrel. Arról beszélgettek, hogyan lehet örökre megmenteni ezt a népet a gyilkos tracho­mától. — Hány beteget kezelt ez alatt az év alatt? — kérdezte hirtelen Werder. — Több mint tizenöt ezret. — Harmincezer szem!... Örülök, hogy megismerhettem önt, doktor. Vége a beszélgetésnek, elsötétült a dia­pozitív vetítőgép, világosság árasztja el a szobát. Az Íróasztalon folyóiratok, szak­lapok, diagrammok. — Mi lesz a elme a doktori értekezésé­nek? — „A ragályos szembetegségek gyógy­kezelésének új módszerei“. Tíz évi meg­figyelésem, kutatásom eredményei. Egyes módszereimet szudánl barátaim már al­kalmazzák. Vacsora előtt két deci bort kérek. A pin­cér Illedelmes, barna, szolid és készséges fiatalember. Egy egész üveg bort akar rám­tukmálni. Nem állok kötélnek. Konyakot ké­rek. Lépten-nyomon úgyis azt hallom, hogy a konyak nagyon olcsó Görögországban. A pincér gyorsan kiszolgál. Asztalomra teszi az „olcsó pálinkát. — Mennyit fizetek? —- kérdem. — Tizenöt drachmát — mondja a pincér. Tizenöt drachma... Te Jó Isten... Mi eb­ben az országban olcsó, ha a konyak Is drá­ga? Tizenöt drachma a mi pénzünkben ti­zenöt korona. A kereskedők, kocsmárosok és bárpult tulajdonosok, mint a piócák szív­ják a vérét a külföldieknek. Előző este betévedtem a híres Hillton ká­­véházba. Pompa, fény és rendes taxiszolgá­lat. Kértem egy sört. Éjfélre Járt az Idő, de a hőség még mindig nyomasztó volt. Nem tudtam ellentállnl a szomjúságomnak. S mi­kor a háromdects üvegből kllttam a sört, a pincért magamhoz szólítottam. —• Mennyit fizetek? —- Tizenöt drachmát! Az Akropollszon nem tudtam szabadulni az egyik elárusítótól. Ha előre siettem, ő Is velem sietett. Ha visszafordultam, ő Is visz­­szafordult. Végül rám sózott tíz darab fény­képet. Kérdem az árát: — Tizenöt drachma... Ügy látszik, Görögországban minden tizen­öt drachma. Vacsora után részt vettem egy esztrádes­­ten. Az Akropolisz közelében egy tágas té­ren folyt a műsor. A görögök nem szeretik a zárt helyiségeket. Az éghajlati viszonyok nem tűrik meg a tetőt. Az emberek a sza­bad ég alatt szórakoznak. Az énekesek és a zenekar számai után hu­moros dolgok következnek. Nem vonom két­ségbe, hogy a monológok lehetnek olyan sezellemesek, ötletesek, mint mondjuk Buda-Orségválitáai ceremónia a királyi palota eláll

Next

/
Thumbnails
Contents