A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-11-07 / 45. szám
SVA Aluil|ll)li X'Afá? Macs József 3. pesten, de az előadók távolról sem olyan komikusak mint például Kabos, Rátonyi vagy Alfonzó. A közönség nagyszerűen szórakozott, sokat nevetett a zsúfolt nézőtéren, talán csak én voltam komoly, aki semmit nem értettem a szövegből. Huszonkét órakor ugyanazon a helyen a csillagos ég tetőzete alatt megnéztem egy amerikai filmet. Naturalizmus a köbön.; Minden második percben legalább egy ágyjeleriet és egy pisztolylövés. Csak háborúban lövöldöznek többet, mint amerikai filmekben. Éjfélkor ballagok haza. Ilyenkor már csendesek, kihaltak az utcák, nem úgy mint Prágában. A királyi palota előtt, kis őrbódék mellett katonák őrzik a királyt. Feltűzött szuronnyal, hagyományos nemzeti viseletben, feszes vigyázzállásban teljesítenek szolgálatot. Ebben a pillanatban nem kerül sor őrségváltásra, külföldi turisták se csoportosulnak az épület előtt. Délelőtt és délután ezen a helyen megy végbe az a ceremónia, amelyet minden külföldi megbámul. És itt a szellemes ember azt mondaná, minden külföldi, az angolokat kivéve... Mert miért is jönnének a hidegvérű angolok ide, a királyi palota elé, hiszen nekik is van királyságuk, nem is akármilyen, jóval idősebb, mint a görögöké. S ha angol királyság nem lenne, most görög királyságról sem beszélhetnénk. Ök kényszeritették a görögökre ezt a régen elavult intézményt. S ha már rájuk kényszerítették, becsületesen el is járnak ide s végignézik az őrségváltást és az ezzel járó ceremóniát. Jó tudni az angolokról, hogy nemcsak különböző árucikkek, hanem a királyság intézményének exportálására is képesek. Éjfél előtt néhány perccel már szállodánk éttermében kóstolgatom a világhírű korinthoszl bort. Nem zavartalanul. Odaül-az asztalomhoz egy kopaszodó, magas férfi s miután bocsánatot kért a zavarásért, azt kérdi: — Hogyan érzi magát? — Miért érdekli? — A szálloda tulajdonosa vagyok — mutatkozik be. Itt ül hát az asztalomnál a hétemeletes épület, az étterem s a bárpult gazdája. S hogylétem felől érdeklődik. Persze, miközben ő ezt kérdi, én a kétágyas szobánk árára gondolok, amely egy éjszakára 150 drachma. Meg arra a tizenöt drachmára gondolok, amelyet a pincér egy fél deci konyakért kért tőlem. És ezt őszintén meg is mondom neki. Fölényesen mosolyog. Nem kérdem, mégis elmondja, hogy Csehszlovákiában még nem járt, Budapesten viszont már többször megfordult. Szereti a cigányzenét s a magyar operett-szerzők művelt is kedveli. Felhívja a figyelmemet, bogy e héten a budapesti Fővárosi Operettszínház Kálmán Itnre Csárdáskirálynőjével Athénben vendégszerepei, öles-betűs plakátok hirdetik az értékesnek ígérkező eseményt. Érdeklődéssel hallgatom a szállodatulajdonost s érdeklődéssel figyelek egy nőt, aki az étterem sarokasztalánál ül. Törökösen hajlott az orra, ruhája egyáltalán nem mondható elegánsnak. Asztaltársam jól ismerheti, mert mindenáron hozzánk akarja invitálni. Be akar mutatni neki. — Ide hívjam? —■ Nem — mondom határozottan. Hosszan hallgat, tűnődik, aztán azt mondja, amit gondol: — Ne Ijedjen meg, nem kell fizetni. Rendel valamit, fogyasztanak valamit és viheti ... Lám, Görögországban az ilyen szánalmas és szerencsétlen nőből is a gazdagok húznak hasznot. A lány nem érdekes, a rendelés, a pálinka, a bor és a vacsora a fontos. A szállodatulajdonosnak nem szereztem örömet és hasznot se hajtottam. Elköszöntem és aludni tértem. Fénykép öt drachmáért. A szakállas fiatalember fent az Akrupoliszon ennyiért engedte magát lefényképezni. A kormányválság fölrázta a közvéleményt. A görög hadügyminiszter a parlamentbe indul. Utcai vásár
