A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-31 / 44. szám
nyian, ea a uuuji.j emba^eli mindazt, ami történt a parasztok futását sem hagyva ki. Szótlanul néznek rá, Bocskai feláll, s lassan járkál alá s fel a tágas, nagy csarnokban, sokára mondja: — Hát igen. Szegény emberek, szegény parasztok, szegény elesett magyar nemzet. Nem lenne szabad addig harcba vinni őket, amíg rendes katonai oktatásban nem részesülnek, de mit tehetünk? Az ellenség kényszerít bennünket. — Már csinálják — mondja a hírhozó és utána felszipog még, tán utolsó rezgéseként az iménti sírásnak. — Hol? Mi? — Bakó Demeterék a Hosszűháti erdőben. Osgyán felett. — Te láttad? — Oda is én vittem először a hírt, és ... ott gyülekeznek a hídfőnél széjjelugrott parasztok, de... olyan hadnagyok vannak ottan, mint Gaál Péter, meg Boross Gergely. Bocskai megkönnyebbszlk nagyon. Hiszen akkor ... nem igaz, hogy széjjelverték az ottani sereget, hanem csak szétugrasztották, és ez más. De még mennyire más! — Nagy szolgálatot végeztél, meg is jutalmazunk érte, tisztességgel. De ki vagy te, hogy ilyen nagy hírhozásokra vállalkoztál egymagádban? — Én... asszony vagyok, nem férfi, én... a Hamary Dániel nemes úr felesége vagyok... — s alig bírja, hogy ne sírjon megint. Nagy meglepetés, annyi szent. — Hát hogy enged téged a hites urad ilyen veszedelmes útra? — Ö, az én uram, szegény, Az olyan... Izmi teremtés__ — Milyen? — Elég jómódú lenne, csakhát amolyan ... támbők. — Ahán! •— Igen. Mindég azt hiszi, hogy úgy van jól éppen, ahogy van. Németh Balázsékat terített asztallal várta, aztán, mikor elbuktak, azonnal kereste a fehér lepedőt zászlónak ... — Hát bizony... nem olyan könnyű ez, lyányom, hanem ... hogy innen is vihessél valamiféle hírt, vissza, hát... Ölvedy kapitány! Azonnal fejét venni három fogolynak. Főembereknek. Kettőnek jó lesz az a két lovaskapitany, egy pedig legyen az a darabonthadnagy. Kivégezni, a neveiket a lajstromból törölni! Egyért hármat. Ha még egy főemberünket megölnek, akkor egyért ötöt, meg hatot, ezt a hírt vidd el lyányom, arra felétek, megnézed a kivégzéseket, és hírét elviszed? — Megnézem, de csak úgy, távolabbról, mert__közelről olyan kegyetlen... — Jó. Nézzed távolabbról! S adunk melléd visszafelé kísérőket, jó lesz így? — Jó lesz. S nem is olyan sok idő múlva három császári főbb tisztet kivégeztek, ó, nem úgy, hogy az ácsok vérpadot ácsoltak, dehogy úgy, Hanem ... kettőt simán, egyszerűen csak agyonvertek, és egyet pedig meg kezdtek nyúzni elevenen. S közben sírtak, zokogtak. Siratták Németh Balázst. Hamary Dánielné, aki valóban végig akarta nézni mindezt, egyszerűen elszaladt, mégpedig hogy vissza se nézett és egyre jobban kapkodta felfelé a lábát. Megállóit fent, a falu szélén, szívére szorította a kezét és nézett arra, lefelé, a völgybe. Ahol eléggé hosszan elnyúlt a szekértábor, és amelynek a végén úgy nyüzsögtek, mint a felbolydult hangyaboly A nyüzsgés mellett lovasok ügetnek fel, a faluba, egy török küldöttség. Amelyben olyan tekintélyes ember Is van, mint a gyulai basa. Megbámulják egészen közelről a nyüzsgést, aztán megsarkantyúzzák a lovakat, hiszen, nagyon is Ismerős dolgokat mívelnek ezek a hajdúk, jó az ilyesmitől minél messzebb lenni. Bocskai tudott a küldöttség érkezéséről, futárok előzték meg szokás szerint őket. Nem kicsi javaslatot hoztak ezek. Azt, hogy Bocskai vonuljon vissza bihari váraiba, és hadseregét szervezze meg jól a tél folyamán, és csak akkor támadjon! Nem. Nem az a tennivaló. Hanem az, hogy támadni, zaklatni, éjjel-nappal körültük portyázni, és ott tenni bennük kárt, ahol csak lehet. Nem elég képzett és edzett a hevenyébe összeállt hadsereg? Nem elég képzett. De valami olyasmivel rendelkeznek, mint amilyennel a császáriak se most, se holnap, se soha: a folyton lángoló hazaszeretettel és azzal a határtalan reménységgel, hogy az országból teljesen kiverik az ellenséget még a tél beállta előtt. A török küldöttség a vezéri táborban maradt, hátha megtanulnának ők is valamit, amit eddig hiába próbáltak, de nem tudták megtanulni? Azt, hogy minden körülmények között diadalmaskodni az ellenségen, ha sokan vannak, ha még a soknál is többen vannak! Hamary Dánielné most már nyalkán, délcegen öltözve vitte a megtorlás hírét. Négy hajdú kísérte. Ami biztos, mégiscsak biztos. Ezek meg levelet vittek Bakó Demeternek. S mint ahogyan a Németh Balázs pusztulásának a híre megfájdította a szíveket, a megtorlás híre viszont lázra, bosszúra ingerelte őket. A megsebesült embert Is csak úgy ölni, nyakazni? Emberek ezek? Ezek nem emberek, fenevadak. És úgy Is kell velük bánni. Basta György nehezen mozdult ki az osgyáni kényelmes fészekből, de már a harmadik futár is megérkezett az udvartól. Mátyás főhercegtől, hogy Kassára, Kassára! Azonnal indulni Kassára és a Bocskai seregeit szétverni, megsemmisíteni. Ez a szó, hogy megsemmisíteni úgy tapadt bele az írásból a szemébe, mintha nem is ember írta volna le, hanem az égből jött, tehát egy égi szózat s csak öszsze kell morzsolni az ujjait, s embere_rek, hajdúk, magyarok ezrei, milliói hullnak ki közüle, mint a porszemek. Szóval: eddig a szóig, vagyis az ujjak összemorzsolásáig voltatok, de most már semmik se lesztek. Volutoa, de most már nem vagytok. Ez egyik érzése. A másik érzése meg az, és akkor kezdődik, amint összehajtja a levelet és még fülébe zörög a papír, hogy ha Innen kimozdul és megindul Kassa felé, megmozdul alattuk az ősz, a földön árkok, barázdák húzódnak, erdők odébb lépnek, az utak felbillennek véggel fejük fölé, mint a csapatának szánt deszka. De... mi célja, értelme annak, hogy ő, Basta György tábornok az erdélyi hadak fővezére, született albán nemzetiségű ő itt irtsa, pusztítsa a magyar népet? Azért, mert ezí a nép nem albán? De hiszen... a német nép se albán és azokat meg segíti emezek ellen. A nagy népet támogatja a kis nép ellen. Valami olyan ez, mintha valaki a török birodalom mellé állott volna nemtörök létére akkor, amikor legázolta Albániát. Mint ahogy voltak valóban, akik odaállottak. De mi az, ami az embert ilyen tettekre kényszeríti? Semmi más, mint a hatalmi vágy, rang, és kincsek halmozása. Immár hatalmas, rangja, kincse, sőt kincstára van, és milyen jő lenne most már egyszerűen csak kilépni a hámból, és megtelepedni odahaza, Albániában, áttérni a mohamedán vallásra és jóbarátságban lenni a helybéli basával, béggel, hiszen, az áttérés nem is olyan lehetetlen. Ű, aki annyi református magyart átkényszerített a katolikus vallásra, csak tudja, hogy hogyan megyen ez. Vagy ... esetleg letelepedni Sziléziában, vagy lentebb Szlovéniában, vagy a Raguzai Köztársaságban, vagy által hajózni öszszes kincseivel Velencébe, de ... rettenetes dolog ez. Mert azt is tudja már, hogy csak itt lehet gazdag és dicsőséges nagy úr, sehol másutt nem. — Gyerünk hát akkor, fel, Kassára! Bocskai az osgyáni táborát kiürítette, nem várta meg a támadást, kitért előle. Behúzódott Kassára. Basta pedig lassan, igen megfontoltan és minden eshetőségre biztosított menetben húzódott utána. Olyan lassan haladt a sereg, hogy naponta alig tett meg tíz-, tizenkétezer lépést. Vagyis öt, vagy jobbik esetben hatezer ölet. De egyszer aztán megtörtént a baj. Lippai Balázs ezer lovassal szémbe támadta, ugyanakkor pedig Bakó Demeter a közben közel kétezerre szaporodott gyalogos paraszti had előcsapataival hátba támadta meg. Irtózatos kavarodás, de nagyon kemény ütközet fejlődött ki, a felkelők, talán össze is beszéltek, de egyszerre vonultak vissza. Amazok előre, emezek csak megálltak és készülődtek újabb ütközetre. Basta György seregével ugyan elérkezett Kassa alá, de alig volt meg már embereinek jó harmada, mint amennyivel Erdélyből elindult. Itt mégis, hozzákezdett a város ostromához, de a felkelők nem várták ezt meg, vagy csak alig. Bentről támadtak, kifelé, ugyanakkor kintről Bakó Demeterék szorították őket a vár felé: csúfos vereség volt ez. Aki életben maradt, három nap múlva felkerekedett, de a hó is esni kezdett. Esett a hó, falvakra, mezőkre, erdőkre és a szinte ész nélkül menetelő megvert hadseregre. A havas tájakon éjszaka úgy, mint nappal, lovas hajducsapatok száguldoztak, ők úgy érezték magukat a havas tél kezdetében, mint halak a vízben. Hiszen, pusztai emberek ezeknek jórésze. A többi meg paraszt. Akik a kaszát most még a hóban is forgathatják kedvükre. Akiket elkaphattak, azt lemészárolták... hadd sirassa tavaszig, ha akarja, a tél a maga áldozatát, mert időben, természetben és történelemben nincsen semmi irgalom. (Folytatjuk) Kosik József rajza 13
