A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-31 / 44. szám
Nem nagyon nehéz beléjük lelket önteni, hiszen a lelkesedés vitte őket a táborba, azt kell újra megszólaltatni. Lassan fogynak a kóborgők és szaporodik amott a tábor. Hogy nem tévednek el Boross Gergelyék? Tiszta afc idő, a nap állásához is lehet igazodni, de meg még az erdőt ritkán látó ember is tudja, hogy a fák kérge észak felől mohás, egyebütt sima és tiszta. Azon túl pedig a vonulat keletről nyugatra húzódik, vagy pedig tordítva. Nem valami magas hegyhátról van itten szó. éppen csak vonulatról. S amíg a két nemesi származású hadnagy kóringyál parasztok után erre is, arra is, addig Bakó Demeter igyekszik egy kicsit több ütközetbéli tudományra tanítani az összegyűlteket. Egy ember, egy fa. Majdnem ilyenféie a tábor s Bakó Demeter járkál az emberek között úgy magyaráz: — Mink sohase leszünk annyian, mint a németek és mégis nekünk kell legyőzni őket, ez a mi feladatunk. Hogy tudjuk ezt megcsinálni, ki mondja meg? Emitt, egy kicsit inkább háta megett megmozdul egy fa, vagyis egy ember, kicsit előbbre lön. — Én megmondom — azt mondja. — Nahát, akkor halljuk! — Hát úgy, hogy sohase szembe támadni mostanában, hanem hátulfelől inkább, vagy pediglen oldalvást. Aztán, ha a kasza vagy villa vagy kard eltűnik, akkor egy karó is megteszi, ha ott szúrjuk meg vele, ahol a tetű ... izé mán, ha ... Röhögés közelibe, de távolabb is. — Igen... Sohase úgy, hogy ki az erősebb, az a hatalmasabb, hanem a szeme, meg a ... egyszóval, sohase ott, ahol az ő esze várja, mert példának okáért a térdén sohase várja, de végső ínségben a térde kalácsa se rossz. Ha azt éri egy takaros vágás vagy ütés. Értsétek meg, hogy mindig ott, és úgy, ahol esze ágában sincs, hogy ott is baj lehet! Na de mi a teendő, amikor úgy, katonásan menetelnek párban, vagy hármában? — Akkor kinyújtani a hosszú karót hirtelen, és az vagy felbukik, vagy pediglen csak a karóra bámul . .. Mondják ezek már bezzeg. S közben a kezük ide-oda jár, mintha a valóságot él nék, tennék, csinálnák. Hiszen tudták ők ezt eddig is, hogy így kellene, meg úgy kellene, de mégis más az, amikor tettre kerül a dolog. Azért jó ezt hallani, csakhogy a tapasztaltabb ember is megerősítse, hitelesítse. Még szaporodnak, még dél körül is egyre szaporodik a tábor, amikor tavalyi ág törik, csörren, bokor hajlik, s mintha nem is emberek, hanem szelek szórnák széjjel az erdőben a hírt, hogy meghalt Németh Balázs! Legelőször is egy ember mondja ezt, Bakó Demetertől alig két lépéssel áll odább, s a hír félelmes voltától is, de a sietéstől is alig áll a lábán. — Mi az? Hogy van hát? — Hát úgy, ahogy mondom. Az udvart nem lehetett tartani, bezúdultak a kastélyba, de ott is elfogyott a lőszer, aztán kitörtek, de egy golyó átütötte a bal felső karját, és elfogták. Át akarták téríteni, de nem vállalta, akkor le akarták fejezni, de kicsavarta a hóhér kezéből a bárdot és ... — mondja ez, úgy, ahogy volt. Ebben nincs semmi hiba. Mindaddig persze, amíg le nem ugrott a vérpadról és akkor úgy mészárolta a császáriakat, mint egy kazal verestököt. Aztán ahogyan beléugrott a patakba és úszott keresztül! Ahogy lövöldöztek rá, de nem találták el! Végül is úgy ugráltak le rá ... Csönd. Mindenki csak hallgat, és csak néz. — Meghalt? — kérdezi Bakó Demeter. — Hogyne halt volna, mikor annyi embert mégse tudott egymaga elpusztítani! — mondja szinte megsértődve. — Hát ez igaz .. — s nemcsak Bakó Demeter gondol rá, hanem mások is, talán megannyian, hogy igen, mindenkinek ilyen embernek kellene lennie. Minden embernek úgy kellene fejszét ragadni, puskát emelni, kaszát egyenesíteni, hogy életre-halálra! Itt nincs megértés, megegyezés, amazok nem emberek, hanem fenevadak, és többé semmi gyávaságot és semmi irgalmat, semmi szánalmat! Egy ember meghal s ez az egyetlenegy halál tíz emberben, százban és ezerben és tízezerben kél kemény, semmi félelmet nem ismerő életre. A Németh Balázs hősi harcának és halálának híre nemcsak ide érkezett el közelébe, hanem keresztül-kasul terjedt a vidéken, mint egy nagy, fájdalmas kiáltás, hiszen nemcsak a hajdúk ismerték, hanem ezeken keresztül a parasztok, sőt a nemesek is. Bocskaihoz a gönci táborba jutott el a hír. Éspedig úgy, ahogy ez leginkább történni szokott. Mert a rossz hír szárnyon jár, és ráadásul, mire ide ér, úgy háborította a jövendőt, mint az őszi eget a sötét felleg. Egyátalán nem látszik, hogy mi is lesz hát ezután? De ember kell. hogy fel lehessen tartóztatni a németeket az eléggé keskeny és mély Hernád völgye mellett. Szinte éjjel-nappal talpon voltak a benső emberek, titkárok, tanácsadók, futárok, hírvivők, és természetesen, az ekkor már szervezetben lévő testőrség. Bocskainak jelentették, hogy egy fiatal lovas érkezett vágtában, de csak úgy ült a lovon, szőrénszálán, és a nemzetes úrral akar mindenáron beszélni. Ez a vezéri szállás is, mint a legtöbb a mai és tegnapi háborúban, a gönci földesúr kastélyában volt, aki nyonman csatlakozott Bocskaihoz, sőt elébe is ment. — Nohát akkor lássuk. Hozzátok be! Mégpedig igen gyorsan. Egyik futár megyen a másik már jön, a híres toborző udvari emberek, mint Pethő János, meg Réthy Balázs, de ölvedy Mereki kapitány is, sebtében nyargalásszák a környéket. Van :s eredmény, hiszen olyan nagy volt az első lendület, hogy megmozdult beié az egész nép. Fekete Péter, a fiatal titkár írja írja a nemesi leveleket, aki bizonyos összegű pénzt ád kölcsön, annak nemesi oklevél jár. Czégény Albert, ács és vízimolnár teg* nap érkezett meg a Berettyó mellől, hozott Képíró Ferenc bírótól harmincezer aranyforintokat kamatos-kamatra, de az nem számít. Az álmosdi nagy győzelem a ládafiákat is megnyitotta, nemcsak a szíveket. Czégény Albert is ilyen ládafianyitásra jött ide. Dél tájban indul vissza a nemesi levéllel, de addig széjjelnéz már itten legalább. Viszont az ő váratlan jövetele 'ó példa a környéki módos jobbágyok felé. A gönci tábor volt a vezéri szállás, az eléggé keskeny és mély Hernád völgye mellett. Szinte éjjel-nappal talpon voltak a benső emberek, titkárok, tanácsadók, futárok, hírvivők, és természetesen, az ekkor már szervezésben lévő testőrség. Bocskainak jelentették, hogy egy fiatal lovas érkezett vágtában, de csak úgy ült á lovon szőrén-szálán és a Nemzetes úrral akar mindenáron beszélni. Ez a vezéri szállás is, mint a legtöbb a mai és tegnapi háborúban, a gönci földesúr kastélyában volt, aki nyomban csatlakozott Bocskaihoz, sőt elébe is ment. — Nohát akkor ... lássuk. Hozzátok be. Két testőrhajdú közt bejön a hírhozó, dús csapzott hajú, hajdusüvegű, de egyébként szolgai ruházatú fiatal. — Mi hírt hoztál? Basta György kivégeztette Németh Balázs hajdukapitányt, brühühü... — s azon pillanatban elkezdi nem is annyira a sírást, mint a bömbölést. Nincs mit tenni, meg kell várni, amíg legalábbis nagyjából abbahagyja. i— Te ... láttad? — Igen. Ott voltam. Tegnap déltájban ... Annyit tudtak már még az esti vezéri szálláson, hogy az osgyáni udvar a kastéllyal együtt elesett, s a hajdúk próbál* tak kitörni, de jórészük odaveszett. De Németh Balázsról semmit nem hallottak. Se pedig arról, hogy akik kitörtek, hova lettek? — Üljél csak le szépen, és mondj el mindent, amit csak tudsz — mondja Bocskai. A fiatalember leül, de leülnek mindany-12
