A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-10-17 / 42. szám

E gy nyári estén harangszót hall­gattam Zólyom főterén. Balassi Bálint nyomában jártam, tás­kámban ott szorongattam Eckhard Sándor akkor megjelent könyvét, az Ismeretlen Balassi Bálintot. Talán egy órája volt, hogy Zólyomba érkeztem. A főtéren álló szállodába izzadt, vörösképű, hangos vi­­gécek vonultak előttem, leraktam a bőrön­dömet, siettem kifele, még kezemben mór­­zsolgatva a vasúti jegyet. A hétszáz éves Zólyom hatalmas piaca komoran restelke­dett, mivel üres volt, gazdátlan és sötét. Az ódon macskakövek dühösen és feketén nyomódtak ki a földből, mint mezőn a cukorrépa. Zihálva, vékony hangon, na­gyon öreg ritmusban kongott a harang, hasonlatosan a falusi öregek hangjához, amikor szerencsés jóestét kívánnak a sö­tétben. Á harang meg a kemény, konok tornya megvolt már négyszáz évvel ezelőtt. A plé­bános bólintott, mikor előre felsoroltam neki az adatokat. Könnyű elképzelni, amint hírül vették itt lenn, a templommal szemben, a városbíróék, hogy fenn, a fris­sen fedett pirostetös várban a híres főka­pitánynak fia született, nyomban megkon­­dltották ezt a harangot a plébániatemp­lomban. akkor is féltek a vitézi rendek életfelfo­gásától, szabadságvágyától, külömb szó­rakozó kedvétől. Zólyom vára királyi lak volt, oda polgárok be nem léphettek. A várnak ma is minden fala ép. Renais­­sance-stílben épült, négy sarkán négy öles bástyával s köztük futó oromdísszel, szik­laszürkén s roppant méltósággal terpesz­kedik a köves, szilárd, széles kombtetőn. Midőn másnap felmentem ide, lekaptam a kalapomat a fényben. A fűszálakon ra­gyogott a harmat. Fenséges érzés: szem­lélni a kőbe és formába zárt Erőt. Nagy Lajos építette Zólyom várát, vadászatokra s kirándulásokra. Köröskörül akkor még őserdő terült el. Hunyadi Mátyás is na­gyon szerette ezt a várkastélyt és környé­két, jóhíre maradt a népben. Egy roman­tikus szlovák költő, Adnrej Sládkoviö, itt játszatja „Gyetvai legénye“ történetét, az álruhában a nép közé vegyülő magyar ki­rállyal, s a szlovák szövegben feltörő ma­gyar Kinizsi-nótával, cigánymuzsikával s magyar borral mulatozó katonákkal. A zó­lyomi várat soha nem tudta megvenni a török. Balassi Jánost azért tette a császár főkapitánynak Zólyom várába, hogy a vég­vár bevehetetlen maradjon, A zólyomi vár őrizte Magyarország kincses bányaváros­sal, amelyek úgy sorakoznak ott északra Kilátás a zólyomi várból A harangok szava a századokkal véko­nyodik. Négyszáz évvel ezelőtt bizonyára magabízóbb, férfiasabb harangszó röppent lel a piacról a várba, ahol egy délceg, okosszemü fiatal apa, egy magyar vég­vár parancsnoka pirult az örömtől; fia született az őszi levélhullásban, 1554. ok­tóber húszadikán. Ezt a zólyomvári új­szülöttet élő és halott magyarok szemel­ték ki, hogy az ő száján csorduljon ki elsőnek a bánat és öröm, a szerelem má­mora és a bűntudat komorsága, immár nem latinul s nem is latinból fordítva, ahogy addig szokásban volt, hanem az ocsúdó nép nyelvén, a sarkantyúpengés­sel, kardvillogással mozgó ország igéivel, a török megszállta nemzet dacával, szép­séges formában, versben, hegedűsök és cimbalmosok muzsikájánál is szebben, elő­ször és örökre: magyarul. Zsibongott a zólyomi vár, mint egy méhkas. Meg volt rakva katonával és vár­néppel. Magyarország ugyanis akkortájt ilyen várakra támaszkodott. A török elő­renyomulását az európai Nyugat felé a mi váraink állították meg. A zólyomi vár erős építmény volt, ez még ma Is meglátszik. A Garam itt fordul nyugatra, tüneményes hegyek közt kényesen perdül s olyan sző­kén és halkan omlik a zöld, puha hegyek közé, mint egy táncban elfáradt arany­szoknyás dáma. Október van, de a fenyő nem fél az őszi hegyektől, állja az ostro­mot, akár a vár. A fiatal asszony ezeket a dacos fákat nézte hónapokon át, velük gondolt születendő gyermekére. Talán ezért lett Bálintból olyan sudár, magas fiú, elbűvölő szemekkel, lobogó hajjal, magas homlokkal, erőt és tiszteletet je­lentő orral, s vastag, kissé nyitott, érzéki vonású ajakkal. Zólyom város urai nem sejtették, ez a gyermek egykor mennyi borsot fog törni az orruk alá, hogy évekig hadilábon állanak majd egy­mással, mivelhogy a városi polgárok már félkörben körülötte, mint amott a hegyol­dalban a juhok a botjára támaszkodó pász­tor körül. Odakönyököltem az egyik szé­les, kőpárkányos ablakba s néztem, néz­tem a szédítő magasból Balassi Bálint szü­lőföldjét. Aki hegyek és folyók közt szüle­tik, bátornak és élet-vallónak születik. Itt állt meg a szép Sulyok Anna, midőn kar­ján hordta fiát és énekelt neki, ahogy if­jú anyák szokták. Körülötte sorakoztak ezek a sasröpítő hegyek s mély lélegzet­vételű erdők, szóltak a madarak, csur­­rantak a forrásvizek, repkedtek őszi ara­nyak a várkerti leveles fákról. Végigjár­tam a hatalmas szobákat és folyosókat, átmentem a konyhákon és kamrákon, amerre ő járt, a kis Bálint, anyjába vagy dadáiba csimpaszkodva s hallgatta a vár ezernyi hangját. „Én feleségemmel és egyetlen fiammal együtt, Istennek hála, jó egészségben vagyok“ — írja a főkapi­tány 1561. október 12-én Nádasdy Tamás­nak. Bálint a zólyomi várban élte gyer­mekkorát. A nemzet Mohács után volt ép­pen. A szultán még elfoglalta Budát. A tö­rök handzsár nekifeszült Magyarország szívének. Oj ellenállás veszi kezdetét s új életforma. Főúri otthonokban még félt­ve őrizték a kézzel írott drága könyve­ket, de a fiatalság már mindenütt nyom­tatott könyvet olvas, ez az újdonság. A le­veleket még régi módon latinul címezik s kezdik el, de a megszólítási ciráda után már magyarul folyik a szó. A nemzet szá­zadok idegen divata után a politikai ösz­­szeomlásban ocsúdik s rátér a nép nyel­vére. A szétvagdosott ország helyett tá­mad a magyarnak új hazája: a nyelvben! Luther és Kálvin példája nyomán népi ige harsan végig az országon. Százezrek kez­denek el gondolkodni a reformátorok nyo­mán. A zólyomi főkapitány is az új vallás híve, a vallásé, mely a holt latin helyett az élő nemzeti nyelvet vezeti be a szelle­mi életet reprezentáló templomokba. 10 Balassi János gendos, előrelátó gazda. Fiához a század legna­gyobb magyar reformátorát $ hódító íróját, a legzengőbb nyelven szóló lutheránus lelkipásztort: Bornemissza Pé­tert fogadja fel nevelőnek. Ha nem Bor­nemissza kerül Balassi fia mellé, lehet, akkor is költővé serdül a lángeszű Bálint, de alighanem ugyanúgy latin verseket ír, ahogyan elődje, Janus Pannonius írt nyolc­van évvel előbb magyar érzelemmel ugyan s magyar tájról, de latinul. Balassi Bálint kitűnően tud latinul, ismeri a nyu­gati nyelveket, sőt a törököt is, s tud Magyarország nemzetiségeinek nyelvein, szereti s megbecsüli ezeket is, akár anya­nyelvét. Verseit nemcsak magyar népi dal­lamra írja, hanem lengyel, horvát, török, román, német és régi latin dalok ritmusá­ra is, ahogyan azt minden versének címe alá odajegyzi. Zólyomból az apa a melegszínfi, búbos kemencéhez hasonló Besztercebányára küldi iskolába Bálintot, onnan pedig egyenest a kor egyik legjobb iskolaváro­sába, Nürnbergbe, Bálint elsajátítja kora humanista műveltségét, mint kortársa, a francia Ronsard. S akár. a francia, a ma­gyar költő se fordul vissza a latinba. A pórok, dadák, inasok, szolgák, a hadi­nép és a molnárlegények nyelvén írt, a gyalogos katonák nyelvén, akikről hiteles feljegyzés maradt, ha többen vannak, megfutamítják a törököt Mohácsnál, mert már körülvették a szultánt, amire a nehe­zen mozgó páncélos úri lovashad képtelen volt. Eckhardt Sándor talált magyar ver­set, melyet a remek hadseregszervező apa, Balassi János írt. A vers kitűnő, jele aamak, irodalmi műveltsége volt az apá­nak is. Majdnem karddal írta verseit. Balassi Bálint is gyerekkorától katona, szinte lóháton él, kardja markolatán ha­láláig nem hűlt ki kezének melege. Ist­­vánffy, a krónikás feljegyezte, hogy kis­fiú korában Bálint nevezetes virtusát ma­ga a király Is megbámulta. Koronázás volt Pozsonyban, s a pozsonyi várban, az udvar előtt, az ünnepi lakoma résztvevőinek Ba­lassi Bálint juhász-táncot járt. L evelei, pörös aktái tanúsítják, mennyire szeretett vigadni le­gényeivel, tehát a néppel. Együtt kacagott] velük, ha sikerült valamely vas­kos tréfája. Következetesen mindig a gaz­dag és dölyfös városi kupecekkel tréfál­kozott így, akik aztán siettek rossz hírét költeni. Evvel azonban nem törődött Bá­lint, költőnek érezte magát, holott nem volt irodalmi élet, s nem volt hová for­dulnia az írói hiúság tükréért, az ismerte­tésért. Udvarló szép szavai, gyöngyöző so­rai, az olyanok, mint a „két szemem vi­lága“, „életem csillaga“, s a hosszabak is mind előfordulnak kortársai leveleiben, Balassi szavaival teszik a szépet mátkáik­nak a fiatal főurak. De Balassi Bálint nemcsak udvarló bájt, hanem velőkig hatoló lángot adott a ma­gyar szókkal, aminő Dózsa György szavai­nak volt kis idővel előtte, amely szavak­tól megmozdult a magyar föld. Balassi úgy mozgatta a magyar szavakat, hogy .azok attól fogva a költői kifejezés eszközeivé váltak a Duna medencéjében s elfujták a latin szavak érvényét. Ha latinul ír, mon­danivalója magánügy marad. Hogy ma­gyarul írt, mondanivalója közügy lett. Balassi teremti meg a magyar versfor­mát, a zengő Balassi-versszakot. Leírja az első önálló magyar költői képeket és ha­sonlatokat. Neki elsőnek hajlik az asz­­szonytest, mint a „liltomszál“, ő veszi észre, hogy kedvesének ajka cseresznyé­hez hasonló. Szerelme: boldogtalanság és gyötrődés, megrázó őszinteséggel vallja: Ha ki akar látni, két eleven kutat, Kik ö forrásokból szüntelen kifolynak, Nézze két szememet, kik mindenkor sírnak. \ SZALATNAI REZSŐ :

Next

/
Thumbnails
Contents